• Strandolás helyett szeminárium – Ilyen volt a Kortárs első írótábora

    2022.09.12 — Szerző: KO

    A váratlan hideg és az eső ellenére jó hangulatban telt a Kortárs folyóirat balatonfüredi tábora. Bár a strandolás elmaradt, a meghívott oktatóknak és vendégeknek – valamint a környékbeli vendéglátóipari egységeknek – köszönhetően nem okozott problémát az idő kellemes eltöltése.

  • Műhelymunka a szabadban
    Műhelymunka a szabadban

    A Kortárs tábor négy műhelyében délelőttönként zajlottak a szemináriumok. A prózaírók Szilasi László író, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, a lírikusok Tóbiás Krisztián költő, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője, a műfordítók Jeney Zoltán író, műfordító, a kritikusok pedig Szekeres Nikoletta, a Kortárs folyóirat szerkesztőjének vezetése mellett mélyíthették tudásukat.

    Tóbiás Krisztián így foglalta össze a líraműhelyben zajló munkát: „Mindig jó kérdés, hogy tehetséggondozás címszó alatt mi is az, amivel segíthetünk a pályakezdőknek. A balatonfüredi tábor rövid négy napja alatt írtunk, olvastunk, elemeztünk, húztunk, ismét húztunk, és átírtunk. Arra próbálunk közösen rájönni, hogy a 21. században a jelenlegi tág keretek között mégis mik azok az elemek, amik a verset megkülönböztetik a többi műfajtól, mi az, ami hasznára válik egy versnek, és mi az, ami miatt még szükséges dolgozni egy-egy kézirattal. Hogy mekkora eredménye volt mindennek, gondolom, majd hamarosan ki fog derülni a soron következő publikációkból.”

    A Tempevölgy folyóirat lapszámbemutatója
    A Tempevölgy folyóirat lapszámbemutatója

    Szilasi Lászlót egyszerre aggasztja és tölti el örömmel, hogy prózaírással foglalkozó tanítványai – akik többségükben szegedi hallgatók – a tábori körülmények között sokkal termékenyebbek voltak, mint a bölcsészkaron az iskolapadban.

    Szekeres Nikoletta szerint kritikaműhelyt vezetni kicsit mindig olyan, mintha bántani akarná a kedves résztvevőket, mivel általában a módszere az, hogy mondatról mondatra szétszedik az írásokat, aztán a kezdeti szégyenkezés után mindig megtörténik az áttörés: „A hallgatók a táborban elképesztően gyorsan éreztek rá a szövegek boncolásának csodájára. És ami a legjobb, azzal foglalkozhattak, amit láthatóan szeretnek: könyvekkel, könyvkritikával. A táborban a műhely vendége volt Szilágyi Zsófia, aki élvezetesen mesélt a kritikavitákról, és azt hiszem, sikerült meggyőzni a fiatalokat arról, hogy a kritikatörténet sem feltétlenül valami száraz, unalmas dolog, bátran kutassanak, ismerjék meg az elődöket. Nagyon tehetséges, jó humorú csoporttal dolgozhattam, akik pontosan tudják, hogy van még mit tanulniuk, és ettől nem riadnak vissza. Ezt jó volt látni.”

    Szvoren Edina dedikál
    Szvoren Edina dedikál

    „A műfordítói műhely a velőig hatoló elemzések, boncolgatások terepe volt. Betűről betűre kielemeztük, megbíráltuk, megrágtuk és megemésztettük egymás fordításait, javasoltunk, ötleteltünk, közben pedig kibújtak a hibák, mint azok a bizonyos szögek a zsákból, előtűntek a fordítás megugorhatatlan problémái. A nyelvi különbözőségeket gyorsan felülírták a magyar megfogalmazás buktatóinak és a nehéz helyzetek megoldásának gyönyörei” – jellemezte az együtt töltött időt Jeney Zoltán.

    Délutánonként a meghívott vendégek tartottak előadást. Szilágyi Zsófia, a Szegedi Tudományegyetem oktatója a krimi műfajjal kapcsolatos aktuális kérdésekről beszélt. A Kortárs folyóirat szerkesztői, Pécsi Györgyi, Thimár Attila, valamint Hlavacska András a kritika helyzetéről, jövőbeni irányairól vitatkoztak a közönség bevonásával. Ács Margit író, szerkesztő szintén több évtizedes kritikaírói pályájával kapcsolatban osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. Fábián László, az ELTE Trefort Gyakorló Gimnázium vezetőtanára pedig az irodalomoktatást érintő kérdésekről, problémákról tartott előadást.

    Zalán Tibor és Thimár Attila
    Zalán Tibor és Thimár Attila

    Mindhárom nap hivatalos részét egy esti beszélgetés zárta. Hétfőn Zalán Tibor költőt látta vendégül a csapat, kedden Szilasi László mesélt irodalomtörténészi és szépírói pályája alakulásáról, szerdán pedig Szvoren Edina író látogatott a táborba.

    A programot a Tempevölgy és a Kortárs folyóirat lapszámbemutatói tették teljessé. A szervezők bíznak abban, hogy mindenki örömmel emlékszik vissza ezekre a napokra, és hogy lesz még folytatás.

    bb


  • További cikkek