×

Kényelmetlenül ismerős
Egressy Zoltán: Százezer eperfa
Farkas Evelin
2015 // 04. 03

Egressy Zoltán egy nagyon is valósá­gosnak tűnő világba kala­uzolja olva­sóját, ahol mind a magyar nemzet, mind pedig az egyé­nek sorsa rivalda­fénybe kerül egy kataszt­rófa súj­totta terü­leten, a Kárpát-me­den­cében.
Egressy Zoltán egy nagyon is valóságosnak tűnő világba kalauzolja olvasóját, ahol mind a magyar nemzet, mind pedig az egyének sorsa rivaldafénybe kerül egy katasztrófa sújtotta területen, a Kárpát-medencében.

Egressy Zoltán második kötete, a Százezer eperfa borítóján is látszik, hogy nem elsősorban a címként szolgáló összetétel adja a regény témáját, inkább a borítón pecsétként szereplő „nemzeti szélcsend” kifejezés. Ez finoman provokálja olvasóját, hogy a címen túllátva a „nemzet” értelmezésének kortárs asszociációit is kösse a regényhez. Egyúttal pedig azzal a szándékkal lép fel, hogy Magyarország történetéhez tegyen hozzá egy képzelt, ám mégis kényelmetlenül ismerősnek tetsző darabot. Nem a regény cselekményét meghatározó szélcsenden lesz a hangsúly, inkább az ellenállás nélküli, halk nemzeti süllyedés kerül középpontba.

A történet egy Margit-szigeti eperfánál kezdődik, amely kiindulópontjául szolgál egy, az adventi időszakban kialakuló teljes szélcsendnek, amely az egész Kárpát-medencét sújtja. Ez szorosan meg is határozza a regény szerkezetét: a négy adventi hét négy fejezetet kap, melyek mindegyike további nyolc alfejezetre bontható. Ezek a kisebb egységek is szinte lapra pontosan ugyanolyan hosszúak. Ezen túl azonban a Százezer eperfa két fő cselekményszálra is bontható, ez a felosztás pedig inkább egy (a katasztrófafilmek mintájára) „katasztrófaregény”-hez hasonló: megmutatja egy-egy jelenet erejéig azt, ahogyan az ország vezetése reagál az eseményekre, közben pedig néhány átlagembert megtestesítő karakter reakciójára is fókuszál, akiknek az életét mintha csak részlegesen, nagyon lassan kerítené hatalmába a pusztulás.

A három férfi és a három nő története hol szétszalad, hol pedig összetart, de ez a dinamika is mintha csak valami felsőbb hatalom jóvoltából történne meg: a karakterek nem képesek cselekedni, csak groteszk módon merülnek a művészetekbe, az ezotériába vagy az üres tervezgetésbe. Ha a két cselekményszálat vesszük figyelembe, akkor a vezetőké nyilvánvalóan háttérbe szorul, így egyrészt nem hatalmasodik el a regényen az aktuálpolitika, másrészt ezek a rövid részek is teljesen jellemző, felismerhető és elgondolkoztató képet festenek. Bár a mű nyilvánvalóan példabeszéd jellegű, és mintha egy nagyon is valósnak tetsző jövőbeli forgatókönyvet tárna elénk, nem feszíti túl a húrt, a finom utalások nem kioktatóak.

A közemberek karakterei is remekül felépítettek, valamint az olykor belépő alakok és a hat főhős közötti szálak is találóak, szorosabbra fonják a történetet. A szereplők az élet bizonytalanságát szenvedik el újra és újra, folytonosan kihátrálva a végletes döntések elől: „…és még tovább is kavarodhatnak a szálak, látjuk már, a nem sikerülés, vagy inkább az elbizonytalanodás regénye ez, bár a túlélésé is lehet még, legyen ez egy kis reménysugár, ha már karácsony van.”

Ám nemcsak a vezetés és az átlagemberek állnak tétlenül, hanem maga a nemzet is. Bár itt a természetben áll be a félelmetes szélcsend, a nemzetet is a megoldások hiánya jellemzi: egy helyben toporog, cselekvésképtelen. Ennek legfőbb oka az, hogy nem talál ellenségképet, akivel szemben csoportként működhetne. A mű így nem csak a vezetéssel, de a nemzettel szemben is kritikát fogalmaz meg: ha a csoport csak úgy tud létezni, hogy közösen lép fel az ellenséggel szemben, ott nem csak a természeti csapás okozta károk várnak megoldásra.

Egressynél a nemzeti kérdés inkább Budapest-központú: bár olykor elhangzik egy-egy félmondat erejéig utalás a vidékre, Budapest és Magyarország mellett inkább a szomszédos országok helyzete kapott több szerepet. Ez persze betudható annak, hogy az aktuálpolitikai események között a külpolitikai tevékenység hangsúlyosabb, így a vezetőség és a szomszédos országok, illetve az Európai Unió együttműködése jellemzőbb képet nyújthat.

Alapvetően élvezettel rághatja magát végig az ember a Százezer eperfán. Végigrágja, hiszen talán így is jó olvasni ezt a regényt: elgondolkozva, lassan átértékelve az olvasottakat. Ám a művet övező kényelmetlenség nem csupán a ráismerésekből adódik: kénytelen vagyok említést tenni egy sokkal inkább materiális szempontról is. A mű kötése ugyanis igencsak zavarja az ember olvasásélményét, hiszen a lapokat nem igazán lehet betörni, és ehhez mérten a belső margók is igencsak vékonynak tűnnek, így szinte soronként mozgatni kell a könyvet az olvasáshoz. Reménykedem benne, hogy Egressy következő kötete már a belbecshez hasonlóan kiváló formát is ölthet majd magára.

Egressy Zoltán: Százezer eperfa, Európa, 2014.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben