×

A Saramago-regények mögött
Pál Ferenc: Saramago-olvasatok
Albert Sándor
2014 // 08. 19

Könyvében Pál Ferenc egy általa kivá­lasz­tott spe­ciális szem­pontból – az olva­sás, a meg­értés, a befo­gadás felől – elemzi Sara­mago regé­nyeit, és tesz kísér­letet „az olva­sói lehető­ségek” vizsgá­latára, a legmeg­bízha­tóbb GPS-t adva a Nobel-díjas portu­gál író regé­nyeihez.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Pál Ferenc a portugál irodalom legjobb magyarországi ismerője, ismertetője és fordítója. A Saramago-olvasatok a szerző második könyve az 1998-ban Nobel-díjjal is kitüntetett portugál íróról. Az első (A végtelen regényszöveg bűvöletében: José Saramago írói portréja) még 2000-ben jelent meg a Mundus Kiadó gondozásában: abban általános írói portrét igyekezett felvázolni a portugál irodalom egyik legjelentősebb alakjáról. Most megjelent második könyvében egy általa kiválasztott speciális szempontból – az olvasás, a megértés, a befogadás felől – elemzi Saramago regényeit, és tesz kísérletet „az olvasói lehetőségek” vizsgálatára.

E vizsgálat elméleti hátterét nemcsak irodalomtudományi ismeretei biztosítják számára, hanem az is, hogy a magyarul megjelent tizenöt Saramago-regényből tízet ő fordított: 1998 és 2013 között egyetlen kivétellel az összes Saramago-regény az ő fordításában látott magyarul napvilágot. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Pál Ferenc harmincöt kötetnyi, több mint tízezer oldalt kitevő műfordítói teljesítményét a hazai műfordítás-kritikának mindeddig csupán néhány odavetett közhellyel sikerült „méltatnia”.) Ha az olvasó egy kicsit elmélyül bármelyik Saramago-regény szövegében, néhány oldal elolvasása után is észre fogja venni, hogy a portugál író hosszú, szövevényes szerkezetű, bonyolult utalásrendszert tartalmazó mondatainak magyar nyelven való újraszerkesztése átlagon felüli nyelvtudást, nyelvi intelligenciát, szövegérzékenységet, irodalmi tájékozottságot, kreativitást, nyelvi invenciót követel meg a fordító részéről.

Mindannyian tapasztalatból tudjuk: ugyanazt a szöveget nagyon sokféleképpen vagyunk képesek olvasni, érteni, befogadni. Némi túlzással: ahány olvasó, annyiféle olvasás, annyiféle értelmezés, annyiféle befogadás. Az irodalmi hermeneutika, retorika és recepcióelmélet már régóta megállapította: sem az olvasásnak, sem a megértésnek, sem az értelmezésnek, sem a fordításnak nincsenek szabályai, nincsenek normatív előírásai, nincs kodifikált szabályrendszere. Nem tudjuk, mit jelent „helyesen” olvasni egy szöveget, és mikor mondhatjuk (mondhatjuk-e egyáltalán?), hogy „teljesen” megértettünk egy művet. Arra sincs semmi garancia, hogy pontosan úgy olvasunk el egy regényt, ahogyan a szerzője szeretné. Ez persze minden más művészet esetében így van, egy múzeumban is máshogy nézünk egy festményt, ha egy avatott műértő támpontokat ad arra, hogy mire figyeljünk. Pál Ferenc, a portugál kultúra, történelem és irodalom ismerőjeként és – nem mellékesen – a Saramago-regények fordítójaként ugyanerre a feladatra vállalkozik: megmutatja, hogyan érdemes olvasni ezeket a regényeket, milyen utalásokra, részletekre figyeljünk, hogy minél jobban „átjöjjön” a mű, az író – sokszor nem egyértelmű, különböző módokon kódolt – mondanivalója, „üzenete”.

Mint minden irodalmi műnek, a Saramago-regényeknek is többféle olvasata lehetséges. Ebből a „polifóniából” Pál Ferenc a könyvben hármat ismertet részletesebben: az elsőt „érzékelő”, a másodikat „értelmező”, a harmadikat „történeti” olvasatnak nevezi. Az első az ún. „valóságos” olvasó olvasata, a második a „laikus” olvasóé, a harmadik pedig az író által elképzelt ideális, „beavatott” (a Wolfgang Iser által implied readernek nevezett) olvasóé, akinek – mint írja – „a horizontja több ponton is metszi vagy átfedi a regényekből kirajzolódó történelmi (kulturális és irodalmi) horizontot, s így lehetővé válik a »hermeneutikai beszélgetés« az olvasó és a regények között”. Ez a megfontolás – írja a könyv szerzője – „felveti a lehetőségét annak, hogy a Saramago-regényeknek talán lehetséges egy egyetemes, a végső kérdésekre választ kereső, anagogikus olvasata is”.

Bonyolult, messzire vezető, sokat vitatott kérdések, problémák ezek. Az elméleti bevezetőben elő is kerül néhány irodalom- és fordításelméleti, hermeneutikai fogalom, szerző és mű. E szerzők (Bahtyin, Genette, Ricoeur, Gadamer, Heidegger, Jauss, Iser, Barthes stb.) ismert és kevésbé ismert művei képezik a konkrét szövegelemzések elméleti hátterét. Ez az elméleti háttér azonban korántsem öncélú. Sok szó esik a könyvben például a szövegköziségről, a transztextualitásról, a vendégszövegekről: erre azért van szükség, mert „a fordítási problémák zöme velük kapcsolatban merül föl”. A könyv legérdekesebb része a konkrét művek leírása, bemutatása, elemzése, ami egy kicsit a francia irodalomtudományban, valamint az alap- és középfokú oktatásban – főleg az ’50-es, ’60-as, ’70-es években – előszeretettel alkalmazott explication de texte és a commentaire composé módszerére emlékeztet. Szó esik többek között a regénycímekről, a mottókról, a regények első mondatairól, lezárásukról, a bennük szereplő nevekről, történelmi és kulturális utalásrendszerükről, értelmezési lehetőségeikről, a regények nőalakjairól, a fantasztikumról, a csodás elemek megjelenéséről is. Saramago életművének rejtett utalásait felfejtve, a regények szövegéből vett bőséges idézetek segítségével, azokra reflektálva kirajzolódnak azok az okok, amelyek az egykor nagyra törő ország – amelynek hajósai távoli földrészekre is eljutottak, csodálatos felfedezéseket tettek, gyarmatosítottak – hanyatlásához, mai (vagyis ’80-as évekbeli) nyomorúságos állapotához vezettek.

Németh László írja Tolsztoj inasaként című írásában: „A világirodalom egyetlen írója sem teszi annyira azt a benyomást, mint Tolsztoj, hogy itt egy óriás beszél, ő vesz tenyerére bennünket, törpéket, s szól hozzánk a maga sajátos módján.” Egy kicsit Pál Ferenc is ezt teszi velünk. Olyan mélységben ismeri a portugál kultúrát, irodalmat, Saramago gondolatait, utalásait, regényírási technikáit, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Mindazonáltal úgy érezzük: mai, keveset olvasó világunkban könyve nem annyira a „valóságos” vagy „laikus” olvasó, mint inkább a szakemberek, az irodalmárok számára lesz érdekes olvasmány, de emellett kedvet csinálhat a nemrég elhunyt portugál író regényeinek (újra)olvasásához is.

Pál Ferenc: Saramago-olvasatok. Kísérlet José Saramago regényeinek befogadás szempontú elemzésére és az olvasói befogadás lehetőségeinek vizsgálatára, Equinter, Budapest, 2014.

Pontszám: 10/10

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben