×

Történelmi top 5
A legjobb magyar filmek 2000 után I.
Pucher Bálint
2016 // 01. 04

Az ezredforduló után készült legjobb magyar filme­ket listázó új soro­za­tunk­ban első­ként a törté­nelmi film mosto­hán kezelt mű­faját vesszük górcső alá. Törté­nelmi Top 5 követ­kezik.
Az ezredforduló után készült legjobb magyar filmeket listázó, új sorozatunkban elsőként a történelmi film mostohán kezelt műfaját vesszük górcső alá. Történelmi Top 5 következik.

A magyar filmtörténetben hosszú múltra tekint vissza a történelmi, társadalmi jelenségek feldolgozása. Ami azonban a ’60-as években remekműveket eredményezett, az idő előrehaladtával egyre inkább kifáradt, és a Kádár-kor végén, majd a ’90-es években kevés film volt képes érdemben újítani ezen a területen. A ’80-as, ’90-es években készült filmek jellegzetes gyengesége, hogy leegyszerűsítik az erkölcsi kérdéseket, fekete-fehéren megítélhető karaktereket, példázatszerűen tipikus alakokat és történeteket ábrázolnak, miközben fenntartják a realista múltidézés illúzióját. A trenden alapvetően az utóbbi másfél évtized sem változtatott, mégis akadnak kiemelkedő munkák a műfajban. Íme kedvenceink.



5. Moszkva tér (2001, írta és rendezte: Török Ferenc, főszereplők: Karalyos Gábor, Pápai Erzsi és Balla Eszter)

Török Ferenc filmje a „történelem utáni” generáció visszatekintése az utolsó történelmi pillanatra, a rendszerváltás évére. Paradox módon úgy szól a történelemről, hogy szinte semmit nem kíván bemutatni a korról, amiben játszódik. Megjelenik ugyan néhány társadalmi csoport képviselője, korabeli híradórészleteket is látunk, de a legtöbb szereplőnek nincs semmilyen viszonya a rendszerhez, ahogy az iskolai osztály vezérhímjének szállóigévé vált kérdése is kifejezi: „Ki a csöcs az a Nagy Imre?” Maga a történet nem igazán eredeti, és a karakterek sem sokban különböznek az átlag kamaszfilmekétől, a Moszkva tér mégis állandó hivatkozási alappá vált mint egy új filmalkotó generáció egyik első nagyjátékfilmje és a nemzedék „így jöttem” filmje. Török Ferenc munkája inkább az egyetemes felnőtté válási rítusokról szól, mint a korról, amiről csak annyit mutat be, hogy mindegy, milyen rendszer van, az embereket mindig meg lehet kenni.



4. A berni követ (2014, írta: Köbli Norbert, rendezte: Szász Attila, főszereplők: Kulka János, Kádas József és Szabó Kimmel Tamás)

Köbli Norbert több történelmi filmet írt, amelyek hasonló módon kerülték el e lazán vett műfaj buktatóit: Köbli konkrét eseményeket megfilmesítve kötött műfajok, általában a thriller alapanyagát találta meg a múltban. A berni követ azt a történelmi eseményt idézi fel, amikor két ’56-os emigráns exforradalmár két hónappal Nagy Imre kivégzése után fegyverrel betört a svájci magyar nagykövetségre. A film nem pontos rekonstrukciója a történteknek, megváltoztatták a szereplők nevét és a részleteket, mégis hiteles múltfeltárásként hat: még a valós fotókat használó epilógus is a kitalált neveket használja, és nem leplezi le a film fiktív jellegét. A Köbli-filmek nagyrészt betartják a thriller műfaji szabályait, ennek megfelelően a feszültség emelésével és csökkentésével, valamint az információk felfedésével és elhallgatásával folytatott játékra építenek, de hiányoznak a thriller-toposzok (sorozat- és bérgyilkosok, akikkel gyakran civileknek kell felvenni a harcot), illetve ami a legfontosabb: erkölcsileg relatívvá teszik a karaktereket és a bűnöket. Láthatunk hagyományosan bűnösnek tekintett embereket, akik azonban betartják a koruk törvényeit, mint A vizsga (2011) ügynökei, vagy épp olyanokat, akik törvényt sértenek, de a diktatúrából menekülve, ellene küzdve, mint a Szabadság – különjárat (2013) disszidens gépeltérítői vagy A berni követ ex-szabadságharcosai. A szocialista rezsimhez köthető Köbli-filmek mind érdekes aspektusból ragadták meg a korszakot, és nincs nagy minőségi különbség köztük, mégis A berni követ tűnik a legerősebbnek. A karakterek motivációja, egymáshoz való viszonya izgalmasan összetett – ezt az alkotók ki is használták a cselekményben, közös érdeket keltve a követ és a támadók között, ugyanakkor ellentétet is egy-egy oldalon belül. A film felmutatja a diktatúra működtetői közti árnyalatokat, a fanatikus ügynököt és a munkáját szakemberként teljesítő követet. Egy erkölcsi kérdésekről szóló vallomás a tetőpont, ami szerencsére nem válik felszínes moralizálássá, és hozzájárul a követ karakterének árnyalásához. A színészek teljesítménye ugyan kevésbé kiegyensúlyozott, mint az író többi filmjében, de a tempó jobb, a cselekményhez illő. Köbli Norbert filmjei a magyar közeghez illő stílusban mesélnek izgalmas, de nem hatásvadász történeteket a paranoid, kiszámíthatatlan diktatúráról, valamint arról a szabadság- és bosszúvágyról, amit szül.



3. Apacsok (2010, írta: Bereményi Géza és Kovács Krisztina, rendezte: Török Ferenc, főszereplők: Csányi Sándor, Szervét Tibor és Schneider Zoltán)

Ahogy a Moszkva tér, úgy az Apacsok is a kemény diktatúrát át nem élt generáció szemszögéből tekint vissza a Kádár-korra. Önreflexív gesztus, hogy a főszereplő egy rendszerváltás után felnőtt filmrendező, „Kishorváth”, aki halott nagyapja emlékiratai alapján kíván filmet készíteni a ’60-as években kvázi-indiántörzset létrehozó magyarokról. A film támogatásáról döntő kuratórium egyik tagja szerint a nagyapa nem a valóságnak megfelelően írta meg a történteket, innentől kezdődik az „igazság” feltárása film-a-filmben megoldásokkal. A múlt „igaz” története színpadias módon, ironikus, festett hátterek előtt jelenik meg Kishorváth rendezői elveinek megfelelően, így egy saját magát is tükröző film jön létre, amelyben teljesen helyénvalónak tűnik, hogy a szereplők felmenőit önmaguk játsszák el. A nézővel összekacsintó múltfeldolgozásba olyan montázsok ékelődnek, mint a valódi indiánozókról készült archívok, ami termékeny játékot eredményez a múlt „igaz” ábrázolásával. Az erkölcsi és példázatszerű jelleget nem veti el az Apacsok, de hiteles, vállalható formában tartja meg. Nem a fényes és a sötét oldal harcát mutatja be ugyanis, hanem szürke, sakkban tartott és a kisebb rosszat választó embereket, akiket végső soron meg lehet érteni. Az idősíkok mozaikos széttördelése miatt is úgy érzi a néző, hogy egy 21. századi filmet lát a 20. századról.



2. Herminamező – szellemjárás (2006, írta: Halász Péter, Jeles András, rendezte: Halász Péter, főszereplők: Halász Péter, Diák István, Vass Teréz)

Halász Péter filmje is feladja a realista történelemidézés illúzióját. Arra az egyszerű formai ötletre épül, hogy a helyszínt adó pesti városrészt és az ott lévő intézményeket egy terepasztalon, babákkal és játékokkal modellezi – de ezen kívül is számos kreatív megoldás látható a filmben, amelyek eredménye egy sajátos, színpadias, groteszk stilizáció. Az előzményeket leginkább az elidegenítő brechti színházban és a társforgatókönyvíró, Jeles András filmjeiben lehet megtalálni, bár alapvetően nem élőszereplős jellege és sötét humora miatt közel jár a film olyan szatirikus animációs sorozatokhoz is, mint a South Park vagy a Family Guy. A Herminamező – szellemjárás tabudöntögető kritikai attitűdje miatt is hasonlít e sorozatokhoz: a környék ’56-os forradalmárjai, a Nyomorékok Otthonának lakói elvesztik minden pátoszukat, harcuk az orosz megszállók ellen tragikomédiává válik. Valahogy úgy tekint az életre és a történelemre ez a film, ahogy a középkoriak, Villon, Dante vagy a klinikai halált átélt kortárs író, Nádas Péter, azaz mint „nyomorult árnyékvilágra”. E világból – miután saját felravatalozását is eljátszotta – az író/rendező/színész Halász Péter is távozott a bemutató után egy hónappal.



1. Taxidermia (2006, írta: Ruttkay Zsófia és Pálfi György, rendezte: Pálfi György, főszereplők: Czene Csaba, Trócsányi Gergő és Marc Bischoff)

Pálfi György alkotása kétségtelenül a magyar történelmi film hagyományait leporoló legnagyobb szabású mű a 2000-es években. A forgatókönyv alapját adó novellák írójával, Parti Nagy Lajossal rokon gesztusokkal megidézi a műfaj toposzait, és a realizmusról lemondva átdolgozza őket. Mintha egy hagyományos családregény állna előttünk: megjelennek a filmben a magyar történelem oly sokszor feldolgozott időszakai, a II. világháború és a Kádár-kor, végül pedig a film jelen ideje, amelyet leginkább a fogyasztói kultúra határoz meg. Olyannyira másra helyezi Pálfi a hangsúlyt, mint a történelmi filmek többsége, hogy alkotása első (rá)nézésre nem is a történelmi korszakokról szól. A főszereplőket abnormális testi jellegük, valamint testi szükségleteik és a szexuális vágyaik határozzák meg leginkább. Végigkísérik a történetet olyan motívumok is, amelyek a szereplőket állati jegyekkel látják el, így egyfajta „alulnézetből” – nemcsak a magyar, hanem általában a történelmi filmekhez képest is –, alternatív nézőpontból vezet át a Taxidermia a 20. századon, összhangban a kortárs művészetben jelentőssé vált testábrázolással. Ugyanakkor a különböző politikai és ideológiai korszakokat látszatra csak díszletként használó történetek rengeteget árulnak el e rendszerekről. Az erkölcsi ítélkezést felfüggeszti a film, de a parabolikus olvasatot nem: a korszakok jelképeit láthatjuk a nagyapa megalázottságában és kiszolgáltatottságában, az apa mértéktelen fogyasztásában, majd a fiú magányában és enigmatikus önpreparálásában, amely számos értelmezésnek ad teret. A Taxidermia a rendező védjegyének számító vizuális bűvészmutatványokkal és a progresszív kortárs művészet eredményeinek felhasználásával írta újra a történelmi film műfaját és magát a történelmet.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben