×

Boldog számkivetettek
Michaël Dudok de Wit: A vörös teknős
Benke Attila
2017 // 01. 16

A Cannes-ban díjazott és a tavalyi Anilogue animációs fesztiválon is vetített Michaël Dudok de Wit-film, A vörös teknős le sem tagadhatná, hogy Miyazaki Hayao stúdiójában készült: szívhez szóló történet egy lakatlan szigeten ragadt modern Robinsonról.

Daniel Defoe klasszikusa, a Robinson Crusoe a felvilágosodás és az optimista gondolkodás egyik tézisregénye, amelynek a természet erőivel és primitív törzsekkel dacoló, túlélő hősében a kor angolszász emberideálja testesült meg. Ezt a sztorit számos regény („robinzonád”) és film gondolta tovább és értelmezte újra. William Golding az ember állatiasságát és erőszakosságát elemezte a A Legyek Urá ban, A kék lagúna Rousseau-i romantikus kalandfilmmé formálta Defoe sztoriját, Robert Zemeckis parafrázisa, a Tom Hanks főszereplésével készült Számkivetett pedig a fogyasztói kapitalizmus üzletemberét tette próbára egy lakatlan szigeten.

A filmes robinzonádok sorát gyarapítja a holland animációs rendező, Michaël Dudok de Wit legújabb műve, A vörös teknős . (A „japán Walt Disneynek”, Miyazaki Haya ónak nagyon megtetszett a rendező Apa és lánya című rövidfilmje, ezért megkereste és együttműködésre kérte.) S bár De Wit első egész estés filmje lenyűgöző, azért korántsem igazán eredeti, illetve néhol túlságosan is telítődik érzelemmel. Úgy indul, akár az összes robinzonád: egy felső-középosztálybeli fiatalembert partra vet a háborgó óceán. A férfi első pánikrohamát követően lassan felfedezi az apró szigetet, élelmet és vizet talál, később tutajt épít, és megpróbál hazatérni. A vízre bocsátásig minden flottul megy, a szívós hős már majdnem ki is jut a lagúnából, azonban úszóalkalmatosságát valami darabokra töri. Másodjára próbálkozva látja csak meg rosszakaróját, egy nagy vörös teknőst. A frusztrált férfi kegyetlen bosszút áll, mikor az állat a partra merészkedik: hátára fordítja a szerencsétlent. Ebbe a páncélos bele is pusztul, főhősünk viszont megsajnálja ellenlábasát, amelynek maradványaiból csodák csodájára egy gyönyörű nőt kap „jutalmul”. Így a férfinak el kell gondolkodnia, haza akar-e menni egyáltalán, hiszen a lány társaságában cseppet sem lesz magányos.

Michaël Dudok de Wit munkáját nem véletlenül vállalta fel Miyazaki stúdiója, a Ghibli, hiszen A vörös teknős hangulatában, vizuális stílusában és témájában is a japán mester legjobb animéit (Nauszika, Chihiro szellemországban, A vándorló palota) idézi. De Wit következetesen csupaszította le a karakterábrázolást (Shindo Kaneto A kopár sziget című drámájához hasonlóan) az emberi beszéd teljes kiiktatásával. A vörös teknős hősei kizárólag gesztusokkal, ritkábban artikulálatlan hangokkal kommunikálnak. Ezért lesz képes a befogadó olyasféle állapotba kerülni, mint az, aki hónapokig, évekig nem hall szavakat, s átlényegül, szimbiózisba kerül a természettel.

Az intenzív érzelmi töltetű sztori persze nem szimplán ökológiai tanmese. Sőt miként a címszereplő vörös teknős, úgy Michaël Dudok de Wit is tudatosan távol tartja hősét a külvilágtól, s társadalmi üzenet helyett elvontabb, általánosabb kérdéskörről elmélkedik szűk másfél órában. A teknős nagyon erős szimbólum, sőt allegória itt. A fiatalember menekülni akar a szigetről, így a címszereplő állat az ő perspektívájából a boldogulását akadályozó, antagonisztikus lény. Azonban mikor a teknős maradványaiból felemelkedik a fiatal lány, azt kell megértenie a főhősnek, amit sokunknak az élet pofonjait követően: hogy a látszólag rossz események hosszú távon akár pozitív következményekkel járhatnak, a negatív tapasztalat is segíthet megtalálni a „kincset”.

Mindezt Michaël Dudok de Wit gyönyörű animációval jeleníti meg, amely leginkább Ari Folman (A futurológiai kongresszus) és természetesen Miyazaki alkotásira emlékeztet. Kár, hogy a rendező nem mer eléggé elszállni, pedig a sztoriba sokkal több olyan, akár szürreális kép beleférne, amely kiaknázza az eredendően víziószerű animációs film határtalan lehetőségeit. A vörös teknős alapvetően realista marad, elvétve él fantasztikus látomásokkal, amelyek a magányos és kétségbeesett hős hallucinációi.

Laurent Perez zenéje kétségtelenül szép, de olykor tolakodóvá válik, és szinte cunamiként tarolja le a film képeit. Jobban illett volna a történethez egy komorabb, visszafogottabb filmzene. Felróható még az alkotóknak az is, hogy a hagyományos robinzonád sémához nem sokat tesznek hozzá. A címbeli állat motívuma és a cselekménycsavar teszi a filmet némileg eredetivé, ha meglepővé nem is, mivel De Wit története szájbarágósabb a kelleténél.

Hibái ellenére ez a remek hangulatú, filozofikus animációs film bátran ajánlható nemcsak Miyazaki-rajongóknak, hanem azoknak is, akik a nehézségeket sorscsapásként élik meg – számukra kiváltképp felemelő élmény lehet A vörös teknős.

8/10

A vörös teknős (La tortue rouge)
Színes, francia-japán animációs film, dráma, 80 perc, 2016.
Rendező: Michaël Dudok de Wit
Forgatókönyvíró: Michaël Dudok de Wit, Pascale Ferran
Zene: Laurent Perez
Producer: Pascal Caucheteux, Vincent Maraval, Grégoire Sorlat, Toshio Suzuki
Bemutató dátuma: 2017. január 12. (Forgalmazó: Mozinet)
Korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott!

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben