Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Pannon polaroid – kritika Kompolthy Zsigmond Pannon pestis című könyvéről

    2020.02.10 — Szerző: Mosolygó Miklós

    A disztópikus Budapesten minden és semmi sem ugyanaz, mint a fővárosunkban. Nem kellett ehhez világháború vagy meteoritbecsapódás, csak annyi, hogy megalakult a Pannon Autokefál Egyház és a vele összenőtt magyar állam, amely vett egy hátraarcot a szekularizáció útján.

  • Pannon polaroid – kritika Kompolthy Zsigmond Pannon pestis című könyvéről
    Kompolthy Zsigmond. Fotó: Molnár Ádám
    Kép forrása

    Évekkel ezelőtt a South Park alkotói szomorúan nyilatkozták, hogy Donald Trump hatalomra kerülése után már nem maradt ötlet a tarsolyukban. Olyan közéleti viszonyok között, amikor a valóság mindig rátromfol a fikcióra, a legvadabb szatíra maximum leíró jellegű lehet. Ilyenkor az alkotók annyit tehetnek, hogy felteszik a kezüket, és kíváncsian várják a Fox News esti adását, hogy mivel áll elő megint a konkurencia. Kompolthy Zsigmondnak ugyanezzel a kihívással kellett megbirkóznia legújabb regényében. Vajon le tudja győzni a valóság a legelborultabb emberi fantáziát?

    A disztópikus Budapesten járunk, ahol minden és semmi sem ugyanaz, mint a fővárosunkban. A híres magyarokról elnevezett utcákat átkeresztelték francia és egyéb idegen hangzású nevekre, a szobrokat elszállították, sőt a város nevezetességei, épületei is bontás áldozatai lettek. Nem kellett ehhez világháború vagy meteoritbecsapódás, csak annyi, hogy megalakult a Pannon Autokefál Egyház és a vele összenőtt magyar állam, amely vett egy hátraarcot a szekularizáció útján. A magyarokból őspannonok lettek, a fővárosból városállam, a négy ötöddel kormányzó párt pedig a Befejezetlen Forradalom rendületlen harcosa, már ki tudja, mióta.

    Van itt gondos munkával kinevelt álellenzék, rengeteg címzetes és névtelen tolvaj, illetve egy váratlan csavarral a főváros–vidék szembenállás is kap egy pofont: a vidék egy külön ország, ők a határon belüliek, és eretnek nézeteket vallanak az őspannon nemzettesthez képest, ami Budapest közigazgatási területére korlátozódik.

    Ebben a színes pandemóniumban próbálnak túlélni a valódi ellenzékiek, akik természetesen ateisták, nem házasodnak, és egész nap tekert cigit füstölnek meg calvadost szipálnak a tűrt kategóriába sorolt kocsmájukban. A vezetőjük Kandra Kiss Tamás, akire az asztaltársaságban mindenki felnéz, kicsi és nagy, okos és buta egyaránt. Minden malíciózus rendszerkritika ellenére meglepetésként éri őket a hír, hogy egy ismeretlen kórság pusztít a városban. Az áldozatok torz gesztikulációban törnek ki, kettőt dobbantanak, majd elvágódnak az utcán, az iskolában, a lemezjátszóboltban, miközben a fülükből vérpatak zubog. Kínos. Lehet, Isten mégiscsak létezik, és most nagyon bepöccent?

    Pannon polaroid – kritika Kompolthy Zsigmond Pannon pestis című könyvéről
    Kompolthy Zsigmond
    Kép forrása

    Kompolthy a jelen idejű politikai viszonyokról írt szatírát – még melegében szeretné érzékeltetni a sokszor szélsőséges és nevetésre ingerlő politikai-társadalmi eseményeket. Veszélyes dolog ez a türelmetlenség: egyrészt rengeteg meglepetéssel szolgálhat ezután is a politikai elitünk, másrészt a történészek nem véletlenül hivatkoznak munkáikban a történelmi távlatokra. Az angol nyelv ezt a „prisoner of the moment” kifejezéssel jelöli: a komplex társadalmi rendszerek megítéléséhez nem árt megvárni, amíg elül a csatazaj, és megtisztítjuk a pillanatnyi benyomások törmelékétől a vizsgálatunk tárgyát. A regény így egy kaotikus bulin készült polaroid, amit rögtön kidob a gép, csak legyezgetni kell egy kicsit. Az alakok és színek kivehetőek, de az arcok elmosódottsága miatt lemaradunk a mélyebb tanulságokról. Ettől függetlenül hangulatcsinálónak remek ötlet ilyen fotókat készíteni, és ezúttal miért ne érnénk be ennyivel?

    A regény abszurd humora sokszor jól működik, mókás vérfürdőket rendez a szerző, akárcsak Tarantino a Kék levelek házában. Az emberek szinte csúszkálnak a vértől iszamós utcákon: úgy öntik nyakon egymást a különböző testnedvekkel, mint egy beteg Perwoll-reklámban.

    Harmincoldalanként elszabadul egy kamion, és belehajt egy csapat óvodásba vagy apácába, öngyilkosok zongorákon lovagolva zuhannak az ötödikről egy kávézó nyüzsgő teraszára, a mozgólépcső pedig giccses zuhataggá változik, és kitalálhatjuk: nem vízzel hajtott csobogóról van szó.

    Ami kifejezetten hibás a politikai szatíra szempontjából, hogy egyértelműen felismerhetők a szerző gúnyos humorának céltáblái. Az írás erejéből elvesz, hogy a szerző tornasorba állítja a vizsgált alakot vagy intézményt és annak fiktív párját. Egy szatíra mindig legyen játékos és áthallásokkal teli, de sohasem megtévesztésig ugyanolyan, mint a címzettje.

    Kompolthy elnagyoltan kezeli az elbeszélés fókuszát is. Egyik pillanatban bekapcsolódik az ellenállás magánéleti viszonyaiba, aztán gondol egyet, és hosszú oldalakon keresztül legelteti a szemét a világon, amit megteremtett. Az egyes szám harmadik személyű elbeszélő néha elunja a társaságot, elindul kalandozni a pannon világba, de ennek nincs a narratívából következő oka, csak úgy tartja kedve. Vagy egyszerűen elfelejt valamit elmondani, és azt gyorsan pótolni akarja. Ez a feledékenység nyilvánvalóan töredezetté teszi a szöveg dramaturgiáját, ami unalomba is fordulna, ha nem volnának olyan szerethetőek a karakterek. Mert hiába ismerünk minden típust, mégis tudunk szurkolni nekik a ballépéseikben és emberi tépelődéseikben. Sokkal több kellett volna ezekből az intimebb részekből, nőtt volna a regény hatóereje, ha nagyobb részt a hősök magánügyein keresztül szűrődne be az olvasóhoz a nagypolitika zaja. Ráadásul a szerző mindezt megfejeli a finomkodó, 20. század eleji magyar prózairodalom megszólalásmódjait idéző nyelvezettel. Remek húzás Kompolthytól, hogy a ellenzéket támogató Goldsteint néha Goldzweignek vagy Goldmüllernek hívja: még csak pontos nevet sem kell adni, csak körülbelüli értéket a gyűlöletnek. Találó felismerés ez egy olyan országban, ahol az igaziakhoz hasonló nevekkel induló kamupártok nem kevés szavazatot tudnak elvinni egy választáson.

    Kompolthy Zsigmond regénye hiánypótló alkotás – Csaba Trenka Gábor Egyenlítői Magyar Afrikája és Tar Sándor Szürke galamb című kisregénye juthat eszünkbe mint párhuzam. Kevés az ilyen pofátlan stílusban megírt politikai szatíra. Minden szépséghiba ellenére az irány jó, az átgondoltabb, színhelyesebb megvalósítást pedig bízzuk egy következő fotósra.

     

    Kompolthy Zsigmond: Pannon pestis

    Kalligram, 2019

    Kompolthy Zsigmond: Pannon pestis

  • További cikkek