Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Paradicsomi állapot – interjú Kovács Szilárd Ferenc orgonistával

    2019.12.20 — Szerző: Werner Nikolett

    Karácsonyhoz közeledve Kovács Szilárd Ferencet kérdeztük december 27-i hangversenyéről, valamint kántori és orgonista feladatairól.

  • Kovács Szilárd Ferenc
    Fotó: Homoki Attila

    Ma a Pécsi Székegyház orgonaművésze, egyetemi oktató vagy, előtte azonban hosszú évekig Debrecenben éltél, diplomáidat is ott szerezted, a koncertek által pedig gyakorlatilag bejártad Európát.

    Ez így van, viszont ha azt kérdezik tőlem, hol van az otthonom, Pécset mondom, és ezt komolyan gondolom. Persze a gyökereimre – karcagi születésűként kun vagyok – büszkén tekintek, mert fontos ez a fajta identitás. Nem tervezem, hogy elhagyom Pécset. Igaz, a Debrecenből való távozásom is váratlan volt, ugyanis az itteni lehetőség hirtelen jött, és ma már nemcsak a székesegyházi és püspökségi feladataim kötnek a városhoz – bár ezeket érzem a fontosabbnak –, hanem a PTE oktatói státusza is. A Művészeti Karon aktívan részt veszek az orgonisták felsőfokú képzésében. Érdekes és örömteli, hogy amióta az intézmény oktatójaként tevékenykedem, a hallgatók száma nagyságrendekkel megugrott.

    Ez jó jel!

    Igen! De leginkább annak tudható be, hogy egy fiatal muzsikus nem egyetemet, hanem tanárt választ magának.

    Érzel valamit abból az esszenciából, amelyet sokan elcsépelten „a kultúra városa”-ként emlegetnek?

    A városban nagyon is érezhető a megemelkedett kulturális étvágy, amely egy alkotó- vagy előadóművész számára kifejezetten inspiratív környezetet teremt. A közönség és az előadó közötti viszony egy kölcsönös „adok is, kapok is” játék, ami itt, Pécsett nagyon jól működik.

    Gyakran működsz együtt a helyi alkotókkal?

    Több szálon is kialakultak különböző szakmai kötődéseim, elsősorban előadókkal dolgozom együtt. A Pécsi Székesegyház kórusait említeném elsőként, akikkel hétről hétre közösen szolgálunk a szentmiséken, a Palestrina Kórussal közös CD-t is készítettünk. De mondhatnám a Mozart Kórust is, ők éneklik a miséimet. Továbbá kamarázom, például Kuti Ágnes énekművésszel nemcsak a városban muzsikálunk együtt, néhány éve Szerbiában is turnéztunk.

    Felelősségteljes pozíciót töltesz be. A Székesegyházba járó hívek a te orgonajátékodat hallják hétről hétre, napról napra. Hogy éled meg?

    Mikor elnyertem az orgonista státuszt, úgy éreztem – hiába volt húszéves kántori gyakorlat mögöttem –, hogy nagy nekem ez a kabát. Sok segítséget kaptam, elsőként Udvardy György veszprémi érsektől, pécsi apostoli kormányzótól, illetve a székesegyházi zenészkollégáktól, hogy megtaláljam a helyem ebben a rendszerben, és gördülékenyen menjen a munka. De természetesen továbbra is érzem a rám nehezedő felelősség súlyát.

    A legfontosabb feladatomnak azt látom, hogy a hívek zenei ízlését formáljam – ezt teszem kántorként, orgonistaként.

    Sok új éneket vezettem be az utóbbi hat év során. Igaz, ezek csak a szentmisékre látogatók számára jelentettek újdonságot, hiszen mára sikerült megalapozni egy jelentős gregorián- és régi magyar énekekből álló repertoárt. Az orgonajáték is ezt a folyamatot támogatja: a közös éneklés a legfontosabb cél.

    Kovács Szilárd Ferenc
    Fotó: Homoki Attila

    Számodra ez a felelősség több mint munka, jól gondolom?

    Ha az embernek hivatása van, az egy magasabb rendű tenni akarás, mintha csak egyszerűen elvégezne egy feladatot. Ez egy belső motort jelent, szemben a munkával, ahol nagyobb a sodródás, és a külső erők határozzák meg, mit kell tenni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megtaláltam a hivatásom, és abban is, hogy annak élhetek. Egyszer olvastam valahol, hogy ha az embernek hivatása van, az azt jelenti, hogy a vágyai és a világ szükségletei egymásra találtak. Szakmailag ez paradicsomi állapot.

    Erről eszembe jut egy frázis: a zenész nem a hangszerrel játszik, hanem a hangszeren.

    Ezen még nem gondolkodtam, viszont azt hiszem, hogy mindkettő megfogalmazás mellett szólnak érvek. Ha hangszerrel, akkor azt jelenti, azzal együtt, tehát a muzsikus társa a hangszere. Ha hangszeren, az inkább az előadó dominanciájára utal, ez is logikus, hiszen a hangszernek akkor lesz lelke, amikor egy zenész használatba veszi, és közölni akar általa valamit.

    Első találkozásunkkor talán így mondtad: „Törekedni kell, a keresztény embernek törekednie kell…” A kontextusra már nem emlékszem, de most megkérdezem, hogy mire kell törekednie egy orgonaművésznek?

    Azt hiszem, úgy mondtam: erőfeszítést kell tenni. Mert kereszténynek lenni nem könnyű, Jézus sem azt mondta a tanítványoknak: „Kövessetek engem, sokkal egyszerűbb lesz az életetek.” Nem ez volt az ígéret, hiszen nem egyszerű betartani a keresztény élet szabályait, de ha áldozatot hozunk, erőfeszítést teszünk, vagy törekszünk erre, akkor valamit kaphatunk – nem kevesebbet, mint hogy az Üdvösség kapuja nyílhat meg előttünk. A kontextus, azt hiszem, a zene kapcsán jött elő.

    Az ember a hangokkal csak akkor dicsérheti az Urat – értsd úgy, csak akkor lehet nyugodt a lelkiismerete –, ha előzőleg minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy amit létrehoz, az a lehető legjobb, legigényesebb legyen.

    A zenének is mindig Istenre kell mutatnia, sosem az előadójára. Erre a legalkalmasabb zenei nyelv a gregorián.

    A Székesegyház felújítása miatt hónapokig a Belvárosi templomban teljesítesz szolgálatot. Hiányzik a megszokott orgona?

    Nagyon megszerettem a Dzsámit és az ott található hangszert, az egyik legszebb hangú orgona a városban. Persze jó visszatérni a Székesegyházba: a nagyorgona csodás instrumentum, amely most kemény porszennyezésnek volt kitéve. Mindezt kontrollálnunk kellett, nehogy maradandó károkat szenvedjen a hangszer, és jelentem, nincs baj.

    Közelgő, december 27-i koncerted, amelyre a Székesegyházban kerül sor, ünnepi témát dolgoz fel. Mi volt a koncepció?

    A műsort a koncerten szereplő másik két muzsikuskollégával – Dúlfalvy Éva hegedűművész és Solymosi Péter trombitaművész – közösen állítottuk össze. Karácsonytól indulunk, majd egyfajta újévi koncert hangulatát céloztuk meg a hangverseny második felével.

    Milyen koncertek várnak rád 2020-ban?

    A jövő évre még nincs lekötve hangversenyem. Tervek persze vannak, és megkeresések is. A Székesegyházban bizonyosan hallhat majd a közönség, de még nem tudom megmondani, pontosan mikor. Egy orgonista számára a január, február, március a töltekezés időszaka, új művek írása és tanulása zajlik ilyenkor. Ezt már nagyon várom – igazi kaland, a felfedezés élménye. Az alkotói munka terén van most egy múzsám is: a határidő, hiszen az MMA alkotói ösztöndíjprogramjának keretében dolgozom egy egyházzenei projekten (Magyar orgonakönyvecske), amely munkának a finisében járok.


  • További cikkek