Együtt jobb az egyedül – Interjú Lázár Domokossal, az Esti Kornél és a Lázár tesók énekes-gitáros-dalszerzőjével

Nemcsak zenekari és produceri munkákon dolgozol, de szociológusként és jogászként is tevékenykedsz. Hogyan egészítik ki ezek a területek egymást a mindennapjaidban?

Több szálon fut az életem, a közös mindezekben az, hogy minddel szeretek foglalkozni, és el tudom mondani, hogy mi bennük az érték, mi az a jó érzés, amit kiváltanak belőlem. Ha az egyik területtel sokat foglalkozom, és kifáradok, akkor előveszem a másikat – akár egy napon belül is –, hogy kitisztítsa az agyam. Amikor egész nap valamilyen társadalomtudományos témáról olvasok, este egy próba kifejezetten jól tud esni. De ez fordítva is igaz: amikor túl sokat foglalkozom zenével – például egy lemez készítésekor –, akkor attól érzem jobban magam, ha egy délelőtt „civil” irányba fordulhatok.

Előfordul, hogy az egyik terület tapasztalataiból merítesz a másikhoz, vagy hogy a hivatásaid oda-vissza inspirálják egymást?

Abszolút. Nehezen tudom elképzelni, hogy az életem hétfőtől péntekig abból álljon, hogy délutánonként bemegyek a próbaterembe, és gondolkodom, miről kéne zenét írni. Számomra fontos munkahelyi feladatokat is végezni, projekteken dolgozni társakkal – ez lehet egyetemi közeg vagy civil szervezet.

A megtapasztalt helyzetekből áll össze az életem, aminek a sűrűjében kell lennem ahhoz, hogy érzelmeket és gondolatokat váltson ki belőlem – ezekből tudok zenéket írni. 

Szerinted kötelessége a zenészeknek közéleti és társadalmi témákban megszólalni?

Igen – és nem is csak a zenészeknek, hanem mindenkinek, aki azt gondolja magáról, hogy értelmiségi. Pár éve még rácsodálkoztak, hogy a zenészek felszólalnak, politizálnak. Külföldön ez teljesen alap, mindenki kőkeményen politizál, elmondja a véleményét. Nézz meg egy Oscar-gálát, egy Grammyt, gyakorlatilag már az a furcsa, ha egy köszönőbeszédben nem küldik el az aktuális politikai vezetést a fenébe – és ezen senki nem csodálkozik. Magyarországra az ilyesmik megkésve érkeznek, itthon ez még furcsa, újdonság – bár talán egyre kevésbé –, újságcikk, hír készül belőle. Aki egy egyetemet elvégez, annak kötelessége a tudást ilyen szempontból is hasznosítani, és kiállnia a számára fontos értékek mellett.

Az, hogy a zenélés mellett mással is foglalkozol, van munkahelyed, segít abban, hogy a zenélést hobbiként fogd fel inkább, mint munkaként?

Sokat számít, hogy a zene élvezetes tevékenység maradjon, és azért foglalkozzak vele elsősorban, mert szeretem, nem pedig pénzkeresés céljából. Pedig anyagi értelemben nem hobbi, hiszen az egzisztenciám nagy része ebből származik. Szerencsés helyzet ez, mert amikor gyerekként elképzeltem, hogy rockzenész leszek, akkor a fantázia része volt, hogy nemcsak a szabadidőmben tudok a zenével foglalkozni, hanem annál sokkal többet.

Mikor és milyen indíttatásból kezdtél producerkedni?

Amikor az első Esti Kornél-lemezünket vettük fel, sok időt töltöttem a stúdióban az akkori hangmérnökünkkel és producerünkkel, megtetszett a folyamat – a hangsávok helyezgetése, az effektezés. Ekkor döntöttem el, hogy a második lemezünket, a Boldogság, te kurvát (2011) megpróbálom megkeverni. Alap stúdiócuccokkal, autodidakta módon, tutorialok segítségével készült el végül a lemez utómunkája. Utólag persze találok benne szakmai hibákat, de alapvetően úgy sikerült, amilyenre akartuk. Ezt követően elkezdtek fölhívogatni zenekarok, hogy tök jól szól a lemez, nem tudnék-e nekik is hasonlót keverni. Az évek alatt rájöttem, hogy szeretem ezt a munkafolyamatot – nemcsak a saját zenekaraimnak, hanem másoknak is – végezni, egyre több zenekar keresett meg, a saját anyagok felvételeit, utómunkáit pedig mindig én készítem.

Az Esti Kornél „Démonom” című száma

Előfordul, hogy kritikusabb vagy a saját anyagaiddal, mint másokéval?

Sokkal kritikusabb vagyok és sokkal több időt is töltök a saját anyagokkal, mire azt tudom mondani, hogy már tetszik. Persze nem mindegy, hogy ki mire kér meg, néha hangmérnökként bíznak meg, ilyenkor az a feladatom, hogy jól szóljon a végeredmény. De például, amikor a Kiscsillag előző lemezét (Tompa kések) készítettük 2020-ban, ők már a dalírástól kezdve bevontak, majdnem minden próbán részt vettem, mint egy zenekari tag, szóval tényleg projektfüggő, hogy mit jelent egy ilyen munka.

De a „kritikus én” biztosan saját magammal szemben a legerősebb.

A Lázár tesók esetében az, hogy testvérek vagytok, inkább nehezíti vagy segíti a kritika megfogalmazását és fogadását?

Könnyíti. Ágostonnal pont a testvérség miatt nyersebb a kommunikációnk egymás felé, könnyebben fel tudjuk vállalni a konfliktusokat, mivel tudjuk egymásról, hogy nem bántani akarjuk a másikat. Viszont ennyi év együtt zenélés után már az Esti Kornél esetében is ismerjük a többieket annyira, mintha testvérek lennénk. Ágostonnal egy hálószobában vagy egy nappaliban is próbálhatunk, illetve családi körben is találkozunk, így könnyebb összeszervezni ezeket az alkalmakat, ami szintén könnyít a kommunikáción.

Ki tudsz emelni egy projektet – nem a sajátjaid közül –, amely a legközelebb áll a szívedhez?

Azt hiszem, a Galaxisok Focipályákon sétálsz át éjszaka (2017) lemeze az egyik legkedvesebb élményem. Amikor dolgoztunk rajta, sok minden átalakult körülöttem, jókor jött, hogy bekerülhettem kicsit abba a zenekaros közegbe, Benedekkel [Szabó Benedek] is jó barátok lettünk. Az album remek dalokat tartalmaz, jó érzés, hogy segíthettem világra hozni őket. Lelkileg ez volt a legbarátibb projekt, nemcsak puszta munkakánt éltem meg, de jó haverokat is szereztem közben. A Kiscsillag-lemezt is kiemelném, mivel ekkor Lovasival [Lovasi András] és Lecsóval [Leskovics Gábor], két olyan zenésszel dolgoztam együtt, akik a példaképeim már gimis koromtól kezdve. Ez is meghatározó élmény, sokat tanultam belőle.

A nevedhez kötődő albumok gyakran valamilyen témát ölelnek körül (például az Eltűnt időben az időt, a Lázár tesók kislemezei pedig az évszakokat). Ilyenkor az átfogó koncepció születik meg először, vagy a dalok?

Változó. Az Eltűnt idő (2018) esetében a dalok megszületése után állt össze, hogy ezt a sok szöveget az idő fogja csokorba. Áron [Bodor Áron] ötlete volt, hogy az „eltűnt idő” mint a prousti kép illik a dalok összességéhez, mi pedig tudtunk vele azonosulni. A Lázár tesók évszakos koncepcióit előre találtuk ki: amikor megírtuk a számokat, már tudtuk, hogy az évszak tematika átfogja majd a dalok születését, ehhez igazítottuk a hangzást, a hangszerelést.

Amikor nekiállsz egy új dal megírásának, már az első akkordoknál vagy soroknál tudod, hogy melyik formációnak készül?

Általában tudom előre, de akadnak kivételek. A Takarj el (2025) című dalunk például egy Lázár tesók-ötletként indult, amit Ágoston hozott, majd én kezdtem el kibontani, összerakni. Amikor visszaküldtem neki, azt mondta: „ez kurva jó szám, de ez Esti Kornél”. Megmutattam a többieknek, és így átalakult Esti Kornél-dallá, ami végül is a tavaly megjelent lemezünknek, az Elégnek (2025) az egyik fő „slágere” lett. Egyébként az esetek többségében a számokat a próbateremben találjuk ki nulláról, egy-egy kis gitártémára felhúzva, ezek esetében egyértelmű, hogy Esti Kornél-számok lesznek. A kisebb hányadba tartozó ötleteknél, amiket esetleg itthon kezdek el egyedül kidolgozni, hamar eldől, melyik formációnak szánom.

Az Esti Kornél „Takarj el” című száma

Korábban említetted egy podcastban, hogy stresszes számodra, amikor egy szöveget megmutatsz a zenekar többi tagjának. Hét Esti Kornél- és öt Lázár tesók-album után ez még mindig kihívást jelent?

Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre önkritikusabb lettem, egyre magasabbra teszem a lécet.

Izgalmas egyedül megírni valamit, akkor is, ha túl vagyok már száz dalszövegen, mert van egy elvárásom magammal szemben: ne legyek önismétlő, újuljak meg, de közben ne hazudtoljam meg magamat, se azt a világot, ami én vagyok.

Ezért is szeretek zenekarban játszani, mert tehetséges, érzékeny emberekkel játszhatok együtt, és így jobb lesz a végeredmény is. Másrészt a zenekar tagjai szűrők is, akik visszaigazolják, ha azt gondolom egy számról, hogy jól sikerült. Bízom a véleményükben, és várom, hogy megerősítsenek benne, hogy jól érzem. Tudom, hogy a többiek is hasonlóan éreznek: ha valamit kitalálunk, és megmutatjuk egymásnak, akkor egyszerűen izgulunk, hogy mit szólnak majd hozzá a többiek. Sokat dolgozunk egy-egy ötlettel, beletesszük az energiát. Szerintem ez nem különbözik más szakmától – ha egy projektnek vagy ötletnek sok energiát, időt áldozok, akkor szeretném azt érezni, hogy nem volt felesleges.

Az eddigiek alapján el tudnád képzelni, hogy egyedül adj ki zenét?

Volt már rá példa, akadnak egyéni munkáim is, például könyvhöz összeállított válogatáslemezen, reklámzenék vagy dalszövegek formájában. De szeretek másokkal együtt dolgozni, jó megosztani az alkotás örömét társakkal. Nincs különösebb problémám az egyedüli munkával, de ha eszembe jut egy ötlet vagy téma, eleve abban gondolkodom, hogy Lázár tesók- vagy Esti Kornél-dal legyen belőle. Nem szólóként, Lázár Domokosként akarnám kihozni – mert minek, ha vannak zenekaraim, társaim?

Idén húszéves az Esti Kornél. Gondoltad volna, amikor elkezdtétek, hogy ez ennyire hosszú távú projekt lesz?

Gimisként nem gondolkodtunk ennyire előre. Garázszenekarként indultunk, konkrétan garázsban is próbáltunk, szóval megvolt a romantikája: ahogyan elképzeled a gimis zenekarokat, pont olyan volt. Ahogy jöttek a saját dalok, a szövegírás, elkezdtük érezni, hogy ez mindannyiunknak fontos lelkileg, és olyan részévé vált az életünknek, amit nem fogunk abbahagyni akkor se, ha nem leszünk népszerűek – pont emiatt nem is gondolkodtunk rajta, hogy népszerűek leszünk-e, vagy sem. Próbáltunk minél többet koncertezni – először csak a szülővárosunk, Mezőtúr körül –, jártunk tehetségkutatókra, majd ahogy elkezdtük az egyetemet Budapesten, egyre több koncertet adtunk ott is, és organikusan alakult ki a mostani működésünk. A fordulópont a 2010-es Kispál és a Borz búcsúkoncert volt, ahol minket választottak előzenekarnak – ez különösen pozitív visszacsatolásként hatott ránk. Öt-hat év után alakult ki, hogy állandó névvé vált az Esti Kornél fesztiválokon, kibővült a csapat menedzserrel, hangmérnökkel, roadokkal, fényessel.

Az Esti Kornél közösségépítése inkább tudatos vagy organikus folyamat?

Nem tudatos, mi a zenekar kapcsán abban hiszünk, hogy még mindig az a legjobb, ha magától talál rá a közönség a zenénkre, mert találnak benne valamit, amihez tudnak kapcsolódni, ezért eljönnek a koncertekre. Ez egy sokkal lassabb építkezés, nem is volt a mi esetünkben egy látványos ugrás hallgatószámban. Stabil a közönségünk annak ellenére is, hogy most nem az alternatív zenének van divatja, de mégis csomóan megmaradtak, akik ugyanúgy járnak a koncertjeinkre, és már öt vagy tíz éve kitartanak mellettünk.