Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

A pokol felé félúton

Cristina Gallego–Ciro Guerra: Az átkelés madarai

2019.01.21 — Szerző: Farkas György

Ciro Guerra A kígyó ölelése után ismét egy olyan történettel állt elő, amelyben a tradicionális és a fejlett nyugati világ összeütközéséből adódó konfliktusokat, illetve az ezekből fakadó tanulságokat tárja elénk. Ezek azonban a legkevésbé sem kizárólag a film által bemutatott népcsoportról szólnak – sajnos könnyen magunkra ismerhetünk.

A pokol felé félúton

Pablo Escobarnak köszönhetően ma már egyszerűen egyenlőségjelet tehetünk a Kolumbiában játszódó filmek és a drogüzlet-tematika közé. Részben igaz ez Guerra legújabb munkájára is: bár az Átkelés madarai történetének középpontjában szintén a drogkereskedelem áll, a film mégis sokkal többről és sokszor egészen másról szól.

A sztori Kolumbia legészakabbra fekvő részén, a Guajira félszigeten játszódik, a valóságban is megtörtént eseményeket dramatizálva. A terület ugyan határos Venezuelával, viszont a sivatagi környezet és a kis tengerpart nem tud mást adni, mint az „Isten háta mögött létezés” érzését. Ez a félsziget a wayuu népcsoport szülőföldje. Bár könnyen nevezhetnénk őket indiánoknak, a wayuuk ezt következetesen visszautasítják. A filmet nézve érthető is, sőt, az egész miliő sokszor afrikai hangulatot idéz, miközben a közép-amerikaiságot sem tudjuk elfelejteni. Fontos háttérinformáció, hogy ez a népcsoport sokáig nagyon sikeres érdekérvényesítő volt, hiszen sem a spanyol gyarmatosítók, sem később a kolumbiai kormány nem tudta korlátozni tradicionális életmódjukat. A wayuuk az évszakoknak megfelelően a félsziget területén belül a két ország között ingáznak, ahogy tették ezt évszázadokkal korábban is. Egészen a drogkereskedelem és a fegyveres bandák működéséig sikerült is megőrizniük meghatározó szerepüket a régióban. A két országban hozzávetőleg félmillió wayuu él, Venezuelában a bennszülött lakosság ötven százalékát, Kolumbiában a húsz százalékát teszik ki. Az elmúlt évtizedek azonban komolyan nyomot hagytak a wayuu közösségen, köszönhetően a drogkereskedelemnek és az ezzel járó fegyveres bandák közötti összetűzéseknek. A ma is zajló folyamat kezdőpontjához kalauzol el minket Guerro.

A történet kulcsfigurája Rapayet, egy fiatal wayuu férfi, aki a hatvanas évek végén új üzletágat nyit, hogy megszerezze a hozományra valót. Ebben legfőbb üzlettársa Moisés, akit a filmben rendszeresen alijunának titulálnak (ezt a kifejezést azokra használják, akik elsősorban nem wayuuk, másrészt még valami rosszat is hoznak a közösségre). A két barát a félszigeten látszólag céltalanul lézengő amerikaiakkal kezd üzletelni. Elvileg az amerikai fiatalok antikommunista propaganda terjesztése céljából vannak Kolumbiában, de a pamfletek osztogatása helyett inkább a marihuána beszerzése érdekli őket. A szerencsevadász kettős révén pedig sikerrel is járnak. Innentől Guerro a drogüzlet fellendülése okozta következményeket mutatja be nagyon precízen és kíméletlenül, elsősorban az erkölcsi és közösségi szinten is megjelenő hatásokra koncentrálva.

Az átkelés madarai Guerro előző filmjéhez képest sokkal inkább történetorientált, kevésbé meditatív, és akár azt is lehetne mondani, hogy populárisabb hangvételű, ám mindez nem válik a kárára. A film jól bánik a színekkel, de képes színességében is az ürességet, elhagyatottságot érzékeltetni. Egyáltalán az operatőri munka kiemelkedő, főleg, hogy nem látványos és magától értetődő megoldásokkal éri el azt a hatást, amit kiváltanak a szemünk előtt pergő képsorok – amik éppen nem a cselekménytől terhesek. A rendező ugyan egészen más módon közelít a nyugati világ „értékrendjének” exportálásából fakadó katasztrófákhoz, mint előző filmjében, de nem kevésbé húsbavágó következtetésekre jut. Míg A kígyó ölelése direkten és látható módon teszi felelőssé a nyugatot az indiánok sorsának alakulásáért, addig itt sokkal áttételesebben fogalmazza meg az álláspontját. Azonban ezzel együtt sem jut más következtetésre. A túlzott mértékű gazdagodás és a vele járó kontrollvesztés észrevétlenül írja felül a hagyományos társadalmi rendszereket, és kezdi belülről felbomlasztani az addigi stabil működést, elhozva a történet szereplői számára sorsuk elkerülhetetlen beteljesülését.

Lehet azon morfondírozni, hogy kinek mit kellett volna másképp csinálnia, vagy hol lehetett volna az eseményeket jobb irányba fordítani – mindez hiábavaló erőlködés. Próbálhatjuk azzal áltatni magunkat, hogy ez csupán egy távoli vidéken játszódó történet, mégis: ha élesen azokra a mozgatórugókra koncentrálunk, amik eljuttatták a szereplőket a „pokol tornácára”, akkor kétségünk sem lehet afelől, hogy Az átkelés madarai a világ bármelyik pontján aktuális film lehet.

Pontszám: 8/10

Az átkelés madarai (Pájaros de verano / Birds of Passage)
Kolumbiai-dán-mexikói dráma, 124p, 2018.
Rendező: Cristina Gallego, Ciro Guerra
Forgatókönyv: Maria Camila Arias, Jacques Toulemonde Vidal
Operatőr: David Gallegos
Szereplők: Carmiña Martínez (Úrsula), José Acosta (Rapayet), Natalia Reyes (Zaida), Jhon Narváez (Moisés), Greider Meza (Leonídas), José Vicente (Peregrino), Juan Bautista Martínez (Aníbal), Aslenis Márquez (Indira)
Bemutató dátuma: 2019. január 17. (Forgalmazó: Mozinet)
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!


Következő cikk

További cikkek