Hol van Krisztus teste? – kritika a Corpus Christi című filmről

A film története fiatalkorúak javítóintézetében kezdődik, ahol mindjárt az első jelentből megtudjuk, mit is jelent egy ilyen helyen lenni nap mint nap. Ezzel a felütéssel indul Daniel kálváriája, de találhatott volna bármilyen más keretet a filmnek a forgatókönyvíró Mateusz Pacewicz, hiszen a film által felvetett lényeges kérdések ettől függetlenül is léteznek, és a húsunkba vájnak.

Mit jelent az, hogy Krisztus teste? Ha szó szerint értjük, akkor annak a személynek a (holt)teste, akit a történetek szerint Krisztusnak hívtak és keresztre feszítettek, majd meghalt és eltemették. Mivel mindez egy zsidó közösségben történt egy pénteki napon, a test preparálásához meg kellett várniuk, hogy elmúljon a szombat, ami pihenőnapnak számított, így a temetkezési rituálét is szüneteltetni kellett. Vasárnap reggel pedig elmentek a Jézus társaságához tartozó nők, hogy elvégezzék a halott körüli tevékenységeket, mert ez az ő dolguk volt – vagyis lett volna, ám nem találták a holttestet. Hol van Krisztus teste?

A keresés az azóta eltelt több mint 2000 évben is folytatódott, ha nem is a tényleges holttest utáni kutatással, hanem annak metaforikus jelentésére vonatkozóan. Már Pál apostol megfogalmazza a leveleiben, hogy valójában maga az egyház Krisztus teste. Az egyház pedig nem áll másból, mint egyénekből, akik (legalább nagy vonalakban) ugyanazt hiszik, vallják, és igyekeznek követni a Jézus által adott iránymutatást.

Nos, ha mi vagyunk Krisztus teste – mondhatnák a hívők –, akkor már csak az a kérdés, hogy elég-e ehhez bizonyos „szabályokat” követnünk, vagy legalább úgy tennünk, mintha ezeket követnénk. Netán ennél több kell, esetleg inkább valami más?

A film sztorija szerint Daniel a fiatalkorúak nevelőintézetéből egy világvégi kisvárosba küldött hívő, vagy legalábbis istenkereső. Daniel bűnös, összetört és megalázott ember, ám ebben az új közösségben egy apró hazugság révén maga lesz Krisztus testének hirdetője, vagyis (ál)pappá válik. A motivációja egyszerű: keresi Istent, és szeretne egyházi személlyé válni, ami számára a büntetett előélet miatt lehetetlen. Ráadásul a munkahely, azaz a fűrészüzem, ahol jelentkeznie kellene, nem tartogat számára semmi újat – ugyanazokat a köröket róhatná, csak egy más környezetben.

Álpapos filmet talán már eleget láttunk ahhoz, hogy fejből sorolhatnánk a szituációból adódó komikus vagy éppen tragikus cselekményelemeket, amik ezeket az alkotásokat szervezik. Azonban Jan Komasa nem a sablonokból építi fel a Corpus Christit:

kihasználja ugyan a történet fordulataiból adódó lehetőségeket, mégis olyan helyzeteket teremt, amelyekben egytől egyig komoly kérdéseket szegez a nézőnek, és elgondolkodtat azok mélységeiről.

A történet nem adja olcsón a főszereplő számára az álpapi pálya lehetőségét. Kudarcai és sikerei mellett folyton megkérdőjeleződik, mit is akar igazán Daniel, mi a szándéka. Vajon van lehetőség arra, hogy maga mögött hagyja fiatalkori bűneit? Meg lehet bűnhődni a korábbi vétkekért, és már azokat „kiegyenlítve” tovább lépni, tiszta lappal kezdeni? Hamar rájöhetünk arra, hogy nem az az igazi kérdés, hogy Isten megbocsát-e vagy sem, hanem hogy mi megbocsátunk-e magunknak, sőt még inkább másoknak, akik ellenünk vétkeztek. Ebből fakad a legnagyobb dilemma és a legnehezebb helyzetek: legalább a megbocsátásban tudjuk utánozni Krisztust, ha már a bűntelenségben lehetetlen.

Daniel igyekszik megtenni mindent, amit csak tud, hogy ebben az új közösségben valóban olyan eszméket közvetítsen, amelyek közel állnak a krisztusihoz. Ez pedig viccesnek és visszásnak is tűnhet: miről papol ez a büntetett előéletű, javítóintézetes srác? Mégis sokszor érezzük azt, hogy talán ő a legkevésbé bűnös a bűnösök között, vagy ő az, aki már beismerte és megbánta minden tettét. Talán már meg is fizetett értük. Kamatostul.

Hol van Krisztus teste? Ha a katolikus liturgiát nézzük, akkor minden misén megkapjuk a választ, hiszen annál a résznél, amikor a pap felmutatja az ostyát a templomban lévők felé, pontosan megmondja: íme, Krisztus teste! De ha csupán a filmbéli templom oltára mögé tekintünk – ahogy Daniel többször is megteszi a film során –, ott látjuk az oltárképen Krisztust a kereszten. A kép figyelmeztet: ne feledkezz meg arról, hogy Krisztus érted is elszenvedte ezt a megalázó és kegyetlen halált. Ott van, éppen előtted. És mutatja, mit jelent a feltétel nélküli szeretet.

A film sok meglepő és igazán letaglózó jelenetén túl, a játékidő vége felé megkapjuk Daniel válaszát is az előbbi kérdésre. Ennél már csak a befejező jelenet döbbent meg jobban. Végiggondolva a közel kétórás Corpus Christi minden nekünk szegezett tézisét és gondolatát, nem szabadulhatunk attól, hogy feltegyük a kérdést saját magunknak is.

Ha itt van köztünk Krisztus teste, akkor mihez is kellene kezdenünk az életünk hátralévő töredékeivel?

Nem lehet kibújni a válasz alól.

A film a hivatalos mozis premier előtt három alkalommal a Távmozi műsorán lesz látható. Jegyek és további információ