Boszporusz felett a metal

Szokatlanul rövid időn belül, mindössze három évvel előző, nagysikerű albuma után (The Neverending Way Of ORwarriOR) újabb nagylemezzel jelentkezik az izraeli Orphaned Land. A progresszív oriental folk metalban alkotó csapat felfrissült felállásának első próbája ez: a koncertek után immáron a stúdióban is bemutatkozik Matan Shmuely dobos és Chen Balbus gitáros, azonban nélkülözve Shlomit Levi mennyei melódiáit. A lemezt három országban, Izraelben, Törökországban és Svédországban (utóbbi helyszínen a legendás Fascination Street Studiosban, a szintén ikonikus Jens Bogren vezetésével) rögzítették, ami jól mutatja az elkészült anyag zenei összetettségét. Az összetettség pedig jelenti magát a zenei anyagot, a szövegvilágot és a zenei üzenettel tökéletesen harmonizáló borítót, amelyek együttesen és közérthetően közvetítik a zenekar üzenetét.

Az első jellemző, ami eszünkbe juthat már a címadó All Is One hallgatása közben, illetve később vissza-visszatérő módon (Brother, Shama’im), az a szokatlan grandiózusság. Nem mondható, hogy 2004-es alapművük, a Mabool ne bővelkedett volna vendégzenészekben és kórusokkal támogatott/előadott részekben, de jelen esetben kevésbé közel-keleti, sokkal inkább európai lett a végeredmény. A kifejezetten nagy volumenre törekedő lemez az említett számokban remekül egyesíti az (észak-)európai szimfonikus metal elemeit a közel-keleti népi elemekkel, rámutatva a zenekar zsenijére, ami nem kopik, sőt egyre fejlődik az évek során. Hasonlóan külön blokként említhetőek meg a csak héber és arab nyelven megszólaló dalok (Through Fire And Water, Shama’im és a Ya Benaye), amelyek szélesítik azt a zenei palettát, ami a sémi nyelvek metalzenében való reprezentálását célozza meg. A harmadik típusba a „szokásos” Orphaned Land dalokat sorolhatjuk (pl.: The Simple Man, Our Own Messiah): ezek védjegyszerű módon a progresszív metalba ültetik a folk elemeket, nem eltúlozva és e népi hatások hátára helyezve a fő hangsúlyokat, hanem engedvén a gitárokat is érvényesülni, közös folyammá olvadva. Utóbbiak talán szokatlanabbul hathatnak a folk metal zenei világához nem szokottak számára, ami némileg talán fárasztóvá is teheti az említett tételeket, de éppen ebben rejlik értékük is.

Kapunk továbbá egy szöveg nélküli dalt, a Freedomot, illetve a hatodikként a sorban a Fail című rettenetet. Ezt a dalt külön kell kezelnünk, több szempont miatt is. Először is ez az egyetlen tétel, amelyben Kobi a lemez programjától eltérően death vokált alkalmaz. Másodszor e szám képében elkészült a zenekar karrierjének mélypontja. Ennyire semmitmondó, lapos és fárasztó dalt ugyanis csak a hirtelen felkapott és nagy kiadók által pénzelt, illetve feltörekvő és fél-amatőr zenekarok csinálnak, várván a sikert, ami aztán általában el is marad. Ez az egyetlen melléfogás sajnos olyanná teszi a lemezt, mint amilyen egy romantikus tájkép egy elfolyt festékfolttal: lehet az összhatás bármilyen tökéletes is, az az egy folt állandóan vonzza a szemet, és csalódást okoz. Még textuális vonatkozása, vagyis a minden lemezen jelen lévő félmondat – „the storm still rages inside” – sem menti meg.

S ha már a szövegnél tartunk: a Yossi Sassi és Uri Zelcha páros zenéjének vázát Kobi Farhi zseniális szövegei töltik fel tartalommal, amelyek mondanivalója a borító által is sugallt módon nem változott. Az iszlám, a zsidóság és a kereszténység békéjén munkálkodnak mind a szövegek, mind maga a zenekar tagjai is (ennek bizonyítéka lehet, hogy a tavalyi év során a török állam békedíját is ők nyerték el), ezzel adván igazi tartalmat és küldetést is zenéjüknek. A címadó dal (amelyhez szinte elemezhetetlenül sűrű és kifejező videó is készült) első hangjaitól egészen a zárásig a harcban elfáradt és a békét óhajtó, kínzott lélek szólal meg, hol líraibb (mint az Ismael és Izsák történetét feldolgozó Brother, talán a legszebb dal), hol köznapibb módon (mint a már kárhoztatott Fail vagy a Let The Truce Be Known), de folyton a testvérek összeborulását áhítván.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Bds3FALcR7M[/youtube]
A végső értékelés maradéktalanul pozitívba fordulásához hozzájárul jelen sorok írójának a zenekar iránti szimpátiája és elkötelezettsége. Szerencsére az elkészült dalok döntő többsége megüti a mércét, s ezek több mint a fele már belépett az örök Orphaned Land-klasszikusok közé. Fontos albummal van tehát dolgunk, amely eklektikába hajló zenei megoldásaival érezhetővé tesz egy újfajta törekvést, ami mostanra került előtérbe: a közel-keleti világ problémáit nemcsak saját kultúrájuk eszközeivel igyekeznek elmondani, hanem az európai hagyományokra is építve valóban minden eggyé válhat kezük nyomán. Módszerük sikerességét pedig semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy célközönségük sérelmeiket elfelejtve, a politikával sem törődve ünnepli, hogy igazi közösséggé válhat a zene által épített hídon.

Pontszám: 8/10

Orphaned Land: All Is One