• A művészet illata

    Képzőművészet nem csak a szemnek

    2019.01.17 — Szerző: Sipos Tünde

    Vajon csak a látásunkon keresztül tudunk egy műtárgyat befogadni? Ha bekapcsoljuk az élményfeldolgozásba a hallás, tapintás, ízlelés vagy éppen a szaglás érzékeit is, zsigerekig hatoló impulzusokat szerezhetünk.

  • A művészet illata

    A múzeumok falain belül a kiállított tárgyak érzékelésével kapcsolatban leggyakrabban tiltást kifejező ikonokat láthatunk: „A műtárgy érintése tilos.” „Székre ülni tilos.” „Fényképezni tilos.” Kordonok, búrák és vitrinek választanak el minket attól, hogy közelebbről is megismerhessünk egy-egy alkotást. Az esztétikai minőségen kívül talán pont a sok tiltástól lesznek még csábítóbbak a műtárgyak. Vágyunk arra, hogy minél közelebb kerülhessünk hozzájuk, és ténylegesen megtapasztalhassuk, megismerhessük őket. Ki ne szeretne megérinteni egy trompe-l’oel (a szem félrevezetésére törekvő) festményt vagy megszagolni Munkácsy Mihály virágcsendéleteit? Alternatív módszerekkel, időnként lehetőség nyílik közelebbi benyomást szerezni élményorientált múzeumpedagógiai foglalkozásokon, például műtárgymásolatok letapogatásával.

     

    A művészet illata

    Az összes érzékszervünk közül a leginkább kitüntetett szereppel a látásunk bír, ezáltal érzékeljük a körülöttünk lévő világ jellegzetességeinek nagy részét, így a műalkotásokat is elsődlegesen a szemünk által fogadjuk be. Mi történik azonban egy olyan tárlaton, ahol egyáltalán semmilyen megvilágítás nincs, sőt, még a szemünket is bekötik? Az ilyen jellegű láthatatlan kiállításokon hívják leghatékonyabban segítségül a tapintás, hallás, szaglás és az ízlelés érzékszerveit. Amikor ezek az érzékek vezetnek minket, más tapasztalatokat szerzünk. Minden külső tényezőnek fokozódik a jelentősége, melyeket ha látunk, talán tudomást sem veszünk róluk. Bár ezeken a népszerű programokon nem a képzőművészeté a főszerep, érzékszerveink fontosságának megértésében és fokozott működésük felismerésében kiváló impulzus lehet.

    Kiállítóterekben a szemünkön kívül a többi receptorunkat jellemzően társművészeti előadások alkalmával használjuk. Színházi, irodalmi, zenei vagy akár gasztronómiai előadás már egyáltalán nem számít ritkaságnak múzeumi közegekben. Ezek a programok segítik a művek jelentésrétegeinek mélyebb megértését, színesítik a festők által színekbe foglalt történetek világát. Népszerűek a bor- és csokoládékóstoló események, ahol az alkotások hangulatához, színvilágához különleges ízeket párosítanak. Az ízlelés segítségével bele tudunk helyezkedni a művek környezetébe, és talán a kóstolás által tudjuk leginkább birtokba venni a látottakat. Nem hiába jelzi ezt beszélt nyelvünk is: ha valamit igazán magunkénak szeretnénk tudni, akkor gyakran kötjük össze táplálkozással kapcsolatos kifejezésekkel.

    Van azonban még egy érzékszervünk, melyet a legritkábban használunk műalkotások befogadása közben, és kultúrtörténetileg is sokkal kevesebb figyelem irányult rá. A szaglás bizonyítottan a leghatékonyabb emlékidéző érzékszervünk. Ha nem is tudjuk beazonosítani a szagot/illatot, akkor is számos körülményt – helyszínt, hangulatot, társaságot – meg tudunk nevezni a múltból. Ezt a jelenséget nevezzük Proust-effektusnak. Az író Eltűnt idő nyomában című műve azzal keződik, hogy egy bizonyos fajta sütemény illatának hatására emlékek törnek elő az elbeszélőben.

    A művészet illata

    A látás és hallás kitüntetett szerepével szemben állnak a többi érzékeink. Ennek oka, hogy az auditív és a vizuális ingerek befogadásmódjának van memóriája, tehát konkrétan emlékezhetünk látott motívumokra, hallott dallamokra. Az ízlés, tapintás és szaglás érzékeinek viszont nincs ilyen konkrét emlékezőtulajdonsága, tehát az így szerzett benyomásainkat csak hasonlítani tudjuk valamihez, de lényegüket megragadni nem.

    A másik értelmezésbeli különbség a felsorolt tapasztalatok szóbeli kifejezése: nehezen tudjuk szavakkal körülírni tapintott, ízlelt és érzett élményeinket. Nyelvhasználatunkban is nagyon érzékletesen jelenik meg, hogy a szaglás milyen elementáris erővel bír: gondoljunk csak az orránál fogva vezeti vagy a szagát sem bírja kifejezésre.

    Mindezért rendkívül izgalmas a szaglással is foglalkozni a képzőművészeti kiállításokon. Ha egy jól megválasztott illatot párosítunk a művek mellé, olyan részleteket, színeket és információkat jegyezhetünk meg róluk, melyek fölött egyébként könnyen elsiklanánk. Ha egy illatot összevetünk a látottakkal, olyan érzetünk keletkezik, mintha egy pillanatra megállna az idő körülöttünk. A tárlatokon általában jellemzően kevesebb mint fél percet töltünk egy-egy mű megcsodálásával. Mivel ilyen rövid idő alatt fogadjuk be a képeket, az illékony aromák társítása által mélyebb benyomást szerezhetünk róluk. Az összekapcsolás módszere mesterséges szinesztéziát eredeményez, mely során az egyik érzékszervünk automatikusan aktivál egy másikat.Az illatok kontrollálatlanul hatnak az érzelmeinkre és az idegrendszerünkre is. Tudat alatt a szagolt benyomásaink szimpátiát vagy ellenérzést váltanak ki, éppen ezért ezt a passzív befolyásoló folyamatot használják ki napjainkban az illatmarketing alkalmazói.

     

    A művészet illata

    Néhány éve a Ludwig Múzeumban folytattak nagyszabású kísérletet, mely során egy bizonyos aroma szaglásával az érdeklődés fenntartását ösztökélték a kiállítás résztvevőinél. Tény ugyanis, hogy nagyméretű, mesterséges megvilágítású terekben, ahol egyszerre rengeteg inger és információ árasztja el a látogatót, rövid időn belül fáradtság és érdeklődésvesztés jelei mutatkoznak rajtuk. De van néhány példa kifejezetten illatosított kiállításokra. Ilyen volt a Várkert Bazár első világháborút megidéző tárlata, melyhez Zólyomi Zsolt párosított jellegzetes szagolható kompozíciókat. Izgalmas a Bozsó Gyűjtemény kezdeményezése is, hol Paál László A természet katedrálisában című kiállításába lépve erdőillatot csepegtettek a látogatók tenyerébe, és a madárcsicsergés hangját is installálták a térbe.

    Kulturális programok között már Magyarországon is találhatunk olyan eseményt, ahol festménytörténeteket illatfelhőbe burkolnak, különféle parfümökkel társítanak. A szaglás által így a kompozíciók apró mozzanatai is hosszú távon rögzülnek, és valósággal érezhetővé válik a művek atmoszférája. Ennek a különleges eseménynek az ihletője egy francia példa: az Essence et art parfüm- és művészettörténész szakemberekből álló csapata az illatok intelligenciájára hívja fel a figyelmet különleges tárlatvezetések során, méghozzá olyan neves múzeumokban, mint a Louvre, a Musée d’Orsay, a Rodin Museum vagy a Pompidou Központ.

    Érdemes tehát nemcsak nyitott szemmel, hanem érzékeny orral is járni a kiállításokat és kipróbálni a több érzékszervet mozgósító programokat, hogy megtapasztalhassuk, milyen sokféle jelentése lehet egy műnek, ha igazán átérezzük.

    Leadkép forrása: www.michigan.org


  • További cikkek