Toleranciaséták a Nyóckerben

A Budapest Beyond Sightseeing célja, hogy Budapest múltja és jelene átélhetővé váljon. Változtatni szeretne a „Nyócker” és a benne élő kisebbségi kultúrájú emberek negatív megítélésén, és feladatának tekinti a pozitív helyi, társadalmi és gazdasági folyamatok elindítását, támogatását is. Mindezt városnéző séták keretében! A csapat 2007 óta vezet „szocio-kulturális” sétákat, kezdetben a nyolcadik kerületben, később szerte a városban.



A Nyócker málló pompája a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről indult. A vezető szavaival élve: a reformkor skanzenjében sétáltunk, ami mozgósította minden érzékszervünket. Hallottunk szájról szájra terjedő történeteket, fogtunk kézzel készített szöget és patkót, kóstoltunk házi krémest, és Negrót is szopogattunk. A túravezető hagyta, hogy beinduljon a fantáziánk, és azokból a perspektívákból építkezett, melyeket mi hoztunk magunkkal. Megtudhattuk, miért kapta az itteni kocsma a Fogadó a Két Pisztolyhoz nevet, kik voltak a Nemzeti Múzeum legelső látogatói, és hogy hogyan sikerült az akkori Országházat (a mai Budapesti Olasz Kultúrintézetet) 90 nap alatt felépíteni. Kiderítettük az eredeti tulajdonosok foglalkozását a paloták díszítéseiből, sétáltunk a Festetics Palotában és egy ’56-os forradalomban szerepet játszó bérház udvarán. Túránk egy roma muzsikus családnál ért véget, ahol a muzsikusok múltjáról és mai lehetőségeiről beszélgettünk, és természetesen a hegedűszó is felcsendült.



A sétát Csikós Ildikó vezette, akin látszott, hogy igazán magáénak érzi a Nyóckert. A városrész ősei foglalkozását idézi fel, ezért a kerület része a múltjának, ő pedig része a kerület jelenének. Vele és Biksz Judittal, a Budapest Beyond Sightseeing főszervezőjével beszélgettünk a csapat munkájáról és céljairól.

Egyre több az alternatív városnéző sétát szervező csapat, ti azonban az izgalmas történelmi betekintő mellett a társadalmi felelősségvállalást is célotoknak tekintitek. Honnan jött az ötlet, hogy ezeket városnéző sétákkal valósítsátok meg?

Biksz Judit: 2007-ben Baglyas György és felesége, Domján Erika szociológusok indították el a sétát. Bennük fogalmazódott meg az ötlet, hogy történetekkel hozzák közelebb az emberekhez a nyolcadik kerületet. Amikor odaköltöztek, sokat sétáltak, kérdezősködtek, beszélgettek, nézelődtek, és innen jött a városnéző túrák ötlete. A vállalkozás szép lassan növekedett, és új sétákkal bővült. Egy éve eladták, mert vidékre költöztek gyermekeikkel. A három új tulajdonos, Horn Márton, Kovács Máté, és László Sándor közül Máté az ötletgazda, hivatalosan is ő az ügyvezető, és én vagyok, aki megvalósítja a terveket. Amit eddig képviselt a csapat, azt mi is fontosnak tartjuk, viszont vannak saját terveink, bővítéseink. Továbbra is keressük a társadalmi együttműködéseket, és szeretnénk alternatívabb programokat, pl. egész napos kirándulásokat is szervezni.



Az elmúlt 5 évben számos ingyenes programot szerveztetek, együttműködtetek más szervezetekkel és a Józsefvárosi Önkormányzattal. Mondhatjuk, hogy ez egy misszió?

B. J.: Igen, mindenképpen. „Megosztani a kincseket, amikre rátaláltunk. Megismerni és megismertetni egymással a különböző kultúrákat. Egymás meséiből merítkezni. Inspirálni” – olvasható a honlapunkon is. Ehhez több szervezettel és a Józsefvárosi Önkormányzattal is tartjuk a kapcsolatot. Ők is örülnek a közreműködésünknek, mely nemcsak a sétákra terjed ki, hanem az önkormányzat által szervezett tanácskozásokon is részt veszünk. Itt egyrészt figyelembe veszik a véleményünket, tanácsainkat, másrészt arra is nagyon jó, hogy megismerhetjük azokat a szereplőket, akik hozzánk hasonlóan szintén a kerületben tevékenykednek. Így kooperáció, kapcsolatteremtés szempontjából is hasznosak a beszélgetések.

Emellett részt veszünk területfejlesztésben, konferenciákon, a kerület programjain. Nemrég az ELTE-n is volt egy konferencia, amire készítettünk egy sétát. Felvettük vidéki iskolákkal a kapcsolatot, és vezetünk toleranciasétákat kifejezetten gyerekeknek is. A Kesztyűgyárral szintén van együttműködésünk, mely alapján azok a külföldi cégek, akik felelősségvállalás  céljából gyűjtenek adományokat, eljönnek a Kesztyűgyárba, és ilyenkor a program keretében részt vesznek a sétánkon.

Sétáitokban szerepet kapott a kisebbségek kultúrájának bemutatása is. Van, ahol a pesti zsidó kultúrába vezetitek be a látogatókat, a „Nyócker” málló pompáján pedig meglátogattok egy helyi roma muzsikus családot. Hogyan találtatok egymásra, és milyen tapasztalataitok vannak ezekről a találkozókról?

B. J.: A régi tulajdonosok ismerték a muzsikus család egyik rokonát. Ők már korábban is fogadtak csoportokat, tartottak szemináriumokat, például roma rendezvények, fesztiválok keretében. Nekik is igényük volt az együttműködésre, hogy elmondhassák, amit fontosnak tartanak, így kölcsönösen jó, hogy megtaláltuk egymást.

Fontosnak tartjuk, hogy a séták során a személyesség is jelen legyen. Bemenni emberekhez, megismerkedni, beszélgetni velük az otthonukban, és nem úgy, hogy ez kellemetlen, feszélyező legyen, hanem lehetőleg minél természetesebben.

Csikós Ildikó: Azt tapasztalom, hogy a résztvevők nagyon szeretik a túra záróakkordját: a muzsikus család meglátogatását. Én már sokadik alkalommal hallgatom Éva villámszemináriumát a magyar cigányságról, de mindig újabb részletekkel leszek gazdagabb, és nem fogom megunni soha. Kálmán, a férj pedig szó szerint előveszi a hegedűjét, és elhúzza a nótánkat. De akinek nótája nincs, annak szíve se, úgyhogy tessék készülni!

Diákoknak is szerveztek toleranciasétákat. Hogyan képzeljünk el egy ilyen túrát?

Cs. I.: A diáktúráink 1-1,5 órásak, és délelőttönként, iskolaidőben tartjuk őket. Itt valóság lesz, amit csak a tankönyvek lapjain tanultak. Láthatják, hol fogták el Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnökünket, és megelevenedik előttük a középkori és római kori Pest élete is. Élő történelemóra ez, irodalmi, művészettörténeti fűszerezéssel. Közben pedig osztálykirándulás, közös élmény, bóklászás Pest utcáin, amit alig ismernek, hiszen sokukat kocsival szállítják be a szülők, vagy csak egy bizonyos területen közlekednek.

B. J.: A forradalmi sétáink teljesen lekötik a diákokat, és így van ez a toleranciasétákkal is. Itt is megvan egy forgatókönyv, egy kultúrtörténeti háttér, amire támaszkodunk, és a kérdések: mit gondolnak, mit tudnak. Sőt, vannak tesztek is, amiket kitölthetnek, így saját toleranciájukra, elfogadóképességükre is kapnak visszajelzést. A végén őket is elvisszük a muzsikus családhoz, és gyakran a Kesztyűgyárba is. Ezekhez a sétákhoz nagyon fontos a sétavezetők karaktere is: kell hozzá játékosság, nyitottság, lazaság, amit figyelembe vettünk a kiválasztásuknál.

Minden sétátokon törekedtek arra, hogy a vendégeitek veletek, egymással és a várossal is interakcióba lépjenek.

Cs. I.: Játszani mindenki szeret. Fejtörőkkel, feliratvadászattal készülünk a sétáinkra. A nevetés, a jókedv összehozza az embereket. Az is fontos, amit a látogató hoz magával. Minden ember egy másik perspektívából nézi a séta helyszíneit, és neki is vannak élményei, kérdései, amiket megoszt velünk, és amikre a túravezető építhet, illetve később ezeket beépítheti a sétákba. Vannak történetek – például egy-egy utca nevének eredeti jelentése és változása –, amiket már csak a szájhagyomány őriz. A séta során továbbadjuk ezeket egymásnak. Fontos szájról szájra őrizni a múltat.

„A VIII. kerület volt a 19. század kulturális találkozóhelye. Girbegurba utcái tömve voltak kávézókkal, kocsmákkal. Minden híres magyar író, költő, művész megfordult a dohányfüstös kávézók zugaiban...” – írjátok a honlapon. Az irodalomkedvelők kiknek az életével találkozhatnak a sétáitok során?

Cs. I.: Magyar szakos bölcsészként és tanárként különösen jó élmény, amikor a látogatók elámulnak az Ady Emlékmúzeumban Ady Endre apró utazóbőröndjén, és megcsodálják, milyen jó ízléssel rendezte be Csinszka első és utolsó otthonukat. De a Veres Pálné utcában (egykori Zöldfa utca) nemcsak Adyék laktak, hanem Petőfi Sándor és Kölcsey is, és nem mulasztjuk el megmutatni, hol élt a Fővám téren tíz évig Móricz Zsigmond. Budapest egyik köztéri női szobránál pedig fény derül Madách Imre plátói szerelmére is.

A külföldi turisták is látogatják a sétáitokat, és olvastam, hogy külföldi újságíróknak is tartottatok privát sétát. Milyen képet szeretnétek közvetíteni a fővárosról és a VIII. kerületről a világ felé?

B. J.: Annak ellenére, hogy a külföldi vendégeknek nincs olyan kialakult képük a nyolcadik kerületről, mint nekünk, magyaroknak, azért ők is vesznek útikönyveket. Ezek esetleg nem ajánlják ezt a városrészt, inkább csak az elkerülését. Nem is jellemző, hogy turisták egyedül elindulnának felfedezni a kerületet, ezért is tartjuk fontosnak, hogy általunk megismerhessék. Ilyenkor a séták váza ugyanaz, és velük is elmegyünk a muzsikus családhoz, ahol fordít a vezető. Nekik ez különösen nagy élmény szokott lenni.

„Olyan, mintha a Nyolckerben nem lennének zárt ajtók. Bárhova indulsz és bármire számítasz, biztos, hogy nem oda és nem úgy érkezel majd, mint képzelted” – írjátok a honlapon. Számotokra mit jelent ez a városrész?

Cs. I.: A „Nyolckerben” saját családom múltját ismerem meg. A felmenőim között egyaránt találunk Gábor-cigányt, kovácsot, órást, fuvarost. Nekem a „Nyolcker” sokszor olyan, mint egy vidéki kisváros. Vidékies jellege miatt hasonlít a szülővárosomra, és így könnyen otthon érzem magam benne. Másrészt magam is érzékenyen szemlélem a társadalmi jelenségeket, így érthető, hogy a kerület sorsa mindig foglalkoztat. Emellett a Palota negyedbe jártam egyetemre öt évig, így a Vas utcához és környékéhez sok emlékem fűződik. A Múzeum lépcsőin olvastam el a kötelezőket, a Szabó Ervinben készültem a vizsgákra, a Rákóczi pékségben ettem, és rengeteget gyalogoltam.

B. J.: Én tíz évig laktam ebben a kerületben. Ami szerintem sokunknak fontos benne, az a „multikulti” jellege. Mindenféle társadalmi osztály, a zsidó és roma kisebbség mellett pedig sok más etnikum is jelen van itt. Rengeteg szép épületet is láthatunk, sokszor sajnos romos állapotban. Elképesztően színes ez a városrész, és ez különösen izgat minket. A jövőben szeretnénk ezen az útvonalon tovább haladni, és más etnikumok kultúráját is bemutatni, új sétákat létrehozni.