×

Ed és a fényevők
Interjú Tasnádi Bencével
Barna Zsú
2014 // 03. 05

Tasnádi Bence két éve végzett a Színmű­vészeti Egyetem színész szakán, majd egyből a Kato­nához szerző­dött, tavaly pedig meg­kapta a leg­ígére­tesebb pálya­kezdő­nek járó Színi­kritiku­sok Díját. Most épp a Fény­evők bemu­tató­ján van túl; vele beszél­gettünk, nagyjából minden­ről.
Tasnádi Bence két éve végzett a Színművészeti Egyetem színész szakán, majd egyből a Katonához szerződött, tavaly pedig megkapta a legígéretesebb pályakezdőnek járó Színikritikusok Díját. Most épp a Fényevők bemutatóján van túl; vele beszélgettünk egyetemi emlékekről, a Katonáról, a beilleszkedés nehézségeiről, zenéről, politikai és társadalmi szerepvállalásról, nemzettudatról, sőt még Magyarország nemzetközi szerepéről is.



Azt olvastam rólad, hogy nem készültél kifejezetten színésznek, pedig édesapád rendező és színházigazgató Nyíregyházán, a nagybátyád, Tasnádi István pedig drámaíró és rendező, így a színházi közeg adja magát. Milyen más opciók voltak még a fejedben?

A gimnázium második felében kifogtam egy fantasztikus történelemtanárt, neki köszönhetően erős vonzódás alakult ki bennem a történelem felé. A szociológiával és a szabad bölcsészettel szemezgettem az ország különböző egyetemein, de a jelentkezési lapon mindegyik a Színművészeti mögé sorolódott. Egyébként a pályaválasztás évében annyira tanácstalan voltam, hogy édesapámnak azt is megpendítettem, hogy kitanulok egy szakmát. Úgyis kevés a megbízható szakember, ellenben rengeteg az állástalan diplomás.

Ha ajánlanod kellene a Színművészetit egy fiatal, pályaválasztás előtt álló ismerősödnek, akkor miért ajánlanád?

Nemhogy ajánlanám, kötelezővé tenném! Az első féléves munka szenzációs felfedezés volt. Színészként elsődleges feladatom a valóság alapos tanulmányozása, hogy aztán később elvégezhessem a fordított munkát: vagyis hogy leképezzem a valóságot a színpadon. Eközben rengeteget tanul magáról az ember, és csodálatos, hogy a megfigyelés és az érzelmek, indíttatások, szituációk boncolgatása a munkám nélkülözhetetlen eszközei lehetnek.



Második első félévében jelentett először élményt a jellemábrázolás. Néha akkor tudok pontos lenni egy karakter ábrázolásakor, ha végtelenül ellenszenvesnek tartom. Olyankor dühből, indulatból utánzom. Máskor viszont arra van szükségem, hogy szánni, gyámolítani tudjam, hogy meghatódjak rajta. Mindkét módszer vezethet személyességhez.

Mi a legszebb emléked az egyetemi éveidből?

Úgy alakult, hogy a Csehov-kurzus alatt többünknek egyszerre jelentkezett valamiféle szerelmi bánata. Esténként a büfében Kovács Kati- és Cseh Tamás-számokat bömböltünk az asztalon táncolva, és szinte versengtünk, hogy kit érintenek meg jobban ezek a fájdalmasan igaz sorok. Ma már képes vagyok szerényebben búsulni.

Van, hogy bánod, amiért a színészi pályát választottad?

Egyáltalán nem. De például nagyon hiányzik egy hét síelés. Évközben kimozdulni, akár csak egy hétvégére, szinte semmi esélyem.



Voltál gyakorlaton a Pestiben, aztán a Katonában, ahová az egyetem után egyből szerződtettek is: egyből a főváros egyik vezető színházához kerültél. Innen hova lehet továbblépni?

Pályakezdőként az ember tart attól, hogyha vidékre kerül, elesik a figyelemtől, leszakad a mezőnyről. Pedig szerintem az a lényeg, hogy az ember jó színházi közegbe kerüljön. Vidéken a színház azon fáradozik, hogy a „nép gyermeke” életében egyszer ellátogasson színházba, és jó élménnyel távozzon. Sokkal óvatosabban kell összeállítani egy műsortervet, és a műfajokat is szélesebb skálán kell szerepeltetni, és a vidék olykor inkább szociális, nem pedig művészi kihívások elé állít egy pályakezdőt.

Egyébként a magam részéről sehova nem szeretnék menni a Katonából. Céljaim között most egy kanapé szerepel, amit a lakásomba vennék, aztán egy komód és a szőnyegek. Bőven elég pár hónapra.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=TGMoBKAtBgs[/youtube]

Sok rendezővel dolgoztál együtt mostanában. Kivel volt a legjobb?

Rengeteg tényezője van annak, hogy egy munka mitől jó, így a rendező, a darab, a szerep, de még az aktuális magánélet is. Gothár Péterrel például többször összekerültem, és maga a próbafolyamat állandó lelki meghurcoltatásból állt. De a végeredménnyel elégedett voltam, és a bemutatót követően úgy éreztem, ez a sok kínlódás mégiscsak közelebb hozott minket egymáshoz: mint katonákat a frontvonalon eltöltött idő.

Amibe most bele kell rázódnom, hogy a csapat előtt féktelenül, jó szívvel tudjak próbálni, továbbá, hogy alkalmazkodjak, belesimuljak egy produkció világába, és elengedjem a saját kis makacs elképzeléseimet.



A Katonában futó darabok közül melyiket a kedvenced?

A Muzik, muzikk, musique. Ez volt az első olyan előadás a gyakorlati évemben, ami sikerélménnyel szolgált, és azóta is műsoron van. Nagyban közrejátszik abban, hogy ma jól érezhessem magam a társulatban.



Ez összefügg azzal, hogy a zenés műfajokban magabiztosabban mozogsz, mint a prózaiban?

Azt tudom, hogy gyerekkoromban a szüleim ügyeltek arra, hogy sok komolyzenét hallgassunk, és mindig megmondták, melyik szerző melyik művéhez van szerencsénk. Szolfézsra és hegedülni is beírattak. A húgommal rendszeresen aludtunk el a tévéből felvett operaközvetítésekre, édesanyám pedig a terhessége alatt is énekelt abban a templomi kórusban, aminek azóta is tagja. Ezek összessége már kitehet egy jó zenei készséget.

Gondolom ezért van egy együttesed is, az Ed Is On, aminek már Jordán Adél is tagja.

Tavaly, amikor a Talentométerre bejutottunk, egyszeriben égető szükségünk lett még egy hangra, hogy a stúdióban rögzített vokálsávokat élőben is visszaadhassuk. Röpke egy hét alatt kellett megoldást találni, Adél pedig profi, markáns női hang, ráadásul ő maga is ajánlkozott, úgyhogy nem maradt kérdés.



A zenekarral amúgy jövőre ünnepeljük tízéves fennállásunkat. Sajnos nem tudtunk ehhez méltó karriert befutni, az elmúlt években inkább csak a barátság köteléke erősödött, de tavasszal készülünk klipet forgatni.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=rkEumH3sTm0[/youtube]

Azt mondtad, szeretnél több lábon állni, ezért ragaszkodsz a zenekarhoz is. Nem vagy benne biztos, hogy színészként mész majd nyugdíjba?

Biztos semmiben sem vagyok. Az is lehet, hogy rokkantként megyek nyugdíjba, vagy meg sem élem a nyugdíjkorhatárt. (Ki tudja, hova szökik fel az évek során?)

Szükségem azért van erre, hogyha elveszettnek érezném magam a közegemben, legyen, ami kárpótol. Olyan ez, mint egy több bankszámlán tárolt nagy mennyiségű pénz. Ha az egyik befuccsol, ne vesszen el minden.

A Katona mellett most játszol két független produkcióban is, a Láthatóságiak Szentivánéj-átiratában és a Meanwhile in Kansasben. Hogy látod, milyen különbségek vannak a kőszínházi és a független színházcsinálás között?























A független színházi szerveződések nem azonosnak az épülettel, ahol játszanak: mindkét független produkció esetében arra kényszerültünk, hogy ideiglenes helyszínen próbáljunk, faházakban és tánctermekben. Ez az otthontalanság, ingázás szerintem kényelmetlen a független színházi létezésben. De megvan annak is a veszélye, hogy egy kőszínháznak kikiáltott épület a vele eggyé vált társulat és színigazgatás ellustulásának következtében dohos, terméketlen birtokká pusztul.

A független munkákat tekintve mindenképpen előny volt, hogy korban kicsit közelebb álltam a partnereimhez. Ettől oldottabb, felszabadultabb voltam a próbákon.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=gGlzKWR3P0g[/youtube]

Máté Gábor az mondta a Katona idei évadnyitóján, hogy az évad nagyrészt a múlt és a jelen társadalmi-politikai eseményeivel foglalkozik majd. Hogy állsz a politikai/politizáló színházzal?

Nem lehet kizárólag csip-csup szerelmi történeteket repertoárra tűzni, egy színháznak igenis kötelessége foglalkozni közéleti eseményekkel. A Katona a számára fontos tényeket dolgozza fel, nem gyárt elméleteket, és nem ítélkezik. Hangosan gondolkodik. Ezt a magam részéről nagyon is díjazom.



Lehet, hogy íróként vagy rendezőként ezeket a gondolatokat könnyebben tudnád közvetíteni.

Ezzel a közvetítéssel jelenleg a zenén keresztül próbálkozom. Egyelőre kielégítőnek bizonyul. Az egyik számunknak például a következőképpen hangzik a refrénje: „Sok az egyén, de kinek kéne nem élni? Agresszívan fényes jövőt remélni? Hazafiként honfitársat lenézni? De szeretnék Kun Bélával beszélni!” Kun Béla csak egy piti utalás a végén, de a szöveg röviden kifejtve arról szól, hogy annyi törekvés volt már a történelem során arra, hogy bizonyos csoportokat el kell tenni láb alól. De kinek és mikor volt valaha is igaza ebben?

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=hX-X67r6qMU[/youtube]

Nemrég volt Fényevők bemutatója. Miről szól ez az előadás?

Nehéz erre válaszolni. A tanulságot érdemesebb mindenkinek magának leszűrnie, és aztán elmélyedve, a változtatás igényével hazatérnie. Azt sem szerettem soha, ha egy versről műelemzést kellett írni irodalomórán. Nyilván formailag vagy a történéseket illetően sok minden megállapítható, de a lényeg az, hogy a mű őszintén megkapargat-e odabent valamit. Az írót és az előadót is ez dicséri legjobban.



Mennyiben reagál az előadás az aktuális társadalmi helyzetre?

Gyakorlatilag a szegénységről szól, a szegénység pedig nálunk standard téma. Ha valaki nélkülöz, de azt látja, hogy másnak van, az valami igazságtalanságot észlel. Márpedig az igazságtalanságnak kell, hogy legyenek felelősei. Az mindegy, hogy kicsodák, csak legyenek!

A szélsőségek mindig válságokban kapnak erőre. Pedig a veszteségeket meg kéne tanulnunk végre meggyászolni, akár a végelgyengülésben elhunyt házi kedvencünket. Hiszen ahogyan a jövőt nem lehet feltartóztatni, a múltat sem lehet visszacsinálni. Hát ne ássuk bele magunkat túlzottan! Meg kéne küzdenünk a komplexusainkkal, és megtalálni a helyünket a nemzetek közösségében.

A darab az álmatag értelmiséget is kritizálja: hogyha nem próbálja meg eloszlatni a nézeteltéréseket, a felgyülemlő indulatok előbb-utóbb otthonainkat és munkahelyeinket is feldúlják. Nem várhatjuk meg, amíg a saját bőrünkön érzékeljük a problémát.

És kik azok a fényevők?

A fényevők? Nem tudom pontosan. Akik eszik a fényt. Vagy megpróbálják elnyelni. Fotoszintetizálnak… Elképzelhető, hogy ez valaha összejön az emberiségnek, ahogy a felegyenesedés.



Tasnádi Bencével itt találkozhatunk legközelebb:

Couch Surf: Dyga Zsombor filmje; március 6-tól a mozikban!
Láthatóságiak: Thália Színház/Független Thália Projekt, 2014. április 16. (SZE)
Pesti Színház:
Túl a Maszat-hegyen: március 9. (V), április 27. (V)

Katona József Színház:
Fényevők: március 7. (P), 25. (K), április 5. (SZO), 14. (H)
Musik, Musikk, Musique: március 20. (CS), április 8. (K)
A nyaralás: március 11. (K), március 14. (P), április 2. (SZE), április 12. (SZO)
A végítélet napja: március 8. (SZO), 25. (K), április 5. (SZO), 14. (H)
Illaberek: március 12. (SZE),13. (CS), 21. (P), április 10. (P),11. (P), 19. (SZO)
Virágos Magyarország: március 17. (H), 18. (K), 29. (SZO), április 18. (P), 30. (SZE)

Katona József Színház, Kamra:
Elv-társak – Notóriusok: március 23. (V), április 15. (K)
Mártírok: március 6. (CS), 28. (P), április 3. (CS), április 28. (H)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben