ZÁPvilág

Immár közel fél évszázada olvashatjuk Spiró György írásait, hiszen majd minden évben jelenik meg regénye, drámája, verseskötete vagy esszéválogatása, díjak sokaságát söpörve be írói munkásságának elismeréseként. Mostani regénye azonban műfajilag némiképp különbözik az eddigiektől, bár tegyük hozzá – a Feleségversenyre gondolva –, nem előzmény nélkül. Az író egy interjúban beszélt arról, hogy a mese szabaddá tesz, eloldoz tértől és időtől, s a Kőbékában is ezt a valóság alóli felszabadulást akarta kihasználni.

Rondószerkezetű regényének világjáró főhőse, Melák Kálmánka a magyar népmesék egyszerű gyermeke: passzív, ambíciók nélküli mamlasz legény. Nagyot kell rugaszkodni, aki az ő falujából ki akar törni – neki meg aztán pláne, hisz valójában még azzal sincs tisztában, hol van. Így hát szülőfalujából, Zápról külső erők indítják el világot látni. Ám mielőtt még e porfészekből kiszakadna, főispánként megtapasztalhatja a magyar közigazgatás áldatlan működését a közpénzek ellopásától a korrupción át egészen a közmunkáig. Mivel másoknak terveik vannak vele, először az orosz maffia hálózza be, később a Királyi Kollégium csinovnyikképzője fogadja be, majd az ENSZ-főtitkár pártfogoltja lesz, keze közé kaparintja a román koldusmaffia, de még potenciális bérgyilkossá képzése is napirendre kerül a világ másik felén, New Orleansben. Mindezen kalandok közepette még szerelembe is esik Julish-sal. Végül hazatalál.

Kálmánka világ körüli útját végigkísérve nem kétséges, hogy elképesztő fordulatokkal tűzdelt szatirikus kalandregényt tartunk a kezünkben. Ám a regény olyan bonyodalmak láncolatából építkezik, amelyek nem kínálnak fel igazi, embert próbáló kihívást a főhős számára. Melák Kálmán alakja több irodalmi hőst is megidéz: elsőként leginkább Voltaire Candide-ját juttatja eszünkbe, de János vitézre is óhatatlanul emlékezteti az olvasót, hiszen maga az író szövi bele az életébe a magyar mesehős történetét. Bár kalandozása során Kálmánkának felkínálkoznak identitásépítési lehetőségek, a szerepek széles skáláját ölthetné magára – a diplomatától kezdve egészen a koldusig –, valójában egyik sem tapad meg rajta. A Kőbéka valamennyi szereplőjéhez hasonlóan személyisége statikus, néhány karakterisztikus vonással megrajzolt csupán, s megélt kalandjaiból sem képes tanulni. Azonban az anti-fejlődésregény hőseként sem ellenszenves – bornírtságával, tehetetlen mulyaságával némiképp nyomasztó, ám egyben szórakoztató figura.

A Kőbéka egydimenziós hősei ugyan képtelenek változtatni a világ menetén – mi több, inkább kerékkötői –, a váratlan helyzetekbe sodródott Kálmánka hajmeresztő kalandjai kiváló alkalmat szolgáltatnak az írónak, hogy humorral leplezze le a 21. század közállapotát. Az egyszerű nyelven, ironikus beszédmódban előadott utazástörténetben a végletekig eltúlzott helyzetek és karakterek, a félreérthetetlen kül- és belpolitikai áthallások révén fejtődnek fel globalizált világunk visszásságai. A regény gondolatiságát némiképp gyengítő közhelyek váltakoznak itt szellemes, abszurd logika uralta szituációkkal, amelyek az író által adagolt töménységben olykor már agyzsibbasztó hatásúak lehetnek. A történet ritmusát a különböző hosszúságú fejezetek egyenetlen váltakozása szolgáltatja. Ezek során tárul fel az ENSZ tehetetlensége, az amerikai földrészen dúló maffiaháborúk, az irracionális vallási szekták, a bénult titkosszolgálatok s nem utolsósorban a korrupt magyar hatalmi rendszer működése. Az író vitriolos társadalomkritikájából olyan realisztikusan ábrázolt szürreális világ képe bontakozik ki, amely egy múltjában és jelenében egyaránt sarkából kifordult világról tudósít. Emellett úgy tűnik, pesszimista-cinikus világmodellt sugalló társadalmi pamfletjével Kálmánka négy földrészt érintő kalandsorozatát még arra is felhasználja, hogy nevetségessé tegye a kalandregény műfaját.

A regény legkidolgozottabb s talán legszórakoztatóbb – több fejezetet is felölelő – része a Lipótmezei Elmegyógyintézet élete 1945-ben. Valós történelmi eseményekre és ténylegesen ott tevékenykedő személyekre alapozódik, de külön izgalmassá teszi az idősíkok keveredése. Kálmánka a majd tíz évvel később megszülető történésszel, T. Vargával él itt együtt, aki ebből következően előre látja a bekövetkezendő eseményeket, a rájuk köszöntő fojtogató évtizedeket a velük járó borzalmakkal – egészen magának az elmegyógyintézetnek 2007-es bezárásáig.

Kalandozása végeztével Kálmánka visszatér szülőfalujába. Az addigra már posztapokaliptikus világot idéző Zápon végigtekintve a regény végére ért olvasó sem tehet mást, minthogy – Leibniz gondolatát kiforgatva – egyfajta abszurd derűvel tudomásul veszi: e világ a legrosszabb minden elképzelhető világok közt.

Spiró György: Kőbéka, Magvető, 2017.