Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Öröklés és nevelés dilemmái

    Tim Wardle: Három egyforma idegen

    2019.06.13 — Szerző: Jónás Ágnes

    A Sundance Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő alkotás sokkal több, mint dokumentumfilm – lélektani thriller, gondolatgenerátor, sokkoló és zavarba ejtő, érzékeny alkotás, amely a hármasikrek egészen elképesztő történetét meséli el.

  • Öröklés és nevelés dilemmái

    Mit érez az ember, amikor rájön, hogy éveken keresztül „használták” és rászedték? Milyen lehet rádöbbenni, hogy az elveszett éveket nem lehet bepótolni? Beavatkozhatunk-e büntetlenül a természet rendjébe? Mi befolyásolja személyiségünk és sorsunk alakulását: a tanult minta, az anyagi körülmények vagy a bennünk rejlő DNS? Többek között ezeket a fajsúlyos kérdéseket teszi fel a nézőknek a Három egyforma idegen. Wardle filmjének minden pillanata odaszegezi a nézőt a képernyőhöz. A rendező, aki négy évet töltött a film előkészítésével, archív anya­gok és interjúrészletek segítségével mu­tatja be, hogyan válik három, születéskor szétválasztott ember élete két-három évtized alatt rémálommá.

    A történet 1980-ban kezdődik, amikor főiskolai éveik elején találkozik három, egymásra tökéletesen hasonlító, egy napon és helyen született (1961. július 12., Long Island) fiatal fiú, akikről kiderül: egypetéjű ikrek és mindhármukat – Robert Shafrant, Eddy Gallandot és David Kellmant – örökbe adták. A másfél órás játékidő első fele a testvérek egymásra találására fókuszál, és arra, hogy ezután szinte elválaszthatatlanok lettek, közös vállalkozásba kezdtek. Emellett a film ezen szakasza a hasonló génkészlet jelentőségét is hangsúlyozza a fiúk sztorijain keresztül: kiderül, hogy mindhárom srác birkózott, hasonló a nőideáljuk, hogy gesztusaik és hanghordozásuk is megegyezik, ugyanazt a cigit szívták mindig is (egymástól távol élve), valamint hogy mindegyiküknek 148-as az IQ-ja. Aztán a film felétől Tim Wardle megmutatja a fiúk neveltetéséből, a szülőktől tanult mintákból fakadó különbségeket is, s olyan helyekre kalauzol, ahol csontvázak tucatjai esnek ki a szekrényekből.

    A tudomány „szolgálatában”

    Mint az a film második feléből kiderül, az ikreket egy tudományos kísérlet miatt születésük után szétválasztották, de még az örökbefogadó szülők sem tudták, hogy valójában a gyerekeiknek vannak ikertestvéreik. A történetüket újságok tucatjai hozták le annak idején, a „tripláknak” csodájára jártak, tévéshow-kba hívták őket, egyszóval igazi szupersztárokká váltak a médiában. De vajon miért választották el őket csecsemőként? És miért hallgatták el az örökbefogadó szülők előtt a testvérek létezését? A fiúk hosszú és kimerítő nyomozás után egyre sötétebb titkokra és sokkoló információkra bukkantak, már-már az lehet a néző érzése, hogy egy Truman show kellős közepébe csöppent. „Akkor még nem fogtuk fel, mennyire meg fognak változni a dolgok” – mondja Robert. Kiderül, hogy a srácokat kvázi kísérleti patkányokként használták éveken át, a nácik elől Amerikába emigrált osztrák Peter Neubauer New York-i pszichiáter rajtuk keresztül kutatta, hogy milyen mértékben vagyunk a génjeinknek alárendelve, és mennyire meghatározó a környezet, amelyben felnövünk.

    Pszichothriller és dráma határmezsgyéjén

    A történet egyes elemei úgy működnek, mint egy pszichothriller, ahol kérdéses a karakterek személyazonossága. A rendező célja az lehetett, hogy a néző a szereplők szemszögéből lássa az eseményeket, és velük együtt menjen keresztül a történéseken, rökönyödjön meg, borzadjon el s hatódjon meg. Az alkotás két különböző dokumentumfilmes eszközzel operál: egyrészt archív felvételekkel és régi fotókkal mesél a múltról, másrészt a jelent is bemutatja újságírók, rokonok és barátok beszámolóin keresztül (utóbbiak néha azért „túltolják” a színészkedést, túlzottan ömlengnek, megdöbbennek, lelkesednek). A múltban zajló történetek feszesek és pörgősek, a „jelenben” játszódó jelenetek szabadabban sodródnak. Az operatőr (Tim Cragg) remekül fokozza a feszültséget: lassításokat vet be, gyakran veszi hátulról a szereplőket, tarkójukat követi a kamera, így mindent velük együtt deríthetünk fel. A boldog, önfeledt pillanatokhoz, a régi felvételekhez – amelyeken az ikrek egymással bolondoznak – könnyed dallamok és játékos zene társul, a drámai csúcspontokkor csak a csend beszél, s az időjárási elemeknek is megvan a maguk dramaturgiája: az ikrek vidám pillanatait, a pozitív hangvételű beszámolókat napsütés, a krízishelyzeteket, a nagy felfedezéseket és leleplezéseket pedig eső és mennydörgés kíséri.

    Wardle filmje elgondolkodtat arról, hogyan határozzák meg életünket az örökölt gének, illetve hogy mennyire befolyásolhat a környezet, amelyben felnövünk. Minden ízében felkavaró, fontos alkotás, amelynek legfőbb erénye a pillangóhatás megmutatása: a nyilatkozók a múlt bajaiban vergődve mesélik a következményeket és azok hatásait.

    Pontszám: 8/10

    Három egyforma idegen (Three Identical Strangers)
    angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 97 perc, 2018
    Szereplők: Robert Shafran, Michael Domnitz, Howard Schneider, Ellen Cervone, Alan Luchs, David Kellman, Hedy Page, Alice Shafran, Elliott Galland
    Rendező: Tim Wardle
    Operatőr: Tim Cragg
    Producer: Grace Hughes-Hallett, Becky Read
    Zene: Paul Saunderson
    Vágó: Michael Harte
    Bemutató dátuma: 2019. június 13. (Forgalmazó: Mozinet)


  • További cikkek