A fantasy eszköz az irodalom kezében – Kritika Moskát Anita A hazugságok tézisei című könyvéről

Moskát Anita A hazugság tézisei című novelláskötete a Könyvhéten jelent meg a GABO Könyvkiadó SFF Könyvek sorozatában, amelyben a szerző három korábbi regényét – Bábel fiai (2014), Horgonyhely (2015), Irha és bőr (2019) – is megismerték az olvasók. A könyv bemutatójának a Margó Fesztivál adott otthont, első recenzióját pedig Pintér Bence tollából az azonnali.hu közéleti portál publikálta, amelynek a könyves rovata is elsősorban a közélet iránt érdeklődők számára releváns műveket tárgyalja. A hazugság tézisei ily módon egyszerre méretik meg fantasykötetként, irodalmi teljesítményként és olyan szövegként, amely érvényesen és figyelmesen kíván beszélni a kortárs valóságunkról. A kötet képes arra, hogy mindhárom olvasói csoportnak bátor és újszerű olvasmányélményt jelentsen, hiszen a szerző nem vesz tudomást a szépirodalom és a zsáner műfajai között vélt tartalmi és esztétikai határokról.

A fantasy irodalmi eszközzé válik Moskát új könyvében – a segítségével a szerző pontosabban tud referálni a kortárs valóságról.

Olyan, sok esetben divatos, de mélységében alig elemzett problémákat dolgoznak fel a novellák, mint például a digitalizáció által kínált lehetőségekben rejlő addikció, a tehetséges gyerekek kihasználása vagy a globális kizsákmányolásból profitáló régiókban élők bűntudata, amiért kénytelenek használni az igazságtalanul szerzett gazdasági előnyöket. A kilenc novellát és egy kisregényt tartalmazó könyv történetei a metaforák felé terelik az olvasó figyelmét, és valóságelemmé teszik a szóképek konkrét jelentését. A munkahelyük fekete monitorjai mögött valóban eltűnnek az emberek, a hazugságok tényleg képesek arra, hogy felépítsenek egy várost, az egyén adósa a szülőhelyének, a szerződések pedig nem puszta megegyezések, hanem önmagukban is a világ alakítói a szövegekben.

A kötetnyitó A mesterhazugság című novella rétegzettsége máris az olvasó elé teremti az egész könyvet meghatározó bizonytalanságtapasztalatokat. Az elbeszélő az első mondattal elhitelteleníti önmagát: „Régen már reggeli előtt öt-hat alkalommal hazudtam.” Majd bemutatja az egész hazugságok mentén működő világot, amely az igazságot csupán írásban képes megőrizni, mert szóban azonnal pusztítást jelentene, így minden szereplő megszokta a dupla fenekű beszédet. Különösen igaz ez az építészek környezetére: melléjük az állam társakat rendel, hogy az ő felhasználásukkal készítsék elő a nagy mesterhazugságukat. A novella sokáig fenntartja az egyszerű építkezéstörténet látszatát, de már ekkor betekintést ad a gyerekkora óta kiszolgáltatott, felnőttként cinikusságba menekülő építészlány történetébe, hogy aztán egy ponton a cinizmus helyét valódi érzelmek, a hazugságokét pedig vélt igazságok vegyék át. Az elbeszélő ugyan eddig pontosan írta le a világ működését, de nem ismerte fel a saját pozícióját benne, ezzel pedig újrateremtette a korábban leírt rend kegyetlenségét. Élettörténete így önmagában is vall a hazugságok, valamint a fiziológiai és érzelmi kiszolgáltatottság egyéni és közösségi kérdéseiről.

Moskát novellái az eszközként használt fantasztikum és a kötet egészét átható társadalmi figyelem mellett is mintapéldái a klasszikus novellafogalom szerint született szövegeknek: azok egy hőst követnek, őt egy olyan változáson, döntéshelyzeten kísérik át, amely felbolygatja az egyén értékrendszerét, az addig megélt világának a rendjét. A már ismertetett A mesterhazugság című szöveg főhőse mellett a többi kötetbéli karakter számára is megismerhetőbbé válik a fikció világa, és új ismereteik birtokában nagyon is valódi etikai döntés előtt állnak. A gyertya a magasban tündöklő nap című novella anyakarakterének dilemmája talán a legfeszítőbb: ha visszaveszi a kisfiát a háború vámszedőjeként meggazdagodó varázslótól, vállalja, hogy talán sosem lesz képes visszaváltoztatni őt a korábbi gyerekévé.

Fontos és más szövegekben is sokszor visszaköszönő dilemmák a szülői felelősség problémái.

A Gumicukorszív című szöveg a gyerekek személyiségi jogainak mibenlétére kérdez rá a közösségimédia-felületek kontextusában, miközben az egyik szülőt egy pontatlanul betanított és könnyen manipulálható algoritmus helyettesít. Az Istenanyák a béranyaság kérdését járja körül, ahol szűz lányokat egy teokráciában istenek termékenyítenek meg, ám a szüléssel minden anyai jogról le kell mondaniuk a későbbi, ígért jólétükért cserébe. Moskát világától az anyaság kizsákmányoló, hatalmi és gazdasági vetületeinek szétírása nem idegen gesztus: a Horgonyhely című regényének szereplői mind a születési helyükhöz kötöttek, pusztán a terhes asszonyok vándorolhatnak. A regényben a valódi gazdasági-társadalmi elitet helyváltoztató képességüknek hála a termékeny nők alkotják, a novellában viszont a termékeny női test kizsákmányolása mellett férfiak uralják a hatalmi és isteni szférákat, a nők pusztán inkubátorok és tápanyagforrások – többre vágynak ugyan, törekvéseik azonban eredendően hasztalanok.

A hagyományos novellafogalommal együttműködve a Fekete monitor című elbeszélés egy szerepjáték-történet, amely a multinacionális vállalati közegben játszódik, és az olvasó folyamatosan alakíthatja aszerint, hogy konfliktusvállaló, kiváró vagy elkerülő stratégiák mentén halad tovább a történettel. A harmincnégy számozott epizód lineárisan olvasva nem ad ki egyetlen koherens cselekményt, hanem játékra hívja a befogadót: minden epizód végén döntenie kell, hogy hogyan viselkedik az adott helyzetben, vagy mihez kezd a megszerzett információval, és ennek megfelelően kell egy következő számozott fejezethez lapoznia. A vállalati működéssel szemben kritikus szöveg csupán a monoton munka folytatását és a kiégésből fakadó elbukást tartja lehetséges végkimenetelnek, és míg ezen befejezések aligha, a sci-fi elemekkel és a céges világ kifejezéseivel épített szöveg képes izgalmasnak, eredetinek hatni. A szerepjáték forgatókönyvét egy kolléga eltűnésével induló krimiszál indítja el, a szöveg pedig a teljesítményértékelés jutalmazással és büntetésekkel terhelt orwelli világába vezet, ahol a befogadónak kell döntenie arról, megbízhat-e bárkiben is.

A korábbi regények legnagyobb erőssége a világépítés volt, míg a szereplők jellemzően hasonlóra sikerültek: a véletlenszerűen követett karakterek mellett mindig találtunk valakit, aki a nyilvánosságot képviseli történetíróként vagy bloggerként, és olyat, aki számára problémás a kintlét-bentlét kérdése (ilyen a hajóra született férfi, aki a hajó miatt képes helyet változtatni a Horgonyhelyben, vagy az Irha és bőr fajzatvédő aktivistája, aki egyszerre képviseli a fajzatok és a humánok világát) – ők hasonló, de a különböző regényvilágok működésébe jól beillesztett epizódokat játszanak végig.

A novellák szereplői újdonságokat hoznak a Moskát-szöveguniverzumba: bátrabban kiválasztott és változatosabb karakterekkel találkozunk, akiknek nem kell egy nagy épített rend elbeszéléséért felelniük. Köréjük nem regényi narratívákat, hanem kisebb egyéni, de a környezetük működésének, kegyetlenségének, kilátástalanságának metaforájaként bemutatható, reprezentatív helyzeteket írt a szerző. A kötetben megjelenő fantasyvilágok is bátrabbaknak, kísérletezőbbnek hatnak, miközben azok működtetése és mögöttük hol jól látható, hol felsejlő szabályrendszere továbbra is alaposan kidolgozottak és hitelesen felépítettek. Míg a korábbi regények olyan nagy, a zsánerirodalomban sokat tárgyalt helyzeteket mesélnek újra, mint az autoriter rendszerek, a kevert fajokkal való együttélés, illetve a mobilitás korlátozása, addig ezek a szövegek a metaforák és a konkrét jelentések mentén dolgoznak. A mi valóságunktól kevésbé elrugaszkodott novellák kérdésfeltételeire – mint például, hogy mivel is kell fizetnie a siófokiaknak az Aranypart ragyogásáért (Hattyú), vagy hogy mi történik, amikor felnőnek azok a generációk, amelyek tagjainak képeit napjainkban a szülők kiteszik a közösségi hálóra (Gumicukorszív) – ugyanúgy fantáziadús, mégis nagyon valószerű válaszokat adnak ezek az elbeszélések.

A könyvet lezáró Szerződési szabadság című kisregény fő kérdése hasonlóan alakul, mint a kötet egésze. A metafora, amit használ, maga a szerződés, amely a kisregény világában nem pusztán rögzít egy megállapodást, hanem a lejegyzéssel a megbeszéltek valósággá is válnak. A szöveg fő kérdése pedig az, van-e bármilyen etikai vagy természettudományos törvény, ami meghaladja a szerződéskötők képességét. Az elbeszélés Gavint, egy szerződéskötőt követ, aki egy háború után kialakult kizsákmányoló rendszerben dolgozik a győztes ország megbízásából, és a történelem legnagyobb szerződését hivatott megkötni. A szöveg követi a cselekvést, megismerjük a korábbi háború pontos kontextusát, és Moskát regényeihez híven a kisregény a szerződéskötések kialakulásának történetébe is betekintést enged: „az első irattár előtt csak káosz létezett, hivatalnokok ezrei raktak rendet a világban”. A novellák után a kötet végén így egy újabb komplex, teljes narratívával bíró rendszer áll, amely képes arra, hogy egész történelmi és egyéni traumákat mutasson be a családból elszakítottság történetétől kezdve a hatalommal való megküzdés képtelenségén át a leegyszerűsítő etikai kérdések elutasításáig.

Moskát Anita kétségkívül egyike a magyar fantasyirodalom ünnepelt szerzőinek, pontos szövegeiről, társadalmi érzékenységéről és a kortárs valóságra irányuló erős figyelméről pedig a szépírók és kritikusok is egyre gyakrabban nyilatkoznak meg, ami nem véletlen.

A zsánerműfajokban alkotó szerző kezében a fantasyszövegek didaktikusság nélkül képesek felnagyítani és bemutatni a társadalom legegyszerűbb, legegyértelműbb, ezért mélységében alig vizsgált kérdéseit.

A legutóbbi regényét a Jelenkornál publikáló Sepsi László vagy a horror- és weirdműfajban alkotó Veres Attila írásai is jó példák arra, hogy érdemes vizsgálat alá vonni azt, amit klasszikus értelemben a szépirodalomról vagy a valóság iránti elköteleződéseinkről gondolni szoktunk. A novella rövidségéből adódóan jó műfaj arra, hogy meggyőzze a kétkedőket, és berántsa a kíváncsiakat, A hazugság tézisei pedig egy olyan kötet, amely képes kapu lenni a csak látszólag különböző világok között.