×

Özönvíz újratöltve
Darren Aronofsky: Noé
Csiger Ádám
2014 // 04. 03

A Noé kétségtelenül Darren Aronofsky leg­kom­mer­szebb mozija, de a holly­woodi szuper­produk­ciók sorá­ból kiemel­kedik. Lerí róla, hogy a pályá­ját füg­getlen színek­ben kezdő szer­zői filmes ren­dezte: élesen meg­osztja a közön­séget és a kritiku­sokat.
Hollywood filmesei nem először adaptálnak a Bibliából, ami nem csoda: a „könyvek könyve” csordultig van olyan történetekkel, melyek valóságalapjuktól vagy tanmeseként való érvényességüktől függetlenül katartikusak. A bibliai történetek a hollywoodi elbeszélések kulturális evolúciós őseinek, archetípusainak is tekinthetők, sem a Biblia, sem Hollywood nem hódíthatta volna meg a világot fejlett narratív stratégiák nélkül (a Bibliát profi forgatókönyvírók is ajánlják kezdőknek). Aronofsky ráadásul egyéni fogást talált Noé legendáján: bevallottan a legelső szuperhősként, katasztrófafilm-protagonistaként, környezet- és állatvédőként ábrázolja, kalandját pedig az első világvége-történetként. Noé bárkájának mítosza ebben a felfogásban a túlnépesedésről és a vele járó csordaszellemről mesél, így napjainkban is aktuális. A történet adaptálásakor a rendezőnek hasonló problémával kellett szembenéznie, mint A hobbit filmek alkotóinak: rövid és lényegre törő (szinte egy nagyobb eposz előtörténeteként szolgáló) cselekményt kellett egész estés közönségfilmmé bővítenie.

A direktor a fantasy zsánerében adaptált: természetfeletti teremtményei A Gyűrűk Urát juttathatják eszünkbe. A látványos megvalósítás érzékelteti Noé történetének epikus, sőt mitikus hangvételét. A stílus nem megy a tartalom rovására: Aronofsky a hős nézőpontjára korlátozva mutatja meg a világvégét, ódzkodik az Emmerich- és Bay-féle romboláspornótól. Nem kerüli a CGI-t, ahogy A forrás alkalmával, de az effektek használatakor hitelességre is törekszik, nem csak grandiózusságra. A fantasy zsánerben való adaptálás találó és következetes: még a mentor karakter sem hiányzik, a szó szerint matuzsálem Metúselah Yodára emlékeztet. Noé antagonistákkal való szembeállítása is illik a képbe, hisz a bibliai történetben is hangsúlyos az öntörvényű hős konfliktusa a tömegekkel. Az ateista rendező a fantasy műfaján belül valószerű, hiteles világot épít: Isten létezésére alig utal valami, a főhős álmokat értelmez jelként. Aronofsky határidő-dramaturgiával dolgozik, az apokalipszis után pedig klausztrofób túlélőfilmre vált (amilyen az általa forgatókönyvíróként jegyzett Merülés a félelembe).

Szerzőiség is kerül a filmbe: a rendező hangsúlyozta személyes kötődését Noé történetéhez, ami jórészt marketingfogás, de arra is utal, hogy márkaként épített hírnevére. Első mozija, a Pi hőse egzisztencialista, metafizikai misztériumokra keresi a választ, Noét ugyancsak kiválasztottság-tudatú megszállottként ábrázolja, aki józan eszét veszti, ahogy küldetése passiótörténetbe fordul. Debütáló filmjének magányos, saját hitét követő hősét haszidok kísértik meg, Noé szintén csak magára számíthat az antagonista Tubál-Káin seregével szemben. A Pi fő témáit tovább tárgyaló A forrás epikus hangvételű, spirituális, ezoterikus látványfilm, a Teremtés Könyve ihlette mitológiai és vallási meta-történet − ahogy vízözön sem csak a judeokeresztény kultúrában bukkan fel, Noé az iszlámban is próféta. A Noé A pankrátorhoz hasonlóan fikciós biopic, egyetlen markáns, elhivatott karakterre koncentráló bukástörténet, melynek délibábot kergető protagonistája − a Rekviem egy álomért szereplői és a Fekete hattyú hősnője után ismét − elveszíti az önmaga feletti irányítást és a valósággal való kapcsolatot. A direktor meghiúsult projektjeiből is merít: dolgozott Batman-filmen és a Robotzsaru remake-jén − amelyek a Noéhoz hasonlóan kisemberi (szuper)hőstörténetek, címszereplőik egy bűnös urbánus társadalmat tisztítanak meg.

A bibliai legendában egyvalakinek fejlődik a jelleme, Istennek, a direktor ezt bajnokára vetíti ki. A Bibliában Isten hirtelen haragú, de megbocsátó. Ő is szereti a happy endet, a mélypontot követő katarzist: az Özönvíz után úgy dönt, többé nem pusztítja el az embert. A filmbeli Noé radikális emberellenes ökoterroristává válik, de végül a kegyelmet választja, miután érzéseit vizsgálva ráébred, hogy az ember nem eredendően gonosz. Addig esendő antihős: megölné karon ülő unokáját, őt pedig fiai pusztítanák el (a túlélőfilmekben nem ritka, hogy a hatalom és felelősség nyomása alatt összeomló vezért legénységének kell likvidálnia).

Aronofsky adaptációs változtatásai izgalmassá teszik a filmet vallási vonatkozásában, de illenek a Biblia szellemiségéhez: ráismerhetünk az Isten legkegyetlenebb arcát látva is reményteli Ábrahám, illetve Jób történetére. A direktor morálfilozófiai kérdésekre hegyezi ki a filmet, de emellett is kínál gyerekszemnek deklaráltan nem való, komplex gondolati tartalmakat. Az emberiséget és hősét egyaránt legsötétebb pillanataiban ábrázolja (Noét részegen mutatja), ahogy az is szokatlan és zavarba ejtő, hogy vallási fanatikusként viselkedő hősét egy humanista antagonistával állítja szembe. A felszín alatt a Noé hű a mítosz üzenetéhez, pusztán dramaturgiáját igazították a domináns kortárs médium kereteihez. Aronofsky továbbra is a maga útját járja, de már nem zárkózik el a fősodortól, ahogy embergyűlölőből filantróppá váló hőse sem.

Pont: 7/10



Noé
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 134 perc, 2014
Rendező: Darren Aronofsky
Forgatókönyvíró: Darren Aronofsky, Ari Handel
Operatőr: Matthew Libatique
Szereplők: Russell Crowe (Noé), Emma Watson (Ila), Logan Lerman (Hám), Jennifer Connelly (Námeh).
Bemutató dátuma: 2014. március 27.
(Forgalmazó: UIP-Duna Film)

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben