• Amikor az irónia nem vicces

    Garaczi László: Magyar Mátrix

    2017.12.05 — Szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

    Az RS9 színházban bemutatott Magyar Mátrix végtelenül lassan húz be saját világába, ugyanis szereplői túlságosan sokáig játszanak a történetvezetés ellen. És bár egy szünet után épp ez válik az erősségévé, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a Garaczi-féle irónia nem egyenlő az önfeledt szórakozással.

  • Amikor az irónia nem vicces

    Az irónia kétélű fegyver. A Wikipédia ide vonatkozó szócikke szerint „az ironikus jelentés nem feltétlenül magától értetődő, néha tragikus, néha humoros jelentést ad az eredeti közlésnek”. Ahhoz nem különösebben fér kétség, hogy Garaczi László pontosan érti ezt a kétélűséget, a „nem tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk” formát, és remek érzékkel használja műveiben. Bizonytalanság inkább akkor kezdődik, amikor Lábán Katalin rendezésének szórólapja úgy fogalmaz, hogy az előadás a „szokásos garaczilacis humorral, iróniával” dolgozik. Ez a könnyelmű megfogalmazás – különös tekintettel a humor kifejezésre – egy kicsit azt vetíti előre, hogy az egy szünettel együtt 120 perces előadás minden pillanata csupa móka és kacagás lesz. A Magyar Mátrix azonban minden iróniájával együtt is sokkal sötétebb dráma annál, hogy ilyet meg lehessen vele tenni – az előadás mégis megteszi, ez pedig mindenképpen felvet kérdéseket.

    Amikor az irónia nem vicces

    Kezdéskor egy show közönségeként figyeljük a közülünk kiválasztott házaspárt, Lacit (Kassai László) és Beát (Álmosd Phaedra), akik a műsorvezető Hang (Koleszár Bazil Péter) felszólítására saját magukról mesélnek. Bár szerepük szerint mindezt eléggé vonakodva teszik, játékukra nyomasztóan rátelepszik a „viccesnek kell lenni” érzés. A komikumforrásnak egyébként valóban alkalmas alapok itt a két színész közti kémiára épülnek, az ebben való bizalom azonban annyira túlzó, hogy a végeredmény kevésbé vicces, mint amennyire inkább kínos. Mert hiába megy lendületesen és dinamikusan a két fél részéről az adok-kapok, ha a kérdés, hogy nekünk, nézőknek mi közünk ehhez, megválaszolatlan marad. Annak a színpadi kitárulkozásnak, amelybe az elvileg közülünk érkező szereplők kerültek – és amely az előadás kezdetén különösen fontos lenne – sokkal inkább csak az imitációját látjuk. Így pedig nehéz komolyan venni a problémáikat, amelyekből ezen a ponton csupán annyit tudunk, hogy Laci egy másik nőt szeret. Sokkal komplexebb képet lányaik érkezésével sem kapunk, inkább ismét dinamikus, ám egydimenziós ellentétpárokat a felszínen: Kadlót Zsófi Krisztája menő, Cseh Fruzsina Emeséje pedig visszahúzódó. Az első felvonás egyetlen árnyaltabb játékát nyújtja a Kriszta barátját, a cingár, de izmos Balázst alakító Kövesdi László, aki időnként egyszerre beszívott és ijesztő nevetéseket produkál, ezzel sajátos kegyetlenséget adva a figurának.

    Amikor az irónia nem vicces

    Ehhez képest egyáltalán nem radikális az a hangulati váltás, amely a második felvonást körüllengi, mégis képes összerázni az előadást. A szereplők nagy része itt is az egyre sötétedő történések ellenében játssza a saját egydimenziós figuráját, ez azonban egy idő után annyira felháborítóvá válik, hogy hirtelen egyértelmű lesz: a Magyar Mátrixnak épp ez adja a hajtóerejét. Mert amikor Krisztina arról elmélkedik, hogy évekkel azelőtt valóban egy huszonéves fiú vagy pedig a tulajdon apja vette-e el a szüzességét egy balatoni nyaraló sötét szobájában, akkor az is egy reakció, hogy a közönségben valaki hangosan felröhög, akárcsak az a gondolat, hogy az illető megérdemelne egy lendületes pofont eme gesztusáért. Aztán később kiderül, hogy neki volt igaza, mert a lány szüzességét szerencsére a huszonéves fiú vette el. Garaczi iróniája tűpontos, ráadásul – többek között – kegyetlen és súlyos. A Magyar Mátrixnak nincs egyetlen olyan kiemelhető pillanata, amely ezt egyben tudná visszaadni – maguk a történések láttatják magukat egy idő után ironikusnak. Ennek az ábrázolásához pedig távolságot kell teremteni, amit Lábán Katalin rendezése a történetvezetés és a karakterképzés között teremt meg.

    Amikor az irónia nem vicces

    Az irónia tanulsága annyi, hogy – mondjuk ki még egyszer – kétélű fegyver: hol tragikus, hol pedig humoros. Ennek az előadásnak a tanulsága pedig annyi: hogyan lehet szembesülni azzal, hogy amit egyikünk tragikusnak gondol, az más szerint humoros, és fordítva. És még ez a szembesülés is lehet ironikus. Olykor mégis előfordul, hogy nem az.

    Garaczi László: Magyar Mátrix
    RS9 Színház
    Rendezte: Lábán Katalin
    Dramaturg: Lőkös Ildikó
    Szereplők: Álmosd Phaedra, Kassai László, Kadlót Zsófi, Cseh Fruzsina, Kovács Andrea, Túri Hajnal, Kövesdi László, Nagy Ferenc, Kókai János
    Felvételről közreműködik: Mérai Katalin, Jászberényi Gábor, Koleszár Bazil Péter
    Jelmez: Korpics Mónika
    Díszlet: LBN Theatre Bt.
    Fény-hang-látvány: Csáki Rita
    Technika: Makray Gábor
    PR, grafika: Braun Barna
    Bemutató: 2017. október 27.
    Következő előadások: 2017. december 14., 30., 2018. január 13., 21.


  • További cikkek