×

(Meg)feszített forgatókönyv
Kirill Szerebennyikov: Mártírok
Rédai Gergely
2017 // 01. 11

Kirill Szerebennyikov középiskolai környezetben játszódó filmjében egy diák vallási fanatizmusa csap össze a tudományos racionalizmussal, a tekintélyelv a szabadelvű individualizmussal. A film az elvakultság analízisét ígéri, csakhogy ehhez hús-vér emberekre és hihető konfliktusokra volna szükség.

Ahogy a műfaji film–szerzői film (tömegfilm–művészfilm) szembeállítás is sugallja, avagy ahogy az irodalmi recepcióban például a tézisregények, tézisdrámák alacsony presztízse jelzi, a kritikus befogadók realitásigénye ritkán elégül ki egydimenziós narratívával. Szeretjük, ha egy szerzőnek van víziója, ha van előre kitapintható értelmezési keretünk, de amikor ez bekebelezi a történetet, akkor ösztönösen tiltakozunk: a történet több kell hogy legyen, mint látlelet vagy tünetegyüttes.

Marius von Mayenburg drámája, A mártír, mely most Kirill Szerebrennyikov orosz rendező filmadaptációján keresztül érkezett el hozzánk, első ránézésre jó alapanyagnak tűnik. Az iskolai környezetben játszódó darabban egy diák vallási fanatizmusa csap össze tanára tudományos racionalizmusával, a tekintélyelv a szabadelvű individualizmussal. A film a drámához hasonlóan a fanatizálódás folyamatának bemutatását is ígéri, csakhogy ehhez hús-vér emberekre és hihető konfliktusokra volna szükség. Mayenbourg alkotása ízig-vérig (egy bizonyos fajta) színpadra írt darab, ahol a bonyodalom lépésről lépésre csúcsosodik, a jelenetek tipizáló sűrítmények, a szimbolikus mozzanatok pedig mintegy lábjegyzetszerűen kontextualizálják az eseményeket. (Ez utóbbira példa a zárójelenet is, amikor a tanárnő a padlóhoz szögeli a cipőjét a diáktól elkobzott szögekkel, amelyekkel a fiú az életnagyságú keresztet rögzítette a tanterem falára.) Talán a színházi nézőtéren is hasonló problémák fogalmazódnának meg, de az a fajta vázlatosság, célirányosság és azok a szó szoros értelemében teátrális gesztusok, amelyek a mozgóképes változatot is jellemzik, a történet hitelességének rovására mennek.

Hogy a gimnazista Veniaminból hogyan lesz a legvérmesebb ószövetségi hittérítőket megszégyenítő fanatikus, arról leginkább csak közhelyes utalások szólnak. Csonka család, infantilis anyuka és frusztrált, kirekesztettként tengetett kamaszkor. Majd egyszer csak a fiú kezébe kerül a Biblia, amiből önkényesen csupán a pokollal fenyegető és háborúra buzdító passzusokat olvassa ki. Hitszónokként aztán egy csapásra megváltozik az élete: magabiztos, extrovertált lesz, és új énjét minden káros következmény ellenére látszólag jól fogadják kortársai. Elnyeri egy lány figyelmét, a diákok élvezik rendbontásait az órákon, mert az ő frusztrációjukra is megoldást kínál osztálytársuk szélsőséges lázadása.

A dráma és a film legnagyobb érdeme, legizgalmasabb meglátása ezen a ponton ragadható meg. Veniamin sikerei azzal magyarázhatók, hogy az iskola mikrotársadalmában mindenki egyfajta látszatot próbál fenntartani, de egy-egy provokatív gesztus elég, hogy bárki kibillenjen a szerepéből és a megfelelési kényszerből. Lidia csak egy jó szexre vágyik egy magabiztosságot sugárzó fiúval, éhesen veti rá magát korábban lenézett osztálytársára; az igazgatónő mélyen belül maga is kreacionista és tekintélyelvű, pusztán nem tartotta komilfónak ezt a kirakatba tenni; az ortodox pap pedig egyenesen a prófétát látja a tébolyodott gyerekben, aki ki meri mondani azt is, amit ő nem.

Az egyetlen ember, aki következetesen szembeszáll a fiúval, a biológiatanár, Elena Lvovna. Ő képviseli a felvilágosult értelmiségit a történetben, csak épp nem túl meggyőzően. Kétségkívül ő az egyetlen szereplő, akibe némi racionalitás is szorult, de nem ismeri fel, hogy a fanatikus diákkal nem intellektuális csatát kellene vívnia, mert az eleve parttalan. Beszáll a játékba, és elkezdi tanulmányozni a Bibliát, amiről, úgy tűnik, semmilyen előzetes tudása nincs, és amit ő maga is pusztán szó szerinti értelemben képes olvasni. Épp ezért ő is fanatizálódni kezd, csak épp nem a rosszul értelmezett vallás irányába, hanem a vallásosság ellenében.

Alapvetően jót tesz a történetnek, hogy nincs rezonőr, aki kijelöli az arany középutat vagy kimondja a tanulságokat helyettünk – a baj csak az, hogy valódi személyiségek helyett kiüresített modelleket látunk a vásznon. A biológiatanár a szabadelvű, racionális modern nő, és semmi más. A születési rendelleneséggel született „kripli” diák pusztán egy kripli, és semmi több. (Leszámítva, hogy homoszexuális kripli, hogy újabb illusztrációs eszköz kerüljön a történetbe.) Az igazgatónő a régimódi konzervativizmus felszínes képviselője, nem több. És még sorolhatnánk – egynél több személyiségvonása vagy ideológiai mintája senkinek nincs. Épp ezért a válaszreakciók, melyek végül Elena Lvovna meghurcolásához vezetnek, kiábrándítóan hiteltelenek, pontosabban az egydimenziós személyiségmodellekhez passzolnak, csak éppen nem túl valóságszagúak.

A hosszú snittek ellenére a Mártírok könnyen fogyasztható ütemben pereg, és konfliktusai eléggé kiélezettek ahhoz, hogy unalmasnak semmiképpen se érezzük. Számos olyan kérdést vet fel, ami így vagy úgy, de izgathatja a nézőt, és valós társadalomkritikai éle is van. De vonatkozzanak a film kérdései akár a Biblia többarcúságára vagy a látszatfelvilágosultság könnyen megborítható egyensúlyára, akár a fanatizmus elleni harc eszközeire, sajnos a kivitelezés túl sablonos és vázlatos ahhoz, hogy a történet élővé váljon, és igazán megmozgassa a nézőt. Talán egy a színpadtól bátrabban elrugaszkodó rendezésben jobban működött volna mindez, és kevésbé éreznénk, hogy a drámai szerkezet és a célirányos cselekménybonyolítás bántóan maga alá szorítja a kisrealista, vidéki orosz miliőt.

Pontszám: 5/10

Mártírok ( [ M ] uchenik / The Student)
Színes, feliratos, orosz filmdráma, 118 perc, 2016
Rendező: Kirill Szerebrennyikov
Forgatókönyvíró: Kirill Szerebrennyikov, Marius von Mayenburg
Operatőr: Vladislav Opelyants
Szereplők: Petr Szkvorcov (Veniamin), Viktoria Iszakova (Elena Lvovna), Szvetlana Bragarnyik (igazgatónő), Anton Vasziljev (tornatanár), Julia Aug (Veniamin anyja), Alekszandra Revenko (Lidia), Alekszandr Gorcsilin (Grigorij), Nyikolaj Rosin (ortodox kultúra tanár)
Bemutató dátuma: 2017. 01. 12. (Forgalmazó: Magyarhangya)
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben