• Kitalálni az útvesztőből – Kritika Tarr Ferenc Harmónia, a zenék birodalma című könyvéről

    2022.04.28 — Szerző: Lovas Anett Csilla

    Aki szívesen eltévedne a zene birodalmában, aki csak térképről figyelné Harmónia tájait, aki jó zenéket szeretne hallgatni, vegye le a polcról Tarr Ferenc új kötetét, amely mindenféle korosztálynak szórakoztató ismeretterjesztést kínál.

  • Illusztráció a „Harmónia, a zenék birodalma” című könyvből (részlet)  Grafika: Baranyai András
    Illusztráció a „Harmónia, a zenék birodalma” című könyvből (részlet)
    Grafika: Baranyai András

    „A zene mindenkié!” Gyakran idézzük ezt a kodályi alapvetést, amely szerint a zenéhez való hozzáféréshez mindenkinek joga van, és a muzsika, az éneklés szeretetét már óvodáskortól érdemes elültetni a gyerekekben. Az elmúlt években a Ringató-csoportok segítségével a három év alattiak is hozzájuthattak ezekhez az élményekhez: a foglalkozások során ölbeli játékokkal, népdalokkal, muzsikaszóval hangolódnak egymásra szülők és gyerekek, ahol a legkisebbek is érezhetik: együtt énekelni, zenét hallgatni jó. A nagyobbak nemcsak az óvodában vagy az iskolában találkozhatnak ezzel a művészeti ággal, hanem egyre több zenés gyerekelőadás is születik. A gyerekeknek tehát számos alkalmuk adódik arra, hogy találkozzanak különféle zenei irányzatokkal – és erre Tarr Ferenc Harmónia, a zenék birodalma című kötete is lehetőséget nyújt.

    A szerző egy interjúban elmondta: a Harmónia megírását az is motiválta, „hogy mennyire hiányzik itthon egy jó zenei ismeretterjesztő könyv”. A kínálatot áttekintve ez egy viszonylag helytálló megállapításnak tűnik. Természetesen léteznek könyvek ebben a műfajban, de elsősorban történeti vagy életrajzi témákban: Steven Isserlis műveiben például zeneszerzőkkel kapcsolatos érdekességeket találunk (Miért csapott Beethoven a lecsóba?, Miért hordott póthajat Haydn hajdanán?). A Ringató-könyvek közül itt a Hatvan magyar népdalt emelhetjük ki: ebben magyar tájegységek válogatott népdalai szerepelnek kottával (és CD-melléklettel), de a fejezeteket bevezető oldalakon a tájegységek zenei sajátosságairól is olvashatunk, így ez a kötet is betölt egyfajta ismeretterjesztő funkciót. Különleges vállalkozás a HVG Könyvek Klasszikus zenemesék-sorozata, melyben egyelőre két kiadvány jelent meg Csajkovszkij Diótörőjéről és Vivaldi Négy évszakjáról. A mesék a zeneművek főbb motívumai alapján, azok ihletésére íródtak, és a lapokon szereplő hangjegyikonokat (jó erősen) megnyomva részletek hallhatóak az eredeti alkotásokból, így a gyerekek játékos módon fedezhetik fel a nagy klasszikusokat. Nagyjából a Harmóniával párhuzamosan jelent meg szintén a HVG Könyvek kiadásában a Zeneértő, és a két kötet célkitűzése is hasonló: végigkalauzolják olvasóikat a stílusok között, bemutatják a különböző hangszereket és a neves előadóművészeket.

    Tarr Ferenc  Fotó: Kassai Adél
    Tarr Ferenc
    Fotó: Kassai Adél

    Olyan típusú ismeretterjesztő munka azonban valóban nincs a piacon, mint Tarr Ferencé – a szerző teljességre törekvően, mesei keretben mutatja be a különböző műfajokat, irányzatokat, eszközöket, zenészeket és énekeseket.

    Igen nagyszabású és hiánypótló ez a vállalás, és nemcsak a kivételes ötlet, hanem az illusztráció is különlegessé teszi a kötetet: Baranyai (b) András rajzai keresztül-kasul bejárhatóvá teszik a cselekmény helyszíneit. Ha csak a képeket nézzük végig, már akkor is sok újdonságot tudhatunk meg bizonyos hangszerekről, zeneszerzőkről vagy éppen a tizenkét fokú skáláról. Szemléletes megoldás, hogy Baranyai (b) András a hangokat más-más színűre festi, és különféle formákkal ábrázolja. Ezek a formák egy különböző magasságú polcokból álló „szekrényben” foglalnak helyet – van rá esély, hogy ez a leírás nehezebben érthető, mint maga a rajz –, az egyes fejezeteket bevezető „panorámaképek” pedig átélhetővé teszik Harmónia országrészeinek hangulatát is.

    A történet kezdetén Melódia hercegnő birodalma térképét tanulmányozza. Anyja, Minor királyné számára fontos, hogy lánya könyvekből tanuljon, művelődjön, apja, Major azonban arra biztatja a lányt, hogy inkább tapasztalatokat szerezzen. Melódia így is tesz: megszökik a tanulószobájából, és nyakába veszi Harmóniát, hogy megismerkedjen az ország négy részével (Folkiával, Impróval, Poppiával és Klasszikával), közben pedig szeretné megtalálni a saját, csak neki szóló dallamát. A tartományok a négy legkiterjedtebb zenei világot, a népzenét, a jazzt, a popot és a klasszikus zenét képezik le, de a szerző a mese végeztével maga is megjegyzi, hogy rengeteg olyan műfaj létezik, amely kilóghat ebből a csoportosításból. A cselekményt tehát a lány lázadó gesztusa indítja be, mellyel nemcsak a szüleinek szerez bánatot, hanem, mint utóbb kiderül, távozásával a birodalomban is nagy felfordulást okoz. Minor és Major aggodalma a zenére is komoly befolyással bír: a hangjegyek összekeverednek, a hangszerek elhallgatnak, a zenészek elfelejtenek kottát olvasni. Nagy tétje van tehát annak, hogy Melódia hazataláljon, de a boldog befejezésig hosszú út vezet.

    Jól ismert (nép)mesei toposzok (útra kelés, kalandok, a világrend helyreállítása), szereplők (király, királynő, hercegnő, segítők) és fordulatok (váratlan akadályok) szervezik a Harmónia cselekményét, amely önmagában, ismeretterjesztő funkció nélkül is megállná a helyét, hiszen bizonyos mesei elemek izgalmas és kreatív újraírásával találkozhatunk. Itt nem a legkisebbik királyfi kel útra, hanem egy öntudatos hercegnő, célja pedig nem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, hanem a saját hang, egyben a saját identitás felfedezése. Számos olyan mesét ismerünk, amelyben az egyén kalandjai során fejlődik, magasabb szintre lép, „felelős individuummá” válik (Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvében ebből az aspektusból értelmezi például Az égigérő paszulyt, de még a coming-of-age történetek is ebből a narratívából építkeznek). Nincs ez másképp Melódiával sem, az önmagára találás pedig Harmónia egészére hatással van: Pentatónia forrása újra megered, Szacsmó, Impró egyik leghíresebb zenésze új hangokat csalogat elő a szaxofonjából, változatos dallamok csendülnek fel Klasszikában. A világrend helyreállításának mozzanatában felfedezhetjük a zene közösségformáló erejét, valamint azt is, hogy a komplexebb önismeretből az egyén mellett az őt körülvevő emberek is profitálhatnak.

    Illusztráció a „Harmónia, a zenék birodalma” című könyvből  Grafika: Baranyai András
    Illusztráció a „Harmónia, a zenék birodalma” című könyvből
    Grafika: Baranyai András

    A Harmónia erénye nemcsak a zenei ismeretterjesztésben áll, hanem abban is, hogy a lélek működéséhez, a személyiségfejlődés rögös útjainak megértéséhez is közelebb visz.

    A cselekmény részei azok a kommentárok is, amelyeket az elbeszélő vagy egy-egy szereplő fűz hozzá a történésekhez, ezek többnyire valamilyen zenei fogalom, jelenség magyarázatát kísérlik meg. Vannak köztük kifejezetten jól sikerült részletek: ahogy például Mahi Mami (Mahalia Jackson gospelénekes mesebeli alteregója) elmagyarázza Melódiának, mitől válhat izgalmassá a ritmus, azt bármilyen korú olvasó megértheti, sőt a szöveg vizuális megjelenítésének köszönhetően ki is próbálhatjuk, mi a különbség az EGY-két-há-NÉGY-öt-hat vagy az egy-KÉT-há-NÉGY-öt-HAT-hét-NYOLC között. Előfordul azonban az is, hogy szinte belekavarodunk abba a sokrétű ismeretanyagba, amelyet a kötet kínál: Klasszikában Melódia egy dallamot próbál lekottázni, de a narrátor olyan sok új fogalmat vezet be mindeközben (hangsor, periódus, alaphang és így tovább), hogy nehéz pontosan követni, hogyan is boldogul a főhős a feladattal. Az olvasást nemcsak ezek a részek akasztják meg (hiszen a sűrűbb bekezdéseket újra és újra érdemes elolvasni), hanem azok az intertextuális és -mediális linkek is, amelyek a lapszéli jegyzetekhez irányítják a befogadót. A színes szövegdobozokban kiemelt, néhány mondatos szövegek valamilyen hangszerről, zenei fogalomról, előadóművészről, zeneszerzőről, zeneszámról stb. tartalmaznak információkat, legtöbbjük pedig arra invitálja az olvasót, hogy hallgassa meg a Pagony oldalán szereplő playlist vonatkozó darabját. Így a történetet kétféleképpen is olvashatjuk: lineáris módon, mint bármely más mesét, illetve ha követjük az „utasításokat”, tölcsérszerű szerkezetűként is (George Stuart Joyce fogalma nyomán), vagyis a továbbhaladáshoz bizonyos feladatokat kell teljesítenünk (Tóth Barna tanulmányában részletesebben is olvashatunk erről az olvasásmódról). A kötet túllép az ismeretterjesztés informatív, tárgyilagos stílusán, inkább a szórakoztató irodalom regisztereit szólaltatja meg, emellett a nyelvi és szituatív humor eszközeivel is él.

    bb

    Ez a fajta összetett befogadói stratégia alaposan megdolgoztatja az olvasót, és bár a komplexitás a könyv egyik nagy erénye, az önálló olvasást megnehezíti. Így felmerülhet a kérdés: kiknek szól ez a könyv? Zene iránt érdeklődő gyerekeknek? Felnőtteknek, akik felolvassák a szöveget a gyerekeiknek, és a könnyebb érthetőség kedvéért esetleg szűrik az információkat? Olyan gyerekeknek, akik nem dinoszauruszok, autómárkák vagy virágok neveit gyűjtik fejben, hanem hangszerekét? A borító ajánlása alapján hét–tizenkét éves a célközönség, de a zenében tájékozott szülők akár korábban is elkezdhetik felolvasni a kicsiknek, hiszen Harmónia sokszínű, izgalmas világa a fiatalabbakat is elvarázsolhatja. Ahogy a zene iránt érdeklődő vagy abban képzett felnőtteket is, például a klasszikus zenében tájékozottak számára izgalmas lehet felfedezni a pop vagy a jazz sajátos stílusjegyeit, jellemzőit. Emellett érdekes asszociációkat is elindíthat a könyv: a komolyzenészeknek Impro tartomány Király utcájáról a Zeneakadémia juthat eszébe, de itt az utcanévadással a szerző Louis Armstrong előtt tiszteleg.

    Bár a kötet a bőséges jegyzetanyagával törekszik arra, hogy önállóan is olvasható legyen, a célzott korosztály számára is hasznos lehet a szülői, pedagógusi asszisztencia, hiszen a számtalan szakkifejezés között könnyű úgy eltévedni, ahogyan Melódia teszi Impró utcáin. Ám ahogy a főhőst, úgy az olvasót is kivezetheti a fogalmak sűrűjéből valaki, aki érti és tudja, merre jár. Ideális befogadói szituáció lehet az énekórákon történő közös feldolgozás, amelyek során a diákok meghallgathatják az ajánlott zenéket, a tanár segíthet nekik az ismeretlen fogalmak tisztázásában, a zenei stílusok mélyebb megismerésében, és különféle kreatív munkák is készíthetőek a könyv kapcsán, például Szimfónia útvesztőjének megrajzolása – így máris összművészeti projektté válhat a feldolgozás.

    Sok más szakértő mellett Kelemen Judit is rámutat arra egy tanulmányában, hogy napjainkban a világhírű magyar zenei nevelés ellaposodott, az eredeti szándék és az egykor fényes eredmények megfakultak, pedig „a zenetanulás transzferhatásaira irányuló vizsgálatok szerint a zenei nevelés mind a közösségi, mind az egyéni kompetenciákra jótékonyan hat”, többek között a támogatja a társas kapcsolatokat vagy az idegennyelv-tanulást, fejleszti a logikus gondolkodást. Számos komoly előnye lenne tehát, ha az intézményen kívüli zenei élmények mellett (mint amilyen a Ringató vagy a gyerekkoncertek) az iskolákban is egyre nagyobb hangsúlyt kaphatna a színvonalas zeneoktatás – Tarr Ferenc kötete ezt a törekvést erősítheti.

     

    Tarr Ferenc: Harmónia, a zenék birodalma

    Pagony, 2021

    Tarr Ferenc: Harmónia, a zenék birodalma

  • További cikkek