×

Hazaérések
Kollár-Klemencz László: A műanyag kerti székek élete
Énekes András Előd
2019 // 01. 25

A szereplők rövid, lényegre törő párbeszédei mögött súlyos, bonyolult gondolatok és problémák kavarognak – Kollár-Klemencz László A műanyag kerti székek élete című új novelláskötetében kimondott és elhallgatott érzelmeikről is beszél. A természetleírások nagyon érzékletesek, a paraszti kultúra szinte minden szövegben előkerül, de a könyv a társas viselkedés nehézségeiről, az emberi kapcsolatok esetlenségeiről szól a legmeggyőzőbben.

A Kistehén zenekar frontembereként, zenészként, dalszövegíróként és forgatókönyvíróként egyaránt ismert szerző közel ötvenévesen kezdte szépírói pályáját. Előző, a Miért távolodnak a dolgok? című novelláskötetének beszédmódjához hasonlóan Kollár-Klemencz most is szikár, mégis ösztönösnek ható szövegeket rendezett sorrendbe. Az egyszerű, fegyelmezett és rövid mondatok összetorlódnak, egybeáramlanak, és e furcsa hatás miatt az olvasónak előbb-utóbb az az érzése támad, mintha többszörösen összetett mondatokat olvasna. Az ösztönösség a szereplőknek az épített környezethez, valamint az állat- és a növényvilághoz fűződő viszonyában is megnyilvánul. Előbbitől idegenkednek, feszültté és magányossá lesznek benne, míg az erdőben, az állatok közelségében egyszerűen csak megnyugszanak, és jóleső egyedüllétet élnek át. A kötet egyik irodalmi előzményének tekinthetjük akár Bodor Ádám térpoétikáját, azonban abban a világban az emberek olykor közelebb állnak az animális létformához, az épített környezet és a vad természet közötti különbség eltűnik, otthontalanná válik mindkét közeg. Kollár-Klemencz hőseinek ehhez képest sokkal személyesebb, elemibb viszonya van a fákkal és az állatokkal.

„Minden állatról tudott mindent. És ez az ő titkuk volt. Az állatok nem féltek tőle. A közelében legelésztek. A nyulak meglapultak, ha kiszállt a kocsiból, de nem futottak el...” A rét című novella idős szereplője mintha beleolvadna a tájba, ám nem válik eggyé vele, ahogy A kacsa férfi karaktere sem tud teljes egészében részévé válni a gödörben kialakult tó élővilágának, bár minden igyekezetével ezt akarja elérni. Nem találkozunk a szövegekben olyan létmódját vesztett, metamorfózison átesett alakkal, mint például Krasznahorkai elbeszélésének, a Herman, a vadőrnek a címében is megnevezett főszereplőjével. A műanyag kerti székek épp a józan valóságnak, civilizáció és natúra határvonalának a tárgyi szimbólumai, amelyek többféle helyzetben, a haszongépjármű csomagterébe hajítva vagy épp a rét szélén, félig a földbe süppedve kerülnek színre.

A Miért távolodnak a dolgok? Toszka nevű főszereplőjének egyszerűségére, korlátolt gondolkodására, mikrokörnyezetébe való belevetettségére emlékeztetnek A műanyag kerti székek életének kevésbé kidolgozott mellékszereplői, akiknek interperszonális kapcsolathálózatát viszont nagy odafigyeléssel formálta az író. Homályos például a svéd karaktere, aki hol alkoholista csavargóként tűnik fel, hol pedig a ház körüli munkák elvégzésében segédkezik. Megbízható társ és szent bolond egy személyben, ugyanakkor múltjáról, körülményeiről nem tudunk meg semmit.

Főhőse, hősei nincsenek a kötetnek, ugyanakkor a történetek főbb karakterei között sok a hasonlóság. Ilyen például a sofőr alakja, aki a novellák egymáshoz lazán kapcsolódó láncolatában többször is előbukkan. Emlékekkel és érzésekkel bíró, de múlt nélküli ember ő is, magának való, ám becsületes férfi. Nőknek nem nagyon van szerepe az elbeszélésekben, a család is inkább az elidegenedés egy lehetséges dimenziójaként jelenik meg. „A férfi nem nagyon figyelt az öregre, amióta elhangzott az a keserű mondat, hogy a fia nem beszél vele. A férfi úgy érezte, vele sem fog beszélni a fia, ő is el fog ide jutni, mint az öreg” – olvashatjuk az Apák lesben című novellában.

Kollár-Klemencz nem igazán dolgozik többszörösen összetett, hosszú mondatokkal, olvasás közben azonban a narráció hosszúnak és nehézkesnek tűnik. Talán azért, mert ez a próza szándékoltan nem kedvez a felgyorsult olvasói szokásoknak, a tömegközlekedési eszközökön és a fikarcnyi szabadidőben folytatott villámolvasásnak. Lassan építkezik, helyenként vállalt körülményességgel. Meg kell küzdeni ezzel az egy helyben toporgással, azért is, mert nem mindig érezni, hogy az elbeszélésekbe koncepció szerint íródnának a bölcseleti betétek, sokszor önkényes megoldásnak tűnnek, és nem a kötetépítkezés szerves elemeinek. A szereplők néha belefutnak olyan elmélkedésekbe, amelyek egyetemes filozófiai magyarázatokat kínálnak személyes életük apró-cseprő eseményeire – ezek váratlanságukkal olykor megakasztó, máskor húsba vágó szentenciák. Az erdő körül lakók gyermeki egyszerűséggel foglalkoznak metafizikai kérdésekkel, vagy épp filozófiai távlatokat nyitnak az emberi testről: „Lassan a buszon utazók is elkezdtek sustorogni. Nem mindenkinek a hangját lehetett kivenni, de annyit igen, hogy azon tanakodnak, miért nincs az embernek hátul szeme.”

A novellák közé időnként beékelődnek másfél oldalas csendéletek is, amelyek hangulata erősen meghatározza a szövegegész atmoszféráját. A Bükki-puszta nyitóképe a kötet legmegrázóbb része, a táj emlékezetét felidéző véres történelmi szál éles és érzékletes kontrasztot alkot a monoton természetközeliséggel. Az erdőben bujkáló gyilkos félelmetes és izgalmas története, valamint a sivár, eseménytelen jelen kiegészítik egymást, az idősíkok váltogatásai jól működnek. Még akkor is történéseket vár az olvasó, ha tisztában van azzal, hogy a jelenben valójában nem történik semmi. A novellák végén a könyv legtöbb karaktere egyszerűen csak hazamegy.

A műanyag kerti székek élete a hátlap állításával ellentétben nem szigorúan vett természetírásokat tartalmaz. Ugyan az elbeszélő közeli viszonyban van az erdővel, az embereket legalább annyira jól ismeri, mint a természetet. Az élővilágra a paraszti kultúra haszonelvű tekintete helyett az otthonosság nyugalmával néz, de a társas viselkedés nehézségeiről, az emberi kapcsolatok esetlenségeiről szól a legmeggyőzőbben. Ráadásul olyan erős elbeszéléseket is olvashatunk (Apák Lesben; Bükki-puszta; Te tudod, mi az, kecskebakot eltemetni), amelyek után érdemes letenni a kötetet egy időre, hagyni, dolgozzon bennünk az alibi vadles indokoltsága, a bálázás művészete vagy a fagyos talaj miatt a földfelszín fölött szentéllyé váló állatmaradványok.

A Miért távolodnak a dolgok? novellisztikájának legfontosabb elemei az emberi közösségek perifériáján való természetközeli létezés és az erdő toposza. A műanyag kerti székek életében ezek még kidolgozottabb formában, erősebb hangulatjegyekkel jutnak érvényre. Az egyik legérdekesebb kérdés ezzel a prózával kapcsolatban az, hogy vajon képes lesz-e megújulni. A műanyag kerti székek tulajdonosai a nap végén hazamennek, de Kollár-Klemencz szövegvilága talán nem kedvtelésből teljesedik ki az erdőben. Talán máshol nem talál otthont.

Kollár-Klemencz László: A műanyag kerti székek élete, Magvető, 2018.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs legfrissebb száma

Bővebben