×

Ughy Szabina utaztató regénye
Ughy Szabina: A gránátalma íze
Artzt Tímea
2018 // 12. 23

Könnyűnek tűnik a választás Szicília kékje és Zugló között. Az egyik mágnesként vonz, a másik menekülésre késztet. Aki a gránátalma magját megízlelte, folyton visszatér az Alvilágba.

Ughy Szabina első kisregényének hőse egy harmincéves nő, aki azzal a céllal érkezik Szicíliába, hogy turistalátványosságokról írjon. Megérkezésekor mindazok a sztereotípiák, amelyeket a déliekről tud, igazolódni látszanak: „A hely önmaga tökéletes közhelye. Az emberek, ahogy átordibálnak egymásnak az út egyik feléről a másikra, hogy »Buon giorno Emanuele (már ezek a nevek is), come stai?«; ahogy ott hagyják az autót az út közepén, hogy beugorjanak valamiért a kávézóba; az öregek, ahogy egész délutánokon keresztül ücsörögnek a tereken.” Az olaszok hangosak, büszkék, vidámak, jól öltözöttek, gyerekimádók, és mindig késnek. Esténként nagy tál tésztákat és húsokat falnak lelkifurdalás nélkül, reggelire pedig krémes édességet. Kizökkenthetetlen magabiztossággal és életszeretettel szemlélik Szicília „emlékezet nélküli friss kékségét”. Az állandó jelenidejűség, „az idő húsa” megragadja az elbeszélőt és az olvasót is. Feloldódunk az eleven folytonosságban: „A napok olyan kiegyensúlyozott tempóban hömpölyögnek, hogy eszembe sem jut Budapest, a téli Budapest”, és lassacskán a határidők sem.

Szicília ritmusa, az olasz nyelv fordulatai sajátos atmoszférát teremtenek. Ughy Szabina „nemcsak remek elbeszélő, de stílusával plasztikussá is teszi, amit elmond” – ahogy erre Szakonyi Károly fülszövege is rámutat. A gránátalma íze önmérséklettel írt próza. Nem beszél nagy dolgokról, mégis szó van mindarról, ami egy érzékeny utazó számára fontos lehet: ami körülvesz bennünket, és egy nyitott intellektusban reflexiókat ébreszt. Nem politizál, csak megosztja velünk gondolatait: „nem kötelező buta útikönyvet írni. Írhatnék okosat is, de nem ennek a kiadónak. Taníthatnék még tizenhat éveseket Balassi istenes költészetére, a fonémák és morfémák különbségeire, és ordíthatnék Edével, hogy ne facebookozzon a hátsó padban. Írhatnék bulvárcikkeket (…), esetleg dolgozhatnék egy viszonylag elegáns kávéházban a magyar–filozófia diplomámmal.” Az elbeszélő együttműködése a saját kiadójával sem zökkenőmentes, ezért kirúgják. Ő mégsem tér haza, inkább pincérnőnek áll, és takarít. Marad, hogy folytathassa belső utazását, munkahelyei és tengerre néző szobácskája közt. Az idegenről – főként Antonio feltűnését követően – kiderül, hogy otthonosabb az otthonnál, amelyhez az anya és anyanyelv jelenti a legfőbb kapcsolódást: „Mondja, hogy hiányzom, te is, válaszolom, pedig valójában nem hiányzik otthonról semmi és senki.” Legalábbis a főszereplő életének ezen szakaszában. Az idegent választó utazó a nyelvi korlátok, a nehéz fizikai munka és kívülállósága ellenére is magára talál, ezt közvetíti az első fejezet szubjektív énelbeszélése.

A második fejezetben a narratíva egyes szám harmadik személyűre vált. Barbara édesanyja betegsége miatt visszatér Budapestre, ahol az ismert, alvilágivá züllött, tumorképző Magyarország fogadja. Itt tartózkodására, saját szerepére kívülről tekint. Elidegenedésének metaforája a reptéri kamera ráközelítő optikája, ezen a külső nézőponton keresztül figyeli önmagát és anyja betegségét is. Az elbeszélésmód szétválásában az értelmiség meghasonlottsága, kitaszítottsága, jövőkép nélkülisége tükröződik. Barbara hazatérése nem szabad döntés eredménye: a kötelességérzet, a szeretett személy iránti felelősségvállalás, a lelkiismeret vezeti. Az anya–gyermek és a haza–gyermek közötti fizikai, illetve erkölcsi távolság visszavonhatatlanul nő. A két nagyobb rész – és a harmadik, a rövid befejezés – narrátora országok, kultúrák és életmódok kereszteződésében áll. A közös pont egy magyar–filozófia szakos számára a karrierlehetőség hiánya.

A cím Perszephoné elrablásának mítoszából emeli ki a gránátalma magját. A mítoszban Hádész elragadja Perszephonét, és három hónapon át vele mulat. Majd Déméter – aki nehezményezi az alvilági frigyet – újra felszínre hozza, és az év további részében maga mellett tartja őt. Perszephoné két erő vonzásában áll, akárcsak Barbara. Az új szerelem, a táj szépsége, az életszeretete Szicíliához kapcsolja, ezért tölt itt több mint nyolc hónapot boldog időtlenségben, majd anyjához utazik. A regényben módosulnak a mítosz tér- és időviszonyai. Szicília szennyese (a ruhák és a hulladékhalmok), az Etna közelsége, Catania feketesége, örök jelenidejűsége alvilági vonás, de mégis Budapest válik Alvilággá. Csömöri út, Zugló, Rákos-patak egzisztenciálisan fenyegető földrajzi nevek: kiábrándultságot, szűkös lehetőségeket, betegséget árasztanak.

Perszephoné azonban már megízlelte a gránátalma magját, s aki így tesz, annak folyton vissza kell térnie az Alvilágba. Hogy ez Szicília vagy Magyarország, egy ingázónak mindegy. A Szicília utcáin való tévelygés önismerethez vezet, a hazatérés szintén, de jó távol lenni a szorongástól, ha már egyszer sikerült a tudatunkból kiszorítani. Az alkotásra szerződött elbeszélő végül mégis megalkotja az útikönyvét.

Ughy Szabina: A gránátalma íze, Orpheusz, 2018.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs legfrissebb száma

Bővebben