© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
A huszadik századi szórakoztató zene története a ragtime-tól az új hullámig, 6. rész – A 70-es évek: a fusion jazz legfontosabb előadói
A 20. századi könnyűzene történetét bemutató cikksorozatunk hatodik részében a jazz és a rockzene találkozásából létrejövő fusion jazz jelenségét járjuk körül.
Jaco Pastorius
Kép forrása: Tom Copi | Courtesy of Resonance Records | WWFM
Amikor egy elegáns fogadáson egy idős hölgy – aki a jazzről szinte semmit sem tudott – megkérdezte Miles Davist, hogy mivel foglalkozik, Davis annyit válaszolt, hogy én vagyok az, aki háromszor forradalmasította a zenét. A háromból az egyik a fusion jazz volt, amely a 60-as évek végén jött létre a jazz és a rockzene találkozásából. 1969-ben jelent meg Davis Bitches Brew című albuma, amelyet az első fusion jazz lemezként tartanak számon.
A fusion jazz létrejötte
E stílus létrejötte természetesen nem előzmények nélküli, a 60-as évek második felében már a levegőben volt. A korszak másik izgalmas jazzvonulata az elsősorban John Coltrane, és Ornette Coleman által vezetett avantgárd irányzat volt, amely sokkal szűkebb közönségréteget vonzott, mint a műfaj korábbi stílusai. Miles Davis megértette, hogy ha nagyobb közönséghez szeretne szólni a zenéjével, akkor valamin változtatnia kell. Ennek hatására ötvözte a jazz differenciáltabb dallam- és harmóniavilágát a rockzene erőteljességével. A jazzből származott a bonyolultabb dallamvilág és összetettebb akkordvezetés, a rockzenéből pedig az erőteljes ritmus, amelyet a dob és a basszusgitár együttes játéka hozott létre. Emellett a rockzene felől is egyre több muzsikus kezdett érdeklődni a bonyolultabb zenei formák iránt. Ez igaz volt a korszak egyik legmeghatározóbb muzsikusára, a legendás gitárosra, Jimi Hendrixre is, aki ebben az időben Miles Davisszel kezdett próbálni. Egy közös lemez megalkotására készültek, amely a gitárzseni hirtelen halála miatt hiúsult meg. Davis az önéletrajzi könyvében azt írta, hogy Hendrixet nagyon érdekelte a jazz, azon belül is elsősorban John Coltrane zenei világa. Azt írta, hogy Hendrix olyan volt, mint a szivacs: minden új zenei információ, amelyet megosztott vele, azonnal beépült a gondolkodásába.
Visszatérve Davis korszakalkotó Bitches Brew című albumához, ezen az akkori fiatal jazz-zenész generáció legkiemelkedőbb muzsikusai játszottak. Közülük többen a 70-es évek fusion jazz hullámának meghatározó muzsikusai lettek, mint például a zongorista Joe Zawinul és a szaxofonos Wayne Shorter, akik később a Weather Report elnevezésű együttes alapító tagjai lettek, vagy a zongorista Chick Corea és a dobos Lenny White, akik ezután létrehozták a Return to Forever nevű zenekart, de idetartozott a gitáros John McLaughlin és a dobos Billy Cobham is, akik ezután a korszak egyik legsikeresebb formációjában, a Mahavishnu Orchestrában játszottak együtt. A 70-es évek elején Davis tovább haladt ezen az úton, és olyan meghatározó lemezeket adott ki, mint az Agharta.
A fusion jazz meghatározó zenekarai
A korszak egyik legfontosabb formációja az 1970-ben létrejött Weather Report együttes volt. A két alapító tag, Joe Zawinul és Wayne Shorter ekkor már ismert muzsikusok voltak. Zawinul a világhírű szaxofonos, Cannonball Adderley zenekarával lett nemzetközi hírű zongorista, Wayne Shorter pedig Miles Davis kvintettjével lett prominens szaxofonos. Zawinul azon kevés muzsikusok közé tartozik, akik európai származásuk ellenére tudtak meghatározó jazzmuzsikussá válni Amerikában. Ő már Bécsben született, de apai ágon kaposvári roma felmenői voltak. A zenekar alapítótagjai között találjuk a cseh származású bőgőst, Miroslav Vitoušt, az ütőhangszeres Don Aliast, aki szinten játszott Davis Bitches Brew albumán, és a dobos Alphonse Mouzont. Miroslav Vitouš helyén később Alphonso Johnson, majd a legendás basszusgitáros, Jaco Pastorius játszott, akiről később még bővebben szót ejtünk. A zenekar 1977-ben jelentette meg az azóta is a stílus alapművének tekinthető Heavy Weather című albumát. Ezen a lemezen a zene hangzásában már meghatározó szerepet játszott Pastorius basszusgitárjátéka. Ő a kivételes hangszeres játéka mellett erős kompozícióival is hozzájárult az album sikeréhez.
Az angol gitárvirtuóz, John McLaughlin 1971-ben alapította meg a Mahavishnu Orchestra nevű zenekarát. Ez egy nemzetközi együttes volt, hiszen a dobos, Billy Cobham panamai, a billentyűs hangszereken játszó Jan Hammer prágai, a basszusgitáros, Rick Laird dublini, a hegedűs, Jerry Goodman pedig chicagói születésű volt. A zenekar egyedi hangzását egyrészt az elektromos hangszerek erőteljes rockos hangzása, másrészt a benne játszó muzsikusok virtuozitása adta. Az együttes neve McLaughlin indiai kultúra iránti érdeklődését mutatja. Első lemezük 1971 novemberében jelent meg The Inner Mounting Flame címmel.
John McLaughlin indiai zene iránti elkötelezettségét az is mutatja, hogy 1973-ban az indiai hegedűművésszel L. Shankarral együtt megalapította a Shakti nevű formációját. Ebben Zakir Hussain tablán, Vikku Vinayakram ghatam nevű ütőhangszeren játszott.
Később a dobos, Billy Cobham saját nevén kiváló zenekart alapított. Az 1973-ban megjelent Spectrum című szólóalbuma a műfaj egyik legsikeresebb lemeze lett, amelyen a mindössze 25 évesen elhunyt Tommy Bolin gitározott. A Red Baron című számban játszott gitárszólója a korszak stílusteremtő improvizációi közé tartozik.
A korszak szintén meghatározó zenekara volt a spanyol roma gyökerekkel rendelkező zongorista, Chick Corea Return to Forever nevű együttese. A formáció 1972-től működött, tagjai mind élvonalbeli muzsikusok voltak. A zenekar hangzásába a jazz és a rock mellett erőteljes latin zenei elemek is vegyültek. A formációban az évek folyamán rengeteg kiváló muzsikus megfordult, de a zenekar legjelentősebb felállásában a ritmusszekciót két kivételes muzsikus, a dobos Lenny White és a bőgős-basszusgitáros Stanley Clarke alkotta, valamint a zenéjük latinos hangzását erősítette a gitáros Al Di Meola játéka, aki a zenekarvezetőhöz hasonlóan szintén roma felmenőkkel rendelkezik. Ezzel a felállással vették fel három legsikeresebb albumukat: a Where Have I Known You Before, a No Mystery és a Romantic Warrior című lemezeket. Ezeknek az albumoknak erős, meseszerű narratív szerkezete volt. Az egymás utáni számok mint egy kompozíció részei alkottak egy egységes mondanivalót. Fontos változást jelentett a zenekar hangzásában, hogy Chick Corea szintetizátorokat kezdett használni, és hangzásvilágukat erősen befolyásolta a progresszív rock, a funk és a klasszikus zene.
A 70-es évek jazzrock inváziójának negyedik legfontosabb zenekara a billentyűs zseni Herbie Hancock The Headhunters nevű formációja volt. Az együttes 1973-ban jelentette meg az első, a zenekar nevét viselő korszakalkotó lemezét. Hancock egyszer azt nyilatkozta, hogy hiba volt a jazzt a rockzenével keverni. Ő a 70-es évek afroamerikai tánczenéjéhez, a funkmuzsikához fordult, azt vegyítette a jazz zenei struktúráival.
A The Headhunters formáció hangzását meghatározta a ritmusszekció két zseniális tagja, a dobos, Harvey Mason és a basszusgitáros, Paul Jackson. A zenekar karakteres megszólalását erősítette a szaxofonos, Bennie Maupin és az ütőhangszeres, Bill Summers játéka. Herbie Hancock ebben a zenekarban csak elektromos hangszereken játszott.
A fusion jazz zsenije: Jaco Pastorius
Ahogy korábban írtam, külön ki kell térnünk a korszak egyik legnagyobb, a hangszerét forradalmasító muzsikusra, a basszusgitáros Jaco Pastoriusra. Ahogy a 60-as években Jimi Hendrix egy teljesen új dimenziót nyitott az elektromos gitár számára, a 70-es évek elején Pastorius szintén egy teljesen más szintre helyezte a basszusgitározást, és ezen belül a jazz-basszusgitározást. Ezt a maga jellegzetes módján így fogalmazta meg: „Jimi Hendrixszel ketten emeltük a World Trade Center tornyait – puszta kézzel.”
Édesapja dobos volt, ezért először ő is ezen a hangszeren kezdett játszani, de egy, a csuklóját érintő sportsérülés gátat vetett a dobon való további játékának, ezért basszusgitározni kezdett. Hamar kiderült, hogy kivételes képességei vannak ezen a hangszeren. Pár év basszusgitározás után a testvére elé állt, és azt mondta, hogy én vagyok a világ legnagyobb basszusgitárosa. Ez a nagyképűnek tűnő kijelentése azonban már akkor igaz volt. Jellegzetes hangzását részben a bund nélküli basszusgitárja adta. Fiatalon turnézott egy zenekarral, amikor meghallott egy basszusgitárost ilyen hangszeren játszani. Amikor pedig felszállt zenekarával a turnébuszra, amíg a következő helyszínre értek, addig harapófogóval kitépte a hangszere nyakáról a bundokat. A többi zenész azt hitte, hogy aznap este kölcsönhangszeren kell majd Pastoriusnak játszania, de nem így történt. Minden korábbi gyakorlás nélkül, zseniálisan játszott az általa átalakított hangszeren. 1976-ban, mindössze 25 évesen jelentette meg a saját nevét viselő albumát. A korszak legkiemelkedőbb muzsikusai játszottak a lemezén, ezzel segítve a fiatal zseni pályájának elindulását. Egy Weather Report-koncert után Pastorius odament Joe Zawinulhoz, és megkérte, hogy vegye be őt a zenekarába, mert ő a világ legnagyobb basszusgitárosa. Zawinul ezt természetesen nem vette komolyan, de amikor valaki megmutatta neki Pastorius bemutatkozó albumáról a Donna Lee című felvételt, azonnal bevette az együttesébe. Az épp akkor készülő Black Market című Weather Report-lemezen két számban már az ő játéka hallható.
Joe Zawinul, amikor megkérdezték tőle, hogy milyen változást hozott Pastorius szerepeltetése a zenekara életében, azt válaszolta, hogy addig egy jó nevű zenekar voltunk, de Jaco belépése után tízezres stadionnál kisebb helyen nem játszottunk. Később saját formációival is fantasztikus lemezeket készített. Jaco Pastorius nagyon fiatalon, 1987-ben egy brutális támadás következtében hunyt el. Egy szóváltást követően egy keleti sportokban jártas személy a nyílt utcán verte agyon. Pastorius három napig volt kómában, mielőtt elhunyt. Bal keze olyan erősen roncsolódott, hogy amennyiben életben maradt volna, akkor sem tudott volna többé játszani.
Természetesen az előzőekben felsorolt zenekarok mellett is számtalan kiváló együttes működött, de a stílus új irányvonalait ezek a formációk alakították ezekben az időkben. A fusion jazz megjelenése az akkori rockzenére is nagy hatással volt, ezekkel az együttesekkel a sorozat következő részében foglalkozunk.
A huszadik századi populáris zene történetét bemutató sorozatunk eddigi részei:
A huszadik századi szórakoztató zene története a ragtime-tól az új hullámig, 4. rész – A cool jazz és a rock and roll
