×

Öt randevú Gray Box módra
Beszélgetés a Gray Box tagjaival
Jónás Ágnes
2017 // 01. 25

A Gray Box kollektíva performanszot és divatot ötvöző művészeti projektjeiben három éve foglalkozik a szerelemmel személyes és társadalmi vonatkozásban. Ezúttal az FKSE Stúdió Galériában mutatják be Air is in the Love című, öt randevú köré felépített előadásukat, amelynek témája az ismerkedés, a társkeresés és a párválasztás. A négyszázötven darabból álló kollekciót felvonultató interaktív, szingliknek kifejezetten ajánlott január 26-i performanszról a Gray Box tagjaival, Ádám Anna alapító-művészeti vezetővel, Almási Szabina szociális média menedzserrel, Major Mátyás, Mogyorós Anna Luca, Molnár György performerekkel, valamint Piróth Tímea művészeti projektmenedzserrel beszélgettünk.

Előadásotok fókuszában az ismerkedés, a társkeresés és a párválasztás áll. Nagy fába vágtátok a fejszét, hiszen a ma embere fejében ezek a fogalmak nem pozitív előjellel vannak jelen, sokkal inkább problémaként, ugyanis egyre kevesebben vágynak hosszútávú kapcsolatra, személyes ismerkedés helyett sokan maradnak az internet világában, s ahogy én látom, kezdjük úgy kezelni partnereinket, mint a mobiltelefonjainkat: ha lejár a „hűségidő”, cserélünk, továbbállunk. Ti mit gondoltok erről?

Mogyorós Anna Luca: A Gray Box kollektíva lassan három éve boncolgatja a szerelem személyes és társadalmi vonatkozásait. A 21. század technikai változásai és megváltozott fogyasztási szokásai nagy hatással vannak személyes kapcsolatainkra, kommunikációnkra. A tartósságot valóban felváltotta a kicserélhető, elavulásra kalibrált termékek rengetege, és ez a hozzáállás az élet egyéb területein is megnyilvánul. Az alkalmazások és a társkereső oldalak elsőre azt az érzetet nyújtják, hogy a lehetőségek végtelen tengerébe csöppentünk, de ennek is megvannak a hátulütői. Biztonságos távolból, személyes impulzusokat nélkülözve válogatunk, kerülve a kockázatot. A performansz alatt megpróbáljuk mesterséges körülmények között megteremteni az arc nélküli ismerkedés érzetét úgy, hogy közben mégis érzéki tapasztalatok alapján tájékozódhassanak a résztvevők. Ez egyfajta kritikája annak, hogy pusztán egy kecsegtetően kisimult, legjobb szögből fotózott arc alapján válogatunk a virtuális térben ahelyett, hogy intuíciókra hagyatkozva próbálnánk megismerni a másik személyiségét.

Performanszotok az Air is in the Love címet viseli. Inkább a fordított verzió, a Love is in the Air él a köztudatban. Milyen többletjelentés húzódik meg az általatok választott cím mögött?

Breuer András: Nyilván benne van a kapcsolatok kiüresedéséről szóló aggodalmakra való utalás, illetve az elektronikus randikultúra kritikája is, de nem akartunk ebbe filozófiát vinni, csak egy jól hangzó címet kerestünk, ami azért „érzésre” mégis hozza a lényeget. Persze egy csomó pozitív értelmezés is megbújik mögötte, mint például az „annyi itt a szeretet, hogy a levegőt is kiszorítja”. Szabadság került a szerelembe.

Major Matyi: A Love is in the Air egy mindenki által ismert szám, a jelentése pedig egyértelmű. A mi verziónkkal, a benne rejlő kis csavarral a szerelemhez való viszonyunkat szeretnénk kifejezni: a levegő az élet egyik alapfeltételeként a szerelembe „zárva” az szimbolizálja, hogy nélküle élni lehetetlen.

Az ismerkedés és társkeresés főbb fázisait öt randevú köré építve rekonstruáljátok. Milyen látványvilág, zene, illetve ruhák társulnak mindehhez?

Ádám Anna: A zene a What is Love típusú B-kategóriás mainstream szerelmi slágerek és az akusztikus konceptuális improvizáció között fog ingázni, a vizuális látványról pedig a kollekciónkból összeimprovizált tematikus outfitek fognak gondoskodni.

A performanszhoz négyszázötven ruhát használtok. Minden nő álma, hogy egy gardróbnyi szép és egyedi textil közé keveredjen.

Ádám Anna: Igen, de ezúttal azért öltöztetünk, hogy utána vetkőztessünk, tehát a ruhák fel- és levétele gyakorlatilag nagyobb szerepet kap majd, mint maga a ruha. A ruhák használata az aktiválás elvére épül. A Guy de Cointet által használt scenic objectshez hasonlóan a Gray Box kollekciójának darabjai is multifunkcionálisak, és attól függően kapnak értelmet, tartalmat és jelentést, hogy az őket aktiváló személy éppen hogyan használja őket: díszletként, kellékként, kiegészítőként, jelmezként vagy például szereplőként. Guy de Cointet scenic objectsjeit, Emily Mast transitory situation objectjeit vagy Simone Forti dance constructionsnek nevezett elemeit mind performer aktiválta, azonban a mi ruháinkat nemcsak a performer, de akár a néző is életre keltheti.

Ha jól tudom, a szingliket különösen nagy szeretettel várjátok az előadásokra.

Almási Szabina: A performansz egy amolyan kezdő lökés. Helyet kap benne a játék, a zene, ugyanakkor komolyabb témákat is érintünk különféle szituációkon keresztül. Kapcsolatot teremtünk két idegen között, lehetőséget adunk egy első feszültségmentes találkozásra. Persze nem garantálunk semmit, de bármi megtörténhet, kialakulhatnak mindenféle típusú kapcsolatok: baráti, szakmai vagy szerelmi. Én személy szerint remélem, hogy lesznek olyanok, akiknek egy első szép közös emlékké válik az előadás.

Izgalmasan hangzik! Most beszéljünk egy kicsit a 2014-ben alakult kollektívátokról! Miért épp Gray Box névre kereszteltétek, és milyen cél vezérelt benneteket?

Ádám Anna: A Gray Box szürkéjét a White Cube fehérjéből és a Black Box feketéjéből keverjük ki, tehát a névvel egy olyan köztes térre utalunk, amiben a vizuális művészetek (ide soroljuk a divatot is) és a performanszművészet látványvilága, valamint eszköztára ötvöződik egymással. Többek között divatperformanszokat , interaktív divatbemutatókat és tematikus divatpartikat szervezünk, de készítünk efemér ruhakollekciókat , helyspecifikus ruhainstallációkat és divatszobrokat is. A projektekben egyrészt az a közös, hogy mindegyiknek a folyamatosan bővülő és jelenleg több mint négyszázötven darabból álló Gray Box ruhakollekció a „nyersanyaga”. Másrészt pedig az, hogy olyan kollektív kreatív munkafolyamat eredményei, amelyekben különböző művészeti ágak, illetve szakmák képviselői gondolkodnak és alkotnak közösen.

Melyek azok a szempontok, a melyeket a legfontosabbnak tartotok a performanszaitok esetében?

Piróth Tímea: A performanszaink élményalapúak, ezért az első számú szempont a tér újradefiniálása és a script egyszerűsége. Mivel különböző területek eszközkészletéből és gesztusrendszeréből építkezünk, fontos, hogy ezek egyértelműen épüljenek egymásra, és egy könnyen olvasható, de vizuálisan és élményszinten annál intenzívebb impulzussal találkozzon a közönség. Direkt nem a néző szót használom, mert mint azt korábban említettük, interaktív performanszaink során ők is alakítják az előadást.

A Gray Box-tagok a festészet, a fotózás, a zene, a tánc, a színház területéről érkeztek, vagyis meglehetősen vegyes a társaság.

Molnár Gyuri: Éppen ezért tud nagyon izgalmas lenni egy adott performanszra való felkészülés vagy próbafolyamat. Tulajdonképpen mindenki olyasmit teszi hozzá a munkához, amihez a legjobban ért, ezen felül pedig mindegyikünkre a nyitottság jellemző. Másképp talán nem is tudnánk együttműködni. Fontos és említésre méltó még, hogy vannak aktív, állandó tagjaink, akik többnyire minden performanszban – vagy legalábbis az alkotófolyamatban – részt vesznek, s vannak olyanok, akik csupán egy-egy projekt erejéig csatlakoznak hozzánk.

Anna, úgy tudom, hogy Párizsban tanultál divattervezést. Hogyan segíti a társulat munkáját a kint szerzett tapasztalatod, esetleg kapcsolatrendszered?

Ádám Anna: Elsősorban képzőművészként végeztem, és a tanulmányaim során volt alkalmam belekóstolni a divattervezésbe, a stylingba is. Ezeket a tapasztalatokat leginkább a hely- és témaspecifikus divatimprovizációink során hasznosítom. Piróth Tímeával közösen a tartalom és a forma összefüggéseit szem előtt tartva a rendelkezésünkre álló Gray Box-kollekció meglévő elemeiből outfiteket improvizálunk élő modelleken (előzetes tervezés, méretezés, szabás, varrás nélkül), mégpedig úgy, hogy munkánk során az egyes ruhák és kiegészítők eredeti funkcióit folyamatosan megkérdőjelezzük, újragondoljuk.

Ha néhány mondatban kellene megfogalmazni, hogy miben különbözik a Gray Box más kortárs kollektíváktól, mit mondanátok?

Piróth Tímea: A Gray Box azon túl, hogy performanszkollektíva, nekem elsősorban közösséget jelent. Aworkshopok, jamek, iskolalátogatások, fotózások más-más csatornán keresztül egyre szélesebb közeget teremtenek. Nagyon közvetlen, nyitott hangon szólít meg kortól, nemtől függetlenül bárkit, és ahogy tapasztalom, különböző módon, de szinte mindenki be tud kapcsolódni. Nem ragaszkodunk semmilyen formához, a fő célunk az, hogy a minket foglalkoztató kérdésekről egy olyan térben tudjunk párbeszédbe lépni a közönséggel, ahol senki nem érzi magát feszélyezve, és hamar létrejön az együttműködés.

Milyen feladatok várnak rátok a közeljövőben, mikor és hol láthatunk benneteket?

Piróth Tímea: Most lettünk kész egy fotósorozattal . A téma visszatérő a kollektívánál, Roland Barthes Beszédtöredékek a szerelemről című művéből választottunk alakzatokat és készítettünk rájuk tematikus kollekciót. Szombat Évával dolgoztunk együtt, és hamarosan kiderül, pontosan hol és mikor lesz a kiállítás. A performanszt, ami szintén erre a műre reagál, 2018 tavaszán mutatjuk be a MU Színházban. Májusban újra előadjuk a Bakelitben a Szex, Szerelem, Gyengédség performanszot, persze felfrissítve. A workshopok továbbra is folytatódnak, valamint elindult egy új együttműködés, ezúttal táncművészekkel, aminek a célja egy új platform kialakítása.

Már említettem az iskolákat: november óta különböző oktatási intézményekbe járunk, és Mi az a performansz? címen tartunk órákat. Én most talán ezt élvezem a legjobban, mert elképesztően inspiráló, hogy azok, akik sokszor magával a performansszal is most találkoznak először élesben, hogyan használják a saját testüket és a ruhákat. A divat vonalról keveset beszéltem, de egyre markánsabban van jelen a Gray Boxban. Gondolkozunk saját kollekción, illetve együtt is dolgozunk már egy divattervezővel, Fazekas Endrével, de ezt illetően konkrétumokat még nem tudok mondani.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben