×

A megkövesedés művészi világa
Szurcsik József festményein és Császár László verseiben
Mayer Erzsébet
2016 // 10. 11

Szurcsik József a művészettörténet tanúsága szerint nagyon sokoldalú művész. Az egyik oldala határos Császár László költő verseivel. Az összetartozást a költői szövegek erőteljes képszerűsége, valamint a festmények domináns narratív sajátossága adja. Ezen túl mindketten a történelmi cselekvés nagyszerűségével a sokoldalúan képzett ember (pszeudo) mítoszával való szembesülést, a velük való leszámolást, végezetül pedig az élet és a lét üres telkén való kesernyés körülnézést fogalmazzák újra és újra, miközben a hiábavalóság lidérce gyötri őket.

Szurcsik festményeinek tárgya többnyire kőépítmény. Vásznairól az önmagába kövesedett ember néz a befogadóra. A történelmi ember legkedvesebb tevékenysége az építés és a rombolás – nem véletlen, mert a kővel mintha képes lenne megállítani az időt, azt remélve, hogy a monumentális épületek az idők végezetéig őrzik egyedülálló nagyságát. Szurcsik indulatosan szemléli a történelmi ember önző, konok, korlátolt tevékenységének végjátszmáját, amikor is utolsó fázisként összemosódik az építő és az építmény, sőt helyet és funkciót cserélnek: nem az építő épít, hanem az épület lesz a cselekvő, mintegy magába keményítve és megbénítva, élettelenné merevítve alkotóját. Ez a jelenség nem új keletű, csak jelenleg rendkívül aktuálissá vált. Ismerjük a falra festett ördög esetét vagy a megelevenedett Pygmalion történetét, de akár utalhatunk Goethe bűvészinasára is. Míg a Bibliában az ige testté lett, a posztmodern korban az emberi test élettelen tárggyá.

Érdemes a téma néhány pszichológiai vonatkozását is megemlíteni. A megkövülés a test és a lélek halálát jelenti, vagyis azt, hogy az ember képtelen az önkinyilvánításra, hiszen ha nincs keze és lába, akkor sem keresni, sem találni nem képes. S ami még együtt jár ezzel az állapottal: kiesik az időből, vagy belegabalyodik. Aki fallal körülvett, ajtó nélküli térben él, csak rögeszméket képes érzékelni és képviselni. A megkövesedés mélyén a csalódás rögzült élménye rejtőzik, a csalódott ember viszont gőgős és erőszakos, mivel se kitörni, se betörni nem képes – ezért tör-zúz és rombol. Ő az autista kőember. Önfejű, önmaga foglya. Jelenléte mindenütt felismerhető, a szellem és a művészet romkertjeiben is.

A Szurcsik–Császár szerzőpár életművében a hatalom és az alattvaló viszonya sajátos értelmezést kapott. Szó sincs itt kizsákmányolásról, testi-lelki megnyomorításról, hanem sokkal inkább a két fél közös játszmájáról, egészen pontosan közös gyönyörélvezetükről. Jól mutatja ezt Szurcsik József Talpnyalók című képe.

A különböző lábbelik megjelenése a képzőművészetben és az irodalomban nem új. A csizmákban és a cipőkben ugyanis lehet masírozni, parádézni, taposni, rúgni, valamint rálépni a másikra. Aztán vannak szociócipők és gyakorta súlyos cipőtlenség. Szurcsiknál az archaikus rituálé – valakinek a lába nyomába lépni, megcsókolni a lába nyomát – szinte ellentétébe hajlik. Nála alulról felfelé történik a nyalás, a csókdosás. Míg az archaikus világban az efféle testi érintésnek a szellemi részesülés volt a motivációja, a szurcsiki figurák ennek a rituálénak legújabb kori változataként így kívánnak részesülni a nagytestvér anyagi és hatalmi javaiból. Érdemes figyelni arra, hogy a képen a feljebbvalónak csak lába, az alattvalónak csak egyenfeje, egyenruhája és jól begyakorolt egyennyelvjárása van. A közös érintkezési felület válik hangsúlyossá a képen, mintegy nyilvánvalóvá téve a két fél összetartozását, összjátékát. Szurcsik éppen könnyed vonalkezelésével mutatja, hogy nincs itt semmi erőszak, megalázás, hanem ellenkezőleg: ez az alattvalók önként vállalt „tevékenysége”.

De a talpnyalás csupán az egyik lehetséges magatartásformája a konzervéletet élők számára. Császár László a Halálom című versében egymásba játssza kettős szerkezetként halak álmát és halálát. Császár mint a nagy ókori cinikusok, kellő iróniával és fölényes megvetéssel szemléli az emberiség halálmát. A halandó ember ugyanis káprázat áldozata: választhat a gazdagság, elkelőség, harc, sport, politikai hírszolgáló, ellenálló, az árral szembeni úszó szerepköréből, de némi önismerettel be kell látnia és vallania, hogy alapvetően a gyávaság mozgatja. Császár ebben a versében is él a paradoxonok lehetőségeivel: a kint és a bent, a rabló és az áldozat ugyanannak a világnak a tartozékai. A fejlődés motivációja, a nagy cselekedetek megtétele, a rendkívüli sikerek közös nevezője végülis az álság és a hazugság. A hal éppen ezért csak hal marad. Mintha mindezekért nehéz lenne Császár szíve, s ezért valamiféle tanítást imperativus alakzatban odacsempész a vers végére: ne arra vágyj, ami nem a tied és elérhetetlen! Majd hozzátold érvként egy hatásos paradoxont: a horgászbotot is én tartom, és a horog is az én számban van.

A talpak és a halak mellett a gerinc mindkét alkotónál telített jelentést kap. Szurcsik gerincét vesztett véglényei a hentesboltok kampóra akasztott húscafatjaihoz válnak hasonlóvá. Amikor a Gerincféleség című versében Császár a darwini táplálékláncot ismerteti, nem titkolja a folyamatosan gyakorolt kannibalizmus kulináris gyönyörét, pedig groteszk módon éppen a felvágottak etikáját szövegezi. A költőről az is kiderül, hogy egy halbiológust is megszégyenítő halismerttel rendelkezik, a lótani szakmai tudásáról nem is beszélve. Úgy tűnik, számára a természeti, biológiai lét kiapadhatatlanul kínálja analógiáit az emberi viselkedés megjelenítéséhez. Lehet, hogy Orwell vagy La Fontaine rokonáról van szó? Ahogy Császár László Szurcsik halas képeit értelmezi a Gerincféleség című versében – minden bizonnyal.

A két művész konok, véglegesen erőteljese alkotói megnyilatkozásaihoz mindössze annyit tehetünk hozzá: várjuk a kőfejtőket!

 

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben