×

Írókról, korokról, kutyafüléről
Kemény István: Lúdbőr
Hende Fruzsina
2018 // 02. 21

Kemény István leveti a rendszerváltás euforikus állapotának rózsaszín szemüvegét, hogy szembenézzen a fekete-fehér valósággal. Esszéiben számot vet a megvalósított lehetőségekkel és a be nem váltott ígéretekkel, s habár főként önmagával szemben fogalmaz meg kérdéseket, szinte észrevétlenül az olvasót is behívja közéleti, társadalmi, irodalmi eszmefuttatásaiba.

Már a kötet külseje vonzza a szemet, a borító hátterének élénk rózsaszínjével erős kontrasztot alkot a fekete-fehér fotó, amin négy fiatal ül egymás mellett. Az első szöveg meséli el a kép keletkezését. A dátum 1989. október 23., a helyszín a Parlament főbejáratának lépcsője. A fiatalok a képen Kun Árpád, Szirmay Ágnes, Kemény István és Poós Zoltán (a háttérben Dongó kutya), a fotót Bartis Attila készítette. Sok mondanivalója, ígérete van már a borítónak is, noha ez első pillantásra talán nem derül ki. A harsány, életteli szín és a történelmi pillanatban készített fotó az elrévedő, kicsit elveszett, értetlen arcú fiatalokkal egymást egészíti ki, az érzelmi-hangulati skála két végletét jeleníti meg. Ez a kettőség, az egymást kiegészítő kontrasztok a könyv szövegeiben is visszaköszönnek: a pátoszt humorral, a hősi halált a „Nobozmeg!” csatakiáltással, a komoly társadalmi kérdéseket (ön)iróniával, Rejtőt Kafkával, Elvist az Európa Kiadóval együtt olvashatjuk.

Noha szinte mindegyik esszében együtt jelennek meg a fülszövegben felsorolt témák, mégis az öt fejezetbe rendezett írások közül az első kettő inkább a múlt és jelenkor közéleti, politikai témáira, míg a harmadik és negyedik többnyire irodalmi kérdésekre fókuszál.

A könyv első esszéjében (Egy szép dé lután) ez áll a ’89 előtti időszakról: „Kicsit persze bedarált és betört a társadalom, de nem névre szólóan. […] Szóval nem bántottak; lelkileg, szellemileg független maradtam, és ép. Persze mindezeknek ára volt. Óvatos voltam. Na jó, gyáva. Nem vettem részt politikai szervezkedésben, demokratikus ellenzéki mozgalomban. Na jó, alig. De általában, befogtam a pofámat. Közben ironizáltam mindenen, az igaz.” A kötet erre az állapotra adott válasz, ennek az állításnak a felszámolása. Számvetés azzal, hogy mi volt ’89 előtt, és mi történt utána – hogy milyen jövőképet szerettek volna valóra váltani, és ez mennyire sikerült. Nemcsak egy társadalmi réteg vagy egy generáció életének a lenyomata, hanem sokszor az író saját benyomásainak, élményeinek és kételyeinek rögzítése is. Az esszék sokszor egymással is párbeszédben állnak, ugyanazokat a témákat járják körül különböző szempontokból, eltérő intenzitással. Érdemes figyelni az eredeti megjelenés dátumait, hogy hogyan rajzolódik ki egy folyamat az akár több év különbséggel született írásokból.

Ha az első szöveg a kötet alapkérdését teszi fel – hogy mi és hogyan valósult meg a ’89-ben elképzelt jövőből –, akkor a Száz év türelem a kérdésre adott válaszok, esszék közös vizsgálati kiindulását, munkamódszerét fogalmazza meg. Ez pedig a Lényeg megtalálása, meglátása, az erre való törekvés. Ahogy Kemény írja: „körülbelül harminc éve szerelmes vagyok a Lényegbe […] én a Lényeget kezdtem keresni, verseket írtam, főleg arról, hogy mi miért megy tönkre ebben a vacak országban-kontinensen-bolygón, és több mint harminc éve leginkább a huszadik század történelme érdekel, és azok a felfoghatatlan tragédiák, amik az előttem járó két-három generációval történtek meg, mert ott van valahol a Lényeg […] a legtisztábban […] márpedig én a Lényeget keresem, akármilyen röhejes vagyok is ezzel […] de néha-néha, tényleg csak a legjobb pillanataimban úgy érzem, na, most mégis megláttam valamit a Lényegből, valami egészen kevéskét.” Ez a Lényeg-látás A k öltészet megkopasztása lúdbőrig esszében is megtalálható, más szavakkal, mint egy általános érvényű költői ars poetica: „A költészet nem más, mint a szirének énekének elmesélése. Valaki – a költő – meghallhatja, és igyekszik továbbadni a többinek. […] Nemcsak művelője – a költő – kiválasztott, de még a hallgatója, olvasója is. Abba a körbe tartoznak együtt (az irodalomba), amely beavatást nyert a szirének énekébe, és ahol ismerik a relatíve legpontosabb szavakat elmondani az elmondhatatlant és megérteni a megérthetetlent.” A kötet esszéi ezeknek a Lényeg-látó pillanatoknak a megfogalmazásai háborúról, Adyról, kivándorlásról, Boldog északról, Bizottság zenekarról, ügynöklistáról, Bobby Fischerről.

A ötödik fejezet – Ötven +1 irodalmi pillér – a könyv zárása: játék és kaland az írónak, szellemi levezetés az olvasónak. Ottlik és Tolkien, Cervantes és Hrabal, Lukács evangé liuma és a Kommunista kiáltvány, Tolsztoj és Dosztojevszkij mind helyet kapnak a fejezetben egy-egy kisesszé erejéig, amelyben nemcsak a művek valamely lényegi aspektusa kerül bemutatásra, hanem a Keményre tett hatásukról is olvashatunk.

A Lúdbőr izgalmas olvasmány azoknak, akik még nem ismerik Kemény Istvánt, de hallották már a nevét, és kíváncsiak rá – igaz első találkozásuk lesz vele; azoknak, akik már ismerik őt, de szeretnék jobban megérteni gondolkodás- és látásmódját; és azoknak, akik kedvet éreznek és nyitottak egy-egy irodalmi-közéleti kérdést új szempontok mentén is meghallgatni, végiggondolni, és a kánonból kiszorult, de olvasásra érdemes művekkel megismerkedni.

Kemény István: Lúdbőr, Magvető, 2017.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben