Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Lehetőség, közönség meg áram

Így hallgass noise technót

2019.06.18 — Szerző: Buzás Lelle

Vannak az emberben prekoncepciók, amikor egy új stílus vagy egy ismeretlen előadó után nyúl. Legyen bármennyire is libsi az ember lánya, nem szerethet minden zenét a saját gyerekeként. Megkértem az EXILES Kolbehenyer Erikjét, mesélje el, miért jó zajjal kitölteni a csendesülésre szánt perceket.

Lehetőség, közönség meg áram

Elöljáróban rólam (a cikk írójáról, bár nem hiszem, hogy bárkit érdekel) annyit, hogy szeret(t)tem a house DJ-ket, a könnyed dallamokat meg a baráti szüttyögéseket valami kevésbé zárt térben, azonban az elmúlt időszakban teljesen kiüresedett számomra a város zenei impulzusok szempontjából. Természetesen erre a lassú elszoktatás után a teljes izolálás volt a válaszom, avagy ha valami nem megy, akkor minek erőltetni. Persze az interjú/beszélgetés során több ponton kiderült, mennyire vagyok én egy a tucatból, amikor ezt kimondom, és hogy nem vagyok egyedül, amikor az elhalálozóban lévő bulikedvemet csenddel próbálom meg orvosolni. Van egy csoport Magyarországon, akik ugyanezt az érzést dühbe öltik, és kevésbé agresszív, de annál inkább megfoghatatlan ritmusok formájában adják a hallgató fülek tudtára. De mi ez a stílus, és miért nem tudtam eddig arról, hogy létezik?

Sok fázison ment át a zenei fejlődésem: az első a kitaszítottságérzés. Azt gondoltam, biztosan van egy ilyen kollektív összeesküvés, amibe valamiért a tehetséges függetlenek nem férnek bele. Aztán volt az anarchista korszakom, amikor hardtechnóval és modulár szintipunkkal kíséreltük meg lebontani a kapitalizmust tizenkét óra alatt, de itt is eljutottam a falig, és éreztem, hogy a lokalizált tartalmú zenék nagyon leszűkítik a közönséget.” (Erik)

Az évek során készített interjúk közben valahogy a műfaj meghatározásán sikerült a legnehezebben túllépnem. Megszoktam, hogy minden zenész csak kiad magából valamit, de mégis van egy egyetemes rendszer, ami alapján el lehet indulni utána vagy követni a gondolatfonalát, azonban mostanában kénytelen voltam ezekről végérvényesen lemondani. A zene (még pontosabban az elektromos fajta) teljesen behatárolhatatlan, mégis egy állandó toposza a kapunak vagy a menekülésnek, amin keresztül gyorstárcsázunk bármit, ami 116-tal kezdődik. Épp ezért az Exiles is elrugaszkodik a szövegektől és a hazai politikai eseményektől, hogy egy átfogóbb és univerzális üzenetet közvetítsen, az ingeralapú kommunikációt hívva segítségül.

Bármennyire is internacionális lelkisegélyként működünk a nyelvi határtalanság miatt, szeretem, ha a dalcímek magyarok. Valahogy összefügg ez azzal, hogy a külföldön járó zenészek nem felejtik el a gyökereiket, nyomják kint a labelt, és van egy külképviselete az egésznek.” (Erik)

Aki eddig még nem guglizott rá, az exiles száműzötteket jelent, és ez jól mintázza az ernyő alatt megbúvó előadók hétköznapi élettől elrugaszkodott vagy kiteljesedett valóját is. Az éjszaka és az online egyvelegéből alakított kiadó közösséget ad a tojáshéjas vagy már fejlett zenész egyedeknek is, akik féltett kulturális termékeiket asztalfiókba rejtik. És hogy tetszik-e ez mindenkinek? Hát nem. De ahogy szórakoztathat, úgy el is gondolkodtathat a zene. Ez egy minimisszió: segít megérteni magadban azt, amit még te sem tudsz, hogy létezik. Persze aki volt már klubozni, vagy töltött legalább öt percet stroboszkóp közelében, az tudhatja, hogy nehéz egy tánctéren elvonatkoztatni attól, ami hangos és villódzik, de a lényeg végül mindig az, hogy jelen is legyünk a pillanatban. Elég önző azt gondolni, hogy a zene csak rólunk szól. Van a befogadó mellett a „küldő” fél is – nevezzük ezt most zenésznek –, aki szeretne felénk valamit kommunikálni. Ez lehet düh, csalódottság, kétségbeesés, depresszió, félelem vagy egy klub bezárása, ami váratlan zajok és hangok formájában születik reprezentálható üzenetté.

Amikor zenei kalandozásra adjuk a fejünket, nem feltétlen tudjuk mindig egyből a megfelelő fiókba helyezni a frissen szerzett tapasztalatokat. Az EXILES kiadó zászlóshajói tavaly a Kolorádó Taka Tuka színpadán kötöttek ki, igencsak mostoha körülmények között:

Mindenki az őrület határán volt: mi is, mert a tribal cuccok között kellett szerepelnünk, meg ők is, mert le akarták halkítani, de egy minimális villámhárítás után kiharcoltuk a jelenlétünket.” (Erik)

Idén azért újra bepróbálkoznak, ma már eggyel testhezállóbb helyszínen, a Csűrben hallgathatjátok meg őket egy nyolcórás labelnight keretein belül. Megtalálhatjátok többek között a pécsi obwigszyh-t, aki nem kevés bpm-em szeretné lebontani a világot, Aluphobiát, aki cyperpunk programozóknak írt aláfestőzenét, és egy korábbi cikkünkben már meséltünk róla. Mike Nylons is ott lesz, és talán ő demonstrálja legjobban azt a belépő szegmensét a stílusnak, amit eddig legjobban magaménak érzek, és Nemerov fémes hangjai is helyet kapnak a kolorádói éjszakában, illetve hasonló színekben Fausto Mercier tündököl majd. Két ugyanolyan zajongás biztos nem lesz a fesztiválon, úgyhogy két rossz indie-zenekar meg egy könnyebb Taka Tuka-s előadó mellett érdemes megnézni a Csűr-lineupot is.

Aki már túl későn látja a cikket/nem budapesti/nem szereti a fesztiválokat, vagy csak simán régen volt Győrben, szombaton a Theremin Klubban csípheti el a kiadó képviseletét.

Végül a tippjeim, ha egy olyan stílus megismerésére adnád a fejed, amit eddig nem ismertél:

  • Kapcsold ki az elvárásgombot.

  • Ne menj ki cigizni az első öt perc után.

  • Ülj le, mert állva nehéz kibírni, ami nem táncolós.

  • Ne várd túlságosan a lábdobot, mert akkor sosem jön.

  • Több szempontból is érdemes kivárni a végét.


További cikkek