• Alantas játékok – Szabó-Horváth Tamás Nemsokára minden jobb lesz című kötetéről

    2026.11.19 — Szerző: Hlavacska András

    2026 júniusában radar alatt jelent meg Szabó-Horváth Tamás Nemsokára minden jobb lesz című könyve. Egy „későn kezdő” szerző debütkötete – ennek megfelelően nem sok figyelmet kapott. Többet érdemelne.

  • Szabó-Horváth Tamás  Fotó: Cseh Róbert
    Szabó-Horváth Tamás
    Fotó: Cseh Róbert

    Helyenként humoros, helyenként gyomorforgató, de leginkább fájdalmas – röviden így jellemezhető Szabó-Horváth Tamás Nemsokára minden jobb lesz című kötete. A könyvet két kisregény alkotja: az első (Nemsokára minden jobb lesz) központi szereplője – egyben elbeszélője – Tamás, a másodiké (Időzavar) András. A narrátor Tamás 2022-ben harminchat éves, a vezetékneve Szabó („eljátszottam az ötlettel, nyitok egy esküvőszervező irodát, ami a versenytársainál olcsóbban és gyorsabban dolgozik. Csak egy jó mottó kellene. Elege van a szarakodásból – kérjen esküvőt a szabókától. Hát ez borzalmas”), szöveget alkot („Ráadásul ezekkel a sorokkal is csak ezt mélyítem el, hiszen most sem az életéről írok”). Elegendő a fülszöveget ismernünk, hogy az első kisregényt önéletrajzi írásnak tekintsük.

    Szabó-Horváth Tamás „Nemsokára minden jobb lesz” című kötete Kép forrása: a szerző sajátja
    Szabó-Horváth Tamás „Nemsokára minden jobb lesz” című kötete
    Kép forrása: a szerző sajátja

    András pedig felfogható az első kisregény elbeszélőjének alteregójaként, hiszen sokban hasonlítanak. Akadnak egészen jelentéktelennek tűnő egyezések, mint például, hogy gyerekkorukban mind a ketten a Sakkélet című folyóirat olvasói voltak, hogy hiányolják a doktori cím megszerzését („Hol van az a doktori cím…”, „Ha már Dr. nem lett sosem”), vagy hogy a felmenőiknek a szobavécé a végső feladás jelképe. De találunk beszédes összecsengéseket is: mind a ketten bölcsészek, mind a kettőjük egyik kollégáját Bollának hívják. Tamás és András legizgalmasabb tulajdonsága, hogy kisszerű és – eltérő mértékben – alantas figurák. A teszetosza Tamás hétköznapi önzőségével valószínűleg sok olvasó tud azonosulni: például amikor a történet elején megtudja, hogy az édesanyja a hátfájása miatt kórházban járt, csak „visszafogottan, kötelességből” értetlenkedik, de megjegyzi: „Azért örültem, hogy nem szóltak.” Vagy amikor a leendő feleségét kíséri kivizsgálásra: „A doktornő az íróasztalánál ült. […] nemcsak a széles háta és a vastag karja, de a passzív-agresszív, türelmetlen modora miatt is képtelenség lett volna figyelmen kívül hagyni. […] Velem nem foglalkozott, és ezért nagyon hálás is voltam. Virágot sajnáltam, de nem tehettem érte semmit.” Ezek az odavetett, ironikus megjegyzések cinkos mosolyt csalhatnak az olvasó arcára,

    de a Nemsokára minden jobb lesz nemcsak humoros, hanem terápiás szövegként is jól működik: az első kisregényben Tamás reakciói sokak számára ismerősek lehetnek,

    különösen a krízishelyzetekre adottak (például nem tud egy helyben megmaradni: „Menni akarok […], mint egy cápa, meghalok, ha nem mozoghatok”). Egészen egyszerűen jó ráismerni, hogy ezekben az érzésekben mások is osztoznak, hogy nem vagyunk egyedül. Azt viszont nehéz megítélni, kiket is tud igazán megszólítani a könyv: a kisregények főbb történései, állapotai egyfelől általános felnőttkori megéléseket mutatnak be (a szülő elvesztése, gyerekvállalás, munkahelyi kiégés, bénító konformizmus, párkeresési kihívások), másfelől ebben a koncentrációban mégis főleg a késő harmincas korosztály generációs tapasztalataiként érthetők meg.

    Szabó-Horváth Tamás „Nemsokára minden jobb lesz” című kötete Kép forrása: a szerző sajátja
    Szabó-Horváth Tamás „Nemsokára minden jobb lesz” című kötete
    Kép forrása: a szerző sajátja

    András alantassága más – a határokat feszegeti, normát szeg. Egyik este a panelházak takarásában egy üzekedő pár nyögéseinek hangjára maszturbál egy közterületen; később egy prostituált szolgáltatásait veszi igénybe; „a gerincvelőjében szüntelenül lobogó undorító, kéjsóvár vágy[at]” érez egy kiskorú lány iránt; összebújik egy férjes asszonnyal. Ezen a ponton jelentőségteli az első és a második kisregény elbeszélői pozíciójában megfigyelhető váltás: míg Tamás egyes szám első személyben számol be az életéről – édesanyja haldoklásáról, a gyerekvállalás nyomában járó örömről és bizonytalanságról, a házasságkötésről –, András történetét egyes szám harmadik személyben ismerjük meg. Túlzás lenne azt állítani, hogy külső nézőpontból szemléljük a vele történteket, mivel hozzáférünk legféltettebb gondolataihoz, érzéseihez, mégis érzékelhető a távolságtartás.

    Ugyanakkor a két kisregény nyelvhasználata viszonylag egységes marad:

    a gyakori frappáns hasonlatok („Az akarata elmorzsolódik, mint az a száraz kenyérmaradvány a mikró mellett, amit már hetek óta kerülgetnek”; „a szívem, mint egy kellemetlenkedő szomszéd, kalapált, dübörgött, ütvefúrt a torkomban”) mellett markáns, ritka szóválasztások is összeköti a két szöveget. Utóbbiak közül a legbeszédesebb talán a „telleget” ige, mely András és Tamás történetének elbeszélésében is megtalálható („haszontalan mozdulatokkal tellegetek”; „Szúnyogok zümmögnek körülöttem, dühödten tellegetek”; „A férfi megtorpan, a tellegető keze megáll mozdulat közben”). Ezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a két történetet ugyanaz a személy meséli el (legalábbis a kisregények ennek elfedésére nem tesznek kísérletet). Mintha András az első kisregény elbeszélőjének sötét alteregója (legelfuseráltabb megvalósulása?) lenne. Így viszont nemcsak az olvasás bírhat terápiás erővel, de a Nemsokára minden jobb lesz című kötet a saját életének alternatív végigjátszását író Tamás alakjában az írás terápiás jellegét is érzékenyen mutatja be.

    Szabó-Horváth Tamás „Nemsokára minden jobb lesz” című kötete Kép forrása: a szerző sajátja
    Szabó-Horváth Tamás „Nemsokára minden jobb lesz” című kötete
    Kép forrása: a szerző sajátja

    Végigjátszás: a szóválasztás nem véletlen.

    Szabó-Horváth Tamás kötetének intertextuális utalásai széles skálán mozognak, de ezek között a játékok kitüntetett helyet foglalnak el.

    Irodalmi alakok (József Attila, Krasznahorkai László) ugyanúgy megidéződnek, mint zeneszerzők/zenekarok (Bob Dylan, Tom Petty, Johnny Cash, Hétköznapi Csalódások), televíziós sorozatok (The Wire, Breaking Bad) vagy filmes műfajok (szuperhősfilm, krimi), de mégis csak a játékok az elsődleges referenciák. Ez az Időzavarban látványosabb, András ugyanis hosszú kihagyás után tér vissza gyerekkori álmához, a versenyszerű sakkozáshoz – a kisregény történetében a pontszerző sakkesemények és a hétköznapok leírásai váltogatják egymást. De valójában mind a két kisregényben fellelhetők eltérő játékos formákra történő utalások a videójátékoktól az analóg játékokon át a szerepjátékokig. A játékok néha a történet szintjén jelennek meg („Mi lesz majd a sorsa a kisgyerekes háztartásban a gitár- és óragyűjteménynek, a Playstationnek”; „most inkább gyorsan FIFA-zik egyet”), máskor viszont hasonlatok, metaforák szintjén („Arctalan tömeg, saját történet nélkül, nem játszható karakterek”; „Négy irányba indulhattunk volna el, négy beláthatatlanul hosszú folyosón, mint egy kalandjátékban”; „Mi viszont azt már nem látjuk, belevetettük magunkat a kazamatákba”). A különböző játékformák eltérő szimbolikus jelentéseket hordoznak, ám ezek külön-külön mind segíthetnek a két kisregény megértésében. Az irányválasztás és a kalandjátékok például a lapozgatós könyvek hagyományát idézik meg, egy médiumét, amelyet a korlátozott ágencia jellemez – ez pontos kifejezője a két központi szereplő behatárolt cselekvőképességének, annak, hogy az élet inkább megtörténik velük, a döntési szabadságuk csak illuzórikus. Az Időzavar központi eleme – egyben az egész kötet egyik kulcsmetaforája –, a sakk látszólag ellentmond ennek: azzal az ígérettel kecsegtet, hogy a saját sorsunk kovácsai lehetünk, az előremenetelünk a fejlődésünk függvénye. András története egy ideig ezt a logikát követi, sakkversenyek rendszeres látogatójává válik, egyre magasabb pontszámú ellenfeleket győz le. A történet lezárása viszont poétikai szinten erősen ellentmond ennek. Miután András lefekszik egy férjes asszonnyal, a megcsalt férj megüti. Majd a következőket olvashatjuk: „De most rájött valamire, még ha nem is tudja egyértelműen megfogalmazni magának. Egész életében sakkban tartotta a fizikai fenyegetés réme.” A sakkban tartani itt (legalább) kettős jelentéssel bír: valakit belekényszeríteni a sakkba mint játékformába, vagy a sakk játékformáján belül az ellenfél királyát folyamatosan fenyegetni. Akárhogy is, a sakk elveszíti az eddig a történet szintjén hozzá társított pozitív előjelet, egy fenyegető, bénító, korlátozó rendszerként lepleződik le.

    bb

    Fodor Ákos 3 negatív szó című haikuja így hangzik: „Nincs semmi baj.” A verset az teszi okossá (széppé?), hogy miközben ez a három szó külön-külön mind negatív (hiányt vagy problémát, veszélyt jelöl), együtt megnyugtatóan hatnak. Szabó-Horváth Tamás kötetének címe hasonló játékot játszik, csak eltérő végeredménnyel.

    Nemsokára minden jobb lesz – ígéri a könyv, de ez a mondat csak egy kétségbeesett mantrának hat az elbeszélő végső összeomlása előtt.

    A szavak külön-külön mind bizakodásra adnak okot, együtt viszont ennek az ellenkezőjét fejezik ki. Ezt a borítón a cím tipográfiája, az egyre rövidülő sorok is megerősítik. A könyvben az önnarratíva szintjén, az elbeszélő Tamás szemszögéből a történet is ebbe az irányba mutat: hiszen a „nemsokára minden jobb lesz” mondat a végső stádiumos beteg, a haldokló édesanya szájából hangzik el. De a haldokló belső világához nincs hozzáférésünk, a kisregény szűk perspektívával dolgozik, csak azt észleljük, ahogy a történések az elbeszélőben lecsapódnak. A konklúziója pedig ellentétes a cím látszólagos optimizmusával: „Mert mit is mondhatnék? Tudjuk, hogy ennél csak rosszabb lesz, minden más hazugság lenne”.

    Szabó-Horváth Tamás: Nemsokára minden jobb lesz

    Napkút, Budapest, 2026


  • További cikkek