Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Írókról, korokról, kutyafüléről

    Kemény István: Lúdbőr

    2018.02.21 — Szerző: Hende Fruzsina

    Kemény István leveti a rendszerváltás euforikus állapotának rózsaszín szemüvegét, hogy szembenézzen a fekete-fehér valósággal. Esszéiben számot vet a megvalósított lehetőségekkel és a be nem váltott ígéretekkel, s habár főként önmagával szemben fogalmaz meg kérdéseket, szinte észrevétlenül az olvasót is behívja közéleti, társadalmi, irodalmi eszmefuttatásaiba.

  • Írókról, korokról, kutyafüléről

    Már a kötet külseje vonzza a szemet, a borító hátterének élénk rózsaszínjével erős kontrasztot alkot a fekete-fehér fotó, amin négy fiatal ül egymás mellett. Az első szöveg meséli el a kép keletkezését. A dátum 1989. október 23., a helyszín a Parlament főbejáratának lépcsője. A fiatalok a képen Kun Árpád, Szirmay Ágnes, Kemény István és Poós Zoltán (a háttérben Dongó kutya), a fotót Bartis Attila készítette. Sok mondanivalója, ígérete van már a borítónak is, noha ez első pillantásra talán nem derül ki. A harsány, életteli szín és a történelmi pillanatban készített fotó az elrévedő, kicsit elveszett, értetlen arcú fiatalokkal egymást egészíti ki, az érzelmi-hangulati skála két végletét jeleníti meg. Ez a kettőség, az egymást kiegészítő kontrasztok a könyv szövegeiben is visszaköszönnek: a pátoszt humorral, a hősi halált a „Nobozmeg!” csatakiáltással, a komoly társadalmi kérdéseket (ön)iróniával, Rejtőt Kafkával, Elvist az Európa Kiadóval együtt olvashatjuk.

    Noha szinte mindegyik esszében együtt jelennek meg a fülszövegben felsorolt témák, mégis az öt fejezetbe rendezett írások közül az első kettő inkább a múlt és jelenkor közéleti, politikai témáira, míg a harmadik és negyedik többnyire irodalmi kérdésekre fókuszál.

    A könyv első esszéjében (Egy szép dé lután) ez áll a ’89 előtti időszakról: „Kicsit persze bedarált és betört a társadalom, de nem névre szólóan. […] Szóval nem bántottak; lelkileg, szellemileg független maradtam, és ép. Persze mindezeknek ára volt. Óvatos voltam. Na jó, gyáva. Nem vettem részt politikai szervezkedésben, demokratikus ellenzéki mozgalomban. Na jó, alig. De általában, befogtam a pofámat. Közben ironizáltam mindenen, az igaz.” A kötet erre az állapotra adott válasz, ennek az állításnak a felszámolása. Számvetés azzal, hogy mi volt ’89 előtt, és mi történt utána – hogy milyen jövőképet szerettek volna valóra váltani, és ez mennyire sikerült. Nemcsak egy társadalmi réteg vagy egy generáció életének a lenyomata, hanem sokszor az író saját benyomásainak, élményeinek és kételyeinek rögzítése is. Az esszék sokszor egymással is párbeszédben állnak, ugyanazokat a témákat járják körül különböző szempontokból, eltérő intenzitással. Érdemes figyelni az eredeti megjelenés dátumait, hogy hogyan rajzolódik ki egy folyamat az akár több év különbséggel született írásokból.

    Írókról, korokról, kutyafüléről

    Ha az első szöveg a kötet alapkérdését teszi fel – hogy mi és hogyan valósult meg a ’89-ben elképzelt jövőből –, akkor a Száz év türelem a kérdésre adott válaszok, esszék közös vizsgálati kiindulását, munkamódszerét fogalmazza meg. Ez pedig a Lényeg megtalálása, meglátása, az erre való törekvés. Ahogy Kemény írja: „körülbelül harminc éve szerelmes vagyok a Lényegbe […] én a Lényeget kezdtem keresni, verseket írtam, főleg arról, hogy mi miért megy tönkre ebben a vacak országban-kontinensen-bolygón, és több mint harminc éve leginkább a huszadik század történelme érdekel, és azok a felfoghatatlan tragédiák, amik az előttem járó két-három generációval történtek meg, mert ott van valahol a Lényeg […] a legtisztábban […] márpedig én a Lényeget keresem, akármilyen röhejes vagyok is ezzel […] de néha-néha, tényleg csak a legjobb pillanataimban úgy érzem, na, most mégis megláttam valamit a Lényegből, valami egészen kevéskét.” Ez a Lényeg-látás A k öltészet megkopasztása lúdbőrig esszében is megtalálható, más szavakkal, mint egy általános érvényű költői ars poetica: „A költészet nem más, mint a szirének énekének elmesélése. Valaki – a költő – meghallhatja, és igyekszik továbbadni a többinek. […] Nemcsak művelője – a költő – kiválasztott, de még a hallgatója, olvasója is. Abba a körbe tartoznak együtt (az irodalomba), amely beavatást nyert a szirének énekébe, és ahol ismerik a relatíve legpontosabb szavakat elmondani az elmondhatatlant és megérteni a megérthetetlent.” A kötet esszéi ezeknek a Lényeg-látó pillanatoknak a megfogalmazásai háborúról, Adyról, kivándorlásról, Boldog északról, Bizottság zenekarról, ügynöklistáról, Bobby Fischerről.

    A ötödik fejezet – Ötven +1 irodalmi pillér – a könyv zárása: játék és kaland az írónak, szellemi levezetés az olvasónak. Ottlik és Tolkien, Cervantes és Hrabal, Lukács evangé liuma és a Kommunista kiáltvány, Tolsztoj és Dosztojevszkij mind helyet kapnak a fejezetben egy-egy kisesszé erejéig, amelyben nemcsak a művek valamely lényegi aspektusa kerül bemutatásra, hanem a Keményre tett hatásukról is olvashatunk.

    A Lúdbőr izgalmas olvasmány azoknak, akik még nem ismerik Kemény Istvánt, de hallották már a nevét, és kíváncsiak rá – igaz első találkozásuk lesz vele; azoknak, akik már ismerik őt, de szeretnék jobban megérteni gondolkodás- és látásmódját; és azoknak, akik kedvet éreznek és nyitottak egy-egy irodalmi-közéleti kérdést új szempontok mentén is meghallgatni, végiggondolni, és a kánonból kiszorult, de olvasásra érdemes művekkel megismerkedni.

    Kemény István: Lúdbőr, Magvető, 2017.


  • További cikkek