Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Lázadók, kóborlók, felnövők

    2018 legjobb filmjei – szerkesztőségi top 10

    2019.01.07 — Szerző: Varga Ákos

    2018 erős filmes év volt. Amellett, hogy ismét az Oscar közelébe került egy magyar alkotás (Testről és lélekről), Kovács István Ostrom című rövidfilmje pedig Diák Oscar-díjat kapott, számtalan emlékezetes pillanatot okoztak a mozis forgalmazásba került, rosszabb esetben csak fesztiválokon vagy streaming platformokon élvezhető mozgóképes munkák. Szerzőink közreműködésével összeszedtük a saját top 10-es listánkat az elmúlt 12 hónapból.

  • Lázadók, kóborlók, felnövők

    Azzal is nehéz vitatkozni, hogy az említett újabb Oscar-jelölésen és díjon kívül is erős évet zárt a magyar filmgyártás: rendezőink ismét A kategóriás fesztiválokon mutathatták be legújabb munkáikat, a listánkról épphogy csak lecsúszó Ruben Brandt, a gyűjtő pedig versenyben lehet a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjért. Jól mutatja a hazai mozgóképművészet színvonalát, hogy a szerkesztőségi listánkon a legjobb 10-be négy magyar film is befért. Az alábbi rangsor a Kortárs Online filmrovatának szerzői által megadott egyéni top 10-ek összesítésével jött létre.

    10. Donyeci történetek

    Az idei Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának legjobb rendező díját elnyerő alkotása kőkemény társadalomkritikával, maró gúnnyal dolgozik, és szembenézésre sarkall. Szergej Loznyica néhol szórakoztató, máskor megrázó epizódokból építkező filmje olyan, mintha az Eszeveszett mesék és A négyzet trükkjeit egy leheletnyi Kusturicával kevernénk, hogy aztán egy megrázó társadalmi-politikai kiáltvány kerekedjen ki az egészből, melyet nehéz végignézni, de lehetetlen elfelejteni. A Donyeci történetek a legváratlanabb pillanatokban emlékezteti a nézőt arra, hogy mindaz, amit lát, épp egy közeli, európai országban történik.

     

    9. Szeretet nélkül

    Andrej Zvjagincev a Leviatán után ismét a mai orosz társadalomról fest lehangoló képet, újra egy szétesett család történetén keresztül. A Szeretet nélkül (anti)hősei kiüresedett, egymástól és a világtól elhidegült, válófélben lévő szülők, akik szinte észre sem veszik, hogy házasságuk végnapjainak utolsó harcai közepette nyomtalanul eltűnik tizenkét éves fiuk. A gyerek keresése során szép lassan feltárul a ma Oroszországának reménytelensége és az egyénnek a boldogság elérésére tett törekvéseinek hiábavalósága, miközben Mikhail Krichman operatőr gyönyörű kompozíciói bekúsznak a bőrünk alá.

     

    8. Nyár

    A vallás és a hit kérdését kíméletlenül boncolgató Mártírokat követően valószínűleg kevesen fogadtak volna arra, hogy a jelenleg is háziőrizetben tengődő Kirill Szerebrennyikov egy zenés filmmel folytatja pályáját. A Nyár egy életrajzi ihletésű darab, hiszen az Oroszországban nagy tiszteletnek örvendő, huszonnyolc évesen elhunyt énekes-dalszerző Viktor Coj történetéről van szó, aki először foglalta dalba a ’80-as évek fiatal szovjet értelmiségének létállapotát. Szerebrennyikov fekete-fehér, lendületes, kreatív képi megoldásokat felvonultató filmje így a felszín alatt politikai parabolaként is működik, miközben emlékezetes zenei betétek váltják egymást a vásznon.

     

    7. Rossz versek

    Mindig komoly feladat második filmet csinálni, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kirobbanó sikere után pedig különösen nehéz lehetett újra a kamera mögé ülni. Reisz Gábor azonban egy érettebb, kidolgozottabb munkával építi tovább életművét. A Rossz versek virtuóz tudat- és emlékfilm, mely a főhős, a rendező által játszott Merthner Tamás múltjának véletlenszerű pontjaira kalauzol, hogy kiderüljön, mi lehetett az első jelenetben bekövetkező szakítás oka. A Rossz versek, akárcsak a VAN, jó ütemérzékkel kijátszott poénokkal, frappáns vizuális gegekkel dolgozik, miközben egy érezhetően személyes történeten keresztül megint csak magunkra és egy teljes generáció gondolataira ismerhetünk.

     

    6. Szólíts a neveden

    Luca Guadagnino két filmjével is képviselteti magát évösszegző listánkon. A Szólíts a neveden úgy kerülhetett a hatodik helyre, hogy két szerzőnk szerint is ez volt a legjobb film 2018-ban. Nehéz vitatkozni a döntésükkel, hiszen André Aciman regényéből lehengerlően szép, megható és hiteles adaptáció készült, amely a nagybetűs szerelmet helyezi a középpontba. Az überértelmiségi család legfiatalabb tagja, Elio és a nyárra az olasz kisvárosba érkező kutató, Oliver között zsigeri vonzalom bontakozik ki, amelyet hihetetlen érzékenységgel vittek vászonra. Timothée Chalamet és Armie Hammer remekelnek, a stáblista alatt futó jelenetre pedig még biztosan sokáig emlékezni fogunk.

     

    5. Egy nap

    Az elmúlt évek magyar filmgyártásának üdvözlendő fejleménye, hogy rendezőink bátrabban mertek kísérletezni a kisrealizmussal, és szikár formanyelven aktuális történeteket igyekeznek elmesélni. Szilágyi Zsófia debütáló nagyjátékfilmje a mai magyar középosztálybeli anyák folyamatos küzdelméről szól: bevásárlás, a gyerekek életének szervezése, hiteltörlesztés, a kihűlőben lévő házasság megmentése – csak néhány probléma azok közül, melyek a Szamosi Zsófia által fantasztikusan alakított Annára nehezednek bő huszonnégy óra leforgása alatt. Az Egy nap hiteles, megrázó, fontos film a mindennapok mókuskerekéről, amelynek vitathatatlan helye van az elmúlt év legjobbjai között.

     

    4. Napszállta

    A Saul fia három éve gyakorlatilag minden fontos díjat megnyert, így Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét felfokozott várakozás előzte meg. A Napszálltával az Oscar-díjas rendező az okokat keresi: mi vezethetett a II. világháború lelketlen emberirtásához? Az 1913-ban játszódó, sokszorosan rétegzett és erősen allegorikus történet egy, a fővárosba érkező kalaposlányról, Leiter Íriszről szól, aki a család nevét viselő kalapszalonban szeretne munkát vállalni, ám végül ismeretlen és titokzatos bátyjának keresésére indul Budapest labirintusában. Nemes Jeles László markáns víziója, Erdély Mátyás gyönyörű képei, Melis László filmzenéi és Jakab Juli szuggesztív játéka maradandó, különleges élménnyé állnak össze.

     

    3. Sóhajok

    Valahogy így kell remake-et készíteni! Luca Guadagnino legújabb filmje már listánk dobogójára is felfért, teljes joggal. Az 1977-es, Dario Argento által rendezett, azonos című giallo újragondolása egyszerre főhajtás az eredeti mű előtt, továbbá sikeres kísérlet a történet korábban elhanyagolt aspektusainak kifejtésére és az Argento által megteremtett világ bővítésére, színezésére. Ezúttal nagyobb tér jut a fantasztikus tánckoreográfiáknak, sőt, a film egyik leghatásosabb jelenete épp az, amikor a boszorkányok által uralt balettiskolában a főszereplő Susie (Dakota Johnson remek alakításában) „telepatikusan”, táncmozdulatai által végez ki egy másik szobába zárt lányt. A Sóhajok stílusos, meghökkentő, brutális, groteszk art horror, amely az eredeti film nélkül is megállja a helyét.

     

    2. Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

    Szerzőink 2018 legjobb magyar filmjének választották Schwechtje Mihály első egész estését, amely, akárcsak az Egy nap, aktuális problémákról tudósít, megkapó hitelességgel. A Remélem… az online zaklatások témáján keresztül mutat rá egy sor jelenségre, amelyek a mai tizenéveseket veszélyeztetik, és amelyekről sokkal kevesebbet beszélünk, mint kellene. Teszi mindezt egy meglepően jól játszó színészi gárdával (élükön a főszereplő Herr Szilviával), egy váratlan, profin megkomponált nézőpontváltással és az alacsony költségvetés ellenére is színvonalas képi világ megteremtésével. Örömteli fejlemény, hogy egy magyar rendező ilyen jól ismeri a Z generáció démonait, és azokat ilyen hatásosan tudja filmre vinni.

     

    1. Három óriásplakát Ebbing határában

    Az év általunk legjobbnak választott filmjét már januárban láthattuk a hazai mozikban. Martin McDonagh kétszeres Oscar-díjas műve egyszerre éjfekete humorú szatíra, megrendítő dráma a gyerekét elvesztő anyáról, valamint feszült krimi, melyben szinte matematikai precizitással kap három egyenlő részt a játékidőből Mildred (Frances McDormand), Willoughby rendőrfőnök (Woody Harrelson) és Dixon, a tuskó rendfenntartó (Sam Rockwell). Mindhárom figura átélhető dilemmákkal és traumákkal küzd, a biztos kezű rendezés, a McDonagh-től megszokott profi forgatókönyv, valamint a fantasztikus színészi alakítások pedig egy emlékezetes, szikár, szórakoztató alkotást eredményeznek, melyet akármikor bátran újra lehet nézni, minden alkalommal kicsit más élményt fog nyújtani.


  • További cikkek