Egy cukorréteggel kevesebb

„Utólag, a szövegek elkészülte után töprengek el azon, kinek szólhat egy-egy könyvem. Azt gondolom, ennek a kötetnek a meséi kilencéves kortól élvezhetők” – mondja a Dóka Péter a Lila királylányról egy interjúban. „Meg kellett találnom a mondanivalómhoz illő formát. Ahhoz, ami ezúttal kikívánkozott belőlem, a meseforma illett a legjobban, ez volt az a keret, amelyben íróként a legszabadabban tudtam mozogni, és a legjobban el tudtam mondani, amit szerettem volna” – folytatta a szerző ugyanitt.

Mindez látszik a könyv mind a kilenc történetén. A mesék nem akarnak mindenáron a gyerekekhez szólni, és nem is teszik. A felnőttek előbb felismerik azokat az érzelmeket, elhibázott kapcsolatokat, tipikus jellemeket, amiket a történetek felvonultatnak, és előbb élvezik azt az összetett humort és nyelvezetet, amin az elbeszélő megszólal, mint a gyerekek. Mindezt azonban nem lehet negatívumként felróni a könyvnek. A történetek a népmesék világát idézik fel, a népmesék helyszínei és szereplői elevenednek meg bennük, és ahogy a népmesék sem tipikusan gyerekeknek születtek, úgy ezek a történetek sem.

Bár pikáns, sokszor arcpirongató jelenetek tarkítják a főleg ifjú fiúk és lányok bajairól szóló, egyértelműen egy idősebb ember tapasztalataiból és élményeiből született meséket, a gyerekeknek talán pont ettől válnak izgalmassá: vannak bennük olyan tettek, amiket még nem értenek teljesen, mégis bepillantást nyerhetnek a felnőttek életébe. A mesék „lefordítják” a felnőtt élet bonyodalmait, félelmeit és boldogságát a gyermekek nyelvére, mintegy hidat képezve a két világ között, Dóka Péter történetei pedig még tovább mennek, és még egy cukorréteget lehántanak a hagyományos mesékről. Azt üzenik, a világ nem fehér és fekete, és a problémák nem oldódnak meg maguktól. A királylányt nem elég megmenteni a sárkánytól, el kell érni, hogy belénk szeressen. A szerelmes feleknek meg kell tanulniuk együtt élni. Az élet nem csupa happy end, sokszor szenvedni és áldozni kell érte. Sőt, az sem biztos, hogy az áldozatot teljes siker koronázza.

A könyv képeit, melyek tökéletesen megragadják a történetek hangulatát, Anne Pikov észt illusztrátor készítette. Ahogy a mesék, úgy az illusztrációk sem kifejezetten a gyermekeket szólítják meg. Sőt, az sem lenne meglepő, ha egy gyerek egy-egy kép láttán azt mondaná: ez ronda. Csakhogy a mesekönyvben sincsenek mindig szép lányok és fiúk, várak és hegyek. Vannak viszont humoros, parodisztikus alakok, elvont üzenetek, elgondolkodtató részletek, amit az illusztrációk is erősítenek, sok-sok pluszjelentést adva a meséknek.

„Ez a könyv olyan, mint egy pöttyös bögre kávé. Tarkabarkán keserű. Fejbevágóan pöttyös” – olvashatók a könyvborító hátulján Varró Dániel szavai, jól összegezve a történetek sokszínűségét. Modern mesékről van szó, valódi, mély, megélt mondanivalóval. Stílusuk alapján mégis kicsit különbözőek, akár két csoportba is sorolhatóak. Az egyikbe tartoznak azok a mesék, amik szinte paródiaként is felfoghatóak (Lütyő királyfi, A pálinkás sárkány, Almavirág). Fő elemük a humor, alakjaik a népmeséből ismert típusszereplők, csak egy kicsit másként. Felvonulnak bennük alkoholista, kocsmatöltelék sárkányok, egy vén szivar mint bukott varázsló, egy bajszos, pocsék költő, egy hármas számot imádó király, egy butácska, kövér hajadon, és sok-sok önmagát és hercegét kereső királylány. Az olvasó pedig csak nevet-nevet, míg meg nem pukkad.

A másik csoportba sorolható mesék meglepően más hangulatúak. Elsősorban metaforikus történetek, melyek nagyon pontosan felépítettek (Egy pohár víz, Lázánó és Bíborka). Kevésbé ironikus mesék ezek, átvitt értelmekkel, metaforákkal és általában szomorú befejezéssel.

Hogy melyek a jobbak, szerethetőbbek? Eldönthetetlen. Mindegyik más élményt nyújt, másképp hat. Különböző eszközökkel, különböző hangulatot keltenek, de egyformán szórakoztatóak és elgondolkoztatóak, és csak a szubjektív véleményen múlik, ki melyekhez vonzódik inkább. Amiben azonban mindegyik történet közös, az az alaptéma: a szerelem.

Ha mégis ki kell emelni néhány különösen összetett, szép mesét, akkor a Lila királylány, a Baraka és az Egy pohár víz mindenképp ezek között van. Gyönyörűen felépített történetek, amelyek egyedi szimbólumokból teremtenek saját világot. Különösen az Egy pohár víz, ahol ismeretlen, új tájakon kell végigutaznia a szerelmes vándornak, és míg róla és fekete hajú szerelméről hallunk, az egész világ működésébe, számtalan titokba bepillanthatunk.

Dóka Péter történetei meghatóak. Egy-egy mesebeli helyszínről tudósítják a valóságot, és rengeteget lehet belőlük tanulni, anélkül, hogy kioktatnának. Mert a mesék nem akarnak tanulságosak lenni: egyszerűen csak őszintén mesélnek érzésekről, tapasztalatokról, egy teremtett világba ágyazva.

Dóka Péter: Lila királylány, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2014.

10/10