Cezúra

Szemcsés, sikamlós utcákat járok,
a fülemben szemerkélő szimfonikusok.
Két sorház közt tőmondatnyi utca,
a lassú bomlás, a külszíni fejtés túlereje
nyomja el az építkezés zaját. Unalmában
a megsárgult hazaút mindig valami mást
dúdol, mindig ugyanúgy. Itt nincsenek fák,
nincsenek kérgek, amik az évekre nőnek,
nincs hámgyűrű a bűntudatra, hiába a
négynegyedes igyekezet, ilyen az indulatos,
keményradír utáni folt: kitörölhetetlen.

Egyetlen hang van, és azt hiába zárnád
egy Kazinczy utcai pincébe, mélyebbre megy.
Robog az utolsó sor végére, mint herpesz előtti
égés, parázzsal marja a pontot, még a hajnal
előtt. Tudja, hogy minden sötét foltban van
valami ismerős, és minden világos vakít, fél
szemre legalábbis. A végére siet, mielőtt
jönne egy lassú idegen, léptei megnyugtató
zajára lelassulna a háborgó beton és lassú,
néma kristályhártya nőne minden metróalagútra.

Az utca héja hosszában felreped és kelések
fakadnak a homlokzat fintorba ránduló kőarcain.
Egy kiürült kereszteződésnél szótlan állatok
gyűlnek körém. Neveket várnak, de bármilyen
közel jönnek, a szemem mögötti fonalas-
férgek újra és újra olvashatatlannak bizonyulnak.
Mint szimfonikus testek a cselló húrjait,
úgy hordtam ki őket, de már régóta
nem hangszereken, nem zenészeken,
csak állapotokon játszom utolsó előtti ütemeket.

Forró aszfalt basszusa szaggat a házak alatt,
kerület szimmetriája akár a kulcs, tengely körül
fordul lassan másik oldalára. Az erkélyen most
fejen áll valaki, jele már a kiscsoport óta szünetjel.
Családneve cezúra, a keresztnevéért
az út széléig hajolok, felveszem és hordom.
Tükrökből hajtott  szárnyasoltár: ennyi
maradt bennem az emlősök templomából.

.



Molnár Illés (1981, Szentes). 2004 óta publikál kritikát és verset. 2008-ban szerepelt a Használati utasítás versantológiában, első kötete 2013-ban jelent meg (Hüllők és izzók) a FISZ-könyvek sorozatban. Az ÚjNautilus portál versszerkesztője.