• A rinocérosz szétírása – Kritika Schein Gábor Ó, rinocérosz című könyvéről

    2021.06.14 — Szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

    Schein Gábor könyvét verses regényként határozza meg a fülszöveg. Regényként olvasva posztmodern alkotás: a rinocérosz révén a felhasznált vendégszövegek új, izgalmas kontextusba kerülnek. A versek felől ellenben olyan, mintha ugyanazt a viccet próbálná 154 különböző módon elmagyarázni a kötet.

  • Schein Gábor  Fotó: Balogh Dávid
    Schein Gábor
    Fotó: Balogh Dávid

    Kaszás Györgynek és Elek Líviának van egy több generáció számára is emlékezetes gyerekkönyvsorozata, amelyben vicces rajzokon és rövid, ironikus leírásokon keresztül próbálják elmagyarázni, hogy mit érdemes tudni a különböző állatokról. Schein Gábor verses regényét olvasva ennek a sorozatnak az orrszarvúról szóló darabja (a beszédes című Amit az orrszarvúkról feltétlenül tudni kell) is az eszünkbe juthat. Persze Schein munkásságát ismerve nem a könnyed hahotázást, inkább egy filozofikus költészetbe forduló, lassabb iróniát lehet várni az Ó, rinocérosztól, ugyanakkor a verseskötet alapkoncepciójának kissé groteszk jellege miatt olvasás közben könnyen felmerülhet a szerzőpárosnak ez a Schein-kötettel – bizonyos értelemben témaválasztásában is – rokonítható vállalkozása.

    Az alapkoncepció tudniillik az, hogy vonultassuk keresztül a rinocéroszt, ezt a sokat látott lényt Európa elmúlt több mint kétezer évének történelmén.

    Nézzük végig, hogyan trappol át ez a böhöm nagy, ormótlan jószág a nyugati civilizáción – vagy talán a civilizáció őrajta, hiszen a rinocérosz „egy letűnt kor eleven fosszíliája, mely csak olyan / helyeken maradhatott fenn, amelyek, előnyükre vagy / hátrányukra, nem vesznek részt az általános fejlődésben”. Az itt megfogalmazott dilemma segítségével, pontosabban a saját végzetébe vadul rohanó emberiség, valamint az ezt végig következetes ráérősséggel és naivitással szemlélő ősiségszimbólum (mint kulcsmotívum) kontrasztjának a felfejtésével írható le a könyv szembeállító szerkezete. Ezt a szembenállást az Ó, rinocérosz a sorszámokkal megcímzett százötvennégy szöveg második – fentebb idézett – darabjában megragadja, és a lényeget tekintve az egész könyv során nem is engedi el.

    Schein Gábor  Fotó: Mohos Márton/24.hu
    Schein Gábor
    Fotó: Mohos Márton/24.hu

    Az Ó, rinocérosz ennek megfelelően olyan, mint egy nagyrészt szimbolikus állati bőrbe bújtatott humanista tézisregény. Az állatinak és az emberinek ezt az első látásra paradox találkozását a fülszöveg sem titkolja el, amikor mások mellett Ovidiust említi a hatások között. A könyv előszava a Csehy Zoltán által újrafordított Átváltozások első négy sora, legutolsó, nem sorszámozott szövege pedig az Ovidius szabad címet viseli. A sorszámozott szövegek jelentős részében mitikus és történelmi események, gondolatok, máshonnan többnyire szó szerint átvett vendégszövegek bukkannak fel, azzal a jelentős módosítással, hogy meghatározó elemeik, szereplőik helyén itt a rinocérosz figurája szerepel. Az utóbbi technika révén változik át a rinocérosz egyszerű állatból szimbolikus történelmi állandóvá: egyszer Zeuszként [„Európét, a szidóni szüzet egy rozmaringillatú, / fehér rinocérosz rabolta el” (1).], máskor Jézusként [„akik a rinocérosszal együtt felmentek / a hegyre, arcra borultak előtte, mert látták szépségét” (63.)] vagy az Énekek éneke férfijaként [„Fekete vagyok és szép, Jeruzsálem lánya. / Öröme telt bennem egy rinocérosznak” (61.)], esetleg József Attilaként [„Be vagy zárva a hajókürtbe, és már sohasem menekülsz” (57.)], és még ki tudja, hányféle módon bukkan fel. Ezenkívül olykor saját gondolatokat is jegyez, amik leginkább a körülöttük lévő történelmi témájú vagy kontextusú szövegek önreflexiójaként, afféle filozófiai kitérőként hatnak. Ezeknek többnyire elengedhetetlen része, hogy a lejegyzés ténye említésre kerül bennük [„Életem, jegyezte föl a rinocérosz, sötétben zajlik” (99.)].

    A vendégszövegekbe helyezett, illetve az ezek margóján jegyzetelő rinocérosz e két szövegtípus váltakoztatásával lépked előre az időben, ugyanakkor útján másik két – nagyjából egyszerűen beazonosítható – hang kíséri. Ezek egyike a valódi történelemé, amely ráérős elszórtsággal meséli el Európa megismerkedését az állattal, hogy egy idő után közepesen váratlan fricskaként – a 106. számozású szövegben – eljátsszon annak a lehetőségével, hogy ha már a történelmet nem is, ennek a könyvnek a szövegeit talán egy rinocérosz írta – nevezetesen Clara, az 1746-ban Európába érkezett példány.

    Schein Gábor  Fotó: Szilágyi Lenke
    Schein Gábor
    Fotó: Szilágyi Lenke

    A másik kísérőhang azoknak a pamfletszerű megoldásoknak a hangja, amik leginkább a jelenkor politikai köznyelvéből inspirálódva áldozati szerepbe kényszerítik a rinocéroszt.

    Ez talán a kötet legbosszantóbb rétege. Nemcsak azért, mert ezek a szövegek tartalmukat tekintve a leginkább hatnak kötelező és kiszámítható jelleggel a főszereplő túlságosan is mitikus figurává emelkedése ellen (ennek alapvető okaira még visszatérünk), hanem azért is, mert a felhasznált szövegkorpusz egyes darabjait felismerve itt találkozhatunk olykor erősen blöffbe hajló megoldásokkal. Amikor a 128. számozású szövegben a lényeget tekintve szóról szóra ismerni rá a magyar miniszterelnök pár évvel ezelőtti közösségimédia-bejelentkezésére, vagy a 149. számozásúban minden különösebb erőfeszítés nélkül a CPG zenekar Erdős Pétert szidalmazó klasszikusára, akkor érezni, hogy azért a posztmodern írásmódnak is megvannak a maga határai. Az utóbb említett szöveg esetében a megszólított praktikus módon rinocérosszá válásán túl mindössze két ellentétes hatású sor került az eredeti anyagba.

    bb

    A fentiek összefoglalásaként a legfontosabb felismerés, hogy az Ó, rinocérosz minden látszólagossága ellenére sem a címszereplő mitikus és elérhetetlen figuráját akarja elénk tárni, hanem arra világít rá, hogy éppen az a már-már mitizálásig tiszteletre méltó naivitás az, amely végül az állat vesztét okozza. Ezzel együtt pedig annak az enciklopédikus indíttatásnak a csődjével is találkozhatunk, amely az Ovidius-mottóval összefüggésben a világ dolgait számbavehetőnek, megszámlálhatónak tételezi. Ezt a 31. számú szöveg is megerősíti, amelynek első és egyben tételmondata éppen az, hogy „A rinocérosznak nincsen mítosza”. A kötetet önálló versek gyűjteményeként olvasva ez az állítás sokkal esetlegesebbnek, ennél fogva kevésbé hihetőnek hat (hiszen a rinocérosz mégiscsak egy metafora), a regényértelmezésnek ellenben fontos kulcseleme. Tudniillik a rinocérosznak igenis van mítosza, Schein azonban úgy számol le a mítosszal, hogy részletesen és érzékletesen sorra veszi annak állomásait – különös tekintettel az Európába érkező első példányok kiváltotta csodálatra és Dürer híres rinocéroszábrázolására –, miközben könyve rinocérosza ugyanezeket a pontokat átéli, és a maga komótos módján a szó szoros értelmében elszenvedi. Mert egyfelől mindenképpen az ovidiusi Átváltozások mélységéhez méltó az az igyekezet, amellyel a rinocérosz a legkülönbözőbb korok figuráival próbál azonosulni, másfelől viszont egy igen fontos és meghatározó különbség mégis akad az ovidiusi és a scheini átváltozás között: az Ovidius által leírt történetek bár hasonlóan epikus módon dolgoznak, mégis szövegenként más-más figura átváltozását mesélik el, valahogy úgy, ahogyan azt a novellák teszik. Az Ó, rinocérosz ellenben egyetlen lény monumentális – az emberiség felől olvasva kényszeres – átváltozástörténetét mutatja be, ezáltal sokkal inkább összefüggő egészként, vagyis regényként akarna működni. Ezt a szándékot pontosan úgy zúzza szét a versformának az itt sokszor kötelezően rövid jellege, ahogyan a hús-vér rinocéroszt a türelmetlennek bizonyuló, törtető emberiség beteges hajlama a számára ismeretlen lények mitizálására.

    Versek soraként olvasva ez a kötet – a fülszöveg ígéretéhez ugyancsak híven – valóban nem több egy ironikus, alternatív enciklopédiánál, vagyis a civilizáció tudását magába foglaló, vélt ismeretek gyűjteményénél. A lényeg azonban nem ez, hanem a mögötte megbújó szenvedéstörténet.

     

    Schein Gábor: Ó, rinocérosz

    Magvető, 2021

    Schein Gábor: Ó, rinocérosz

  • További cikkek