×

Valóság és fantázia határán
Interjú Földvári-Oláh Csabával
Sári Orsolya
2019 // 04. 23

A Centrál egyik főszereplőjéhez, Krónikáshoz hasonlóan a szerző, Földvári-Oláh Csaba is jártas a századforduló kultúrtörténetében. A Millenniumról, jelen és múlt összefonódásáról, modern irodalmi hatásokról és egy lehetséges filmes adaptációról is kérdeztük az írót.

Mikor és hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a századforduló irodalmával?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán végeztem. Az egyetemen sokat foglalkoztam ezzel a korszakkal, és Krúdy Gyula Rezeda-regényeiből írtam a szakdolgozatomat. Nagyon szerencsésen alakult, hogy miután a jogi karon is megszereztem a diplomámat, és elkezdtem egy ügyvédi irodában dolgozni, nem szakadtam el az irodalomtól. A bölcsészkarról az egyik professzorommal, a korszak nagy szakértőjével, Bodnár Györggyel továbbra is kapcsolatban maradtunk. Feljártam hozzá, irodalomról beszélgettünk, mentorálta az első írásaimat. Később kaptam egy támogatást, aminek köszönhetően sajtótörténetet kutattam: Krúdy Gyula újságírói pályafutását dolgoztam fel.

Hunyady Sándor neve többször előkerül a regényben. Milyen a viszonyod a munkásságához?

Hunyady Sándor A vörös lámpás ház című novellájának – amiből Makk Károly Arany Pálmára jelölt filmje, az Egy erkölcsös éjszaka készült – főhőse beköltözik egy bordélyházba. Tulajdonképpen a Centrál férfi szereplői is ezt teszik. Igen, szeretem Hunyadyt, nem véletlenül jelenik meg a neve a regényben.

A századforduló irodalmi alakjai közül ki volt a legnagyobb hatással a munkásságodra?

Benedek Szabolcs első két regényemről azt írta: elbeszélői stílusom időnként Krúdyt idézi. Az első kérdésre adott válaszom miatt talán ez nem is meglepő. A Centrál azonban már egy új fejezet az írásaim sorában. Érdekes kettősség, hogy miközben a Centrál az első könyv, amiben foglalkozom a századforduló témájával, mégis ebbenhagyom magam mögött a századfordulós, krúdys stílust. Azt hiszem, ebben a regényben megtaláltam a saját hangomat. A legújabb írásomon inkább modern irodalmi hatások érezhetők. Murakami Haruki japán író világa például közel áll hozzám. Ami a korábbi történetformálásból, képalkotásból megmaradt, ahogyan azt a kritika is megállapította a korábbi munkáimról: a valóság és a fantázia összefonódása. Egyébként ez mindkét írót, Krúdyt és Murakamit is jellemzi.

Nem csupán a valóság és a fantázia, hanem a jelen és a múlt egymásba fonódásának is szemtanúi lehetünk. Mi késztetett arra, hogy a modern kort (e-mailezés, DVD-gyűjtemény stb.) ötvözd a múlttal?

A Centrál az illúzió regénye: az illúziókba, a saját világunkba, a képzeletünkbe való bezárkózásé. Egymásba fonódó spirál valóságból és képzeletből, hiszen nem tudjuk, mi történt meg valójában, és mi csak a főszereplők fejében. Dr. Pusztai Erzsébet orvos-coach, a feldolgozatlan múlt szakértője azt mondta a Centrálról egy interjúban: „A regény valójában a férfiak – persze általában nem lehet a férfiaké, hanem bizonyos férfiak – tudattalanjának megjelenítése, akik néha kicsit tapogatózva és néha elég torz módon keresik talán nem is a valódi nőt, hanem valamilyen álomképet.” A regény világa egymásba fonódó spirál jelenből és múltból is: a cselekmény két szálon fut, a Millennium idején és a jelenben – de csak látszólag. A múlt sokszor csupán csak illúzió, a szereplők számára a múltból (a saját és a történelmi múltból) nincs visszatérés. A főszereplő rendőr számára sem, aki a nyomozás végén látszólag megtalálja a gyilkost, de a múlt áldozatává válik. Tarján Tamás megfogalmazása szerint – akinek nagyon hálás vagyok, hogy elolvasta a kéziratot, és javaslataival segítette az alkotómunkát – a Centrál egy „modellregény”. A főszereplő férfiak ugyanazon modell esernyője alatt cselekszenek napjainkban, mint százhúsz évvel ezelőtt. Ebben az értelemben sincs a szereplők számára visszatérés a múltból.

Egy korábbi interjúdban nyilatkoztad a Centrál lal kapcsolatban, hogy „a legnagyobb rejtély és a megoldás is maga az emberi természet”. Ezt hogyan értelmezzük?

Nem klasszikus krimiket írok. A rejtély foglalkoztat, nem a megoldás. Luis Borgestől idézek: „A rejtély a természetfelettinek, sőt az isteninek a része. A megoldás egyszerű bűvésztrükk.” A sokféle kimenet, a többféle megoldás az, amit felajánlok a Centrálban az olvasónak, akárcsak Murakami a regényeiben, Luis Borges a „labirintusaiban”. A Centrál egy nyomozásról szól, de valójában nem egy gyilkos keresése, hanem a rejtélyek megoldásának története. A megoldás kulcsa a szereplőkben van. Hitelesek a kulisszák, a millenniumi Budapest világa, aminek a rabjává válnak a férfiak. Nem véletlen, hogy ezt a korszakot választottam, de nekem elsősorban az egotrip a lényeges – az, hogy a szereplők hová érkeznek meg.

Korábban említetted a modern irodalmi hatásokat. Melyek azok, amik a Centrált is befolyásolták?

Murakami világának és Borges „labirintusainak” hatásáról már beszéltem. Én nem vagyok mágikus realista, a Centrálban az egyetlen szereplő, akinek köze lehet a természetfelettihez, az Bonifert Endre, aki valamiféle furcsa, sátáni szerződést köt az egyik gazdag emberrel, és minden terve csak a rombolásról szól, aminek pontos oka végig homályban marad. A homály, az érzéki csalódások kötnek inkább Borges tükreihez, maszkjaihoz és labirintusaihoz, a japán íróhoz pedig az emlékeket gyűjtő pince és az alatta elterülő sötét világ. Nem tudom, mennyire merjem bevallani, mivel szépirodalomról van szó, de modern hatás – bár nem irodalmi – egy amerikai filmsorozatból is érte a Centrált. Kereskedelmi csatorna által gyártott, de mégis kultikus sorozatról van szó, a Westworldről. A filmben a Vadnyugat képzeletbeli világát rendezik be férfiak számára programozott, ember formájú robotokkal, akikről külsőleg nem lehet megállapítani, hogy droidok. Ezek a droidok, akik elsősorban nőket „játszanak”, gazdag férfiak korlátok nélküli agresszivitásának és szexuális vágyainak játékszerei. A Centrál világa a magyar Westworld. Ahogyan az amerikai férfi számára a hőskor a vadnyugat volt, a magyar férfinak a millenniumi Budapest. A Millennium idején válik Budapest európai nagyvárossá. A pesti kávéházakban, az orfeumokban, a pesti éjszakában a férfi a „király”. A századfordulón a nők a kávéházakba se ülhettek be, később vezették csak be az úgynevezett női órákat. A Centrál klubjában, amit ugyancsak gazdag férfiaknak rendeznek be, a Centrál kávéházban a nő játékszerré válik, akárcsak a Westworldben. A regényben végül mégis a férfi az áldoza:, saját világának, illúzióinak áldozata.

Tervezed már a következő regényed?

A következő „regény” már akkor meg szokott találni, amikor az utolsó simításokat végzem az éppen aktuális kéziratán. Így volt ez a Centrálnál is. Most azt gondolom, hogy a Centrál folytatása lesz. Van egy történet, ami megtalált, és már dolgozik bennem, de valójában mindig a „történet” íratja meg magát, és nem én döntök. Azt hiszem, ezt az érzést más írók is ismerik. Sokat hezitáltam, hogy egyelőre elengedjem-e ezt az új sztorit, mert – ellentétben a Centrállal – nem lenne benne történelmi szál, miközben nagyon közel áll hozzám, viszont jól ismerem a Millennium korszakát. Többet nem árulnék el az új tervekről, csak annyit, hogy régóta szerettem volna egy női főszereplőt megírni, és a lélektani vonulat lesz most is a meghatározó.

A regény cselekménye szinte filmszerűen pörög az olvasó előtt. Várható-e, hogy a Centrál ból készül filmadaptáció?

Mint ahogyan korábban már említettem: a Centrál nem egy klasszikus krimi. Különösen azért, mert nem szokványos a befejezése. Az egotrip a lényeges, és nem az, hogy ki a gyilkos. De bevallom őszintén, eljátszom a gondolattal, hogy klasszikus krimiként fejezzem be a történetet. A regényt nem írnám meg máshogyan, de ezt a megoldást filmen el tudom képzelni. Olyan producerrel beszélgettünk a Centrál-adaptáció forgatókönyvéről, aki a korszakról, a pesti félvilágról már készített filmet. Szeretem a magyar történelemnek ezt az időszakát, filmvászonra való. Budapest a századfordulón, a Millennium idején a hőskorát éli, egy születő európai nagyváros, a modern társasági élet, az irodalmi élet hőskora, egy új világ kezdete, ami a múltjától még nem tud szabadulni. Hőskor és egyben a változás kora, a maga ellentmondásaival, és ehhez a korszakhoz illő hősökkel: az osztrák elnyomás, a kényszerű kompromisszum jelképét, a Heintzi-szobrot felrobbantó Szeless Adorjánnal és a büntetőügybe keveredő Takáts Zoltánnal, az ifjúság korábbi vezérével. Egy filmben a korszak történelmi karakterét, az ellentmondásosságait jobban ki lehetne emelni, mint ahogy a regényben tettem, de a film sem szólhatna másról, mint az illúzióról, a múlt hamis nosztalgiájáról, felhasználva a Centrál sejtelmes világát. A múltunkról, ami meghatároz, és fogva tart. Nehéz döntés, mert forgatókönyvet még sohasem írtam, és mivel főként csak éjszakánként jut időm írásra, nagyon meg kell fontolnom, mi lesz a következő alkotás, amibe belekezdek.

A Centrál on kívül a Magyar Mágus is egy gyilkosság utáni nyomozásról szól. Hatással van-e jogi tanulmányod, illetve jogi végzettséged arra, hogy „bűnügyi történeteket” fogalmaztál meg?

Amikről írok, valójában nem bűnügyi történetek. Rejtélyek, amik a megoldásra várnak. Talán csalódást okozok, de jogászként nem a büntetőjog áll hozzám a legközelebb.

Fotók forrása

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs legfrissebb száma

Bővebben