×

Nagy kisemberek
David Gordon Green: Prince Avalanche – Texas hercege
Csiger Ádám
2014 // 02. 26

A Prince Avalanche – Texas hercege magával ragadó atmosz­férájú komi­kus dráma, amely tavaly Ezüst Medvét ért ren­dező­jének a Berlini Film­feszti­válon. David Gordon Green egy izlandi dramedy remake-jét készí­tette el, de nem iparos­munka­ként tekin­tett a pro­jektre, hanem szerzői feldol­gozás­ban gon­dol­kodott.
Green a legjobb rendezésért nyert díját nemcsak e filmjével, inkább egész életművével érdemelte ki, valamint azzal, hogy visszatért a független szerzői filmezéshez. A Prince Avalanche – Texas hercege a direktor oeuvre-jének szintéziseként is értelmezhető. Visszakanyarodás a gyökerekhez, pontosabban nyers tehetségről árulkodó indie debüt-filmje, a George Washington témáihoz és stílusához, de már rutinos író-rendezőként. A direktor bemutatkozását romantikus drámák (Az „Igazi”; Angyal a hóban) és egy thriller (Áramlat, a producer a szintén déli Terrence Malick, Green egyik példaképe) követték, ezek után egy nagy büdzséjű, stúdió gyártotta füves komédiával (Ananász expressz) jelentkezett. Ez váltás volt pályáján, szerzői kézjegye egyre inkább elhalványult, iparosmunkáinak színvonala romlott (Király!; A bébisintér), vígjátékok bérrendezőjévé vált (HBO: Egyszer fent, inkább lent).

Izland mint inspiráció nem illik magától értetődően egy olyan rendezőhöz, akit az amerikai Dél nevelt és ihletett, de az Á annan veg (Either Way) kivétel, hisz e minimális büdzséből leforgatható, kétszereplős kamaradráma története univerzális. Ezt Green is így gondolta: villámgyorsan (hogy befejezzék a forgatást, mielőtt a helyszínül szolgáló, tűzvész pusztította texasi terület újjáépül), titokban, saját szakállára, sok improvizációval készítette el a filmet. Átdolgozása a cselekmény miliőjét illetően visszautazás az időben: a ’80-as évek Texasában járunk, hőseink két útkarbantartó, akik egy tűzvészben porig égett, elhagyatott területen dolgoznak kettesben. Az idősebb Alvin karót nyelt, zsémbes, mizantróp, a fiatalabb Lance Alvin barátnőjének öccse léha és gyerekes. Előbbi lelki válságba kerül, ezért vonul ki a társadalomból. Utóbbi rosszul viseli az elszigeteltséget, a hétvégét várja, hogy visszatérhessen a városba nőket hajtani: neki az öregedés és az apaság jelentette felelősség krízisével kell megbirkóznia.

Az Á annan veg társadalmi realista road movie és buddy movie egyszerre: a kisember munkáshősök országutakon dolgoznak a semmi közepén. Green auteurként viszi filmre a történetet: vígjáték-rendezői tapasztalatait is felhasználja − az Ananász expressz után ismét útszéli, lepukkant, lógós karakterekre épülő buddy vígjátékot rendez veterán komikussal (Paul Rudd) a főszerepben −, de elsősorban a George Washington stílusához tér vissza. Már a szürreális és ironikus filmcím sokatmondó: ahogy a legendás amerikai elnök neve egy hátrányos helyzetű és reménytelenül provinciális, de ritka ambiciózus afro-amerikai srácot jelölt, Texas hercegei maszkulin, macsó guruként tetszelgő, valójában szánalmas és környezetükkel együtt hanyatló, peremre szorult karakterek. A Kis nagy ember címszereplő hősének ellentétei, akiket viszont Green − debüt-filmjének kisszerű hősei után ismét − rokonszenvvel ábrázol.

Az amerikai rendező az izlandi film hangulatát megalapozó gyönyörű természetfotográfiát és a George Washington lírai stílusát a pusztulás (tűzvész) apokaliptikus ábrázolásával ellenpontozza. Az Á annan veg karakterei átlagos izlandi figurák. Ugyanezen hősök jóval komikusabban hatnak amerikai környezetben, ezért Green nagyobb empátiát kér a nézőtől. Ismét hóbortos vígjátékot rendezett, de (az eredeti helyszíneken, amatőrökkel forgatott George Washington mintájára) a komikum és a Malick-féle meditatív, valamint a Harmony Korine-t idéző szürreális hangvétel itt sem megy a dokumentarista hitelesség rovására. A fáma szerint a forgatás közben megismerkedtek egy valamikori helyi lakossal (Joyce Payne), akinek háza porig égett, és improvizáltak vele egy témába vágó jelenetet.

A direktor bevallása szerint saját élményeit, kríziseit vitte karaktereibe, ezzel tudott személyes pluszt adni az izlandi történethez. Karaktereit egyben korábbi filmjeinek − szintén alteregószerű, önéletrajzi ihletésű − hőseihez hozta közelebb: Alvin a George Washington öntudatos, komolykodó munkás szereplőjére, Lance pedig a füves komédiák éretlen hőseire hajaz, de mindketten a debüt-film naiv, élénk fantáziájú, öntelt karaktereinek felnőtt verziói.

Összehasonlítva az izlandi filmet és a remake-et nyilvánvaló, hogy Green, Rudd és Emile Hirsch sokat és fesztelenül improvizáltak. Filmjük remake-ként ritkaság: nem pénzhajhász bőrlehúzás, a rendező szimplán talált egy kedvére való, terveibe illő történetet, amit adaptált, egyúttal továbbgondolt. Green az utóbbi években a Sóhajokat tervezte remake-elni, ami már jó eséllyel sosem válik valóra, pedig ha valaki, hát ő tudna vele mit kezdeni. Következő filmjére nem kell sokat várnunk, nemsokára mozikban a déli gótikus stílusú Joe, a rendező ezen filmjével várhatóan végigviszi a dráma kategóriához és a szülőföldjéhez való visszatérést.

Pont: 9/10



Prince Avalanche – Texas hercege
Színes, amerikai, angol nyelvű, magyar feliratos dráma, vígjáték, 94 perc, 2013
Rendező: David Gordon Green
Forgatókönyvíró: David Gordon Green, Hafsteinn Gunnar Sigurdsson
Operatőr: Tim Orr
Szereplők: Paul Rudd (Alvin), Emile Hirsch (Lance)
Bemutató: 2014. február 27.
Forgalmazó: Cirko Film

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben