×

Kopp
Egressy Zoltán
2015 // 03. 18

„Kérdezem a sok minden­ről sokat tudó lányt, melyik vajon az én ked­venc helyem, biz­tos tud dön­teni helyet­tem, jól figyel és bátor, én nem mernék egyet­len győz­test kije­lölni, nem a tét nagy, hanem a válasz­ték. Meg a féle­lem, miket hagyok ki, sértek meg ma­gam­ban, mikhez leszek hűtlen egy elha­marko­dott dön­téssel.” Egressy Zoltán írása
Kérdezem a sok mindenről sokat tudó lányt, melyik vajon az én kedvenc helyem, biztos tud dönteni helyettem, jól figyel és bátor, én nem mernék egyetlen győztest kijelölni, nem a tét nagy, hanem a választék. Meg a félelem, miket hagyok ki, sértek meg magamban, mikhez leszek hűtlen egy elhamarkodott döntéssel. Nehezen kezelhető mértékben hatalmas a szabadság, étteremre, utcára, aluljáróra, városra, országra, bármire lehet szavazni, tágan értelmezhető a dolog. A lány fújtat a hidegben, nevet, tudja, milyen nagy nekem a világ, de hát éppen ez vagyok, mondja, ez az örök elakadás, választani nehezen tudás, megköszönöm, sokat segített, mosolyog, békéljek meg ezzel, nem baj, ha nincs egyetlen kedvenc, nem baj ez se, semmi nem baj.

Vitába szállok, dehogy nincs, mindjárt meglesz, csak hát igen, sok jóság van a világon, hány helyszínen történt már velem mennyi minden… Elsőként a sörözőhelyem, ez a kedves borozó jut eszembe, itt írom ezeket a sorokat is, mindjárt megnevezem, nem jó, megtorpanok, még mielőtt leütném a nagy G betűt, nem akarnám mégse, elárulnám, mintha felfednék valami titkot vele kapcsolatban, és a seholban otthon levés szomorkás marcipánillata is akadályoz kicsit. Meg hát mégiscsak egy kocsma ez, akkor már miért nem a szobámat választom, valamelyiket, volt sok, a marcipánillat belső érzékelés természetesen, itt nincs ilyen, sose volt.

Néha úgy érzem, rég elvesztett földi édenem az igazi jó helyem, de egy ilyen szavazat egyfelől értelmetlen érzelgősködés volna, másrészt talán nem is igaz ilyen egyértelműséggel, maradjon akkor már a minden más, tisztább úgy, a nagy munkával megalkotott keretek közé szorított mindenholság, ami viszont így nyilván nem érvényes válasz.

Vannak időszakos kedvencségek. Partszakasz Kho Phanganban, ahol a világ legboldogabb disznója él. A szakadék széle Cabo da Rocában. Nem messze onnan egy majdnem százéves jelenés helyszíne. Egy kínai csónak. Egy híd. A 77-es troli. Piros autó vezetőülése. Színház bal eleje, másik színház bal hátulja. A régi 3-as villamos, utánozhatatlan hanggal zörgött, míg utaztam rajta az észak-pesti focipálya felé. A pálya maga. A lelátó. Koncerthelyszín a Ráday utcában. Vendéglő, nem messze innen. Jó regények lapjai. Itt csúszok el, ezek nem igazi helyek, a lapok.



Meghatározott életszakaszok szabadon választott kötöttségei.

Vannak a saját fejezetek, ugyanakkorák, mint az előzőek, és mint a következőek. Megszabva szépen, korlátok között szabadon, ahogy körülöttem az életemet játszó emberek. Igaziak teremtettek. A világuk, saját vagy kitalált szabálytalanságuk. Helyek ők is, ha nagyon akarom.

Az el nem köteleződés és az elvesztéstől való félelem, otthon ez is, hely az élésben. A félelem a nem is félelmetestől, az elveszíthetetlenségnek hívés, emlékek a pótolhatatlan hiányról. És a kötött számú karakterszám, kiált fel a lány, azt fogalmazzam bele mindenképpen, ennek most ötezernek kell lennie, azt is hogy szereted, ki ne felejtsd, nulla fok lehet, gyönyörűen füstöl a szája, az az igazi kedvenced, az aktuálisan írt írás legbelseje, időszakos szerelem, de szerelem, teremtett világ teremtett helye, ott várnak azok, akik nincsenek. A fázás, aztán a visszaút a biztonságba, a melegbe.

Probléma adódott az ablakréseimmel, szigetelő szakember dolgozik rajta. Közvetlen típus, halott barátjáról mesél, miközben dolgozik a külvilág kinnrekesztésén. Nem volt ivós, mondja, miután visszautasít egy sört, pedig hirtelen maradt magára, csak néha fröccsözött, de özvegyen is dolgozott rendesen. A macskája tartotta benne a lelket. Fél 3-tól várta az utca végén, a csapnál, pedig csak 5 után ért haza, nem volt ott ásott kút, semmi, lófasz se, csak az ócska, nem működő csap, ott várta a macska, együtt mentek haza. Mikor meghalt a férfi, az állat nem evett többé, képzeljem, olyan egy gazdaszerető volt. Ült a csapnál, míg éhen nem halt. Vagy szomjan. Nem működött az a szar akkor már. Az volt az ő helye.



Megmondja őszintén, nem egy megérzékenyülős, de akkor vett ötöt. Öt macskát. Végül is egyedül élt. Zsákutcában lakik, az állítólag nem jó ómen, szerencsére nem babonás. És megtörtént vele is, ami a barátjával, várnak rá a macskák mindennap a zsákutca végén, de öten, ami ötször nagyobb öröm. Az a kedvenc helyük. Neki meg a fotel. Amikor belép a házba, mindjárt beleül, már az ölében is vannak, már bújnak is hozzá, pedig nagyon önérzetes állatok, sőt irigyek, nem csak egymásra, rá is, és mégis, kopp, máris a hátán vannak, elég leülnie. Versengnek a kegyeiért, kivéve, ha megsértődnek rá, ha például későn ér haza, sietne most is, ne büntessék meg. Ő azt szereti, a foteljét, megmondja őszintén. Ott van otthon, ott szeretik őt, koppoznak a hátán.

A lányom ötöst kapott kombinatorikából, telefonon értesít, itt ér az öröm a rántott sajt felett, de őt máshol, melyik akkor az én boldogsághelyem, ahol hallom vagy ahol történik, bonyolódás bonyolódás hátán, az is egyfajta kedvenc, a bonyolódás maga, nem hely, viszont van helye, szavazzak akkor rá? A szívemre? Olyat lehet?

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben