×

25 éves, agilis, és tele van zenével
Beszélgetés Ács Péterrel, az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezetőjével
Király Eszter
2018 // 12. 19

Az Óbudai Danubia Zenekar idén ünnepli 25. születésnapját. A zenekar egyik alapító tagját, ügyvezetőjét, Ács Péter bőgőművészt a legemlékezetesebb pillanatokról, a gála-, avagy hálakoncertről és a siker titkairól kérdeztük, de megtudtuk tőle azt is, milyen ajándéknak örülne egy negyedszázad esztendős komolyzenei együttes.

A legutóbbi kerek születésnapon arról beszélt, hogy új korszak kezdődik a zenekar életében, Hámori Máté karmester érkezésében pedig egyenesen a Danubia 2.0 indulását látta. Ezekhez képest milyen jelentőségű ez a mostani évforduló: mérföldkő vagy fordulópont?

A huszadik születésnap valóban határvonal volt, az elmúlt öt évünk nagyon sok változást hozott, ami belülről és kívülről is jól látszik zenekarépítésben, műsorösszeállításban és kommunikációban is. Épp ezért most nem újabb, nagy horderejű változtatásokat szeretnénk, hanem azt építeni tovább, ami már elindult, és jól működik. Nem vagyunk lekésve semmiről, a kezdetek nagyon biztatóak voltak, és bőven van lehetőség, tennivaló is előttünk.

Épp, mint egy huszonöt éves ember előtt.

Így van. A lendület és az erő is megvan mindehhez.

Fontos állomás volt az ÓDZ életében például az ifjúsági jelző elhagyása a zenekar nevéből, vagy Hámori Máté érkezése, de most inkább a belső kulcsmomentumokra vagyok kíváncsi: melyek azok a pillanatok, amelyekre a legszívesebben emlékszik?

A huszonöt év egyik legfontosabb eseménye kétségkívül az volt, amikor a millenniumi évben a szentatyánál jártunk a Vatikánban. Koncertet adtunk az auditoriumban, az előtte lévő nap pedig a vatikáni kórussal léptünk fel: egy olyan misén vettünk részt, amit a pápa celebrált. Ez egy életre szóló élmény, a mai napig nagyon élő, eleven emlék. Nagy rendezvényből, emblematikus koncertből elég sok volt, szinte minden évből ki lehetne emelni egyet. Voltak emlékezetes percek a könnyűzene vonalán is, azokat is szerettük. Az egyik idei ilyen koncertünk a Quimbyvel közös margitszigeti fellépésünk volt.

Ön nagybőgősként 1993-ban csatlakozott az együtteshez, amelynek most ügyvezetője. Miben változott a zenekar belülről?

Ha az alapító tagokat nézzük, huszonöt éve mi is nagyon fiatalok, tizennyolc-húsz évesek voltunk: akkor elsősorban az élmény és a szakmai feltöltődés, fejlődés, továbblépés volt az elsődleges szempont. Most sokkal fontosabb a közös munka és annak a gyümölcse, a produkció, amit együtt hozunk létre. Két évtizeddel ezelőtt a siker motivált, hogy megjelenhettünk egy-egy neves előadó mellett, hogy egy-egy lépcsőfokot előreléphettünk a szakmai ranglétrán. Ma, amikor a zenekar még fiatal, de a muzsikusok egy része a negyvenes éveiben jár, már a közös munka és a közös produktum az, ami számunkra a legnagyobb értékkel bír. De a siker sem marad el, és természetesen továbbra is mindannyian szeretjük a tapsot és az elismerő szavakat.

2018-ban nagyon komoly elismerésekben részesült a zenekar: hazavihették a Magyar Örökség díját, illetve az Érték és Minőség Nagydíjat is.

Mindkettőnek nagyon örültünk, hiszen a koncerttermi és kritikai sikereken kívül ezek a társadalmi visszajelzések is fontosak, mert nem az adott hangversenyünket, hanem az egész munkásságunkat elismerik. Ugyanilyen nagy jelentősége volt annak is, amikor 2001-ben a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet nyertük el. Az Érték és Minőség Nagydíjat pedig tornatermi ifjúsági koncertsorozatunkért kaptuk, ami ízig-vérig saját termékünk – ez a díj tehát épp azt ismeri el, ami számunkra is annyira fontos: a közös munkát és az értékteremtést.

Vannak még a zenekarban önön kívül, akik a kezdetek óta játszanak az együttesben. Hogy adható át az ÓDZ-s „lelkület”, tapasztalat a frissen érkezett kollégáknak?

Azokkal, akikkel a kezdetek óta együtt zenélünk, nyilván fél szavakból is értjük egymást. A társaságnak ez a része egy probléma felmerülése esetén teljesen másképp reagál, mint a fiatalabbak – mert tudják, hogy a nehézség valójában nem nehézség. Az, hogy változik a próbarend vagy a munkaszervezés egy vendégművész miatt, vagy mondjuk, az utolsó pillanatban módosul a program, számukra ismert, megugorható akadályt jelent. Ez a rutin aztán átmegy segítségbe, támogatásba: ők hitelesen képviselik azt, hogy a továbblépés érdekében olyan áldozatokat is meg kell hozni, ami nem művészi áldozat, hanem a hétköznapi, privát életünket tekintve jelent lemondást és igényel rugalmasságot – hiszen mi zenekarként szabad- és ünnepnapokon is dolgozó szervezet vagyunk.

Miben kell esetleg a zenekarnak megújulnia, változtatnia?

Már most is számos törekvésünk azt célozza, hogy folyamatosan keressük, biztassuk a közönséget, és megmutattuk, hogy ahogy változik a kor és a technika körülöttünk, egy szimfonikus zenekar képes élni e változások nyújtotta lehetőségekkel. Az informatikai fejlődésnek köszönhető, hogy a koncertjeinket online közvetítheti a Fidelio és az Index, a hallgatóság streamelheti az egész produkciót. Ez az az irány, amit tovább szeretnénk erősíteni, és élvezzük a lehetőségek felkutatását. Nagyon fontos becsalogatni a közönséget valamibe, ami jó, és a koncerttermen kívül is elérhetővé tenni azt, ami a falakon belül zajlik. Azaz lépést tartani a korunkkal.

Egyértelműen 21. századi együttesről beszélhetünk: streamelt koncertek, fiatalos megjelenés, pörgős kommunikáció, crossover produkciók. Mondható, hogy ez a kombináció a tuti recept: klasszikus tartalom némi kortárs vérfrissítéssel?

A crossover nagyon szenzitív terület: nem szabad vele átmenni a bóvliba. Nem is elsősorban a produkció minősítése a lényeg, sokszor csak arról van szó, hogy adott könnyűzenei előadónak más közönsége van, ami nem is biztos, hogy egyezik a mi hallgatóságunk művészi ízlésével, világnézetével. Ezért mi a crossover terén válogatósak vagyunk – nem mindegy, hogy mibe tesszük bele szívünket-lelkünket. A kulturális életben a 21. századi technikai újítások terén például a színház és a komolyzene a könnyűzenéhez képest sokkal „hátrébb van” – üdítő kivétel a Berlini Filharonikusok, ők nagyon progresszívek –, még mi is le vagyunk maradva egy kicsit. Ennek az előnye az, hogy az előttünk járókon látjuk, mi működik, és tudunk belőle tanulni, ha észnél vagyunk. A bátorság az, ami fontos. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar közönség sem tart még ott, mint, mondjuk, a német vagy a francia, ahol a vizuális elemeknek egy-egy műsor vagy helyszín esetén majdhogynem nagyobb szerepe is van a zenénél. Még ha ennél egy egészségesebb arányban elgondolva is, de a fejünkben és a koncertjeinken terítéken van a társművészetekkel ötvözött produkció vagy a velük való közös munka.

December 30-án lesz a zenekar születésnapi gálakoncertje a Zeneakadémián – és mikor ezt írtam, véletlenül hálakoncertet gépeltem. Ez a baki megihletett: kinek, minek köszönhető az ÓDZ negyed évszázados diadalmenete?

Tulajdonképpen valahol a politikának, minden politikai érának. Vagy azért, mert támogatott, vagy azért, mert nem támogatott: ha nem is kaptunk segítséget, akkor a fennmaradás ösztöne volt az, ami továbblendített bennünket. Mindkét végletet megjártuk, volt, amikor nagyon lefojtottak minket, és olyan is, amikor erős volt a hátszelünk – ez igen széles amplitúdóval hullámzott az elmúlt évtizedekben. De mindig tudtunk morzsákat fölszedni akkor is, ha a döntéshozók közül senki nem volt ránk kíváncsi. És ugyanilyen meghatározó a tradicionális bérleteseink támogatása, azoké, akik velünk voltak az elmúlt tíz–huszonöt évben. Az a közönség, aki végigkísérte a „gyerekkorunkat”, és folyamatos támogatásával azt is lehetővé tette, hogy elhagyhassuk a nevünkből az ifjúsági jelzőt, és megtaláljuk magunknak Óbudát: hálásak vagyunk azoknak, akik ott akkor kiálltak és maradtak is mellettünk. Sokak segítettek nekünk ezen az úton, és köszönjük nekik – vagy azt, hogy a pódiumon, a próbateremben vagy épp a közönség soraiban voltak jelen.

Az ÓDZ majdnem karácsonyi gyerek, hiszen decemberben ünnepli jubileumát. Mi volna a legtalálóbb karácsonyi-szülinapi ajándék a zenekar számára?

Az ügyvezetői énem azt mondja, hogy az egyes céljainkra való támogatás megszerzése. Nem a bérre vagy ilyesmire gondolok, hanem például egy hangversenyzongorára a próbatermünkbe. Már olyan kaliberű előadók jönnek hozzánk, hogy erre nagy szükségünk van – eddig ezt a helyzetet hangszerbérléssel hidaltuk át. Szóval, ha lenne egy ilyen saját zongoránk, biztosan nem a karácsonyfát tárolnánk rajta, jó helye lenne nálunk. A másik elképzelésünk magára a próbateremre vonatkozik: egy nagyon szuper ingatlanban, a régi Flórián moziban dolgozunk most. Az épületnek a nyolcvanas évek közepétől más funkciói voltak, és eléggé lehasznált állapotban van. Bár azt a részt, ahol mi vagyunk, felújítottuk, az egész épületet át lehetne építeni úgy, hogy egy kis zeneteátrum legyen belőle: a BMC mintájára meg lehetne csinálni az ÓMC-t, vagyis az Óbuda Music Centert. Ezt azonban saját forrásból nem tudjuk megvalósítani, egy ilyen bővítéshez pályázatra és pályázati pénzre volna szükség. A zeneközponttal el lehetne érni azt a mintegy háromszázezer embert, akik Óbudán és az agglomerációban élnek: elhoznánk számukra egy új, elérhetőbb szórakozási lehetőséget Pilis-Óbuda centrummal.

A születésnap mellett egy másik fontos ünnep is közeleg: hogyan készül rá?

Az advent munkával telik. December 21-én dupla koncertünk lesz, időközben zajlanak a próbák, az iroda nagy erőkkel készül az évzárásra, januárban pedig indul az adatszolgáltatás – szóval van mit csinálni. A karácsonyt azonban mi már jó ideje szabadon hagyjuk, legalábbis ami a 24-25-26-i napokat illeti. Hatvanvalahány gyerek van a Zenekar „családjában”, én gyakorló apukaként is tudom: nem biztos, hogy éppen abban a három napban kell nekünk feltétlenül muzsikálni. A két ünnep között már a december 30-i születésnapi koncertre készülünk, így az új év elején is lesz pár nap, amit otthon, pihenéssel, családi körben lehet tölteni. Igyekeztünk úgy megoldani, hogy legyen az ÓDZ-nek karácsonyi és szülinapi koncertje is, de az a néhány nap, ami a legfontosabb, mégse sérüljön. A karácsony és az ünnepi időszak mégiscsak a családról szól.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs januári száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben