×

Lampedusa emlékezete
Gianfranco Rosi: Tűz a tengeren
Szabó Ádám
2016 // 10. 10

Újabb helyszín, jóval virtuózabb filmnyelv: a 2013-as Róma körül című dokumentumfilm rendezője politikai kommentár helyett a humanizmus perspektívájából beszél a menekültválságról.

Dél-Olaszországtól 200 kilométerre fekszik Lampedusa: évente nagyjából 150 000 afrikai, közel-keleti bevándorló igyekszik megvetni a lábát a szigeten. Gianfranco Rosi, az olasz fővárost körgyűrűként befogó A90-es autópálya páriái után ( Róma körül ) ismét számkivetettekre irányítja dokumentumfilmes kameráját. Nemcsak a hajókon hánykolódó menekültek nehéz sorsúak, valami leírhatatlan melankólia bujkál Lampedusa öregjeiben, felnőttjeiben, gyermekeiben – ők is csellengő figurák, napi rutinjukhoz szokottak, netán zsenge korukból fakadó felfedezővágyuk hajtja őket.

Rosi epizodikus struktúrát hasznosít: zajlik az élet, voltaképpen hiányoznak a csúcspillanatok, apró rezdülések freskója a Tűz a tengeren. Háttérbe szorul a száraz dokumentarizmus a poétikus pillanatfelvételek javára. Megfér egymás mellett egy asztalt teregető nagymama epizódja, egy tizenkét éves gyermek, Samuele bandukolása és az Eritreából, Szíriából, Szomáliából érkező migránsáradat bemutatása. Lampedusa halászközösségében élet és halál, letargia és öröm örök hűséget fogadnak egymásnak. Rosi cinema pur (tiszta mozis) eszközökkel dolgozik: leíró snittjei mellé kékben, sötétben fürdő költői szcénákat rendel. Képpel, hanggal, arcokkal, nagytotálokkal regél: a rendező számára, aki több mint egy évig élt a szigeten, és tanulmányozta a helyi szokásokat, prioritás a humanizmus. Mintha KanetoShindo 1960-as remekműve, A kopár sziget születne újjá. Csupán tengő-lengő, dolgozó, túlélni igyekvő embereket, napról napra kóválygókat szemlélünk. Környezetük metaforákat ad az életükhöz: a felhőkbe burkolózó hold, a villámló kék ég többletjelentéssel ruházza fel valamennyi lépésüket, tobzódnak a költői nüanszok.

Samuele, a tizenkét éves fiú definiálható protagonistaként: ő is, akárcsak a többiek, sodródik az árral, ám benne még ott lappang a percepció vágya. Örökké nézelődik, látni próbál. Gyönyörű jelképként vonul végig a filmen lusta bal szeme vagy az olyan mozzanatok, mint amikor leragasztott szemmel lődöz csúzlijával, tesztelve, romlott-e a látása. Coming-of-age storyjában a végtelen, érinthetetlen természet a társa – egy olyan világ, amely nemcsak együtt létezik a migránsok tragédiájával, hanem amely az idegenek bejövetelével egyszersmind formálódik is. Mert új ciklusba lép Lampedusa: a hétköznapokat a grandiózus krízis más irányba tereli. A helyiek – halászok, rádiós DJ-k, egy szerencsétlen sorsú búvár – a bevándorlókkal találkozva ízelítőt kapnak egy más világból és atmoszférából. Dr. Bartolo, a Samuelét is vizsgáló orvos (kettejük jelenete talán a Tűz a tengeren leghumorosabb betétje) kettős pozícióban van. Pártolja az életet: egy ponton barátságosan szól a bevándorló fiatal anyukához, akinek a röntgenképeit nézi. Később viszont a halálról értekezik egy monitor előtt – tárgyilagos hangon, de keserűen beszél a menekültek balsorsáról: „utálom a tetemüket vizsgálni”, „holtukban kell megcsonkítani őket”.

Az önmagukat alakító lampedusaiak mellett ugyanolyan fontos a migránsok sorfala: hol dalt kántálnak a viszontagságaikról, hol futballmeccset játszanak, de Rosinak nincsenek illúziói – a motorcsónakokra vonszolt, kiszáradt menekültek, a vámosok előtt álldogáló, dízelolajjal átitatott ruházatú migránsok, a zokogó asszonyok képe újfent élet és halál, szépség és rútság összetett relációjáról tanúskodik. Az operatőrként is ténykedő direktor bravúros atmoszférafestő, emberi tekintetek, antennákról készült vágóképek, hadihajókat megörökítő felvételek közé ágyazza be Lampedusa mindennapjait.

A szigeten csendesen, szomorkásan múlik az idő, és a Tűz a tengeren sem ér igazából véget: a helyiek tovább élnek-lélegeznek, rutinjuk nem marad abba, Samuele tovább fürkészi saját mikrobirodalmát. Fuocoammare, vagyis a film eredeti címe egyszerre utal az életet adó vízre és a pusztítást hozó tűzre, ugyanakkor a mű lenyűgöző líraiságára is: egy II. világháborús, 1943-as szicíliai dal címe ez, amely egy olasz hajó lebombázásának állít emléket, egy éjszakának, amit kiszíneztek a felcsapó lángok. Ez a háborús emlék tökéletesen lefesti a film hangulatát: az újabb Rosi-mű hol sokkoló, hol káprázatos percei olyan mozgóképes alkotást teremtenek, amely azonnal helyet követel magának a legjobb filmek Uffizi-képtárában.

Pont: 10/10

Tűz a tengeren (Fuocoammare)
Színes, feliratos olasz-francia dokumentumfilm, 2016, 114 perc
Írta, rendezte és fényképezte: Gianfranco Rosi
Szereplők: Samuele Pucillo, Pietro Bartolo, Maria Costa, Giuseppe Fragapane, Francesco Paterna
Bemutató dátuma: 2016. október 6. (Forgalmazza: Vertigo Média Kft.)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben