Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Célegyenesben a Leopold Bloom Díj felé

    Villáminterjú az idei döntősökkel

    2019.06.11 — Szerző: Fülöp Luca

    A Leopold Bloom Díj az egyik legrangosabb hazai képzőművészeti elismerés, amit kétévente ítél oda a nemzetközi szinten is elismert zsűri. Idén június 15-én tartják az átadóünnepséget a Ludwig Múzeumban, ahol kiállítás is nyílik a finalisták alkotásaiból.

  • Célegyenesben a Leopold Bloom Díj felé

    Néhány hete hivatalosan is elérhetővé vált annak a hat képzőművésznek a neve, akik közül egy a 2019-es Leopold Bloom Díj kitüntetettje lesz. Ezúttal Asztalos Zsolt, Ember Sári, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt és Tranker Kata pályázatai bizonyultak a legjobbnak, ennek alkalmából pedig néhány villámkérdést tettünk fel nekik, hogy közelebbről is megismerhessük őket.

    Hogyan definiálnád a művészetedet?

    Asztalos Zsolt: Koncepciókban és azon belül projektekben, témákban gondolkodom. Mindig egy témát dolgozok ki és járok körbe. Koncepcionális szemponból az emlékezéssel foglalkozom mind egyéni, mind kollektív értelemben, a múlthoz való viszonyunkat vizsgálom.

    Ember Sári: Foglalkoztat az otthon, a közösség, a valahova tartozás, az emberi kapcsolatokban megfigyelhető mintázatok. A saját élményeimben keresem azt, ami másokkal közös.

    Erdei Krisztina: A kérdés olyan értelemben jó, hogy szuper lenne, ha mindenki ugyanolyan közel lenne a definíciós mezőhöz. Azonban a definicók általában készen vannak, és egy rendszerező, kanonizáló folyamat részeiként hierachiát és hatalmi viszonyokat generálnak. Ilyen értelemben nem definiálom meglévő fogalmakkal a művészetem.

    Kútvölgyi-Szabó Áron: Konceptuális alapokon nyugszik, és egyfajta analitikus attitűd jellemzi, a létrehozott művek így mindig egybefonódnak egy elméleti vizsgálódással is.

    Molnár Zsolt: Munkásságom központi témája az agrárkultúra. Társadalmunk viszonya a természeti környezethez napjaink talán legfontosabb, mindannyiunkat érintő, morális és politikai kérdésköre.

    Tranker Kata: Légies és súlyos, kimért és játékos, személyes és általános.

    Hogy zajlik nálad egy nap, amikor alkotsz?

    Asztalos Zsolt: Ez érdekes kérdés, mert nálam egy munka létrehozása nem egy teljes napra vagy bizonyosan meghatározott napokra koncentrálódik. Egy mű hosszabb, be nem határolt időintervallumban jön létre. Először rácsodálkozom valamilyen jelenségre, amely gondolatokat indít el bennem. Ha elég izgalmasnak tartom az adott témát, akkor fejben elkezdek foglalkozni vele, és továbbgörgetem. Maga a kivitelezés már egy rövidebb szakasz a mű létrehozásában.

    Ember Sári: Az alkotás nem elkülöníthető része a napomnak. Ügyintézek, e-mailezek, mozgok, barátokkal találkozom, közben lesznek ötleteim, haladok valamelyik munkával. A kollázsokat és kerámiákat készítem csak műteremben, azok elmélyültebb pillanatok, de ebből csak havonta pár nap van. Az ötletek feltétele, hogy ne dolgozzak mindig, szánjak időt pihenésre, így végül is az alkotás legfontosabb pillanatai azok, amikor nem dolgozom.

    Erdei Krisztina: Attól függ, hogy melyik projekt melyik stádiumában vagyok. Van, hogy ülök a gép előtt, van, hogy utazom, és részt veszek eseményeken, vagy találkozom emberekkel, közösségekkel. Ilyen értelemben az alkotás nagy része láthatatlan, vagyis nem látszik alkotásnak.

    Kútvölgyi-Szabó Áron: Van, amikor háttérkutatást végzek, vagy nyersanyagot gyűjtök, van, amikor csak a koncepcionális kérdésekkel foglalkozom, máskor pedig konkrét digitális terveket készítek. Bizonyos napokon csak egyes elemek kivitelezését bonyolítom, máskor pedig a műteremben manuálisan készítem el vagy rakom össze az installációt – ez mind az épp aktuális műtárgy és kiállítás függvénye. Szerencsére nincs igazán tipikus napi rutinom, minden héten minden egyes nap másként szerveződik, de gyakran éjszaka tudok a leginkább ráhangolódni és a legtöbbet haladni.

    Molnár Zsolt: Teljesen változóan. Attól függ, hogy milyen fázisban halad az adott munkám vagy sorozatom, amin éppen dolgozom. A legutóbbi kollázsaimhoz elengedhetetlen volt a számítógép használata. Ebből kifolyólag szerettem kimozdulni a műtermemből, és olyan helyszíneken koncentrálni a feladatomra, amik teljesen újak voltak a munkavégzés szempontjából. Például az utóbbi időszakban a Szépművészeti Múzeum Könyvtárában töltöttem viszonylag sok időt.

    Tranker Kata: Mindig attól függ, épp melyik szakaszában tartok egy-egy munkának. Van, hogy egész nap csak céltalanul mászkálok, és olyan is van, hogy reggeltől estig ülök az asztal mellett, és mondjuk, papírcsíkokat vagdosok három miliméteresre acélvonalzóval meg sniccerrel – de mindegyiket, illetve mindent, ami a kettő között van, a munkám részének gondolom.

    Honnan szoktál inspirálódni?

    Asztalos Zsolt: Tudatosan nem keresem az inspirációt. Maga a mindennapi élet egy olyan közeg, ami mindig elhalmoz olyan helyzetekkel, amelyek elgondolkodtatnak. Ettől függetlenül természetesen szoktam utazni külföldi kiállításokra, mindenféle művészeti programokat megnézek, de nem elsősorban inspirációként, hanem egyszerűen mert érdekel.

    Ember Sári: Bárhonnan: utcán, olvasva, kiránduláskor, álmodva, kiállításon. Az utóbbi években különösen inspirálóak számomra a nappalik és a múzeumok határterületei: az emberek lakóterében a múzeumszerű részletek, mint egy vitrin, könyvespolcon vagy a hűtőszekrény ajtaján elrendezett emléktárgyak, a múzeumban meg az otthonosnak szánt elrendezésben bemutatott gyűjtemények.

    Erdei Krisztina: Olvasás, beszélgetés, utazás, és hogy elképzelem magam máshol, más szerepben, más körülmények és lehetőségek között.

    Kútvölgyi-Szabó Áron: Külön, tervszerű jelleggel nem szoktam „inspirálódni“, ez nálam inkább egy folyamatos figyelemként van jelen, nem igazán lehet vagy tudom kikapcsolni. Egy lehatárolhatatlan folyamat, ami ennek megfelelően teljesen át is folyik a „civil életembe“.

    Molnár Zsolt: Magyarországon, egy kis faluban nőttem fel, és ott éltem tizennégy éves koromig. Noha életem második felét már nem otthon töltöttem, a mai napig meghatározó számomra ez a közeg. A szüleim többek között mezőgazdasággal, a rokonaim egy része pedig a Dél-Afrikai Köztársaságban, Pretóriában kukoricanemesítéssel foglalkozik. Egyszerűen érintettnek érzem magam, és azt gondolom, hogy ez a tematika tágabb értelemben mindannyiunk számára fontos.

    Tranker Kata: Mindenből tudok, ami nem rutinos. Ha például egy olyan városrészben sétálok, ahol nem szoktam, az már inspiráló tud lenni.

    Van valami, amin most aktuálisan dolgozol?

    Asztalos Zsolt: Igen, van. Éppen az elmúlt hetekben a saját eddig műveimből készítek újabb műveket. Az új projekt témája maga a műalkotás mint tárgy. Az eddig létrehozott műveim tárgyi létezését dolgozom fel. Ebben is van egy visszatekintés, ha a múltat már többször említettem.

    Ember Sári: Új kerámiamunkákat fogok hamarosan elkezdeni, és szeptemberre az eisenstadti Esterházy-kastélyban, a Herbstgold fesztiválra készül egy kültéri installációm, annak a terveit alakítom éppen.

    Erdei Krisztina: A Rákócity programsorozat keretei között nyitottuk a Két Ferenc Közéleti Nyomozóirodát, ennek ügyein dolgozom. Sok kérdés érkezett hozzánk a nyitvatartási időben, és igyekszünk mindenkinek határidőn belül lezárni az ügyét. A feldolgozandó témák között városi legendák, konkrét közlekedési anomáliák, üresen álló üzlethelyiségek jövője és esztétikai bűnözés is szerepel.

    Kútvölgyi-Szabó Áron: Persze! A Leopold Bloom Díjhoz kapcsolódó ludwigos kiállításon kívül jelenleg a DLA-s kutatásomhoz kötődő új munkákon dolgozom. A kutatási témámban a posztfaktuális jelenségeket tanulmányozom a képelmélet aspektusából, valamint egy kicsit tágabb értelemben a képiség és a térbeliség tudásban betöltött szerepét vizsgálom, különös tekintettel az egymással szembenálló „alternatív narratívákra“, mint például az összeesküvés-elméletek.

    Molnár Zsolt: Jelenleg teljes erőbedobással az Leopold Bloom Díjhoz kapcsolódó kiállításunk megnyitójára készülök.

    Tranker Kata: A Magyar Zsidó Múzeummal dolgozom most együtt, nyáron fog nyílni ott kiállításom. Megkaptam a levéltárból egy család fotóalbumnyi hagyatékát, illetve egy nagy tárolót a múzeum terében. Nagy kihívás, sokat dolgozom most ezen. Emellett még pár csoportos kiállítás lesz a közeljövőben, amikre korábbi installációkat kell újraterveznem.

    Van jelenleg futó kiállítás vagy projekt, amiben részt veszel?

    Asztalos Zsolt: Éppen egy kiállításra készülök, ami kicsit később lesz, jövőre. Az emlékezéssel foglalkozik részint természettudományos, orvostani és biológiai szempontból. Ebbe a projektbe orvostani kutatókat is bevontam, akik kifejezetten az emlékezést kutatják.

    Ember Sári: Sűrű hónap volt a május. Részt veszek a rigai Survival Kit fesztiválon a brazíliai magyarokkal készült videomunkámat kőmaszkokkal párosítva mutatom be, ez május 23-án nyílt. Másnap, 24-én pedig egy különleges helyszínen, a dél-tiroli Gardena völgyben, Ortiseiben a Galleria Doris Ghettában nyílt egy csoportos kiállítás, amin új munkákkal veszek részt. Közben Bécsben vagyok május-júniusban a Tranzit által a Museumsquartier rezidenciáján.

    Erdei Krisztina: A Demolab projekt egyik művészeként Salgótarjánban dolgozom középiskolás diákokkal. A program célja, hogy a diákok az utópia témáját dolgozzák fel művészeti eszközökkel a saját közegükben, és hogy létre is hozzák az elképzeléseiknek megfelelő produktumot, installációt.

    Kútvölgyi-Szabó Áron: Jelenleg egy csoportos kiállításon látható 3 régebbi munkám (Mentális hálózatok, 2013) a Société Budapestben, amely A barlanghasonlat címen fut, és Sárvári Zita kurálta.

    Molnár Zsolt: Jelenleg kizárólag a Leopold Bloom Díjhoz kapcsolódó kiállításra készülök.

    Tranker Kata: Nincs. Ez az időszak egész nyugis, aminek örülök, mivel az ezt megelőző fél év kemény volt, illetve a nyár is sűrűbb lesz, amire így fel tudok készülni.

    Mi a legnagyobb álmod, amit művészként szeretnél elérni?

    Asztalos Zsolt: Megcsinálni a saját történetemet. Arra gondolok, hogy meg tudjam valósítani az összes tervemet, amennyi az életembe belefér. Ez olyan, mint egy nagy könyv, amelynek részei, fejezetei vannak. Szeretném ezt a nagy könyvet – úgymond – megírni és befejezni.

    Ember Sári: Hogy legyen lehetőségem folytatni.

    Erdei Krisztina: A legnagyobb álmom: rájönni, hogy művészként mégis mit szeretnék elérni. Közben persze pontosan tudom, hogy miért csinálom, de ez nem az álomkategória, remélem. Szeretnék összekapcsolni különböző közegeket, nem létező kapcsolatokat létrehozni, élményeket generálni.

    Kútvölgyi-Szabó Áron: Nincs ilyen konkrét „karrierálmom“, ami a „csúcs“ elérését jelentené, egyrészt mert valószínűleg nagyon más lesz a világ körülöttünk húsz–harminc év múlva, másrészt pedig én alkatilag inkább a dolgok folyamatszerűségét szeretem megélni, nem a pontszerűen kiemelkedő eseményeket. Inkább annak örülnék, hogyha utólag visszanézve bizonyos munkáim a legrelevánsabbak közt lennének számon tartva az adott témában, és látnám, hogy szellemi értelemben hatni tudtak, hozzájárulhattak a minket körülvevő helyzet tisztább átlátáshoz.

    Molnár Zsolt: Szeretném, hogy időről időre minél több embernek felkeltse az érdeklődését az, amivel foglalkozom a képzőművészetben.

    Tranker Kata: Hogy soha az életben ne utáljam meg azt, amit csinálok. Nemcsak művészként, hanem úgy általában emberként. Minden reggel jó lenne azzal ébredni, hogy szeretem a munkám. Az, hogy hol állíthatok ki, milyen elismerést kapok vagy nem kapok – másod- vagy inkább harmadlagos.

    Leadfotó: Erdei Krisztina: The Birth of Venus and Other Stories


  • További cikkek