A bűnödet csak a blues bírja el

Az októberben bemutatott új, Hé, Magyar Joe! címmel megjelent duplalemez csaknem egésze elhangzott az először novemberben előadott darabban a Nemzetiben. A zenéket Igali Csanád (billentyűs hangszerek), Kiss Zoltán (gitár) és Pengő Csaba (basszusgitár) írta, mellettük a lemezen Gál István dobol, és Besenyei Csaba szájharmonikázik. A zenészek ugyanakkor nemcsak az albumon, a színpadon is játszanak. Joggal kérdezhetnénk: amit látunk, az színház a bluesban, vagy blues a színházban?

Az élőzene nem kíséret, hanem maga a mű, amelynek megszólaltatásába a tagokon kívül a Joe-t alakító Rácz József is bekapcsolódik: az ő színpadi szerepe mégis inkább a színészé, mint az énekesé. Hobónál fordított a helyzet. Ketten töltik be a játékteret: Hobo egy dossziékkal, könyvekkel teli asztalnál ül, az olvasólámpa fénye megvilágítja az arcát, keze az írógépen, mikor mesélni – azaz énekelni – kezd. Mellette egy hatalmas ketrec, amely Joe celláját hivatott prezentálni: priccs, kübli, néhány kép a rácsozott falon. A fotók közt látható Hendrix és Deák Bill arcképe is, megidézve a dal történetét. Ez a voltaképpeni játéktér – Joe rövid ideig hagyja csak el, de visszatér: a központi motívum az előadás vége felé a magyarországi viszonyokra értett szabadság-szabadságvesztés már tágabb értelmezési keretében töltődik fel jelentéssel. Egyik ilyen pont Hobo és Joe helycseréje, amely során megkérdőjeleződik a fizikai rácsok relevanciája.

Mindenekelőtt azonban ez a történet a gyilkosról szól. Joe focista akart lenni, szerette a bluest – bár hogy kamaszként a Hey Joe tetszett neki a legjobban, dramaturgiailag kissé túlszerkesztettnek hat. Végül villamosvezető lett, korán nősült, három műszakban dolgozott érte. A feleség viszont – elmondásuk alapján – annyira sztereotip pénzsóvár, érdekhajhász karakterre sikerült, hogy Joe bűntudattal és megbánással vegyes, még a halott nő iránt is táplált olthatatlan szerelmét és ennek következtében az előadáson végighúzódó gyötrődését sok esetben nehéz komolyan venni. A bírói ítélettől – szemben az eredeti dalszöveggel – meg sem próbál menekülni, miután megöli a feleségét, ő hívja a rendőrséget. A darab viszont nem itt ér véget: börtönbe kerül, kiszabadul, hajléktalan lesz, meghal – bár a darab alapjául szolgáló dal a gyilkos szökését tematizálja. Az előadás viszont – a magyar kontextusra való utalások mellett – Hobóról is szól. A szövegekben, a dalokban, a történetben is sok van belőle, úgy az életéből, mint a munkásságából: példa erre a befolyásos elvtárs-apa, aki veri a fiát – legalábbis az egyiket, a másiknak lassacskán felfuttatja a szekerét. Hobo ki is szól: „Én már csak tudom.” Az előadás során pedig korábbi saját, illetve feldolgozott dalokat ( Hajtók dala, Tobacco Road, You Gotta Move stb.) is beidéz.

Színház a Hé, Magyar Joe!, vagy koncert? A kettő összhangja. Hobo énekel, narrál, párbeszédet folytat Joe-val, együtt bejárják a szűkös teret – az ő bluesos elbeszélésükön van a hangsúly. Ugyanakkor a számok nagyrészt megegyeznek a lemez felvételeivel, amelyet a zenekar a helyszínen szólaltat meg. A blues, a rock és Hobo rajongóinak mindenképp izgalmas előadás, és önmagában is kiváló blues-est.

Földes László Hobo: Hé, Magyar Joe!
Nemzeti Színház
Rendező: Vidnyánszky Attila
Szereplők: Földes László Hobo, Rácz József
Zenészek: Gál István, Igali Csanád, Kiss Zoltán, Pengő Csaba
Dramaturg: Földes László Hobo
Munkatárs: Gróf Kati
Bemutató: 2018. november 17.
Következő előadások: 2019. február 18., 19., március 11., 12.