• „A zenekar legyen hű önmagához”

    Beszélgetés Csarnó Ákossal

    2018.12.03 — Szerző: Jónás Ágnes

    Kábé23 címmel jelent meg a Kerekes Band exkluzív, a zenekar pályafutásának több mint két évtizedét felölelő könyve a NOW Books & Music gondozásában. A 23 éve olajozottan működő ethno-funk gépezetről Csarnó Ákos brácsással beszélgettünk.

  • „A zenekar legyen hű önmagához”

    Nemsokára ezüstlakodalmat ünnepel a Kerekes Band. Emlékszel még arra, hogy a kezdetekkor hogyan szólt az ars poeticátok, és milyen célok vezéreltek benneteket?

    Elsődleges célunk volt, hogy szórakoztassunk, hogy elrepítsük a publikumot egy általunk ismert világba, oda, ahol maguk mögött hagyhatják a gondjaikat. A Kerekes Band zenéje egy magával ragadó világ, amely csak felfedezésre vár, és amelyben a hallgató átélheti, hogyan formálódik át a múlt a jelenben. A mai napig élvezzük, amit csinálunk, és reménykedünk abban, hogy az örömzenélésből a közönségre is ragad.

    November 30-án jelent meg a Kábé23 című exkluzív kiadványotok – erre a napra időzítettetek egy rendhagyó estét is: könyvbemutatóval egybekötött koncertet adtatok az Akvárium Klubban .

    Így van. Az együttes pályafutásának huszonhárom évét öleli fel a kiadvány, huszonhárom év terméséből válogattunk dalokat szubjektív módon. Régi történetek, kulisszatitkok alkotják a könyv gerincét, de található benne hét, a zenekarral készített interjú és rengeteg fotó is, illetve a zenekarról olyan ismert emberek is nyilatkoznak, mint dr.Máriás, Sebő Ferencz vagy Berecz István. Az anyagok alapját a blogomon közzétett szövegeim és a Fehér Viktor által írt anekdoták adták, ezeket öntötte formába Csepregi János író, költő, aki egyben a könyvünk főszerkesztője. Az interjúkat Nuszbaum Tibor és Vass Norbert jegyzi, a grafikai kivitelezés Borics Virág munkáját dicséri.A könyv mellé egy válogatáslemez is kerül digitális formában, ami minden kötethez letölthető, illetve egy egyedi, Kábé23-as pólóval is készülünk – ez a komplex szeretetcsomag az előrendeléssel jár együtt.

    „A zenekar legyen hű önmagához”

    Vannak, akik nyolc munkaórát sem bírnak ki egy légtérben, nemhogy két évtizedet. Mi a titkotok?

    Nyár végére azért mindig kellőképpen egymás agyára megyünk, de úgy gondolom, hogy ez valahol természetes. Jó baráti viszony és munkakapcsolat van köztünk, megbízhatóak vagyunk, és pontosan működő gépezet a miénk. A döntésekben mindannyian részt veszünk, folyamatosan munkál bennünk a kísérletező kedv és a kíváncsiság, mindig van valami, ami birizgálja az ember szívét, lelkét és kreativitását. A mi hivatásunk kicsit olyan, mint amikor az ember elteszi befőttnek a munkája gyümölcsét, majd nagyon várja, hogy elővehesse, és megnézze, hogy hogyan ízlik a közönségnek.

    November elején új videóklippel is jelentkeztetek, a melynek címe Back to Folk .

    Egy osztrák–magyar filmrendező, Georg Michael Höllering Hortobágy című alkotása keltette fel a figyelmünket, mely a magyar puszta, a pusztai emberek életmódjának hiteles dokumentuma. Megszereztük a film jogait, és az 1936-os filmritkaság képkockáiból készítettük el a szóban forgó klipet.

    Biljarszki Maxim médiaművész felel a koncertjeitek látványvilágáért, így nemcsak a füleknek kedveztek, de a retinába is beleég mindig valami olyan, ami különleges hangulatú univerzumokba repíti a befogadót.

    Maxim egy rendkívül precíz, nagy tudású művész, ezért szabad kezet adunk neki a látványvilág megalkotásában. Remekül megfogalmazza a maga „nyelvén” azt az üzenetet, amit a zenénkkel közvetíteni kívánunk. Amikor felvételről visszanézzük a koncertjeinket, mindig elámulunk azon, hogy milyen szenzációs és professzionális a látvány.

    Mögöttetek van számos külföldi koncert, két Fonogram-díj, ráadásul még Playboy-megjelenéssel is büszkélkedhettek. Hogyan dolgozzátok fel a sikereket?

    A sikereket a helyén kell tudni kezelni. Mi nem próbáljuk nagyképűséggel helyettesíteni a munkát és a befektetett energiát. A pozitív visszajelzés remek dolog, értékelni kell, de nem szabad tőle elszállni. Szeretnénk megmaradni egyszerű, józan embereknek. Nincs receptünk a sikerre, de azt mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy a zenekar hű legyen önmagához, s hogy csakis olyan koncepciót, mércét állítsunk fel, amivel képesek vagyunk azonosulni.

    Manapság egyre több ember függ a digitális eszközöktől, különösen igaz ez a 2000 után született alfa-generációra. Szerinted ebben a digitálisan túlpörgött világban hogyan lehet erősíteni a fiatalokban a folk iránti vonzalmat?

    Magam is hajlamos vagyok rákattanni az okostelefonom böngészésére, de igyekszem tudatosan szelektálni, kirekeszteni a számomra felesleges információkat, időnként detoxikálódni. A tizenöt évvel ezelőtti világnak gyakorlatilag vége, az új generáció egy új univerzum, ahol a zene lehet az egyik híd köztünk. Muszáj, hogykiszabadítsuk a saját kis digitális világukba bezárt embertömegeket, mert abban a pillanatban, ahogy kikerülünk a technika bűvköréből, felszabadulnak az érzékszerveink, interakciók jönnek létre, elkezdünk érezni. Azt is látom, hogy olyannyira felgyorsult a világ, hogy a kínálat és kereslet egymást gerjesztik.Szinte minden héten megjelenik egy sztár, akiről azt se tudjuk, honnan jött, kicsoda, milyen zenei előélettel bír. A kereskedelmi televíziókban futó zenei tehetségkutatók is azt sugallnák, hogy bárki gyorsan sztárrá válhat. Amikor ezek a műsorok először megjelentek, még találkoztunk igazi tehetségekkel, de aztán az évek során ez átment talmi csillogásba, s az egész olyan lett mára, mint egy színes mázzal leöntött pattogatott kukorica. Emészthetetlen.

    Lassan véget ér 2018. Mit kívánsz magadnak és a zenekarnak a következő évre?

    Nemrégiben elkezdtünk dolgozni Baricz Gerővel, ő még azon X-faktorosok közé tartozott, akik ellen tudtak állni a hamis csillogásnak. Készülnek a közös számaink, lesznek új meglepetések, a zenekar meghívást kapott többek között Kazahsztánba és Erdélybe is, a többi viszont egyelőre maradjon titok. Ha félig olyan eredményes évet tudnánk felmutatni 2019-ben, mint amilyet 2018-ban, akkor a zenekar maximálisan elégedett lenne.

    Fotók: Barócsi Dia


  • További cikkek