• Ül a cselekmény

    Dyga Zsombor: Couch Surf

    2014.03.04 — Szerző: Benke Attila

    A magyar szórakoztató film feltá­madá­sát hangoz­tatni sajnos még erős túlzás, legyen bár szó a közel­múlt még mindig langyos felho­zata­láról vagy Dyga Zsom­bor leg­újabb (fekete) komé­diá­járól, a Couch Surfről.

  • Az utóbbi fél évben a honi közönségfilm − illetve inkább csak a vígjáték műfaja − kezd ébredezni kómájából, ennek ellenére erős túlzás lenne a zsáner feltámadásáról beszélni. Kétségtelen persze, hogy az Isteni műszak, a Coming out vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát előrelépés a rendszerváltás után készült, jobbára kritikán aluli populáris filmekhez képest (Megy a gőzös, Szuperbojz, Álom.net), ám még mindig hiányzik belőlük az az energia, ami igazán emlékezetessé tenné őket. A Coming out vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát sikeresek a kasszáknál, de vígjáték létükre pont a humor pislákol bennük takaréklángon. Az Isteni műszak pedig jóllehet remek kísérlet, szórakoztató akció-komédia, de nem talált utat a nagyközönséghez, alig nézték.

    A 2000-es évek új művészfilmes generációjával induló Dyga Zsombor művei amolyan köztes, „mid-cult” alkotások, nem művészfilmek, de nem is szimpla szórakoztató darabok. A Tesó és a Köntörfalak például többet nyújtanak az átlagos romkomoknál vagy melodrámáknál: ha nem is teljes mélységükben, de képesek feltárni a magyar társadalom középrétegének egzisztenciális problémáit. A Couch Surfben Dyga folytatta a műfaji kísérletezést, ám a mid-cult cseppet sem veszélytelen mezsgyéjére lépve ezúttal is csak egy középfajú dramedyre futotta.

    A Couch Surf leginkább olyan, mintha Fliegauf Bence Rengetegjét, Pálfi György Nem vagyok a barátod-ját és az Intim fejlövést ötvözné: tablófilm vagy inkább szkeccsfilm. Nincs összefüggő történet, a film rövid, humoros epizódok füzére, csupán egy motívum tartja össze a körülbelül tíz filmnovellát: a kanapék, az ülőalkalmatosságokon játszódó tragikomikus dialógusok.

    A Couch Surf húzása korántsem eredeti, de merész, Magyarországon inkább csak művészfilmekben alkalmazott ötlet – valami igazán jó is kisülhetett volna belőle. Dyga és alkotótársai jó érzékkel válogattak karaktereket különféle korcsoportokból és társadalmi (főleg a felső és közép-) osztályokból: sokan magukra fognak ismerni. A kanapé motívuma is gondolatébresztő: vajon az igazság, a végső, nagy szembesítések tereként, vagy a félrebeszélések és újabb hazugságok, önbecsapások tárgyaként értelmezhető? Szinte egyik szkeccs sem ad erre egyértelmű választ: a gyerekkori traumái miatt konfliktuskerülő páciens végre a sarkára áll, ám kérdés, hogy ha a lelki problémáit okozó személy helyett valaki másra robbantja rá frusztrációit, tekinthető-e cselekedete újabb önámítás helyett feloldozásnak.

    A forma (dialógusok, jórészt hosszú, egyjelenetes beállítások), a motívumok és a néha valósághű, néhol kafkai, szürreális élethelyzetek miatt a Couch Surf igen izgalmas film lehetne. De sajnos a tucatnyi történetből jó, ha 2-3 valóban érdekes (ilyen az említett pszichológiai eseten kívül a dramaturgos rész vagy a Pokolban játszódó záróepizód). A maradék valahogy nem működik. Néhol a párbeszédek gyengék, semmitmondók, más helyütt a szituáció erőtlen, unalmas vagy azzá válik a gyenge színészi teljesítmények miatt (a rajongóit hármas szexre invitáló tinilány esete vagy a suta párizsi kitérő a szupersztárokat droggal ellátó kurtizánról). Röviden: a Couch Surf minősége hullámzó, a néző figyelme gyakran elkalandozik a lapos, bárgyú jelenetek/dialógok láttán-hallatán.

    A film ugyan nem kifejezetten rossz, de ugyanaz a baj vele, mint a Tesóval vagy a Coming outtal: vannak benne jó poénok, de a kezdeti lendület nem tud kitartani 80-90 percen keresztül, a cselekmény gyorsan leül, sőt, mondhatni „elalszik a kanapén”. Hiába a tablószerű szerkezet, a félig-meddig társadalomelemző attitűd vagy az erős főkoncepció, ha jelenetszinten Dyga Zsombor és alkotótársai nem kápráztatják el a nézőt. A magyar közönségfilm feltámadása egyelőre elmarad, várjuk a soron következő Megváltó-jelölteket.

    Pontszám: 6/10

    Couch Surf
    Színes, magyarul beszélő, magyar vígjáték, 82 perc, 2013 (UIP Dunafilm)
    Rendező: Dyga Zsombor
    Forgatókönyvíró: Dyga Zsombor, Köbli Norbert
    Operatőr: Marosi Gábor
    Szereplők: Kerekes Vica (Lujzi), Hámori Gabriella (Erika), Balsai Mónika (Feleség), Nagy Zsolt (Férfi), Gyabronka József (Elnök), Anger Zsolt (Meoro), Fullajtár Andrea (Emilia), Rába Roland (Hulla), Elek Ferenc (Lakótárs), Bartsch Kata (Emma), Törőcsik Franciska (Franci)
    Bemutató: 2014. március 6.
    Forgalmazó: UIP-Duna Film


  • További cikkek