×

Dadaista világban élünk
Beszélgetés Daniela Magiaruval és Balázs Zoltánnal
Jónás Ágnes
2016 // 10. 17

A Maladype Színház a dadaizmus 100 éves évfordulója alkalmából Matei Vișniec Dada Cabaret című darabját mutatja be Farkas Gábor Gábriel zenekarával koprodukcióban. A premierre a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében 2016. október 20-án az Átrium Film-Színházban kerül sor. A készülő előadás kapcsán Daniela Magiaru dramaturggal és a rendezővel, Balázs Zoltánnal, a Maladype Színház művészeti vezetőjével beszélgettünk.

 

Miért épp a Vișniec-darabra esett a választásotok, és mitől kihívás számotokra?

Balázs Zoltán: Valójában a Vișniec-darab választása esett énrám – pontosabban a szerzőé, aki a Dada Cabaret munkapéldányát két évvel ezelőtt küldte el számomra, hogy elolvasása után ne hagyjon nyugodni egy-két ravaszul és brilliánsan megírt jelenet. Ennek a „szerzői stratégiának” köszönhető leginkább, hogy október 20-án végül bemutatásra kerül a darab, ami – a dadaizmus szellemében – a rendezői koncepció és a színészek által a próbán megfogalmazott ötletek alapján jelentősen továbbíródott. A kihívást a vișnieci nyelvezet megragadása, a szerteágazó szöveg, zene és mozgás plasztikus összehangolása, valamint a dadaisták örökségének érvényes és korszerű tolmácsolása jelenti.

Daniela Magiaru: Számomra a Dada Cabaret nem szó szerinti adaptálást, sokkal inkább kontextuskeresést, valóságok és időívek utáni nyomozást jelent. Egy éles ráfigyelés az akkori és mostani jelenségre és egy ebből megtermékenyülő párbeszéd. Leginkább jelek kereséséből, betűk közti jóslásból állt a dramaturgiai feladatom.

A 20. század eleji avantgárd művészeti mozgalom lényege, ahogy Daniela is mondta, a verbális és nonverbális jelek furcsa együttállása, no meg a játékosság, valamint a nyelvek keveredése. Az efféle elemekből építkező darab színrevitele eleve testhezálló feladat a Maladype számára, nemdebár?

B. Z.: Az életünk különböző területeit meghatározó kérdéseket időnként kötelezően újra fel kell tennünk. Az újabb és újabb kertek, földek birtokbavétele nagyon inspiráló feladat lehet egy gondolkodó, alkotó, teremteni akaró művész számára. A világ ma kaotikus, fésületlen és egyre rendezetlenebb társadalmi, politikai és vallási kérdésekben, népek és nemzetek közötti konfliktusok terén. Éppen ezért rendkívül motiváló, időszerű és szükségszerű teendő – a tisztítási, rendteremtési szándék jegyében –, hogy tisztázzuk az alapfogalmakat, a csak félig megvalósult vagy megvalósított folyamatokat. A rengeteg bizonytalansági tényező miatt sokkal jelentősebbé válnak a közös értékek mentén szerveződő, jó értelemben vett provokatív kisközösségek célkitűzései. A dadaizmust a mai korra vetítve lehetőséget kapunk, hogy újragondoljuk magát a kérdezés technikáját. A dada az élet energiáját jelenti számomra, hiszen a színház a nézőkkel, az alkotókkal és a színészekkel együtt estéről estére önmagát megsemmisítő és újrateremteni képes közeg, feltéve ha a nézők és a színészek együtt törekszenek a közös nevező létrehozására.

Úgy tudom, a SIBFEST, azaz a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál hozott össze benneteket szakmailag 2008-ban. Daniela, mi az, ami szimpatikus Önnek Balázs Zoltán színházában?

D. M.: Igen, a SIEBFEST-tel kezdődött, Zoliék a Leonce és Léna című előadásukat játszották a fesztivál keretében. Balázs Zoltán színháza egyike azoknak, amelyekben nézőként kiváltságosnak érzem magam, ahol érzem a víziók egységét és egy utat, amin lenyegbevágó végigmenni. Mindig is egy szándékaiban őszinte színháznak éreztem a Maladypét, ahol az alkotók nem használnak trükköket: a hangszerek nyilvánosak, ha úgy tetszik, nyílt lapokkal játszik. Az ember elbűvölve érzi magát közben és utána is. Zoltán rendezései első látásra állandóan az autentikus szót juttatják eszembe. Ez az, amire rögtön asszociálok, ahányszor csak a látott előadásokra vagy a mögöttük levő filozófiára gondolok. Zoltán egyike azon fáradhatatlan színházcsinálóknak, akiknek a lényeg kutatása a lételeme. Úgy vélem, hogy a Dada Cabaret-előadásban Farkas Gábor Gábriel és zenekara lényeges és organikus alapja tud lenni a Balázs Zoltán-csapat munkájának – minden lépést, szót és gondolatot felvállaltan, figyelemmel visznek a nézők elé.

B. Z.: Dana, látva a Maladype gondolkodását, művészetről alkotott elképzeléseit, azt mondta még a SIEBFEST-en, hogy fontosnak tartja, hogy valamikor létrejöjjön egy találkozó Matei Vișniec és köztem. Erre a következő évben került sor, amikor szintén részt vettünk a Szebeni Fesztiválon. Innen már csak egy lépés volt, hogy Vișniec-darabokat rendezzek. 2013-ban a Maladype Matei Vișniec-napokat tartott, melynek keretein belül felolvasószínházi előadásként bemutattuk A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik című művét, 2016 tavaszán pedig Chicagóban a Trap Door Theatre-ben rendeztem A kommunizmus története elmebetegeknek című darabját, most pedig a dadaizmus történetét – ami azért is érdekes, mert bár sem Matei, sem én nem vagyunk történetmesélő alkotók, most már harmadik éve rendezek Vișniec-történeteket. A Dada Cabaret sem igazán történetközpontú szöveg és előadás. Olyan mint Ionesco Kopasz énekesnője, amiben van tűzoltó meg ápolónő, csak épp kopasz énekesnő nincs. Dana számára ezek az az apró abszurditások pontosan kódolható valóságok, ezért a vele való munka nagyon felszabadító.

Hogyan járják körbe a dadaizmusnak, ennek az avantgárd művészeti mozgalomnak a vetületeit – úgy értem, milyen színházi eszközökkel teszitek izgalmassá az előadást?

B. Z.: Mindenekelőtt zenével – a bemutató Farkas Gábor Gábriel és zenekarával koprodukcióban készül. A dadaizmus összművészeti jellegére fókuszálva fontos szerepet kap a vizualitás, az izgalmas dramaturgia és remélhetőleg a jó szereposztás is. Egyébként a darab szereplői Monsieur Dadán kívül mind létező alakok voltak, akik zaklatott és szenvedélyes (alkotó)életükkel, folyamatosan alakították a dadaista imázst: Lenin, Krupszkaja az egyik oldalon, Emmy Hennings, Sophie Taeuber és Tristan Tzara a másik oldalon, de rajtuk kívül feltűnik még Sztálin és egy fekete macska is.

D. M.: A dadaizmus darabokra morzsolódik, feloszlik és szétszóródik az előadás dimenzióiban. A glamourral teli világok közötti majdnem erőszakos kontrasztok árnyalatai jól épülnek egymásra, ahol a gondok felfüggesztettnek tűnnek, az idő kilép medréből, feje tetejére áll a világ, és az erőszak diktál. Kabaré és csatatér, csillogás és a borzalom kéz a kézben, ami bevezet lépésenként egy univerzumba, ami – néha nagyon – hasonlít a miénkre, amelyben élünk. Zenét és mozgást illetően kontrollált robbanásoknak leszünk tanúi. Nézőként meglepő helyzetekben ismerhetünk majd meg lenyűgöző embereket, gyűjtjük majd a jeleket, és hagyjuk, hogy a képzelet felfedezze a meglepetésekkel teli „zsebeket”. Ezt az előadást tágra nyílt szemmel érdemes nézni. A tréfa szelleme élesre lesz fenve, az érzelmek egy örök körhintán forognak.

Mennyit változtatást eszközöltek az eredeti szövegen?

D. M.: Minden változtatás a szövegen a szöveg szellemében történt. Matei Vișniec teljes szabadságot hagy a szöveggel való munkában, a „rendező dadaista képzelete” mentén lehet rajtuk változtatni. Ezúttal is ez történt: Zoltán dadaista képzelőereje kifogástalanul aktiválódott, a szöveg rövidebb, sűrűbb lett. A rendező és a színészek, illetve a színésznők is írtak egy jelenetet. A Vișniec szövegében található dalok a rendező képzeletének ugródeszkái voltak, újrateremtődhetett egy zenei vonal. Ha az ember egyszer belép a Dada Cabaret-ba, már csak Vișniec szellemében tud gondolkodni.

B. Z.: A szerzői és a rendezői koncepció két különböző dolog. A szerző intenciói irányadóak ugyan a rendező számára, de az előadás érvényessége érdekében saját világot kell teremtenie abból a textúrából, amit az író papíron javasol neki. Az én esetemben ez különösen igaz, mert koncepciózus rendező vagyok, legalábbis mindig törekszem arra, hogy egy olyan láthatatlan világot tegyek láthatóvá, amely a sorok között megbúvó felületként kínálja fel magát. A most készülő előadásban erőteljes a dadaistákra jellemző kollázs- és a montázstechnika is. A Maladype Színháznak, valamint Farkas Gábor Gábrielnek és zenekarának – akik szintén egy összeszokott csapat – nagyon erős kohéziós erőt jelent a szöveg, a zene, a mozgás és a különböző művészeti nyelvek használata általi összekacsintás. Ehhez játékos képzeletű alkotók szükségeltetnek, akik személyesen elkötelezettek a saját útjuk, a színház, a készülő előadás iránt, valamint, hogy képesek a lényegre koncentrálni. A mindenféle ellentétpárok nagyon fontos szerepet kapnak a közös játék során, hiszen nem a didaktikus végkövetkeztetést helyezzük a középpontba. Kockázatos játék, mert bár a színész teljes személyiségével van jelen, mégsem feladata, hogy a korábban megfogalmazott felismerésekből származó következtetéseket továbbgondolva jusson el A pontból B-be, vagy a „nagy közös felismerésig”. Kicsit skizofrén játék ez, mert a színésznek egyszerre több énje is megszólalhat.

Az előadás egyik kulcsfigurája Monsieur Dada, akit a színpadon Farkas Gábor Gábriel alakít. Milyen ember Monsieur Dada, és milyen viszonyban áll a többi szereplővel?

D. M.: Dada úr egy erősen misztikus szereplő. Ha kártyáznánk, ő lenne a joker, de az ász is, ott az ingujjban. Kaméleon típusú szereplő, aki mindent tud, mindent lát, kacag és sír egyszerre. Ő az idegenvezető azon időkön és tereken át, amelyeken végigmegyünk.

B. Z.: Ő a dadaizmus metaforikus, allegorikus figurája. Önmaga származása után érdeklődik Tristan Tzaránál, a dadaizmus atyjánál. Azt kutatja, hogy honnan jön, merre tart, miből született, volt-e „több” mögötte, amikor testet, lelket, értelmet adtak neki, vagy egyszerűen csak felcsaptak egy német–francia szótárt, amelyben megtalálták a dada szót, ami franciául falovacskát jelent. Erre különböző válaszok születnek, felmerül többek között, hogy Lenin abban az időben – legenda vagy igaz, nem tudjuk –, zürichi tartózkodása alatt a Voltaire Cabaret-ban „megérzékelve” a hadiszökevény ifjak forradalmi kedvét, hastáncba kezdett, és azt kurjongatta: „Da-da!” Persze – dadaista gesztusként – további variációk is léteznek, melyek a nézőt újra és újra kizökkentik az egyetlen válasz bizonyosságából.

Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika és Kútvölgyi Erzsébet is szereplői a darabnak. Ők mely figurák bőrébe bújnak, és hogyan viszik előre a cselekményt?

B. Z.: Ők mind a változás energiájával meghajtott nyugtalan szereplők, akik a „jobbítás” jegyében ütköztetik elképzeléseiket és szándékaikat önmagukkal, egymással, valamint azzal a világgal, amelyen élnek és alkotnak. Tzara és Lenin ugyanazon elvek alapján akarják felégetni a művészettörténet és a történelem során felhalmozott felesleget és kanonizált hordalékot. Utópikus törekvéseik legfőbb segítői Sophie Taeuber, Emmy Hennings és Nagyezsda K. Krupszkaja, akik saját kreativitásuk és idealizmusuk által válnak tevékeny társakká e mozgolódásban. A talpra állítás elementáris igényét fejezi ki, hogy a már feje tetejére állított világot újra feje tetejére állítani. Ez mindannyiuk közös szándékaként egyben a „rendrakást” tűzi ki célul.

Daniela, Ön nem csak színházi kritikus, fordító, hanem Vișniec műveinek kutatója is. Tulajdonképpen mi az, ami Vișniec írásaiban vonzza, és mit gondol, mitől különleges az ő világa?

D. M.: Vonz az olyan szöveg, amelyik hagyja a maga völgyeit bejárni, és amelyik képes arra, hogy egy látszólag egyszerű nyelvezettel összefogjon egy számtalan részlettel kibélelet univerzumot. Matei Vișniec hagyja, hogy egy hüvelyben nőjjön a groteszk és a humor, az irónia és a költőiség, és úgy építi fel a szöveget, amit olvasol vagy látsz színpadon, hogy megrázzon és örömmel töltsön el szépségeivel. Művei ügyesen felépítettek, tengernyi értelmezést ajánlanak, amelyek között tájékozódhatsz – néha lenyűgöznek a látott szépségek, máskor meg hosszasan bámulod a jéghegyeket, és alig ismered fel azokat. Nem kényelmes szövegek, bosszantanak, párbeszédre buzdítanak. Írásai beleeégnek a retinádba, megismerésre provokálnak, majd bőségesen megjutalmaznak.

Manapság rengeteg az elfojtott indulat a világban, hihetetlenül nagy feszültségek rejlenek egyénekben, csoportokban, társadalmi osztályokban. Ami most körülvesz – ha nem is kimondottan dadaista –, az abszurd, groteszk, a félreértések nyelve, én legalábbis így látom. Szerintetek lehet ma üzenni bármit is a dadaizmussal?

D. M.: Sajnos egy mélységeiben dadaista világban élünk. Amíg a dadaizmus papíron nagyon jól néz ki, addig – ahogy Ön is mondta – rémisztő valóságokként jelenik meg, amelyeket nehéz vagy épp lehetetlen megérteni. Az irracionalitás, a szabályok és logika nélküliség, a háború dühével vegyített dadaisták sorai tökéletesen jelen vannak ma is. A pusztítás étvágya tarthatatlan mértékeket ölt, a gyűlölettel teli nyelv, a tolerancia, az emberség és a megértés hiánya világunk alapja lett, s olyannyira jelen van, hogy zsigerig érezni. Abszurd? Igen, mindenképpen az. A dadaisták lázadása a hazugságok ellen, a délibábba forgatott halottak ma is gondolkodásra kell hívjanak bennünket.

B. Z.: A dadaisták eredeti elképzeléseivel és céljaival lenne ellentétes, ha direkt üzeneteket fogalmaznánk meg a százéves évforduló kapcsán. A mindent megkérdőjelezés gesztusa az, ami motorizálhatja mindenkori jelenünket, így a ma, 2016-ban színpadra fogalmazott előadásunkat is. A mára már izmussá vált felforgató játék igencsak felháborodna, ha komolyabban vennénk, mint ahogy ő annak idején saját magát – ezért bőven elég, ha a még mindig tabutémáknak számító dolgok köldökének a közepébe orbitális kérdőjeleket döfünk.

Zoli, ki tudnál emelni három dolgot, ami nagyon idegesít ma Magyarországon?

B. Z.: A félműveltséget, az arroganciát és a felelőtlenséget említeném mindenekelőtt.

 

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs novemberi számából ajánljuk

Zsolnai György: Terrakotta magány

Vilcsek Béla: A vers legyen velünk (Turczi István 60 éve)

Sturm István: Kemsei István / 40 év – 40 könyv. Válogatott bírálatok

Csuday Csaba Felülnézet (Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001)

Bővebben