×

Megmutatott valamit magamban, ami undorral töltött el
Paul Auster: Láthatatlan
Varga Viktor
2011 // 10. 11

Paul Auster Láthatatlan című kötete a tizenharmadik a szerzőtől az Európa Könyvkiadó gondozásában. A hazai olvasóközönség előtt sem lehet ismeretlen a név, Auster műveit már a ’90-es évek óta fordítják és adják ki itthon, továbbá – többek között – a Füst és az Egy füst alatt című filmek forgatókönyvírójaként emlékezhet rá a közönség.
Paul Auster Láthatatlan című kötete a tizenharmadik a szerzőtől az Európa Könyvkiadó gondozásában. A hazai olvasóközönség előtt sem lehet ismeretlen a név, Auster műveit már a ’90-es évek óta fordítják és adják ki itthon, továbbá – többek között – a Füst és az Egy füst alatt című filmek forgatókönyvírójaként emlékezhet rá a közönség.

A regény főszereplője Adam Walker, a Columbia egyetem hallgatója, akinek az 1967-es év egész életére nézve meghatározóvá válik. A történet „lavinája” egy különös pár megismerésével indul el. Rudolf Born professzor és csöndes barátnője, Margot egy szerelmi háromszögbe viszi bele a fiút, mely kapcsolat, kapcsolatok a mű végéig meghatározóak és örvényszerűek lesznek. De megismerjük Adam különös, intim viszonyát nővérével, végigkísérjük, ahogy egy gyilkosság szemtanúja lesz, amely tapasztalatot igyekszik megfelelően feldolgozni, helyesen cselekedni, a bűnöst rendőrkézre adni, illetve megbüntetni. A változatos cselekmény összhangban van a helyszínekkel is: New York, Párizs és a Karib-szigetek. A regény azonban semmiképpen sem egyszerűsíthető le egy izgalmas krimire, a történtek – mint a vízbe dobott kövek – hatására elindul egy gyűrűzés a szövegben, ami idővel mindenkire hatással lehet, mindent érinthet, láthatatlanul mindent összekapcsolhat, fontos és alapvető problémákat vet fel.

A Láthatatlan nem kapaszkodik görcsösen a posztmodern elemekbe (Austert emlegetik posztmodern utáni szerzőként is), számol az olvasók igényeivel. A főszereplő ominózus ’67-es évét több nézőpontból kísérhetjük végig, az elbeszélők kavalkádja azonban nem zavaró, a narráció különböző formái jól simulnak a történetbe, és szükségessé, indokolttá is válnak ahhoz, hogy a regény legfőbb kérdéseire válasz, válaszok érkezzenek. A Láthatatlan négy egységében folyamatosan váltakozik a perspektíva. Előbb Adam kezdi mesélni saját történetét, aztán a már említett ingázás következtében egy régi egyetemista társa is belép perszonális elbeszélőként; később az utóbbi hang egyes szám harmadik személyűre váltva meséli tovább a történetet. Az elbeszélés különleges formát kap, amikor a már említett év egy nehezen kezelhető, megdöbbentő és felkavaró időszakához ér a főszereplő: ekkor önmegszólító formát kezd használni, így távolítva el magától a (másként talán nem is megosztható) történteket. A narrációs sokszínűséget Auster ráadásul gazdagította még egy naplórészlet első személyű elbeszélésével is – ennek szerzőjét a főhős egy Párizsban töltött őszön ismerte meg. Így mások szűrőjén át többfajta értelmezést kapunk, a krimibe illő, sok szemtanús múltidézés viszont el is bizonytalanít a történtek hitelét illetően.

A mű önnön fikcionáltságára úgy hívja fel a figyelmet, hogy szerkezeti sajátosságait folyamatosan szóvá teszi. A narrátor, a szereplők mindig elmondják, hogy mi miért alakult így, megállapításaik pedig tökéletesen egybeesnek az általunk olvasott könyv felépítésével, így szinte a szemünk előtt épül a mű, rajzolódik fel, amiről Escher Rajzoló kezek című képe juthat eszünkbe. Épp ezért szinte mindent felforgató élmény, amikor a mű végéig a bizonyos néven megismert szereplőkről megtudjuk, hogy ezek a nevek fiktívek. Ettől méginkább az lehet az érzésünk, hogy a kezünkben tartott könyv az, amire a hősök utalásai vonatkoznak – további csavar pedig, hogy a főszereplő és az szerző (Auster) életrajza számtalan ponton találkozik.

A regény talán sokszor didaktikusnak tűnhet, sok a lélekelemző kitérő, reflexiók egy-egy tettre. Többször megfogalmazódik benne a motivációk felderítésére való igény. Ugyanakkor gyakran néhány fontosabb mozzanatról nem derül ki, hogy valóban megtörtént, valóban úgy történt-e; a szálak elvarratlansága többféle megoldást is lehetővé tesz. Így jutunk el az identitás problematikájához is. A regény szereplőinek életében egy-egy meghatározó fordulat feltárja önmagukkal való azonosságuk kérdését, rádöbbennek valamire saját és egymás énjével kapcsolatban, valamire, amit addig nem tudtak, vagy nem akartak tudni. Szorosan idekapcsolódik még a nyelv kérdése is – a nyelv, mint az identitás része, fizikai tulajdonság vagy éppen cselekvő jelenik meg a könyvben.

Paul Auster gazdag intertextuális hálóval teszi még egységesebbé regényét: játékba lép az Isteni színjáték, Shakespeare, Éluard, ókori irodalmi utalások, amelyek a regényen belül is koherenciát biztosítanak, szervessé válnak. A kötet mindenki számára élvezetes lehet: összetettsége ellenére könnyű olvasni, izgalmas, sokszor felkavaró, de nem hatásvadász, és természetesen jeleníti meg azokat a „nagy kérdéseket” is, amelyek az ember életében általában felmerülnek.

Paul Auster: Láthatatlan, ford. Pék Zoltán, Európa Könyvkiadó, 2011.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben