„A színészeknek feladata, hogy reflektáljanak a közéleti eseményekre” – Interjú Juhász Vince színésszel

Gyerekkorod óta színészkedsz. Mikor és minek a hatására döntötted el, hogy ezt a hivatást választod?

Már óvodáskoromban is vonzott ez a világ. Az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola dráma tagozatán tanultam, és akkoriban költözött haza a szomszéd faluba, Abaújkérre Spisák István, aki előtte Zalaegerszegen volt társulati tag. Felkérték, hogy rendezzen meg egy március 15-ei műsort az iskolánkban. Tehetségesnek tartott, és megkérdezte, nincs-e kedvem szerepelni a helyi társulatban, akikkel épp az Indul a bakterház-előadásra készültek, én pedig igent mondtam. A darab egész sikeres volt, még Szlovákiában is előadtuk. Tizennégy évesen még nem tudtam, hol szeretnék továbbtanulni, de abban biztos voltam, hogy nem akarom otthagyni a barátaimat, ezért Szerencsre jelentkeztem egy angol tagozatos gimnáziumba, és mellette játszottam az abaújszántói társulatban. A gimnázium végén az SZFE-t jelöltem meg első helyen, másodikként pedig a Kaposvári Egyetemet. Az volt a tervem, hogy ha egyikre sem vesznek fel, akkor keresek egy színitanodát Budapesten. Végül felvettek az SZFE-re. Fantasztikus, hogy Zsótér Sándornál tanulhattam. Olyan rendező, aki szeret kísérletezni az előadásaiban.

Zsótér Sándor hogyan formálta azt, ahogyan a színészetről gondolkodsz?

A színészetről való gondolkodásom javarészt Zsótér Sándor formálta. Vidéken egy szűk közegben éltem. Nem jártunk színházba a szüleimmel, mert a legközelebbi egy óra utazásra volt Miskolcon. Nem foglalkoztam még olyan művészeti vagy kulturális kérdésekkel, amelyek ma már meghatározóak számomra. Ebben a változásban óriási szerepet játszott az is, hogy felköltöztem Budapestre. A fővárosban sokféle emberrel találkoztam, és rengeteg új tapasztalatot szereztem. Teljesen más ember lennék most, ha nem jöttem volna fel Budapestre.

A művészpályán sokan számolnak be róla, hogy az egyetem elvégzése után „légüres térbe” kerülnek, és nem tudják, hogyan kezdjék el a pályájukat. Te éreztél hasonlót, amikor kijöttél az SZFE-ről?

Én ezt nem éreztem. Elég mozgalmas öt esztendőt töltöttünk az SZFE-n. A második félévben be sem járhattunk az iskolába, mert kitört a koronavírus-járvány, majd amikor visszatértünk, kezdődött az egyetemfoglalás. Zsótér Sándor mindent megtett, hogy amennyire lehet, tudjunk tanulni. Éjszakánként őrt álltunk, reggel pedig mentünk be az iskolába, és késő estig próbáltunk, mesterség órákra jártunk. A negyedik évfolyamban még nem tudtuk, mi lesz a Freeszféből, ezért a színészosztályok maradtak az SZFE-n. Zsótér Sándor betáblázott minket rendezőkkel. Abban az évben négy előadásban játszottam. Nagy szerepeket kaptam, és többféle előadásban is volt lehetőségem megmutatni magam, de

a modellváltás után nagyon megcsappant azoknak a színházigazgatóknak és művészeti vezetőknek a száma, akik nézték az előadásainkat.

Rengeteg e-mailt és sms-t küldünk ki, hogy jöjjenek. Abban az évben játszottam a Madách Színházban egy streamelt előadásban, a Radnótiban és a Szkénében is, valamint gyakornokként a Budaörsi Latinovits Színházban a Kurázsi és gyerekei című előadásban, amelyet Zsótér Sándor rendezett. Utóbbi darab után megkérdezték, szeretnék-e Budaörsön játszani. Azóta vagyok a Latinovits társulatának tagja. Összességében tehát úgy érzem, nem volt nehéz elindulni a pályán, miután végeztem az SZFE-n.

Nehéz összeegyeztetni a társulati létet a filmforgatásokkal?

Nemrég két rövidfilmbe is kaptam felkérést. Mindkét esetben tetszett a forgatókönyv, és szívesen vetettem volna bele magam a munkába, de az egyeztetésnél elakadtak a projektek, mert a színházi munkáim miatt nem értem volna rá. Egyszerre áldás és átok, ha egy színész sokat játszik színházban. Ugyanígy a magánéletemet is nehezen egyeztetem össze a próbákkal és az előadásokkal. Ebben a hónapban huszonnégy előadásom van, az év elején huszonhat, huszonhét volt. A színház nálam most egy kicsit kiszorítja a filmes munkákat.

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások és a Jövő nyár volt a két első egész estés film, amelyben játszottál. Hogyan emlékszel vissza ezekre?

Párhuzamosan forgattuk a két filmet. A Zanoxban csak egy kis szerepem volt, elszívtam egy cigit a háttérben. A Jövő nyárban eljátszott szerepemre teljesen váratlanul kért fel Kárpáti György Mór. Nem tartott castingot, csak felhívott, hogy lenne-e kedvem játszani a filmben, én pedig igent mondtam. Két hét alatt forgattuk le Cserépváralján. Fantasztikus élmény volt. Nem sokat voltam a kamera előtt, de az volt a célom, hogy akkor is hozzáadjak valami értéket a filmhez, amikor nem játszom. Elfogadtam, hogy inkább a háttérben lehet rám szükség, és próbáltam összekovácsolni a stábot. Még tartott a forgatás, amikor a fővilágosítónak egy külföldi munka miatt el kellett mennie. Találtak a helyére egy másik szakembert, akiért én mentem volna le Egerbe kocsival, hogy elvigyem a helyszínre. Félúton voltam Eger felé, amikor felhívtak, hogy mégsem tud jönni az új fővilágosító, ezért visszafordultam Cserépváraljára. Mivel már nem sok jelenetem volt a filmben, az az ötletem támadt, hogy beállok segíteni a világosítókhoz. Cseréltem az optikát, mentem a kamera mellett a derítőernyővel, cipeltem a felszereléseket. Nagyon jól éreztem magam a forgatáson.

Az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon bemutatott Kilépő című kisfilmben, amely a kilencvenes években játszódik és a dunaszerdahelyi maffiáról szól, főszerepet játszol. Hogyan talált meg a szerepre Varga Gábor?

A Jövő nyárhoz hasonlóan ez a felkérés is teljesen váratlanul ért. Gáborral az egyetemen évfolyamtársak voltunk. Nem sokat beszélgettünk, de ismertük egymás munkásságát. Egyszer csak felhívott, hogy két hét múlva forgatják a Kilépőt, nem lenne-e kedvem eljátszani a főszerepet. Óriási öröm volt, hogy egy rendező felhív, és szereplőválogatás nélkül felajánl egy ilyen lehetőséget. A színházban épp a főpróbahét előtt álltunk, de Alföldi Róbert – akivel épp Az igazság gyertyái előadást próbáltuk – elengedett a háromnapos forgatásra. Olyan volt a munka, hogy az első nap reggelén letettem az asztalra a telefonomat, és három napig hozzá sem nyúltam. Minden nap késő estig forgattunk. Egy dialektológus is dolgozott velünk, aki segített elsajátítani a filmben hallható kiejtést. Kopaszra nyírták a hajam, és rám adtak egy bőrkabátot. Gábor alaposan felkészített. Mesélt a dunaszerdahelyi maffia történetéről, ajánlott könyveket a témáról. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Maffiózókban lennék. Teljesen másfajta projekt volt, mint amelyekben korábban részt vettem. Három napig be voltunk zárva egy dohos, füstös szórakozóhelyre. A statiszták susogós melegítőkben álltak. Egészen magával ragadott minket a kilencvenes évek hangulata. Fantasztikus munka volt. A Kilépő fontos mérföldkő a pályámon.

Egy fiatal gengsztert alakítasz, aki épp a dunaszerdahelyi maffia tagja lesz. Mennyire áll közel hozzád ez a világ? Szereted a gengszterfilmeket?

Mindig érdekeltek az ilyen történetek. Árad a macsóság az olyan filmekből, mint A sebhelyesarcú, a Keresztapa vagy a Maffiózók. Imádom nézni James Gandolfinit, ugyanakkor rendkívül szomorú vagyok, hogy már nincs köztünk. A dunaszerdahelyi bűnözők is A Keresztapából tanulták meg, hogyan viselkednek a maffiózók, és milyen autókkal járnak. A magyar szervezett bűnözés története is érdekelt, például az Aranykéz utcai robbantás. Hátborzongató volt visszanézni, amikor a híradóban beszámoltak róla.

Gábor említette, hogy díszletet építettél vele a forgatáson. Milyen volt a közös munka?

Az édesapám és a bátyám ácsok, így nyaranta én is velük szoktam dolgozni, afféle aktív pihenés gyanánt. Ebből adódóan mindig érdekelt a fizikai munka, és szeretem megragadni az olyan lehetőségeket, amikor építhetek.

Az egyik jelenethez felépítettünk egy komplett mosdót, amire a forgatás előtt rászántunk egy napot, ez egy jó csapatépítő ráhangolódásnak érződött.

Gáborral hamar megtaláltuk a közös nevezőt. Sok mindenben hasonló az érdeklődési körünk. A civil életemben is nyitott ember vagyok, könnyen barátkozom. Mivel mindkettőnknek fontos volt ez a film, remekül együtt tudtunk dolgozni. Az egész forgatás alatt éreztem, hogy maximálisan megbízik bennem.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy az idei Friss Húson te vagy az egyik Friss Csillag?

Nem számítottam rá. Láttam, hogy hív egy ismeretlen szám, de épp egy társulati megbeszélésen ültem a színházban, ezért nem vettem fel. Öt perc múlva ismét hívott ugyanaz a szám. Ekkor már elkezdtem izgulni. Amint véget ért a megbeszélés, visszahívtam. Akkor közölték, hogy én leszek az egyik Friss Csillag az idei Friss Húson. Meglepődtem. Láttam, hogy az elmúlt években kik kapták meg ezt az elismerést. Óriási dolog, hogy én is csatlakozhatok ehhez a névsorhoz, és van egy fesztivál, amely tehetségesnek tart.

Deák Dániel a Friss Csillagok kapcsán arról beszélt, hogy a fiatal színészek sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak a szakmában, és kevés segítséget kapnak ahhoz, hogyan építsék a filmes karrierjüket. Te mennyire érzed ezt?

Igen, ez egy létező probléma. Már az egyetem is nehéz öt év egy színész számára, ahova ráadásul nehéz bekerülni. Sokan azt hiszik, hogy miután végeztek az SZFE-n vagy más intézményben, onnantól kezdve egyenes út áll előttük a szakmában, de ez tévedés. Onnantól kezdve, hogy egy színész kilép az egyetemről, már magáért felel. A frissen végzett színészeket még senki sem ismeri a szakmában. Esetleg megfordult két, három színházban, és játszott pár kisfilmben, amelyeket csak kevesen láttak. Hová kopogtat be? Ezért más az a helyzet, amikor egy fiatal színész tagja egy társulatnak, mert van mögötte egy otthon, egy csapat, ahonnan már el tud indulni balra vagy jobbra.

Ismerek olyanokat, akik három éve végeztek az SZFE-n, és a mai napig küszködnek azzal, hogy alig kapnak szerepeket, telített a magyar színészszakma.

Sok alternatív, független produkció indul el úgy, hogy a színészek elkezdenek rendezni, vagy fordítva. Ennek az is az oka, hogy sokan nem jutnak lehetőséghez.

Az elmúlt években számos független film készült itthon, és éveken át sokan jelképes összegekért vagy ingyen vállaltak munkát produkciókban. Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár májusban azt ígérte a filmeseknek, hogy mostantól biztonságban vannak. Milyen a hangulat most a szakmában?

Bizakodók vagyunk. A kollégáimmal rengeteget beszélgetünk a politikáról. Sok rendszerkritikus előadásban játszottunk. A színészeknek feladata, hogy reflektáljanak a közéleti eseményekre. Erre tudok is mondani egy aktuális példát. A Budaörsi Latinovits Színházban nemrég mutattuk be a Julius Caesart. A darab végén előadom Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elhíresült táncát. A közönség a főpróbán láthatta először. Másnap, a bemutató napján felkerültek a Facebookra a fotók az előadásról. Hegedűs Zsolt kommentelt a képhez, hogy milyen érdekes befejezés egy Shakespeare-drámában, aztán megosztott az oldalán egy idézetet a darabból. Végül kapott ajándékba egy jegyet a színháztól, hogy nézze meg a darabot, amit el is fogadott. Az előadás végén ott maradt velünk beszélgetni. Jólesett a gesztus, hogy egy vezető politikus eljött, megnézte a darabunkat, és tudtunk váltani néhány szót.

Nemrég interjúztunk Tuza-Ritter Bernadett filmes wellbeingkoordinátorral. Azt tapasztalta, hogy a fiatal filmesek, akik most kezdik ezt a pályát, már nem viselnek el annyi mindent, mint az idősebb generációk, és felszólalnak, ha nem a megfelelő módon beszélnek velük egy forgatáson. Ezt te is tapasztalod?

Szerintem mi, fiatalok, ma már bátrabban kezeljük ezt. Bele merünk állni a konfliktusokba, nem félünk szembeszállni az igazságtalansággal. Magyarországon a színházak rendezőközpontúak. A többi alkotó alárendeli magát a direktornak.

Sok példát láttunk rá, amikor egy rendező visszaélt a hatalmával, de azt gondolom, a fiatal színészgeneráció már nem hajlandó ezt eltűrni.

A társadalom is sokkal érzékenyebb lett erre. Ma már sokkal inkább a közös alkotáson van a hangsúly, nem pedig azon, hogy alárendeljük magunkat a rendező akaratának és hatalmának. Voltam már olyan helyzetben, amikor alkotóként közösen kiálltunk, és megvédtük magunkat. Az egy nagy mérföldkő volt, akkor éreztem meg igazán a közösség erejét. Nem történhet meg, hogy egy ember tíz másikat alárendel saját magának. Nem ezért megyünk fel a színpadra, hanem azért, hogy alkossunk.

Mennyire vonzanak a mozis szerepek?

Nagyon szeretnék újra mozifilmben játszani. Kis szerepeket is szívesen vállalnék. Hiszek benne, hogy a befektetett munka egyszer kifizetődik. Pár éve játszottam A hét király halála című brit történelmi drámában, amely a The Last Kingdom című televíziós sorozat folytatása és befejezése volt, amelyet Magyarországon forgattak. Ez egy középkori, kosztümös Netflix-film volt. Láttam, mekkora meló van abban, hogy működjön a vásznon a koreográfia egy harcjelenetben. Egy ilyen alkotásban szívesen vállalnék nagyobb szerepet.