×

A Get Closer Concerts mint brand
Beszélgetés Kleb Attilával
Jónás Ágnes
2018 // 02. 27

Kleb Attila neve mára összeforrt a Get Closer Concerts-szel – immár negyedik éve hozza el a világ legelismertebb jazzelőadóit a MOM Kulturális Központba. Az április 6. és 8. között megrendezendő Get Closer Jazz Fest ezúttal is impozáns fellépőkkel kíván kedvezni a műfaj rajongóinak, célja pedig nem más, mint hogy a közönség és a zenekarok közt kialakult távolságot megszüntesse.

Negyedik éve szervezője a Get Closer Concertsnek. Az azonos nevű Jazz Festet és az Acoustic rendezvénysorozatokat óriási érdeklődés övezi, noha egy interjúban azt nyilatkozta, hogy elsősorban fotósnak tartja magát. Minek a hatására kezdett érdeklődni a koncertszervezés iránt, és miért pont Get Closer lett a sorozat címe?

Harminckét éve kezdtem dolgozni az MTI kultúrrovatának, hozzám tartozott az összes nagy koncert fotózása. Annak ellenére, hogy alapvetően zenei mindenevőnek tartom magam, a jazz folyamatosan egyre inkább előtérbe került. Szerintem ez a legizgalmasabb, legváltozatosabb zenei műfaj, gyakorlatilag a mai könnyűzene őse, gyökere. Három és fél évvel ezelőtt új lehetőségeket, új kihívásokat sodort elém az élet, ekkortól indult a koncertszervezés. Húsz-harminc évvel ezelőtt a hajdani Budapest Sportcsarnokban a műfaj nagyjai – Miles Davis, Pat Metheny – még tízezer ember előtt léptek fel, az idő múlásával azonban valamiért elkopott a közönség a koncertekről, és ma már csak pár száz embert lehet megmozgatni. A Get Closer célja – ahogy ezt a névválasztásunk is tükrözi –, hogy a közönség és a zenekarok közt kialakult távolságot megszüntessük vagy legalább csökkentsük. Az elmúlt évek minket igazolnak, ugyanis egyre több koncertet tudunk szervezni, és egyre több a teltházas köztük.

Idén április 6. és 8. között lesz a Get Closer Jazz Fest, a mely egy különleges kiállítással nyit.

A jazz és a fotó nem áll olyan távol egymástól, mint amennyire az első hallásra tűnik, sőt, szerencsés párosítás! A kezdetektől szervezünk fotókiállítást a fesztivál ideje alatt. Idén Roberto Cifarelli olasz fotográfust látjuk vendégül – szerintem ő az európai jazzélet egyik legkiemelkedőbb fotósa, talán nincs is olyan nemzetközi hírű zenész, akit ne örökített volna meg.

Kiket láthat-hallhat a közönség a színpadon?

A fesztivál három napján lehetőség van bepillantást nyerni a műfaj különböző stílusirányzataiba. A kora esti sávban kevésbé ismert zenekarok, a későiben világsztárok lépnek színpadra. Idén vendégünk lesz Nicholas Payton, a világ legjobb jazztrombitásainak egyike és James „Blood” Ulmer, aki egy élő legenda, s akinek zenéjében a blues és a jazz keveredik. A harmincöt évvel ezelőtti Odyssey Trióval érkezik, amely az eredeti felállásban lép fel. Az utolsó napon a jazzénekesnők koronázatlan királynője, Lizz Wright ad koncertet. A kora esti sávban két lengyel zenekar, a Pawel Kaczmarczyk Quartet és a Kuba Wiecek Trio, valamint egy nemzetközi supergroup, a Heavy Weather mutatkozik be a hazai közönségnek.

Azt mondta, hogy az idő múlásával elkopott a közönség a koncertekről. A Get Closer Concerts változtatott valamit a magyar közönség jazzel való viszonyán?

Szerencsére már kialakult a törzsközönségünk. Minden évben többen jönnek a koncertekre, a hangulat is fantasztikus. Kezdünk brandként működni, ami célunk is. Szeretnénk, ha bízna bennünk a közönség, s tudná, hogy ha mi hozunk valakit – akár itthon még kevésbé ismert zenészeket, zenekarokat –, abban nem fog csalódni.

A Get Closer Jazz Fest és a Get Closer Acoustic történetében melyek voltak azok a produkciók, amelyeket különösen nagy érdeklődés övezett?

A fesztivál esetében Richard Bona, majd tavaly Erik Truffaz koncertje iránt volt hatalmas az érdeklődés. Az utóbbira egy hónappal a koncert előtt elfogyott minden jegy. Apropó, Erik Truffaz április 23-án vendégként érkezik egy különleges produkcióval Kárpáti Dódi 60. születésnapi bulijára a MOMkultba. Az idei évben Lizz Wright koncertjére van kiemelkedő érdeklődés. Az Acoustic sorozatnál rögtön a második előadó, Jamie Winchester koncertjére kapkodták el a jegyeket négy nap alatt, ezért szerveztünk egy délutáni előadást is, ami szintén nagyon gyorsan tele lett. Hasonlóan vagyunk most Kiss Tibi új, Aranyakkord című projektjének budapesti bemutatkozásával is, a ráadás koncertre minden jegy elkelt. Várhatóan Bródy János májusi fellépésével is hasonló lesz a helyzet.

És milyen atmoszférával találkozik az, aki ellátogat egy akusztikus koncertre?

Igyekszünk nagyon intim közeget teremteni, a színpad mindössze negyven centi magas, és közvetlenül előtte párnákon ül a közönség, a terem hátsó felében pedig székek vannak a kényelmesebbeknek. Maguk a koncertek is különlegesek, nem egy szokásos akusztikus produkciót kell elképzelni. A zenészek a műsoridő harmadában anekdotáznak, a maradék időben zenélnek. Nagyon jól működik ez a koncepció, legalábbis az eddigi visszajelzések és tapasztalatok ezt mutatják.

Gyakorlatilag sztárok között éli az életét. Az átlagember rendszerint megilletődik efféle helyzetekben, és örül, hogy egyáltalán a nagy ikonok közelében lehet. Ön hogy van ezzel? Meg lehet szokni a világhírű zenészek közelségét, a velük való munkát?

Az első koncerteknél természetesen nagyon izgatott voltam, tartottam egy kicsit tőlük, de hamar rájöttem, hogy a fellépők kivétel nélkül fantasztikus emberek: igazi tehetségek, nincs mit kompenzálniuk, közvetlenek, barátságosak, sztárallűröktől mentesek. Ez igaz a fiatalokra és a nagy öregekre egyaránt. Sokukkal igazi barátság alakult ki, tartjuk a kapcsolatot.

Mennyi munka és szervezés szükséges egy-egy produkció létrejöttéhez, s kikből áll a „stáb”?

A leghosszabb időt a tárgyalás, az egyezkedés és az egyeztetés veszi igénybe. Ezek általában hónapok, bár volt és lesz olyan produkciónk, ahol gyakorlatilag három-négy napon belül aláírtuk a szerződést, de nem ez a jellemző. A technikai igények egyeztetése már apránként megy. Nagyon jó hazai csapatokkal dolgozunk együtt, így gördülékenyen tudunk megállapodni a hangszerekről, a hang- és fénytechnikáról. Sokan nem tudják, de a hangszerek jelentős részét is nekünk kell biztosítanunk a zenekarok számára. A csapat, bármennyire is hihetetlen, mindössze két főből áll. Kollégám, a GCC másik fele az online kommunikációt, a hirdetéseket és a jegyeladással összefüggő feladatokat intézi, minden mást én magam, beleértve a grafikai munkákat is. A koncertek napjára kiegészülünk: a tavalyi fesztiválunk óta Zsófi lányom kiváló munkát végez a produkció sikeres lebonyolításában. Rohangál a művészekkel a hotel és a koncertterem között, diszponálja őket, hogy időben megérkezzenek mindenhova, a fellépés előtt pedig lesi, hogy minden rendben van-e körülöttük.

A hazánkban fellépő sztárok előszeretettel állnak elő extra, már-már elképesztő igényekkel. Van, aki speciális ásványvizet kéret a szállodai lakosztályába, de volt már példa kétszáz dolláros cabernet sauvignonra is. Önök belefutottak már ezekhez hasonló kívánságokba?

Ahogy már említettem, nagyon hétköznapi emberek, akikkel dolgozunk. Leginkább ételallergia miatt vannak speciális kívánságok, vagy ha valaki vegetáriánus, netán vegán. Sokan afroamerikaiak, náluk gyakori a sertéshús tilalma.

Többnyire kifejezetten a hazai ízekre kíváncsiak, külön kérik, hogy helyi termékek, italok legyenek a cateringben. Chick Corea esete volt az eddigi „legextrémebb”, hozzá komplett menüsort küldtek recepttel, elkészítési útmutatóval. Minden fogásból volt négy-öt féle, amiből szabadon kiválaszthattuk, hogy mit készíttetünk el számukra. Ennek csak a speciális étrend volt az oka, mivel az elmúlt években közel harminc kilót sikerült fogynia, ezért mindent só és cukor nélkül kért. Szintén az ő esetében merült fel igény egy olyanfajta speciális ásványvízre, amilyenről még sosem hallottam. Interneten rákerestem, és kiderült, hogy teljesen normális áron, minimálisan többért beszerezhető itthon, mint a jobb hazai ásványvizek.

Ugorjunk még vissza úgy harminc évet, s árulja el, hogy minek a hatására szeretett bele a fotózásba!

Édesapám, aki mérnökgeológus, rengeteget utazott, és közben állandóan fotózott. Ez részben a munkájához kellett, ugyanis sokáig oktatott a BME-n, részben pedig az emlékek megörökítésére. Kicsiként kíváncsian nézegettem a képeit és persze a fényképezőgépét, így kisiskolás koromban kaptam szüleimtől egy saját fényképezőgépet, amellyel rengeteg fotót készítettem az iskolai és a családi kirándulásaim során. Később egy komolyabb gépet, egy tükörreflexes Zenitet is kaptam, amivel a gimnáziumi éveimet dokumentáltam végig.

Amikor érettségiztünk, volt az osztályunknak egy nem hivatalos tablója is, amely a négy év alatt készült fotóimból állt össze. Innentől nem volt kérdés, milyen irányban kívánok továbbtanulni. A gyakorlati évemet a Magyar Távirati Irodánál töltöttem, ahol a tanulmányaim végeztével állást ajánlottak. Öt évet dolgoztam itt a kulturális rovatban, majd egy évre elszegődtem az akkor újonnan induló Mai Naphoz, ami egy nagyon komoly váltás volt. Az addigi nyugis munka őrült rohanásba váltott át. Ezt követően dolgoztam a Színes Vasárnap című lapnál, majd hosszú ideig a Népszabadság Magazin fotósa, később képszerkesztője lettem. Imádtam ezt a munkát, teljes alkotói szabadságunk volt, csak kultúrával, utazással és gasztronómiával foglalkoztunk. Ebben az időszakban kezdtem műtermi portrékat készíteni az interjúalanyainkról, mert unalmasnak tartottam a riport közbeni gesztikulálós fotókat.

Hogyan fogalmazná meg a stílust, amelyben alkot? Egyáltalán az a típus, aki szereti, ha kategorizálják a művészetét?

Mióta a Népszabadság Magazin megszűnt, szinte kizárólag műtermi portrékat készítek, nagyon beleszerettem ebbe a világba. Itt is fontos tényező a „get closer”, hiszen egy portré akkor lesz igazán jó, ha sikerül közel kerülni a modellhez, azaz lebontani azt a falat, ami közte és a fényképezőgép között van. Ha ez összejön, akkor tartom a képet őszintének. Épp ezért szinte mindig úgy dolgozom, hogy csak kettesben vagyunk. A fényképezőgép a harmadik a műteremben. Most, hogy már a koncertszervezésben kialakult egyfajta rutin, nincs az a stressz, ami eleinte gyötört – törekszem arra, hogy a koncertjeinken fellépő művészekről is készíthessek fotókat. Arra szinte sosincs idő, hogy bevigyem őket a műterembe, ezért egy lámpát kiviszek a koncertre, és a backstage-ben fotózom azt, aki engedi. Szerencsére egyre többen engedik, sőt van, aki el is kérte a róla készített portrét az új lemeze borítójára. Mindemellett nagyon kedvelem a szociofotót, és természetesen az utazásaim során is a nyakamban lóg a gépem.

Az okostelefonokat egyre jobb kamerákkal szerelik fel. Milyen jövőt jósol a fotógépekkel való fényképezésnek? Felmerült valaha önben a kérdés, hogy fényképezőgép helyett esetleg mobiltelefonnal dolgozzon?

Ahogy a technika fejlődik, nyilván a telefonok kamerái és érzékelői is egyre jobbak lesznek, azonban azokat az optikai tulajdonságokat, amit egy profi felszerelés tud, ilyen miniatűr méretben fizikailag nem lehet megoldani. Ha visszagondolunk rá, tíz-tizenöt évvel ezelőtt, amikor kezdtek elterjedni a digitális kamerák, sokan temették az analóg technikát, most pedig hatalmas reneszánszát éli, ahogy a zenehallgatóknál is a bakelit, pontosabban a vinyl.

A profi gép nem maradhat el a komolyabb munkáimról és az utazásokról sem, ugyanakkor imádok telefonnal fotózni. Sokszor sokkal intimebb képet lehet vele készíteni, mert nem riasztó, mint egy komoly fotósfelszerelés. A mostani utamon is párhuzamosan használom a két eszközt – a közösségi médiába a telefonnal készült képeimet töltöm fel, és ezekkel adok életjeleket, élményfoszlányokat a családomnak is.

Fotók: Kleb Attila

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben