„Pipás Pista már a saját korában is legendává vált” – Interjú Goldberg Emília filmrendezővel

Az ELTE filmelmélet mester szakának filmkészítő specializációján végeztél. Mikor döntötted el, hogy rendezéssel szeretnél foglalkozni?

Már fiatalon érdekelt a filmkészítés, de az élet egy időre más irányba vitt. Külföldön éltem, designnal foglalkoztam, és pszichológiát tanultam – mindez később sokat adott ahhoz, ahogyan a történetekről gondolkodom. A filmkészítés iránti vágy azonban végig ott volt bennem, csak idő kellett, hogy újra előtérbe kerüljön. A kislányom születése után viszont hirtelen nagyon világossá vált, hogy ezt nem halogathatom tovább: filmet szeretnék készíteni.

Egy rendező számára nagy előnyt jelent, ha jól ismeri az emberi lélek működését?

Igen, a pszichológiában való jártasság bizonyos értelemben hatással lehet a rendezői gondolkodásra. Előfordul, hogy egy alkotó minden jelenséget pszichológiai folyamatokon keresztül értelmez, ami nem mindig előny. Ugyanakkor az is gyakori probléma, hogy egy rendező nem rendelkezik elég pszichológiai érzékkel ahhoz, hogy hiteles karakterek legyenek a filmjében. Valószínűleg itt is az egyensúly a legfontosabb, az, hogy értse az emberi működést, de ne redukáljon mindent kizárólag pszichológiai magyarázatokra.

Gimnazistaként olvastál először Pipás Pistáról, aztán az egyetemen döntötted el, hogy szeretnél filmet készíteni róla. Mit láttál meg ebben a történetben középiskolásként?

Amikor gimnazistaként először találkoztam ezzel a történettel, nagyon megragadt bennem. Valahogy visszásnak éreztem azt a narratívát, hogy a reformátusok „megtérítették” Pipás Pistát.

Nehéz volt elképzelnem, hogy egy ilyen veszélyes, sok mindent megélt ember egyszer csak gyökeresen megváltozik, és ugyanazokat a református énekeket tanulja, amelyeket mi is.

Ez a kétely indította el bennem a gondolkodást, és tulajdonképpen ez lett a film kiindulópontja is. Már akkor is olyan ember voltam, aki szeret kérdéseket feltenni, és a történetek mögé nézni.

Már az elején úgy indultál neki, hogy a Pipás Pista börtönbe kerülése utáni egy évet szeretnéd bemutatni?

Először egy körülbelül tizenöt perces egyetemi rövidfilmben szerettem volna feldolgozni Pipás Pista történetét, és akkor még inkább egy kalandosabb, történelmi jellegű megközelítésben gondolkodtam. A filmtervvel több nemzetközi workshopon is részt vettünk, és ezek során egyre világosabbá vált, hogy a történet jóval nagyobb léptékű annál, mint amit egy rövidfilm elbír. Amikor egyértelmű lett, hogy egész estés filmet szeretnénk készíteni belőle, elkezdtünk azon gondolkodni, melyik időszak tudná a legjobban magába foglalni Pipás Pista történetének lényegét. Így jutottunk el ahhoz a döntéshez, hogy a börtönévekre fókuszálunk. Ez az az időszak, amikor egy ilyen életút sűrítve, emberileg és drámailag is nagyon erősen jelenik meg.

Hogyan zajlott a kutatómunka? Mennyire dokumentált Pipás Pista élete?

Amit csak lehetett, elolvastunk Pipás Pistáról a férjemmel, Móray Gáborral, akivel közösen írtuk a film forgatókönyvét. A bírósági iratoktól kezdve a róla szóló tanulmányokig igyekeztünk minden elérhető forrásnak utánajárni. Úgy érzem, hogy amit ma dokumentumokból és kutatásokból meg lehet tudni az életéről, annak a lehető legnagyobb részét feldolgoztuk. Ugyanakkor a filmnek nem az a célja, hogy Pipás Pista teljes életrajzát rekonstruálja. Az ő története eleve sokszor töredékekből, különböző emberek elbeszéléseiből maradt fenn. A film inkább ezekből a nézőpontokból építkezik: az élete fontos állomásai jelennek meg, ahogyan a környezete látta vagy mesélte őt. Pipás Pista már a saját korában is legendává vált, és ez a legenda a mai napig együtt él a történeti tényekkel.

Az NFI-nél nem is pályáztatok a filmtervvel?

Nem. Más rendező már korábban pályázott a Filmintézetnél egy Pipás Pista-filmtervvel, amely akkor épp a gyártásra való előkészítés fázisában volt. Úgy gondoltuk, hogy az NFI valószínűleg nem fogja támogatni a filmünk forgatókönyv-fejlesztését, ha már van bent náluk egy filmterv ugyanerről a témáról, és szerettük volna minél előbb elkezdeni a forgatást, ezért nem is nyújtottunk be hozzájuk pályázatot.

Amikor megkerested a Pipás producereit, Pfeiffer Lindát és Pusztai Ferencet, mit mondtál nekik a filmtervedről, és nekik mi tetszett meg benne?

Ők már akkor csatlakoztak ehhez a projekthez, amikor az egyetem alatt rövidfilmet szerettem volna készíteni erről a történetről. Velük együtt fejlesztettük az egész estés filmtervet is. Hál’ istennek a projekt forgatókönyve azonnal megtetszett nekik.

Sok kosztümös filmet néztél, mielőtt elkezdtétek a forgatást? Volt előképed?

Kosztümös filmeken nőttem fel, a kilencvenes években ez a műfaj nagyon népszerű volt. A klasszikus hollywoodi kosztümös film azonban egy teljesen más liga: rendkívül drága műfaj, hatalmas díszletekkel és jelmezekkel. Nekünk egy független produkció keretében, nagyon szűk költségvetésből kellett dolgoznunk.

A forgatás előtt inkább olyan filmeket néztem, ahol a rendező a szűk terekkel és a korlátozott eszközökkel tud erős, zárt világot teremteni.

Nem az inspirált, hogy egy nagy költségvetésű film milyen látványos díszletekkel dolgozik, hanem az, hogy hogyan lehet egy kortalan, szűk világot megteremteni úgy, hogy az mégis izgalmas maradjon.

Egy interjúban mondtad, hogy Pipás Pista szerepére először transz érintettségű színészt akartatok keresni. Találtatok ilyen színészeket?

Több színész neve is felmerült a keresés során, és volt olyan is, aki végül nem szerette volna ezt a szerepet elvállalni. Teljesen érthető, hogy valaki nem akar személyes történeteket vagy érzékeny kérdéseket a nyilvánosság elé vinni. Fontosnak tartottuk tiszteletben tartani ezt a döntést, hiszen nem mindenki szeretné a saját érintettségét a kamera előtt is felvállalni.

Végül Török-Illyés Orsolyára esett a választásotok. Miért mellette döntöttél?

Nagyon megfogott az energiája és a szakmai hozzáállása. Amikor elpróbált egy jelenetet, azonnal tudtam, hogy ő lesz a Pipás. Orsolya ritka őszinteséggel van jelen a munkában: nyíltan, egyenesen fogalmaz, és sosem rejti véka alá a véleményét. Ez az alkotói bátorság és tisztaság sokszor segített minket abban, hogy a jelenetek valóban a lényegükig jussanak el.

Irmát, a tanítónőt Stork Natasa alakítja. Miért őt választottad?

Natasa született filmszínész, aki ösztönösen érzi a kamera működését, a jelenetek ritmusát és az egész film gondolatvilágát. Nemcsak a szerepében volt jelen, hanem a folyamatban is – a forgatókönyvtől az utómunkáig figyelt és velünk gondolkodott. Már a produkció kezdetén ott volt mellettünk, ugyanis korábban már dolgoztunk együtt, ezért Irma szerepét már a forgatókönyv fázisában az ő színészi világára építettük. Nemcsak színészként vett részt a munkában, a casting folyamatában is segített, így közösen találtuk meg a „két Sándort”, Zsótér Sándort és Terhes Sándort, akik nagyon erős jelenléttel és különleges energiával gazdagították a filmet.

Több helyen is említetted, hogy az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy szerettétek volna megörökíteni a filmben a tiszavirágzást, amely évente csak egyszer fordul elő, és az alacsony költségvetés miatt csak egy napotok volt rá, hogy felvegyétek.

Rengeteget kutakodtunk, hogy hogyan is zajlik a tiszavirágzás. A tiszavirágok négy évet töltenek a víz alatt, aztán az adott területeken csak egy-egy napig élnek, mielőtt elpusztulnak. Nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelő helyszínt. Tálas László, a tiszavirágok szakértője segített nekünk megismerni a viselkedésüket, és ő ajánlotta a helyszínt is. A Tisza egy érintetlen szakaszán akartunk forgatni, ahol nincsenek betonelemek. Nagyon nehéz volt ilyen helyszínt találni, és óriási szerencsére volt szükség, hogy meg tudjuk örökíteni a jelenséget.

Említetted egy interjúban, hogy mivel független produkcióként készült el a film, kevés pénzetek volt, és sok kreatív megoldást kellett alkalmaznotok. Tudsz mondani még néhány példát?

Olyan sok ilyen helyzet volt, hogy nehéz lenne egyet kiemelni.

A kreatív megoldások leginkább a látványhoz kapcsolódtak, ahol a látványtervezőnek óriási szerepe volt.

Irmáék lakása (a KuglerArt Szalon) például egy nagyon gazdagon berendezett belső tér volt, és óriási szerencsénk volt, hogy rátaláltunk. Tulajdonképpen be sem kellett rendezni, inkább az volt a feladat, hogy bizonyos bútorokat és tárgyakat kivegyünk belőle. Mestyán Lili látványtervező fantasztikus munkát végzett, rengeteget tett hozzá ahhoz, hogy a film világa hiteles és mégis sajátos legyen.

Könnyebben irányít egy stábot egy olyan rendező, akinek van pszichológiai háttértudása, vagy ilyen környezetben ez nem számít sokat?

Talán inkább a szülőség segített valamennyit, de nem abban az értelemben, hogy az ember a stábtagokra gyerekként tekint. Inkább abban látom ezt, hogy egy filmnél a rendező kicsit a film szülőjévé válik: felelősséget érez érte, végigkíséri a megszületését, és igyekszik vigyázni arra, hogy a sok különböző alkotói energia végül egy irányba álljon össze.

Ez volt az első egész estés rendezésed. Szakmailag kikre tudtál támaszkodni, amikor elbizonytalanodtál?

Mindig az adott munkafolyamatra próbáltam koncentrálni, és abban kértem segítséget, ami éppen előttünk állt. Az elején, illetve a forgatáson Szilágyi Gábor operatőr segített nagyon sokat, akivel szoros együttműködésben alakult ki a film képi világa. Később a vágás során Dunai László vágóval dolgoztunk folyamatos párbeszédben, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a film elnyerje a végső formáját. Közben Stork Natasa és a forgatókönyvíró társam, Móray Gábor is végigkísért ezen az úton, sok beszélgetéssel és gondolattal támogatva a munkát.

Tizenhárom napot forgattatok a Gyorskocsi utcai börtön egy inaktív szárnyában, rendőri felügyelet mellett. Milyen élmény volt?

Pokoli, szürreális és egyben nagyon érdekes. Nagyon kevés ember jut ennyire közel egy működő börtönhöz. Nagyon érdekes tapasztalat volt.

A Pipás nemzetközi premierje a németországi Cottbus Filmfesztiválon volt, ahol elnyerte az ökumenikus zsűri díját. Hogyan fogadta a közönség?

Nagyon izgultunk. Kíváncsiak voltunk, hogy a német szakmai közönség hogyan tud majd kapcsolódni a magyar miliőhöz. Szerencsére tetszett nekik. Nagyon megnyugodtam, amikor láttam az első visszajelzéseket a fesztiválon.

Mennyire volt lehetőséged szakmai kapcsolatokat építeni Cottbusban?

Nem volt rá idő. Két vetítése volt a Pipásnak, amelyeket panelbeszélgetések követtek. Nagyon feszes volt a program, és sok elfoglaltságunk volt.

A hazai közönség először a 45. Magyar Filmszemlén láthatta a Pipást. Több magyar rendező is azt mondta, hogy a filmje első hazai bemutatóján jobban izgul, mint a külföldi fesztiválokon. Mit láttál, hogyan fogadta a közönség a filmet?

Meglepődtem, hogy ennyire gyorsan elfogytak a jegyek a filmszemlés vetítésre. Édesapámnak például alig jutott jegy, végül én szereztem neki egyet. Nagyon örültem neki, hogy ekkora érdeklődés övezi a filmünket. Fantasztikus érzés volt ilyen sok emberrel együtt látni az ország egyik legnagyobb mozitermében.

Azt mondtad, hogy öt évet töltöttél el ezzel a filmmel. Mit tanultál belőle szakmailag?

Nagyon nehéz terep. Meg kell tanulni, hogy ebben a szakmában az a minimum, hogy át kell menni a falon is.

Könnyen újra tudod nézni, vagy még abban a fázisban vagy, hogy biztosan azon gondolkoznál, hogy mit csinálnál másképp a filmben?

Szívesen újranézem. Most már eljutottam oda, hogy meg tudom nézni anélkül, hogy arra gondolnék, mit kellett volna másképp csinálni. Úgy szeretem, ahogy van.

A Pipás április 9-től látható a mozikban az LP Content forgalmazásában.