Aki térdre kényszeríti a férfiakat – kritika a Fontos vagy nekem című filmről

Az első harminc perc során nyílik a bicska a néző zsebében a Rosamund Pike által alakított karaktert, Marla Graysont látva. A főszereplő abból él, hogy törvényes képviselőként magatehetetlennek állítja be az amúgy egészséges idős embereket, majd amikor hivatalból a szárnyai alá kerülnek, elveszi a pénzüket, megszakítja minden kapcsolatukat a külvilággal, és egy otthonba záratja őket. Irodájának falát az ily módon átvert és kifosztott idős emberek tablója díszíti. Egy nap úgy érzi, hogy megütötte a főnyereményt, hiszen egy nagyon gazdag nő, Jennifer (Dianne Wiest) kerül a karmai közé. Hamar kiderül azonban, hogy az áldozatnak alvilági kapcsolata van Roman (Peter Dinklage) személyében, így Marla élete lassacskán pokollá válik.

Csakhogy a kétes erkölcsű főhős nem adja fel harc nélkül. Marla ugyanis igazi küzdő, aki szerint az életben kétféle ember van: ragadozó és préda, oroszlán és bárány.

Egyáltalán nem találni a karakterben semmiféle szerethető jellemvonást.

Flegma, gátlástalan, számító: egy jéghideg, szenvtelen szociopata. Ugyanakkor rendkívül ravasz, végtelenül ambiciózus, kitartó, emellett pedig roppant rámenős, és a pénzt szinte fetisizáltan tiszteli. Rettenetes ember, de mi, nézők mégis azon izgulunk, hogy sikerüljön neki elérni a célját. Pike pedig – akit 2015-ben Oscarra jelölték a Holtodiglan főszerepéért – finom gesztusokkal hozza a figurát: elég egy cinikus félmosoly, egy szemöldökfelhúzás, egy tincs hátrasimítása, és megfagy az ereinkben a vér. Az egyes jeleneteket összekötő elektronikus zene és a film első harmadában Marla által viselt vörös ruha jól illik a karakter agresszív természetéhez: a határozott vonalú, merev frizura és Pike játéka csodás összhangban vannak.

Nem lehet elmenni szó nélkül a férfi-női különbözőségek mellett: J Blakeson rendező egy olyan világot mutat be, ahol a nők céltudatosak, kemények, ravaszak, de ha arról van szó, tudnak szeretni is – például egy másik nőt, merthogy Marla egyébként leszbikus.

A férfiak ezzel szemben tutyimutyik, ostobák, kicsit sem proaktívak, karikatúraszerűen viccesek.

A bírótól kezdve a keménykedő, de felsülő ügyvéden át az összes gengszterig ezek a karakterjegyek jellemzik a férfi szereplőket (egyedül a maffiafőnök Roman ér valamit, de persze őt is lehengerli a pengeszájú feminista, így aztán a többiekhez hasonlóan eltörpül a főhős mellett). Sajnálatos módon Marla és cinkos barátnője, Fran (Eliza González) múltja feltáratlan marad, pedig igazán jó lett volna megtudni valamiféle háttérinformációt róluk, például hogy milyen szociális közegből jöttek (azon kívül, hogy korábban már éltek szegényen), és hogy mi mindenen mentek keresztül, amitől ennyire félelmetes ragadozókká váltak.

A Fontos vagy nekem induktív alkotás – egy konkrét svindler esetét mutatja be, hogy aztán e megfigyelés révén az általánosra következtessen: lám, a Marlához hasonló gátlástalan emberekből áll össze a világ gyengéket kizsákmányoló, olajozottan működő gépezete. Szerencsére némi fekete humorban is részünk lehet: a maffiabanda tagjai csetlő-botló figurák, ezért Jennifer szöktetése az idősek otthonából egy ponton kabaréba fullad. Ugyanakkor a sztori majdnem végig feszült és izgalmas – azért csak majdnem, mert a film lendülete a közepén megtörik, de egészében véve egy lebilincselő történet kerekedik ki. Mindezt olyan látványos akciófilmes elemek is segítik, mint a bravúros víz alatti szabadulás jelenete vagy a gondolatiság erősítését szolgáló lassított szekvenciák.

Kicsit talán kiszámítható, de mindenképp hatásos, ráadásul kellően ironikus és frappáns a végső csavar is.

Nagy kár viszont a film végén elhangzó szájbarágós szentenciáért: „Nézz jól magadba. Tudd, hogy ki vagy, és fordítsd ezt az előnyödre. Soha ne add fel!” De még ezzel együtt is kijelenthető, hogy a Fontos vagy nekem a cselekményét és az antihősét tekintve is egyedi alkotás, és remek tempót diktáló élmény. A néző jutalma így egy cinikus és kiábrándító, mégis roppant szórakoztató és mulatságos bűnügyi szatíra.