×

A lemez zenei élmény és a figyelem csiszolója
Interjú Horváth Gergellyel
Király-Szombathy Zita
2018 // 12. 17

Rádiós műsorvezető, a Kultúrfitnesz alapítója. Nem kell jobban bemutatni a könnyűzene kedvelőinek Horváth Gergelyt, aki több mint egy éve egy jó közösségi zenehallgatós programot hívott létre barátaival. Erről, zenéről, zenészekről, trendekről, jó zenei albumokról beszélgettünk vele.

Hogyan jött az ötlet, mi az egész Lemezjátszó műsorkoncepció alapja?

Bársony-Németh Péter, a B32 Galéria és Kultúrtér kulturális szervezője – aki egyébként maga is zenész – Buenos Airesben járva ihletődött meg egy ötlettől, s úgy gondolta, hogy itthon is működne, ha emberek egy helyen, csendben, közösen egy bakelitlemezt hallgatnának. Ezt próbáltuk meghonosítani – a B32, a Fülesbagoly és én – ezzel a programmal. A helyszín a B32, és december16-án már a tizenkilencedik alkalom volt Lócival és az LGT BUMMM!-mal. Az egésznek azt a vicceskedő műfaji megnevezést adtuk, hogy zenés, pontosabban könnyűzenés áhítat. Ez fejezi ki a legjobban, hogy felteszünk egy ebben a műfajban klasszikusnak számító lemezt, és meghallgatjuk közösen. Működik.

Kik jönnek el, milyen korosztályt szólítotok meg és értek el leginkább?

Van a Lemezjátszónak mint műfajnak egy törzsközönsége, akiket többször is látunk, rajtuk kívül pedig eljönnek hozzánk az adott lemeznek vagy a róla beszélő zenész vendégünknek a rajongói is. Hogy egy bizonyos este melyik lemezt hallgatjuk meg, azt egy magunk szabta keretrendszeren belül viszonylag szabadon választjuk ki. Az egész program úgy működik, hogy elhívunk egy olyan zenészt, aki szívesen beszél egy albumról, amit persze előre egyeztetünk vele.

A fiatalokat nehéz erre behívni?

Nem, jönnek ők is. Ahogy a zenerajongók és persze azok is, akik a kedvenc előadóik miatt érdeklődnek. Valahogy mindig megvan a közönségünk.

Mi a Lemezjátszó kedvelt műfaja?

A széles spektrumot saját érzéseink és kultikussá vált kedvenceink határozzák meg, de a leglényegesebb persze az, hogy a kiválasztott album alkalmas legyen a közös zenehallgatásra. Mondjuk, egy Radioheadnél nincsenek meglepetések, de egy metálegyüttesnél már előfordulhatnak. Egy kemény metál nem ide való, és egy veretes hiphopról is úgy gondolom, hogy nem az a hátradőlős élmény. De a Nirvana, a Pink Floyd, az előbb említett Radiohead, egy Beatles azért leír egy ívet. A vendég, akit hívunk, olyan, aki nemcsak arról tud mesélni, hogy szereti a lemezt, hanem valahogy együtt nőtt fel vele, sokat jelentett az ő személyes zenei ízlésének kialakulásában, nagy hatással volt annak fejlődésére, és ahogy együtt kibogarásszuk az albumot, meg azon kívül is, sokat tud már róla, ismeri a részleteket. Nemcsak olyan ember, aki tud róla beszélni, hanem olyan, aki maga is rajongója volt annak az albumnak.

Nem meglepő, hogy több száz, több mint ezer interjú elkészítését követően a meghívott zenészeket is jól ismered, tudod, hogy kinek mit ajánlj fel.

Igen, mindig vannak visszajelzések. Az ötleteinkre, felvetéseinkre sok válasz érkezik, és gyorsan kialakul egy közös nevező. Ez a Lemezjátszó alapja. Van egy olyan kezdeményezésünk is, hogy az évad – ami jelen esetben fél év alatt fut le – utolsó előadására egy magyar albumot választunk. Májusban volt a Kardos-Horváth Janó a Fonográffal, és most lesz az LGT-album a Lócival. Ígéretes nagyon.

Mi működteti ezt a Lemezjátszót?

A Lemezjátszó egyik legfontosabb üzenete, hogy egyrészt visszahozza a tudatos zenehallgatást. Az odaszánt zenehallgatást, a „figyelünk a zenére”, az „átadjuk magunkat a zenehallgatásnak” élményt. Ez nagyon fontos dolog. Bakelitről hallatjuk a lemezt, minőségi zenehallhatásról, minőségi együtt töltött időről van szó. Ez különösen fontos most, a streaming előretörésekor, amelynek természetesen nagyon sok előnye van, de itt az igazán minőségi high-tech élmény kell. Másrészt az albumban gondolkodás lényegét szeretnék propagálni, ami a másik missziónk.

Hogy épül fel egy este, hogyan juttok egy lemez végére?

Legegyszerűbben úgy tudom elmondani, hogy beszélgetés, A oldal, beszélgetés, B oldal, beszélgetés. Így alakult ki a műsor szerkezete. Adja magát, hisz egy hagyományos lemezt lejátszás közben meg kell fordítani, azaz három beszélgetésblokkal és két zenei blokkal jól lefedjük az egészet. Egy program általában másfél-két óráig tart.

Lemezlovasoktól hallottam, ha nem ismered a lemezt, ami a kezedben van, akkor mindig a B1-et tedd fel, azzal biztosra mehetsz, az tuti sláger. Te is így tapasztalod?

Így van, bár azért ez nem annyira egyértelmű. A Beatles-nél például lehet érezni egy ilyenfajta gondolkodást, de van olyan lemezük, ahol ezen ők is túllépnek. Persze mindenhol van valami megfontolás – az a kérdés, hogy mennyire arra épül az album, vagy inkább más aspektusból áll össze a sorrend. Ne feledjük, ezek a lemezek írták a könnyűzene történetét. Az elmúlt majdnem húsz alkalom alatt az derült ki, hogy ezek az albumok pont nem állnak be a sorba, és nem adják meg magukat az aktuális trendeknek. Szuverén módon jöttek létre, teljesen más megfontolások alapján. A B1 kérdése nagyon izgalmas, az egyértelmű popularitásra törekvés jellemzője. De szerencsére ez nem mindenhol van így. Ezek a lemezek átírják a zenéről, az aktuális trendekről való gondolkodást. Amik valóban mérföldkövek – amik most derültek ki, ahogy egymás után kerülnek elő például a Prince-, a Radiohead- vagy a Nirvana-lemezek –, hogy valami olyan került beléjük, olyanból szerkesztődnek, hogy magukat írják át folyamatosan, ahogy a Beatles is. Olyan avantgárd és radikális gesztusaik vannak, mint például a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band album is, amelyek kifejezetten nagy alkotói bátorságot igényelnek. De ott van David Bowie is, aki szinétn nagyon egyedi módon gondolkodott arról, hogy mit hogyan fejezzen ki abból, ami benne van. S később pont ez a szuverén, bátor kiállás indított útjára új trendeket. Ha ezt végiggondolva hallgatjuk ezeket az albumokat, akkor ez az egész nem más, mint egyfajta hektikus zenetörténet.

Mindegyik meghívott vendég egy önálló alkotóművészi karakter. Mi nekik ebben a műsorban a fontos, milyen velük ezekről a régi albumokról beszélgetni?

A beszélgetőtársak közül már említettem Kardos-Horváth Janót, aki mostanában éleszti újra a Kaukázust, az elmúlt bő évtized meghatározó alter zenekarát, aki azt mondja, hogy számára nagyon izgalmas egy hetvenes években készült Fonográf-album. De volt Doors Lovasival, Tom Waits Kiss Tibivel, Pearl Jam Beck Zolival és persze a többi is. Én azért is szeretem ezeket a találkozásokat, mert van bennük egy rejtett elem, ami a helyszínen lesz csak egyértelmű. Hiszen nemcsak a lemezről derül ki nagyon sok minden, hanem a zenészről is. Az egész egy kötetlen, spontán, jó hangulatú, szabad beszélgetés, ahol előjön egy sor olyan dolog, ami személyes viszonyulásokra is fényt derít, és így közben megismerjük jobban a zenészt is. Rengeteg dolog mutatkozik meg az emberről: például, hogy tök jó humora van, remek előadó nemcsak zenészként, hanem jól is mesél, jól beszél a zenéről, és nagyon tudatosan gondolkodik róla. Markáns vélemények kerülnek elő. Ebben az értelemben ez spontán zeneelméleti és zenetörténeti kalandozás is egyben. Rettentő izgalmas élmény, ahogy valaki feltárja a saját viszonyulását a zenéhez. Onnan indul a történet, hogy hogyan kezdett el ő zenélni. Mit talál benne, és azt mennyire találja meg benne.

Fontos eleme a műsornak a hallgatás is.

Az emberre figyelés a szakmámból jön, a lemezhallgatási élmény pedig már korábbról, mindig is megvolt rá az igényem. A Lemezjátszóban ez egy jó figyelés, mert igazából olyan találkozások történnek, amikor mindenki pozitív módon viszonyul mindenhez. A közönség a zenéhez és a zenészhez, aki beszél róla; a lemez a zenéhez; a zenész a lemezhez – azért választottuk ki egymást. A lemez persze nem mondja el, hogy mit gondol a zenészről, nem is hallgat, de nem is ez a dolga. Mi pedig örülünk annak, aki ott van, úgyhogy ez az egész egy örömteli találkozás minden szempontból.

Te zenéltél valaha?

Nem, hivatalosan soha nem zenéltem. Hogy néha prüntyögtem ezt-azt szintetizátoron otthon, az nem számít zenélésnek. Nem fordult ez át soha komoly zenei aktivitásba.

Van otthon hagyományos lemezjátszód és lemezgyűjteményed?

Van egy szerkezetem otthon, de pillanatnyilag nem azt használom. Lemezeim is vannak, a szüleimtől örököltem kisebb csomagokat, amik persze saját lemezekkel bővültek. A lemezgyűjtésem körülbelül a kilencvenes évekig tartott, utána már csak egy-két darab jött hozzá, véletlenszerűen.

Akkor neked is jók ezek az alkalmak az elmélyült zenehallgatásra.

Rám jelen pillanatban életvitelszerűen nem az a jellemző, hogy hosszú időre leülök csöndben, és meghallgatok egy „bakelitlemezt” egyben. Leginkább a tájékozódás miatt hallgatok otthon zenét. Az interneten fellelhető gyűjtemények, a Spotify és társai rányitnak a világra, előkerülnek olyan albumok, olyan felvételek, amik eddig teljesen ismeretlenek voltak számomra. Itt kapok egy látleletet arról, hogy albumként mit érdemes megvenni, könnyebb szelektálni.

Milyen berendezésen szólalnak meg a kiválasztott albumok?

A műsor lelke egy Audio-Technika AT-LP 5-ös készülék, amit egy Trevis nevű magyar fejlesztésű hangrendszeren keresztül szólaltatunk meg. Egy kis színházteremben hallgatjuk a zenéket, minden adott ahhoz, hogy minőségi zenei élményt szolgáltassunk.

Készülnek manapság hagyományos lemezek, hagyományos albumok? Van rá igény?

Visszajött a bakelit, igen. De ott is a high-tech felé megyünk el. Ami régebben egy lemezre került, azt most szétveszik két lemezre, mert jobb minőséget produkál. Az előadók szempontjából pedig azért is fontos ez a szerkesztési mód, mert egy külön jelentésréteget képes hordozni az, ahogyan egy albumra egymást követően fűzik fel a számokat, egy külön történetet lehet így elmesélni, más művészi megfontolást kíván tőlük. Ezt a lemez mint kvázi műfaj nagyon jól tudja. Ennek annál az alkotónál van igazán jövője, aki érvényesen akar közölni valamit magáról és a világról, és akinek a közlésben van tét, fontosság, aki valamit meg akar mutatni. Aki csak a sikerre utazik, annak nem való ez a műfaj.

Mi tölti ki a napjaidat a Lemezjátszón túl?

Idén már harmadik alkalommal hirdettük meg a Szikra-díjat, ami a magyar keresztény könnyűzenei előadók ösztönzését és valamiféle egybefogását szolgálja. Emellett az NKA Hangfoglaló programjában tevékenykedem már négy éve, ami a hazai könnyűzenei előadókat támogatja. Meg eljött a Kultúrfitnesz podcastosításának az ideje, publikálódnak sorban azok az új beszélgetések, amelyeknek a személyes érdeklődés a motorja: Varró Dani, Szilágyi Zsófi, Földényi F. László és még sokan mások. S persze van más is, de az még titok.

Hogyan építkezik tovább a Lemezjátszó?

Januárban jövünk Muddy Watersszel és Ferenczi Gyurival, aztán a Rolling Stones-zal és Novák Péterrel, de már több album itt lapul a tarsolyban, amivel folytatjuk a sorozatot. Hozzátartozik a Lemezjátszó történetéhez, hogy szeptemberben kipróbáltunk egy új formátumot, nevezetesen azt, hogy egy megjelenés előtt álló magyar albumot elvittünk egy kis turnéra, ahol az előadó zenekar tagjai személyesen mutatták be a dalokat a rajongóknak trackről trackre. Az első ilyen projekt a Margaret Island új albuma volt. A megjelenés előtti héten öt vidéki városban és a fővárosban hallgattuk meg így, közösen az anyagot: meséltek a srácok arról, hogy mi hogyan született, nagyon izgalmas élmény volt, élveztük mindannyian. Érdekes, hogy minden helyszínen más rezonanciák jöttek létre, más volt a közönség, és Vikiék is mindig másképp meséltek, más jutott eszükbe, új rétegek tárultak fel az elindult beszélgetésben. Ezt a sorozatot is mindenképpen szeretnénk tovább folytatni.

Leadfotó: Mohai Balázs/MTI

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs legfrissebb száma

Bővebben