• Kapaszkodás a semmibe – Decemberi zenei újdonságok

    2022.01.15 — Szerző: Buzás Lelle

    2022 kezdetén miről is szólhatna a beszámolónk, mint az elengedésről, lezárásról és a szép új világra felkészülésről: legyen az önmagunkkal vagy a társadalommal szemben, minden év egy friss lehetőséget hordoz, hogy felülmúljuk tavalyi énünket. Csak járjunk sikerrel!

  • A Damara együttes  Kép forrása
    A Damara együttes
    Kép forrása

    WaTa: ChitChat ft. Fanni Zahar

    Ritkán fordul elő, hogy egy zenészt egyetlen projekt is teljesen kielégít, és ez alól Varga Tamás WaTa sem kivétel. A Chaos Cips-beni szereplése mellett saját kiadásokban sem fukarkodik: a januárban érkező Inner City Blues négyszámos kislemezről hallgathatjuk most meg az első számot, a ChitChatet, amin Zahár Fanni fuvolással közösen munkálkodott. A hangszer kölcsönözte jazzes hatás a WaTara jellemző tört ütemes, beates, funkos hangulattal bővül a hagyományos hangszerelésű EP-n. A dal egy mindenki számára ismerős – és reméljük, már teljesen múlttá váló – érzést jelenít meg, ami a pandémia közepén igencsak mindennapos volt: a városi pörgés és a baráti beszélgetések hiányának állít emléket, felértékelve egy kvázi small talk-szituációt.

    Cz.K. Sebő: Opening Gibberish

    A Platon Karataevből is ismert Cz.K. Sebő már 2015 óta ontja magából dreampopba oltott életigazságait szólóprojektjén keresztül. Az elmúlt három évet lezáró lemezét hallgatva találkozunk mindazzal, amit Sebő nem tudott befejezni: legyen ez egy sorozat, egy könyv, egy évtized az életéből. A How could I show you the beauty of a life in vain? az egzisztenciális válság különböző fokait jeleníti meg. A korongot nyitó Opening Gibberish is egy klasszikus Sebő-fogás, hiszen a lemez két halandzsa és több instrumentális tételei között foglal el előkelő helyet, hogy olyan mélységekbe merítse a hallgatót, ahová a szavak már nem jutnak el.

    Tálas Áron: Dear

    Az elsősorban jazz-zenészként ismert Tálas Áron dobos-zongorista tehetség méltóképp búcsúztatta az óévet: decemberben lőtte ki az éterbe első szólólemezét, amelyben a Bázelben töltött egyéves programja alatt szerzett tapasztalatokat foglalja hangjegyekbe. A Blue Enough zongoralemezen fellelhető a magány, a kilátástalanság, de a várakozás és az öröm is. Az album nyitódalaként szolgáló Dear A része egy hordozható, háromoktávos minibillentyűn született, a B rész pedig ehhez képest kiforrott, kerek hangzással dolgozik.

    Norbert Kristof: Fények Nőnek (Remix)

    Nomen est omen – mondhatnánk, hiszen Norbert Kristóf tizenharmadik lemezével rukkol elő az egyszálgitárosok talán utolsó mohikánjaként. A kétnyelvű album első állomásán a szerelem és az álmodozás határán lebegve állít emléket azoknak az embereknek, akik sokszor saját akaratukon kívül – vagy épp annak ellenére – képesek megmenteni az életünket.

    Qiyan: No soy de aquí, ni soy de allá

    A szefárd rabszolganők tradicionális muzsikájából inspirálódó szabadzenész-egyesület, a Qiyan első lemezére már annak idején is felfigyeltünk, ezért még jobban örültünk, hogy a tavalyi évet egy második kiadással eresztették útjára. Az albumon és annak borítóján egyaránt a Kelet és a Nyugat eklektikus összefonódásával találjuk szembe magunkat, hiszen az előbbin török és spanyol szövegek, hangszerek egyaránt keverednek magyar és román táncokkal, míg utóbbin ugyanezen ellentét építészeti megfelelője található Lajtha Béla tolmácsolásában.

    Psychedelic Source Records: Ihamutrarthaphalabhogaviragah

    Vannak alaptételek a 21. század emberével kapcsolatban: figyelme mindössze pár másodpercig tart, nem olvas hosszú cikkeket, és nem hallgat konceptalbumokat. Emlékszünk például, mekkora port kavart, amikor Adele levetette a Spotifyjal a véletlenszerűlejátszás-gombot? Na, ha ezek mind megvannak, gyűjtsük jól össze őket egy kupacba, hogy a Psychedelic Source Records felrúghassa őket huszonhatodik, egyben utolsó albumával. Itt semminek semmi értelme nincs, minden végtelenül hosszú, az albumcím pedig kimondhatatlan. De imádjuk, bármennyire is szeretné az együttes elérni az ellenkezőjét.

    Дeva: Fa lenni

    Valószínűleg nem lehet úgy 2022-ben listát készíteni, hogy azon valamilyen formában ne jelenjen meg Takács Dorina DIY-projektje, amelyben magyar népdalok többszólamú mantráit, éteri hangokat és doromboló basszusokat egyaránt megtalálunk. Itt is a következő, Fa lenni című, ami a hamarosan megjelenő Csillag albumán foglal majd helyet. A szöveget ezúttal egy észak-mezőségi szöveg adta, amelyben a természettel való egyesülés és az emberi mivoltunk feladása kerül a középpontba, ami napjaink klímahelyzetét elnézve relevánsabb üzenet lehet, mint valaha.

    TPSRPRT: Rattle

    Mindig izgalommal várjuk az TPSRPRT megjelenéseit, hiszen kevés olyan zenekar van, amely ennyire kreatívan áll a videoklip-készítéshez. Korábban már megmutattuk egy pályázatra készült videojáték-hangulatú kreálmányukat, most pedig a MOME tíz mesterszakos animációs hallgatójával közösen dolgoztak a Rattle vizuális megjelenésén. Az instrumentális alapot hallgatva magunk is hozzáképzelhetünk valamit a mozgókép történetéhez, miközben ringatózunk a riffek tengerén (igen, ide nem találtunk jobb r-betűs szót).

    Damara: Neked

    Nincs is túl sok beatzenekar itthon, és ami van, annak is valahogy köze van a Carson Comához. Igaz ez a Damarára is, hiszen az azt életre hívó Agata Angilella már dolgozott is együtt a formációval. A Keresem a helyem című nagylemez a fiatal felnőttek mindennapi problémáit énekli meg budapesti helyszínekbe és élményekbe öntve. Ezzel egy igazán őszinte tónust ütött meg a banda, úgyhogy a hasonló helyzetben lévők érezhetik, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.

    bb


  • További cikkek